Petőfi Népe, 1960. június (15. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-12 / 138. szám

1 oldal

I960, lantra TZi vas űrnap

HÁROM KÍVÁNSÁG

E

gy pohárba nem lehet egy hordó bort beletöl- teni. Nem fér bele, kicsordul belőle az értékes nedű. S ha tovább akarjuk folytatni a hasonlatot még azt is hozzátehetjük, hogy az elfolyt bor könnyen elveszhet. Valahogy így jellemezhető Kecskemét kulturális irányítása. Rengeteg tennivaló, szerteágazó, egymásba fonódó, a művelődés csaknem minden területét felölelő problématenger, s mindennek az összefogására, irányítására a tanács részéről egyetlen ember viseli a megbízatás terhét.

Néhányan talán vitatkoznának ezzel a hasonlattal, azt mondhatnánk, hiszen pontosan a megyeszékhely az, melynek lakossága szinte számolatlan kínálja a segítséget az együttműködő szervek és szakemberek tömegét, Heltai Nándor, a tanács művelődési felügyelője tehát nincs egyedül, sőt előnyösebb helyzetben van mint mások, nagyváros, nemcsak sok probléma, hanem sok segítség is.

E

bben tényleg van valami törvényszerűség. De a tények mégis azt bizonyítják, hogy a tanácsi népművelés szervezetileg, s adottságai tekintetében pontosan Kecskeméten — a nagyvárosban —> van talán leghátrányosabb helyzetben«

összeszámoltuk: Szolnok lakossága 46 ezer. Itt pontosan hét hivatásszerűen, ezzel a feladattal megbízott népművelő végzi ugyanazt a munkát, mint a kecskeméti egy. Honnan adódik ez? Nem onnan, hogy a városi tanács művelődési osztályán hét művelődési felügyelő dolgozik, hanem onnan, hogy a város területén a művelődési felügyelő közvetlen irányítása alatt jelenleg két városi művelődési ház tevékenykedik, függetlenített személyzettel, s most gondolkoznak egy harmadik felépítéséről. Hasonló, bár nem ilyen bőkezűen biztosítottnak mondhatók az adottságok megyénk kisebb városaiban. Baján például egy jól működő, többszörösen kitüntetett és a közönség által igen kedvelt művelődési otthon kínálja állandó segítségét, közreműködését a város kulturális életének irányításában, ugyanez a helyzet Halason, Kalocsán, Félegyházán is.

Kecskeméten viszont nemcsak városi művelődési otthon nincs és ennek a hiányát érezzük, nagyon kellene egy megyei művelődési intézmény is a megyei művelődési osztály segítségére, céljainak könnyebb megvalósítására is. — de nem utolsósorban a város terheinek megosztására.

P

edig Kecskemét művelődési ügyeinek irányítóira nemcsak 67 ezer lakos művelésének gondjai hárulnak a város belterületén, a hatalmas tanyavilág kulturális fellendítése is sürgető szükségszerűség.

Egyszer alaposan el kellene ezen gondolkozni. Hiszen a hivatásszerű, hogy úgy mondjuk a hivatali adminisztratív kötelezettségek is egyre sokasodnak a társadalmiak mellett. Hovatovább lefoglalnak egy embert. Soroljunk fel néhányat? A művelődési felügyelő hatáskörébe tartozik a városban hirdetett összes népművelési jellegű rendezvények fölötti felügyelet (A statisztika szerint naponta, a fő művelődési idényben a színházi és á mozi előadásokat nem számítva átlagosam két rendezvény van.) A feladat az összes állami és közületi rendezvények, ünnepségek, megemlékezések műsorának megszervezése is.

R

észt kell venni minden városi művelődési ügygyei összefüggő intézkedésben, megmozdulásban: (pl. szoborművek kiválogatása, városi célú könyvkiadás, stb. stb.) Emellett a művelődési felügyelőt emlegetik akkor is, ha hangversenyekről, kiállításokról, tapasztalatcserékről, irodainál estekről van szó.

