Petőfi Népe, 1960. június (15. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-09 / 135. szám
Z. oldal 1960. június 9, csütörtök 0 tfzhataimi leszerelés! értekezlet elé terjesztették az éj szovjet leszerelési Javaslatot Ä genfi tízhatalmi leszerelési értekezlet keddi ülésén a szovjet küldöttség vezetője előterjesztette a Szovjetunió új leszerelési javaslatát. Eaton amerikai küldött öt nyugati küldöttség nevében azt mondotta, hogy a javaslatokat alaposan és komolyan megvizsgálják. Hozzátette, hogy szükség lesz a szovjet terv több pontjának tisztázására. Ormsby Gore, az angol küldöttség vezetője az ülés után újságíróknak azt mondotta, hogy az értekezlet tartózkodó és mérsékelt légkörben folytatta munkáját. Moszkvában átadták a három nyugati nagyhatalom válaszát Hruscsovnafe a legújabb leszerelési javaslatokat tartalmazó üzenetére. Az amerikai jegyzék szerint az Egyesült Államok kormánya alapos tanulmányozás tárgyává teszi az új javaslatot, s egyetért azzal, hogy a leszerelési bizottság a megfelelő fórum a szovjet leszerelési javaslatok végleges megvizsgálására. Ha Eisenhower nem megy Japánba, megbukik a Kisi-kormány Washington. A Chicago Sun and Times washingtoni tudósítója szerint Kisi japán miniszterelnök üzenetben kérte Eisenhowert, né mondja le ja- páni látogatását, mert ez esetben okvetlenül megbuknék a Kisi-kormány. Az amerikai elnököt több magas állású munkatársa igyekszik lebeszélni az útról. Mint az UPI jelenti: a Fehér Házban nem fűznek kommentárt a szenátus külügyi bizottsága elnökének ahhoz a javaslatához, hogy Eisenhower halassza el távol-keleti útját. Manilából jelentik, hogy a Fülöp-szigeteken is megkezdődtek a tiltakozások Eisenhower beharangozott látogatása ellen. Június 14-én, az elnök érkezésének napján a szakszervezeti szövetség tüntetést rendez. A francia sajtó a nyugatnémet fasiszta találkozókról Párizs. A Monde című francia lap vezércikkben intézett éles támadást a bonni kormány ellen, a napokban lezajlott fasiszta találkozók miatt. Azt írja, hogy Adolf Eichmann el- fogatása után a nyugati közvélemény kínosan fogadja azokat a közléseket, amelyek volt SS-ek vagy a Szudéta vidékről, illetve az úgynevezett »-Keleti Tartományokból« származó menekültek kongresszusairól szólnak. A Monde megállapítja, hogy ezek az ülések hivatalosakká válnak, hiszen azokon a bonni kormány több minisztere is részt vesz. A francia lap felteszi a kérdést: Milyen mértékben bátorítja a nyugatnémet kormány az agresszív revizionista irányzatokat. Külföldről NEW YORK. Strauss nyugatnémet hadügyminiszter kedden este megérkezett New Yorkba. Gates amerikai hadügyminiszter meghívására 13 napos látogatást tesz az Egyesült Államokban. LONDON. Cyrus Eaton, az ismert amerikai nagyiparos, aki nemrégiben hazánkban is járt, háromhetes kelet-európai körútjáról, útban hazafelé, kedden nyilatkozott az újságíróknak a londoni repülőtéren. Eaton lelkesedéssel számolt be keleteurópai útjának tapasztalatairól és hangoztatta, hogy mindenütt magas életszínvonalat talált. * OSLO. A norvég fővárosba érkezett Macmillan angol miniszterelnök megbeszélést folytatott Gerhardsen norvég miniszterelnökkel és Lange külügyminiszterrel. A Reuter úgy értesült, hogy az angol miniszterelnök norvégiai tárgyalásai a két 'ország katonai és kereskedelmi együttműködésére terjednek ki, jelentik MOSZKVA. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának külkereskedelmi állandó bizottsága szerdán kezdte meg munkáját a szovjet fővárosban, * DZSAKARTA. Kedden Dzsa- kartában szerződést írtak alá, amely szerint a Szovjetunió elvégzi egy 100 ezer tonna kapacitású kohászati üzem tervezési munkálatait és segítséget nyújt a vasmű felépítéséhez. Ez lesz az első indonéziai vasmű. * HAVANNA. Csehszlovák kereskedelmi küldöttség érkezett Kubába. • JOHANNESBURG. Dél-Afrika egyik, csaknem néger lakta térségében újabb zavargás robbant ki. A dél-afrikai rendőrség repülőgépekről és helikopterekről könnyeztető gázbombákat dobott a körülbelül 300 főnyi néger tüntetőkre. A tüntető bennszülöttek fegyverrel tüzeltek a repülőgépekre és a helikopterekre. Balesetvédelmi oktatás üsemekben és gaxdaságokban A