Petőfi Népe, 1960. június (15. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-12 / 138. szám
jiimiis íz, vasárnap 6. oldal Hz üzemi tanácsülés vitája a második ötéves terv feladatairól ejt temlítés 46, a termelekenijséq. 50 százalékkal emelkedik Minek az érdeke? Igen élénk volt a kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalatnál nemrég lezajlott üzemi tanácsülés. A második ötéves terv üzemen belüli feladatairól, a lehetőségekről és a tennivalókról tanácskoztak, vitatták a tervezetet. Helyeslik a gépesítést Már a címben is írtuk, hogy a második ötéves tervben 46 százalékkal emelkedik a termelés, 50 százalékkal pedig a termelékenység. Ennek megfelelően bővül a gyár, növekszik gépparkja. Kiss Kálmán hozzászólásában hangsúlyozta: a gépesítéssel lehet csak elérni a kívánt termelékenységet. Dudás Mihály véleménye szerint gépesíteni kell a ládaszögezést is. Ez jelentős bér- és munkaerőmegtakarítást eredményez. Lázár Imre ezt mondta: amíg a gépeket nem tökéletesítjük, addig ne állítsuk munkába, mert tönkre teszik az árut. Borbás Mátyás szerint a gépesítésnek örülnek a dolgozók, mert a munkát megkönnyíti, a feldolgozást elősegíti, a termelést növeli. Szóvátette még, hogy a leszállított gépek beállítása nehézkes, sok időbe telik míg tökéletes lesz, addig igen sok jó baromfi megy tönkre. Felhívta a vezetőség figyelmét, hegy a teljes gépsorok beállításával egyidejűleg nagyobb helyiségek is kellenek. Javasolja, hogy a lebontásra kerülő nagy szín helyén épüljön fel az új, modem, korszerű gépekkel ellátott soványáru feldolgozó. Kisfaludi Miklósné, a Baromfiipari Igazgatóság Tervosztályának munkatársa többek között ezt mondta: — Mielőtt egy-egy gép a termelést megkezdené, a gépkezelőket meg kell tanítani azok kezelésére. Ezért rendszeresíteni kell a céltudatos üzemi tapasztalatcseréket; Áss üxembővítés korlátái A növekvő feladatok egyes üzemrészek bővítését, s újak építését követelik meg. Ez azonban nem lesz könnyű. Az egy- vagonos hűtő megépítése nem ütközik akadályba, ellenben a jelenlegi hizlalda bővítését férőhelyhiány akadályozza. Gondot oíkoz az újabb árutároló- és göngyölegszín kijelölése is. Csécsei Ferenc ezt a témakört érintve megkérdezte: vajon hova építik az új helyiségeket? Szerinte a rendelkezésre álló területen nem lehet építeni, mert túlzsúfolt. Hasonló a Készül a gumikerekű kocsi A Kecskeméti Mezőgazdasági Felszereléseket Gyártó és Javító Ktsz kocsigyártó részlege az aluljáró mellett található. Ebben a részlegben a második negyedévben az országszerte ismert gumikerekes kocsikból 45 darabot gyártanak. A kisebb, másfél tonnás, kocsikból 30-at adnak át a MEZŐSZÖV-nek, 15 darabot pedig Budapestre, a TÜSPED-nek szállítanak. helyzet a külső telepen is. — Egyetlen megoldást lát: a Ser- nevál adjon át területéből a vállalatnak. — Erről már megkezdtük a tárgyalásokat — mondja az üzem igazgatója; — De ha a Semevállai sikerül is a meg- ? egyezés, még akkor sem dőlt el, hol kerül felépítésre a göngyölegtárolószín; Pedig importanyag megtakarításáról van szó, tehát gyorsan kell cselekedni. Ez a véleménye Kisfaludi Miklósnénak is. A megoldást az üzemi tanácsülés a vállalat vezetőségére bízta. A sok téma közül még egy fontos dologgal, a dolgozók szakmai és kulturális oktatásának