Külön világ a szétszórt kecskeméti tanyák csaknem járásnyi területű bonyolult és igen nagy gondozást igénylő kulturális élete. Kecskemét határá- bam mindössze két-három helyen van olyan terem, ahol ötvennél több ember összejöhet valamilyen rendezvényre. (Most épül a katonatelep! művelődési otthon, az első fecske az ilyenfajta intézmények sorában.)

A tanyakérdés ma csaknem egyenlő a termelőszövetkezetek megszilárdításának kulturális problémáival a művelődési felügyelő számára. A tsz-ekkel

Heltai Nándor rendszeresen

tartja a kapcsolatot. Sokszor töprengenek egy-egy tsz-elnök- kel hogyan kellene megoldani a határban élő tsz-tagok kulturális ellátását és hol lehetne ilyen rendezvényeket kezdeményezni. Csakhát azt is számításba kell venni, hogy az utóbbi években éppen a gondozás és az együttműködés hiánya közben alig néhány tanyavilágba kivinni való műsort szolgáltató műkedvelő színjátszó együttes tevékenykedik, kint pedig a szövetkezeti színjátszás most kezd éledezni. Nem igen van tehát mit „exportálni” arra a néhány helyre is, amely egy-egy ilyen előadás megrendezésére alkalmas.

A fő probléma tehát az

együttműködés megszervezése, a különböző társadalmi szervek, üzemek, vállalatok kulturális csoportjaival, együtteseivel, kulturfelelőseivel, s egy alapos és átgondolt koordináló munka eredményeképpen, (amire a tanács és a városi pártbizottság terveiben vannak is törekvések!), a meglevő erők számbavétele után kerülhetne csak sor újabb erőforrások felkutatására, a lehetőségek megsokszorozására, fejlesztésére. Az alapvető személyi hiányok, a tanácsi irányítás személyi feltételeinek megjavítása nélkül azonban ez el sem képzelhető, mint ahogy egy városi népművelési otthon és az ezzel járó előnyök megteremtése nélkül sem igen lehet számítani tartós javulásra. A harmadik nehézség, ami felett úrrá kellene lenni: a kecskeméti tanyavilág kulturális fejlesztése. Jelenleg más módszer nem kínálkozik alkalmasnak mint az: vagy kul- turautót, vagy még inkább autóbuszt kellene beszerezni. Jól megváltozott, értékes műsortámogatást nyújtani csak ennek a segítségével lehetne.

A

lig néhány vonását érintettük Kecskemét kulturális élete tanácsi irányításának, olyan kérdéseket, amelyek évek óta megoldásért kiáltanak. Érdemes lenne ezek felett elgondolkodni az illetékeseknek, mert Kecskemét kulturális széttagoltsága, alapvető művelődésbeli hiányosságai nem maradhatnak fent sokáig.

Csáky Lajos

Kiosztották az 1958-as indiai nemzetközi gyermekrajz-kiáH lítás díjait a magyar nyerteseknek. Juhász Péter, Kányák Zsófia — eddig öt nemzetközi kiállításon ért el helyezést — Vigh Erzsébet, Kürthy Hanna és Rácz Erzsébet, az Öt díjnyertes.

Mindenki olvas

Vagyunk vagy húszán itt e kis szakaszban

a vonaton, mely Halasra döcög, a bár a vonat ráz, mégis lankadatlan, öt sincs, ki nem olvas húszónk között.

Újság, könyv, folyóirat a kezekben,

!= látom, amint szemem felemelem, <=* olvas mindenki, előttem, megettem, ráncolt homlokkal, s nem kényelmesen!