Szakszervezetek Megyei Tanácsa munkavédelmi csoportjának három munkatársa tanulságos balesetvédelmi és oktatófilmekkel járja megyénk községeit, üzemeit, állami gazdaságait. Számtalan helyen hívták már össze a dolgozókat megyénkben balesetvédelmi oktatásra. Megrendezték az ankétol többek közt a Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységében, a Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalatnál, a tisza- kécskei és a borotai állami gazdaságban. Több ezerre tehető azoknak a dolgozóknak a száma, akik végignézték az oktató filmeket és meghallgatták a tanulságos előadásokat. Kedden délután Kisszálláson rendezett két ankétot a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa. Ekker Lajos munkavédelmi felügyelő filmvetítéssel egybekötött előadásán először a Kenderüzem dolgozói vettek részt. A kora esti órákban került sor a gépállomás, a Magtermeltető Vállalat, s a íöldművesszövét- kezet dolgozóinak balesetvédelmi ankétjára, amelyen ■ szintén megtelt a Kenderüzem kultúr- háza. A tanulságos előadáson három balesetvédelmi oktatófilmet vetítettek le. Balesetvédelmi oktatásra legközelebb a Tajói Állami Gazdaságban kerül sor. Az állami gazdaságokban a balesetvédelmi előadásokat összekötik az aratási felkészüléssel. Szombaton például Kiskunmajsán lesz a gépállomások számára balesetvédelmi oktatás, és ezen foglalkoznak az aratási baleset- védelemmel is. Rovatvezető: Kovács Gergely Új motort vásároltam x. öreg motoros barátommal megbeszéltük, hogy már nyitás előtt találkozunk az üzlet közelében és lehetőleg elsőnek lépünk az üzletbe a vásárlók közül, mert én azt szerettem volna, ha az újonnan érkezett motorok közül — barátom segítségével — lehetőleg a legjobb motort választjuk ki. Igaz ugyan, hogy barátom előre kinevetett és tiltakozott is: az új motorok közül hogyan akarok választani, miképp tudjuk megállapítani, melyik a legjobb. Végül is engedett szűnni nem akaró nyafogásomnak és beleegyezett, hogy elkísér motort »választani«. Amint később kiderült, neki volt igaza, mert a motorok között legfeljebb színben volt eltérés, egyébként egyik ugyanolyan voit, mint a másik. Barátom azt is megmondotta előre, hogy a »választás« már csak azért is nehéz, mert kivülról minden motor egyforma, azt pedig egy üzletben sen engedik meg, hogy a motort apró porcikájáig szétszedje valaki. Végül is egy szép, piros gépet választottunk. Szívem már a torkomban dobogott örömömben és alig vártam, hogy megtankoljunk és jól ráhúzhassam a gázt. Ezt később szóvá is tettem motoros barátom előtt és utaltam arra is, hogy szerintem egy motor legjobb vadonat új korában, hiszen akkor még nincsenek kopott alkatrészei. Még arról is rajongással beszéltem előtte, hogy imádom a sebességet és alig várom, hogy a többi motorost új gépemmel megelőzhessem. Igen ám! Barátomnak sem kellett egyéb! összeteremtett és kijelentette, hogy csak én lehetek ilyen »mazsola«, mert manapság még az óvodásoknak is illik tudni, hogy az új motorral nem lehet azonnal száguldozni, azt szépen »be kell járatni«. Amikor csodálkozva kérdeztem: mi is az a »bejáratás«, azt felelte, hogy egy »mazsolától« nem is lehet egyebet várni, mint ilyen kérdést. Kívánságomra aztán megmagyarázta, hogy a »mazsolá« motoros nyelven kezdőt, hozzá nem értőt jelent. Miután így kiöntötte a mérgét, kissé megbékélt és kérésemre magyarázni kezdett, mégpedig részletesen, hosszasan a bejáratás művészetéről. Elmondotta, hogy az új motorba lényegesen több olaj kell, mint a már bejáratott motorba. Azt is részletesen elmagyarázta, hogy új motornál még minden sur- lódó alkatrész nyers, érdes felületű, és a bejáratásnak éppen az a célja, hogy ezeket az érdes felületeket tükörsimára csiszolják, koptassák, főleg a hengert, dugattyút és a gyűrűket. Mivel ez túlságosan »magas« volt nekem: henger, dugattyú, gyűrűk stb., érdeklődni kezdtem ezek iránt, de ő leintett és azt ígérte, hogy más alkalommal majd részletesen fog beszélni ezekről is. (Folytatjuk) N A P T A R 1960. június 9, csütörtök. Névnap: Félix. Napkelte: 3 óra 47 perc. Napnyugta: 19 óra 39 perc. • — Országgyűlési képviselői fogadónapot holnap, június 10-én délelőtt 9 órától 