tervével kívánunk foglalkozni; Műveltebb munkásokat Szalai József azzal kezdte felszólalását, hogy a második ötéves tervben jelentősen bővül a vállalat gépparkja. Ez egymagában is több hozzáértő szakembert, a kulturált munkások sokaságát kívánja meg. Jelenleg mi a helyzet? A dolgozók 60 százaléka nem végezte el a nyolc általánost. Az itt előterjesztett terv szerint — amelyet a tanácsülés elfogadott — az ötéves terv végére ez a probléma megoldódik. Ezenkívül 8—10 dolgozó élelmezés- ipari, 4—5 mezőgazdasági, 10 pedig a közgazdasági techní-- kumban szerzi meg a munkájához nélkülözhetetlen elméleti tudást. A terv szerint az 1960 —61-es iskolai évben 40 dolgozó az általános iskolában, 13 pedig középiskolában kezdi meg a tanulást. Ezeknek a tanuló munkásoknak a párt-, a szak- szervezet hathatós segítséget ad. Az üzemi tanácsülés vitája és döntései azt bizonyítják,, hogy a tanács tagjai felelősségük tudatában határozták meg az üzem előtt álló nagyjelentőségű feladatokat; Venesz Amikor a Kecskeméti Konzervgyár évek óta jól működő kölcsönös segítő takarék- pénztárának a megszüntetéséről értesültem, nem akartam elhinni ezt a tengeri kígyóvá nőtt bürokratikus történetet. Az egész még tavaly áprilisban kezdődött. Az Élelmiszeripari Minisztérium főkönyvelőinek értekezletén valaki szóvá tette, hogy semmi jogalap nincs a KST-üsszegck bérlistán történő levonására, mert ezt a Munka Törvény- könyve nem írja elő. Gábor Andor, a Kecskeméti Konzervgyár főkönyvelője még írásbeli fegyelmit is kapott, amiért év közben nem volt hajlandó a kialakult gyakorlaton változtatni. A kapott büntetés azonban elegendő volt ahhoz, hogy az idén már ne engedélyezze a KST-tagok forintjainak egyezményes levonását. Az évi, mintegy 300 ezer forint összegű pénz kezelését a szakszervezet aktívái viszont nem vállalták, s így a közel 250 főt számláló KST feloszlott. A főkönyvelő magatartását érthető okokból nem ítéljük el. A bürokratikus intézkedéshez azonban van egy- pár megjegyzésünk. Amikor a Munka Törvény- könyvét kiadták, a dolgozók kölcsönös segítő takarékpénztára még nem volt. Ez a mozgalom azóta országos méreteket öltött. Szocializmust építő munkánknak pedig alapvető része lett az élet minden területén a takarékosság. Kinek az érdeke hát, hogy az emberek takarék jskodja- nak? Meggyőződésünk, hogy a minisztériumban ezt nem mérlegelték az intézkedés kiadásakor. Pedig elvi döntéseknél nemcsak a törvény betűjét, hanem annak széllé-* mét is figyelembe kellett volna venni. A konzervgyár dolgozóinál» felháborodása jogos ezzel aa intézkedéssel kapcsolatban. Sőt, meggondolandó az érvelésük is. Azt mondják: »Ha* mód van arra, hogy levonják az OTP-kölcsönt, a TÜZEP- utalvány részleteit, újabban pedig a biztosítási összegeket is, akkor miért akadékoskodik egy-két minisztériumi tisztviselő? Mi kötelezzük magunkat, hogy rendszeresen fizetjük a KST-t, és írásbeli* Ieg hozzájárulunk ahhoz, hogy havi fizetésünkből levonják, mert évek óta ez a módszer nálunk a legjobb.