Padszomszédom, egy őszülő kis ember *= kihasználva, mit nyújt e pillanat, hogy azt hiszi, már nem olvasok, nem kell, könyvem után nyúl, s megszólít: »Szabad?«

ANTALFY ISTVÁN

HANGVERSENYKALAUZ

&iiú fLUi emlékeit

»Chopin külső megjelenése olyan, mint a zene: mindkettő érzékeny és álmodozó« — olvassuk e sorokat Luigi Isler Chopin kámeájának reprodukciója alatt. Mocheles Chopin művészetének egyik bírálója nyilatkozik e sorokkal a nagy zeneköltőről.

Chopin alkotásain valóban mélységes tragikus vonal húzódik végig, s a feszült drámai- ság párosul a lengyel folklóréval. Saját korának zenei történetírója ő a hazafiság jegyéBaklanov regénye

Csak a sarokban fekvő sebesült nem figyelt fel a hadijelentésre, a városok és falvak nevére, amelyek egy kicsit ismét közelebb hozták a győzelmet.

De bármily közel volt is, az 6 útja már előbb megszakadt itt, ennél, a nehezen kiejthető nevű magyar városnál. Székes- fehérvárnál. Még baj társai között volt, de már távol tőlük. Kisfia a magyar városok közül ezt a nevet fogja megtanulni: -Székesfehérvár.**

A hátán feküdt, szemét lehunyta, nehogy másik szemével találkozzék, a fiára gondolt, s eszébe jutott a háború első napja, Kisfia akkor kezdett járni. Megfogta a fia kezét — ennek a selymes, meleg, drága kéznek a tapintását magával vitte az egész háborúban —•, és óvatosan végigvezette a szobán. A felesége éppen mosogatott, az asztaltól nézte a két férfit: a nagyot és a kicsit. De a gyerek valamiért megkötötte magát. Nem tudta, hogyan vidítsa fel, hát odavitte a hangszóróhoz. -Most énekelni fog nekünk a néni.«* — És Molotov beszédét hallotta. A legvégét...

A rádióban hirtelen recsegő

(55.)

német hang szólalt meg, — Kapcsold már ki! — Kérte a sebesült, és felnyögött.

S noha ott volt Mironov, a rádiós gyorsan átkapcsolt egy másik hullámhosszra.

Amikor végre megérkezett a parancs, hogy az ezred vonuljon vissza, és ugyancsak a téglagyár közelében foglaljon el védelmi állást, az utolsó út tulajdonképpen már el volt vágva, a felderítők harcoltak ott. Mironov erősítést küldött hozzájuk és hozzákezdett az ezred tömörítéséhez. A harmadik üteget volt a legnehezebb kivonnia. De nem is várhatott rá.

— Harmadik üteg összekötője, hozzám! — parancsolta. És a katonák először benn a helyiségben, aztán kivül, kiabálva adták tovább.

— Harmadik üteg összekötője, az ezredeshez!.,.

Ez volt a szokás: az alhadnagyot hadnagynak hívták, az alezredest — ezredesnek.

A harmadik üteg öszekötője, Gorosko, végül is, nagy késéssel megjelent. Lihegett a futástól, tétován pillantott körül a helyiségben, de amikor meglátta Mironovot, szeme mindjárt értelmessé vált, és nem

nézve se jobbra, se balra, egyenesen hozzálépett.

Gorosko a törzsben, ahová összekötőnek küldték arra az esetre, ha valamilyen üzenetet kellene átadni az ezredtől elvágott ütegnek, unatkozott és tétlenül őgyelgett. Ezért is örült annyira, amikor meglátta Reb- rovot és az osztályát, s ottrekedt náluk.

Amikor érte szaladtak, éppen barátságos beszélgetést folytatott az első üteg tüzéreivel.

— A füleden ülsz? — támadt rá szörnyen kimeresztett szemmel a törzs-üteg harcosa, minthogy magának Mironovnak a parancsát teljesítette. — Keresnek, te meg.,. Az ezredes hivat!

— Elvesztetted a závárt? Ej, ej, ezért bizony nem fognak megdicsérni.

*— Milyen závárt?

— Nézd meg a karabélyodat.