13 óráig a népfront-irodában Kriskovics József elvtárs tart. óíemmijnaptái Kilencven évvel ezelőtt, 1870. június 9-én halt meg Charles Dickens (ejtsd: csárlsz dikensz) angol író. Regényeiben aranyos humorral ábrázolja kora társadalmát, saját nyomorúságos gyerekkora azonban mély nyomokat hagyott művein. Legtöbb regénye ifjúsági feldolgozásban is megjelent. A Copperfield Dá- vid-ban önéletrajzát írta meg. Néhány, világhírre szert tett regénye: Pickwick Club, Nick- leby Miklós, Twist Olivér, Dickens 1812-ben született. * Négyszázharmincöt évvel ezelőtt, 1525. június 9-én halt meg csapata élén Florian Geyer frank lovag, az 1524/25. évi németországi nagy parasztháború egyik vezére. Alakját az irodalomban Gerhart Hauptmann drámája örökítette meg. — Nagymarosi Kálmán elvtárs, a Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke június 10-én délelőtt 9 órakor fogadóórát tart a városi tanácsnál, majd este 6 órai kezdettel a Kuruc téri iskolában tartja tanácstagi beszámolóját. — Fogadóórákat tartanak a VI. kerületi pártvezetőség tagjai pénteken délután 4 órától este 7 óráig a Czollner téri pártszékházban. — Zsebmetszőt fogtak el Ti- szakécslcén. D. Erzsébet fiatalkorú tiszakécskei lakos két esetben lopott el nagyobb pénzösszeget fogason hagyott kabátokból. Rövidesen a fiatalkorúak bírósága tárgyalja bűnügyét. *— Irodalmi estet rendeztek a. dunavecsei művelődési házban. Az irodalmi esten a Petőfi Népére munkatársa, F. Tóth Pál, és Joós F. Ferenc, a megyei könyvtár munkatársa olvasott fel müveiből; Közreműködött még Kovács István előadóművész. — Készülnek az aratásra a lászlófalvi Alkotmány Termelőszövetkezetben. A termelőszövetkezet földjén az őszi árpa már két-három hét múlva beérik. — Zarándokok halála. A Reuter a mekkai rádióra hivatkozva közli: a jelenlegi zarándoklat idején eddig 120 zarándok halt meg napszúrás és végelgyengülés következtében. — Jubileumi ünnepséget rendez 150 éves fennállása alkalmából a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Általános Gimnázium szombaton és vasárnap. Az ünnepségen intézeti kiállítások nyílnak és nagyszabású műsort ad a gimnáziúm kultúrcso- portja. — Művelődési otthont építenek a dávodi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet tagjai. A művelődési otthon a főmajorban épül és ősszel már ott tartják rendezvényeiket. (Magyar János leveléből.) — Sörkert épült társadalmi munkával Ladánybenén. A sörkertet Jobbágy János földművesszövetkezeti ügyvezető javaslatára létesítették és a társadalmi munkából a falu apraja- nagyja kivette részét; — A szanki Béke Termelő- szövetkezet ezer darab pulykát vásárolt, melyet infravörös lámpákkal ellátott baromfiólban nevelnek fel. — Ülést tartott a dunapataji növényvédelmi bizottság. Az ülésen a község növényvédelmi feladatait tárgyalták meg — jelenti községi tudósítónk. — Lakitelek községben is megünnepelték az öregek napját. Az ünnepségen 120 idős asszony és férfi vett részt —< jelenti községi tudósítónk. — A dunavecsei járásban! négy termelőszövetkezetben működik napközi otthon. A napközi otthonokban 160 gyermek nyert elhelyezést a nyári időszakra. gyaszhír. Fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen jó édesanyánk, nagyanyánk és rokonunk, özv. Szabó Lászlóné sz. Zana Erzsébet f. évi június hő 7-én, életének 92. évében elhunyt. Temetése f. évi június hó 9-én, csütörtökön du. fél 4 órakor lesz a Budai úti rk. temetőben. A gyászoló család. Felrobbant egy atomtüliet New Jerseyben Az Egyesült Államok New Jersey állambeli McGuire repülőtámaszpontjának közelében kedden, még ki nem derített körülmények között, felrobbant egy Vanguard típusú légelhárító rakéta atomtöltete. A rendőrségről eddig nem érkeztek jelentések. A robbanás színhelye közelében lezárták az összes útvonalakat. A rendőrség riadót rendelt el New Jersey állam egész területén. 0 O Ci»XHX>OGO0-000O<>0<>OOOOO<><><X>O<>O<>O-O-C>OO<><><>O<><>O<!<>5 1 0 ) Gyomorbántalmak, emésztési zavarok esetém 3 májkímélő étrendnél, fogyókúránál fogyasszon diétás kétszersültet. Gyártja a Kalocsai Sütőipari Vállalat. Kérje minden kisker. és földszöv. élelmiszerboltban a DIÉTÁS KÉTSZERSÜLTET. t> 1314