Petőfi Népe, 1960. április (15. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-10 / 85. szám

4. oldal 1960. április 10, vasárnap A kecskeméti műemlékek megjelölése ■KTemrégen néhány kecske- ■*■’1 méti ház és templom fa­lára újfajta táblák kerültek, amelyek előtt a járókelők sok­szor csoportosan megállnak s érdeklődve olvassák a szöveget. Ilyenkor talán egy-egy pilla­natra megfogja őket a múlt. Szűkszavúan ugyan, de való­ban a múltat idézik ezek a táblák. Nagyon egyszerűen, szinte halkan hívják fel a dol­guk után siető emberek figyel­mét arra, hogy olyan épület, vagy építmény előtt járnak, amelyek több évszázad életé­nek tanúi voltak. Más váro­sokban néhol szinte összefüg­gő házsorokat alkotnak ezek az épületek, nálunk sajnos a homokon csak elvétve akad­nak ilyenek. Nem volt itt soha királyi székhely, vagy egyházi köz­pont. Gazdasági stratégiai meg­fontolások nem sürgették ezen a vidéken az építési tevékeny­séget. Egykori földesuraink megtelepedési szándékát is ked­vezőtlenül befolyásolta a város környékének homokvilága. Ki­vétel nélkül más vidéken él­tek, s ott hódoltak építési szen­vedélyeiknek. Az is lehet, hogy építettek valamit, de azt elso­dorta a pusztító idő, vagy el­fedte a futóhomok. N em eredményezett épí­tészeti alkotást a XIV. és XV, század magyar király­néinak birtoklása sem, akik mint koronabirtokot javadal­mukhoz tartozónak mondhat­ták a város területét A koro­nabirtok 1493-ban bekövetke­zett megszűnése után egymást dűl gróf Koháry István füleki várkapitány — később ország­bíró — juttatott gazdaságából a városnak annyit, hogy abból néhány idővel dacoló létesít­mény költségét lehetett fedez­ni. Ű volt az egyetlen aki — a népből kisajtolt jövedelmé­ből — valamit a város javára Is fordított. Az ő nevéhez fű­ződik a piaristák idetelepítése, akiknek társházat, iskolát és templomot építtetett 30 ezer rhenus forint költséggel. Ez az időszak azonban már a XVIII. század elejére esik. Kétségtelen, hogy városunk többször elpusztult Különösen az X591—1606 között dúló 15 éves háború okozott nagy pusz­títást, amikor a város 530 há­zából 203 romhalmazzá vált, s kisebb jelentőségű építészeti al­kotások is elpusztultak ekkor. ©OCX-XDOOOOO^ Iratkozzon be olvasónak, a megyei, a járási és a községi Kö NYVTAR AKNAI,. Könyvtáraink állandóan gyarapodó állománya minden igényt kielégít. 792 öOOOGOOGOOOOOOOOOOOOw Teljesen bizonyos azonban, hogyá sem a törökök berendezkedése­kor, sem a városból való ki­űzésükkor, de a rác betörés­kor és az évtizedenként meg­ismétlődő tűzvészek alkalmá­val sem pusztultak el királyi várerődök, városfalak, kasté­lyok vagy egyházi létesítmé­nyek a város területén. Ilye­nek egykori létezéséről sem az irányított feltárások, sem más földmunkát igénylő tevékeny­ség nem adott számot. A város adottságait vizs­gálva úgy hisszük té­vedés nélkül kijelenthetjük, hogy története során nem is épülhettek olyan létesítmények, amelyeket ma már országos vonatkozásban is a legjelentő­sebb építészeti alkotásként kel­lene nyilvántartani; Hiányzott erről a vidékről valami olyan anyagi és szellemi erő, amely szüntelen alkotásra ösztönözte volna elődeinket. Ügy gondoljuk, hogy most a legidőszerűbb ezeket a gon­dolatokat felvetni, hiszen a vá­ros lakossága a műemlékek fa­lára helyezett kőtáblák alapján napjainkban veheti először számba műemlékeit. S talán most vetődik fel először annak a gondolata, hogy mennyire sze­gények vagyunk ilyen tekintet­ben. Igaz, hogy a meglevő mű­emlékeink sem nevezhetők a magyar építészeti műit legki­válóbb alkotásainak. A megle­vő építmények a példamutató elődöknek csak provinciális, bá­josan naív megfogalmazási má­solatai. Mégis kedvesek nekünk ezek a műemlékek, hiszen kö­veik — amelyeken valamikor elődeink verejtéke csillogott — egy régen elhalt nemzedék vá­gyairól, elképzeléseiről mesél­nek. Az építészetnek ezek az emlékei adnak számot arról is, ho-gy technikailag hogyan volt felkészülve az egyes korok em­bere térigényének kielégítésére s hogy mesterségbeli tudást il­letően hogyan fogott hozzá az egyes feladatok megvalósításá­hoz. Erről mesélnek a létesít­mények szerkezeti, alaprajzi el­rendezései s a homlokzatok dí­szítései. Természetesen mindezeket egy szűkszavú táblán nem le­het kőbe vésni. Oda csak a legszükségesebbek kerülhetnek főleg az építési ideje, a stílus és a tervező neve. Talán ez a három adat mond legtöbbet, il­letve mondana, ha a helytör­téneti kutatásaink során sike­rült volna valamennyi létesít­mény esetében minden adatot felderíteni. Sajnos eddigi fára­dozásaink nem jártak teljes eredménnyel, mert az adatok egy része az idők folyamán el­kallódott. B izonyosan