S méltóságteljesen távozott, a

küldönc pedig a karabélyához kapott, s a tüzérek harsány nevetése közepette győződött meg róla, hogy a závár ott van, ahol lennie kell.

Mindamellett Gorosko egy kissé begyulladva lépett be a törzshöz. Nem tudta, sokáig keresték-e, s mivel a hadseregben a parancsnok szívének meg- lágyítására a legjobb módszer a katonás magatartás, Gorosko keményen kihúzta magát, és figyelmesen meresztette a szemét.

Mironov alezredes komolyan

és komoran pillantott rá. Ebben a pillanatban azon töprengett, küldjön-e Belicsenko segítségére legalább egy szakaszt, vagy ne. Régi és már sok háborúban kipróbált módszer volt ez: hogy a többiek elvonulhassanak, valakinek hátra kell maradnia, hogy az ellenséget feltartóztassa. Mironov éppen most fedezte ezredével a gyalogság visszavonulását, most pedig Belicsenkónak kell utoljára visszavonulnia, a többieket fedezve, csakis saját magára számítva. Mironov tudta, hogy egy szakasz nem segít, nem a sok ember teszi az erőt, amikor a németek által félig elfoglalt városon kell átvonulni. De ember volt, és nehezére esett úgy elmenni innen, hogy ütegét minden segítség nélkül hagyja. S míg ezen töprengett, szokása szerint szigorúan nézett az ösz- szekötőre.

— Megmondod az ütegparancsnoknak — mondta végül —, hogy az ezred a téglagyár körzetében foglal védelmi állást. Itt — mutatott a térképre. Gorosko udvariasságból a térképre pillantott, fejből tudta, hogy merre van a téglagyár, mint ahogy mindent ismert a városban. — Az ütegnek csatlakoznia kell az ezredhez. Az utat itt, ezen a helyen, tartani fogjuk, amíg csak át nem haladtok rajta. Megértetted? Ismételd meg! (Folyt, köv.)

ben, Zenéje népi és nemzeti

vonatkozású, de az egész «t* lágra érvényes. Nem válhatott volna valóban nagy emberré, ha csak álmodozó irreális, élet* tői elvonatkoztatott alkotó és művész lett volna. Az ő költé- szete azonban a forradalom gé- niuszától ihletett, eredeti, pá* rallan fantáziagazdagsággal megáldott.

Elsősorban mint a zongora poétáját ismerik. A zongora egészen különös költészetét fe* dezte fel, s teljesen újfajta jó* tékmódot teremtett könnyed, végletes, dinamikai ellentétek* kel. Ezt vitte sikerre kivételes előadói képességeivel világ■» szerte.

Chopin születésének ISO. év* fordulója alkalmából emlékes* tét rendezett Kecskeméten a

budapesti Lengyel Olvasóterem karöltve a Hazafias Népfront kecskeméti városi elnökségével. Ennek egyik részét Chopin éle* téből vett értékes dokumentu* moh szolgáltatták kiállítás ke* rétében. A második részét pe* dig egy nagyszerű hangver* seny. Hernádi Lajos Kossuth* díjas érderpes művész tolmá* csőit Chopin-műveket. Nem részletezzük a műsor egyes számait. Hernádi Lajos ragyo- gó zongorista, aki tudását, hangszerbeli manuális készsé- gét nem célnak, hanem eszköz- nek tekinti., a művek monda- nivalójának rendeli alá. Cho- pin líráját, poázisát, meggyőző, külsőségektől mentes játékmo« dórban adja kidomborítva a művek sziporkázó ötietességét, a hirtelen kirobbanó, meglepe- tésszerűen felszabaduló erőket. A finom, leheletszerű pianók és a dinamikus, váratlan for* tísszimók ellentéte Chopin lelkivilágát maradéktalanul fejezte ki.

Az évszázados lengyel—magyar baráti viszonyt az emlékest magasszínvonalú műsora, s az érdekes kiállítás még fokozottabb mértékben erősítette.

(Pártos)