« Azt is kifogásolták, hogy memorandumukra, amelyben a szakszervezet segítségét kérték a KST ilyen formájú visszaállításához, még Budapestről sem érkezett válasz. Remélik azonban, hogy kérésük meghallgatásra talál, és lesz, aki levágja ennek a tengeri kígyónak a fejét. Sándor Géza Kétezer tonna szenet takarítottak meg A Kiskunhalasi Fűtőház kollektívája immár négy hónapja teljesíti az éKizemi cím feltételeit. Ez többek között azt jelenti, hogy május 1-ig 2000 tonna szenet takarítottak meg, egy- egy mozdony 12100 elegyton- nával, a mozdonypark pedig 197 000 elegy tonnával több árut szállított az előírtnál. Ebből a mennyiségből 100 ezer tonnát a túlsúlyt vontató szerelvények Két brigádnak ítélték meg a szocialista elmet A Kalocsai Fűszerpaprikaipari Vállalat legutóbbi termelési tanácskozásán mintegy 200 dolgozó vett részt. Itt döntötték el, hogy a szocialista címért küzdő négy brigád közül melyik viselheti a megtisztelő címet. A kollektíva az előterjesztés alapján Greksa József tizenöttagú malmi és Matos Istvánná húsztagú csomagoló brigádjának engedélyezte a szocialista brigád cím viselését. Ebből az alkalomból Matos Istvánná csomagoló brigádja 2280, Greksa József brigádja pedig 1720 forint jutalmat kapott. szállítottak a kívánt helyre* vagyis egy mozdony nem aa előírt 1300, hanem átlag 1805 tonna súlyú árut továbbított. A sikerekhez hozzájárultak a lakatosok is, mert időben megjavították a mozdonyokat. Ha továbbra is minden ilyen jól megy, akkor a fűtőház dolgozói az első félévi eredményük alapján isméit elnyerik a megtisztelő élüzem címet; , ooo^oooöooooetooooooooo4 Iratkozzon be olvasónak, a megyei, a járási és a községi KÖNYVTARAKNAK. Könyvtáraink állandóan gyarapodó állománya minden Igényt kielégít. 792 Szocialista kötelezettség JELENTÉST OLVASOK: az egyik állami gazdaság vezetői az előfizetett Párttörténeti Közlemények című folyóiratot visszaküldték a feladónak; Ugyanitt e— és ezek után már szinte természetesnek tűnik — a pártszervezet nem vette át a Pártélet, a Társadalmi Szemle és a Béke és Szocializmus című folyóiratokat. Értekezleten vagyok és egy felszólalást hallgatok: »Elvtársak! Baj van a vezetők tanulásával. Különösen a pártoktatásból akarnak mindenféle ürüggyel kibújni. Az egyik vállalat igazgatója azt állította, hogy ő tanul és havonta konferenciára jár a minisztériumba. Mikor jobban utánanéztek a »tanulásának«, kiderült, hogy az igazgató Budapesten a rendszeres igazgatói értekezleten vesz részt.« Ha semmi több tapasztalatom nem volna, mint ez a két eset, akkor is írásra kényszerülnék. De mivel ennél többről is tudok, éppen ezért nem lehet hallgatni a közvélemény fóruma előtt erről az igen fontos kérdésről. Persze távol áll tőlem, hogy két vagy több esetből általánosítsak. Szerencsére több a jó példa, mint a rossz. De hogyha egy valami nem általánosan jellemző, nem jelenti azt, hogy arról ne kelljen beszélni, írni, és hogy megváltozzon: cselekedni! Hogy egy állami gazdaságból visszaküldik a fontos és a vezetők számára nélkülözhetetlen olvasnivalókat, és hogy egy igazgató kibúvókat keres lustaságának mentésére, tulajdonképpen nem nagy eset, Nem dől össze a világ, és ez a legkisebb árnyékot sem tudja vetni arra, hogy tulajdonképpen milyen óriásit léptünk előre a politikai és szakmai képzettség megszerzése vonalán nemcsak a vezetőknél, hanem széles milliókat felölelően egész társadalmunkban. De egy adott helyen, gazdaságban vagy ipari üzemben, ha a vezetők elhessegetik maguktól a tanulás kötelezettségét, az veszélyeket rejt magában. S ez a veszély kettős. Egyrészt, mert a nagy fejlődésre igyekvő népgazdaság kisebb vagy nagyobb fogaskereke nélkülözi a vezető nap nap után gyarapodó készségét az ügyek intézésére, másrészt azért, mert nemcsak a jó, de ez a rossz példa is ragadós. SOKAT HALLOTT IGAZSÁGOK ezek, és lám, mégsem lehet elég sokat beszélni róluk. Éppen ezért szűnni nem akaróan ébresztgetni kell a lusták, a tanulást lebecsülök lelkiismeretét, elsősorban saját érdekükben. Érdekesen sajátos belső élete, logikája van a tanulásról néha kénytelenkelletlen szavaló, de ugyanakkor semmit sem tevő embernek. Ahelyett hogy határozottan elszánná magát a politikai és szakmai műveltség gyarapítására, naponta csillapítókat szed, közép-, főiskolai vagy egyéb bizonyítvány ostyaburkában. Gondolván, hogy az egyszer megtanultak olyan tőkét képeznek, amelynek kamatai elévülhetetlenek. Pedig tudniok kellene, hogy az ilyesfajta tőkét »karban« kell tartani, mert különben elértéktelenedik és semmivé válik; Hiszen a tanultak is elhasználódnak, akárcsak a meghajtó üzemanyag. Aki elodázza a »feltöltést«, az valahol útközben elakad. S hányán elakadnak...! Nem veszik észre, hogy a szocializmus elégedetlen olyan építőivel, akikben nincs meg a szinte távcsővel felszerelt előrelátás a holnapba, a jövő nagyobbodó igényű tennivalói felé. S ehhez a sajátos logikához még az is hozzátartozik, hogy aki nem tanul, szinte ferde szemmel néz arra, aki ezt teszi. Mert nemcsak önmagában arról van szó, hogy az ilyen vezető elveszti erkölcsi alapját mások tanulásának megkövetelésére, hanem egyenesen arról, hogy ilyen légkörben a szorgalmas, nyomban valamiféle jelzőt »érdemel« ki, válogatva a tudálékos, a könyvmoly, az elméletieskedő vagy éppen a karrierista kifejezések között. Észre sem véve, hogy a nemtanulás passzív helyzete tudatos vagy ösztönösen jelentkező irigységet vált ki. S HOSSZAN SOROLHATNÁM, hogy a követelményektől, a fejlődés általános szintjétől való önkéntes elmaradás milyen stílust honosít meg a munkában, Elsősorban a szűk látókörű praktikát. Az olyasfajta gyakorlatiasságot, amikor az átfogó kérdésekkel való foglalkozást egyre inkább felváltja az apró, spontán jelentkező ügyekkel való törődés, s a drága időnek valamilyen módon való eltöltése, A csak pratikusan gondolkodó lehet; hogy rutinra tesz szert kis dolgok megoldásában, de elveszti képességét a jelenségek summázatára és éppen ezért a megfelelő tanulságok levonására is. Aki olyan felfogással nyugtatgatja magát, hogy »nem tanulni, hanem dolgozni kell«, az előbb-utóbb csak jelszavakban gondolkodik, önmagát hermetizálja a lényeg megértésétől és csak az általánosságok és a szofisztika között hányódik. AKI NEM TANUL, aki szenvtele- nül elhessegeti magától a »kísértésbe« hozó folyóiratokat, aki inkább a pirulást választja, mintsem az egyedül üdvözítő tanulást, aki nem tart lépést az élet rohanó mérföldes csizmájával, az önmagát fosztja meg a vezetés szükséges feltételeitől. A tanulás a munka fontos része. Igaz, nagyon nehéz megmérni, mégis éppen olyan kötelesség, mint a termelési tervteljesítés, vagy a költséggazdálkodás. A tanulás szocialista kötelezettség és ezt nem szabad elfelejteni egyetlen, a folyóiratokat felbontatlanul visszaküldő, vagy az önképzés alól magát kihúzó vezetőnek sem. Weither Dániel 1 «