feltűnik az ér­deklődőknek, hogy az egyes épületek »Műemlék«, má­sok pedig »Műemlék jellegű« minősítést kaptak. Valóban kü­lönbséget tettünk a műemléki Or. Saunyogky János útleírása Dr. Bzonyoghy János, a Ter­mészettudományi Múzeum tudo­mányos kutatója, a magyar Af- rika-expedicló egyik tagjaként járt Afrikában. Ottjegyzetelt, melyet a Petőfi Népe számára készített, folytatásokban közöl­jük lapunkban. Dunai gőzhajó a Tisza hátán Széchenyi alpári útja Madarász László: ÜDVÖZLET AZ ELSŐNEK Kései köszöntő egy ismeretlen szovjet katonának. már kizöldült a sóska, fákon a rügyek. — De torz vigyorral feleltek a Napnak a fel-feUobbanó aknaiüzek. A kertekben f «fedeztek Háború volt. —- Hogy vártuk már a végét! Hogy figyeltük a robbanásokat! Lopva lestük az utca harci képét, a katonákat és a tankokat. Így láttam meg, egy ilyen kémlelésnél én is az első szovjet katonát, ahogy kezében géppisztolyt szorítva szálfakeményen az utcavégen állt. Előre nézett, mindig csak előre, mint ki viharban hajókat vezet, a háta mögött szelíden elcsitulnak a kiszámíthatatlan tengerek. A hátát néztük hunyorgó szemünkkel, ahogy ott állt a párás hajnalon, szoborszerűen — és csodáltuk: honnan ez a biztonság, ez a nyugalom? Ma már tudom, hogy háta mögött tudta százmilliók jogát és igazát, az ő szemével nézték a jövendőt az emberek, a hegyek és a fák. Az évek során én is megtanultam előre nézni, bátran, szabadon, érezve, hogy a hátam mögött állnak a milliók, s övék a hatalom. Tőle tanultam: hogyan kell megállni, és hogyan védi a gazda otthonát, és így köszöntőm késő köszönettel azt a legelső szovjet katonát. lomány egyes elemei között* aszerint, hogy történeti, régé­szeti, képzőművészeti, vagy néprajzi szempontból milyen jelentőséggel bírnak. A kiemel­kedő jelentőségűeket műemlék­ké, a kisebb értékűeket pe­dig műemlék jellegű létesít­ményként kezeljük. A »Műem- lék«-et feltétlenül fenntartan- dónak tekintjük, amelyet a vá­rosrendezési tervnek is mint adottságot kell figyelembe ven­ni. Ilyen létesítmény esetében a terv sem közlekedési, sem más rendezési elvekből kiin­dulva nem irányozhatja elő a műemlék megcsonkítását vagy lebontását. Más a helyzet a »Műemlék jellegű« épületek esetében. Ki­sebb jelentőségüknél fogva meg­tartásukat, illetve védelmüket a rendezési tervekkel való össze- hangolhatóságuk dönti el. Ter­mészetesen kultúra ellenességet jelentene sorsuk józan megfon­tolás nélküli eldöntése. É pítészeti kultúránk emlé­keinek túlnyomó részét — más városokhoz hasonlóan — mi is megjelöltük. Reméljük ezzel elősegítettük megismeré­süket és megóvásukat is. Nem szabad elfelejtenünk ugyanis, hogy múltunknak ilyen kőbe­vésett dokumentumai nem min­dig csak a nemzeteket pusztító katasztrófák során váltak rom­halmazzá, hanem sokszor s ta­lán nagyobb mértékben a nem­törődömség, a közöny és az emberi butaság segítette elő pusztulásukat. Nekünk, akik egy olyan nemzedék tagjai va­gyunk, amely múltjának meg­becsülését erényei közé sorolja, nem szabad ilyen hibába es­nünk. Erre a 13/1949. évi tör­vényerejű rendelet is int ben­nünket, amely elrendeli, hogy »a magyar történet, tudomány és művészet emlékeit, eredmé­nyeit mint közművelődésünk örökbecsű értékeit... fokozott védelemben kell részesíteni és azokat az egész nép számára hozzáférhetővé kell tenni«. E zért határozott úgy a vá­rosi tanács végrehajtó bizottsága, hogy táblával je­lölt meg a műemlékeket és műemlék jellegű épületeket. Juhász István a TIT tagja zőrt. A hajó július 12-én indult el Pestről, s 51 óra alatt ért Szegedre. Széchenyi és kísérete jút lius 15-én kocsin indult útnak Szegedre, Soroksárnál azonban Szalag István fogalmazó kocsija* ról levágták a ládát, melyben a tiszai út írásai és rajzai voltak. A ládát néhány nap múlva fel­törve és kifosztva találták meg a szőlőkben, de az iratok és raj* zok szerencsére megmaradtak benne. Széchenyi 16-án este hét órakor érkezett Szegedre, onnan 18-án reggel 8 óra 20 perckor in* dúlt a Pannónia. A Pannónia gőzös este 8 óra 7 perckor érkezett Alpárra, s a révnél lehorgonyzóit. Széchenyi és kísérete kiszállt a hajóból. Alpár község, s a környék népe nagy lelkesedéssel fogadta a nagy hazafit. Külön élményt je* lentett számukra az, hogy dunai gőzhajót láthatták a Tisza hátán. Széchenyi kíséretével a hajón töltötte az éjszakát. A Pannónia kora reggel 3 óra 55 perckor, már folytatta útját Szolnok felé. A nép egész úton ellepte a Tisza partjait és lelkesen kö­szöntötték Széchenyit, kinek megbízatása végül is eredmény* nyel járt: hajózhatóvá vált a ra* koncátlan folyó és nagy tér je* delmű, mocsaras részt sikerült átalakítani termékeny földdé. Dr. Tímár Kálmán lönösen szívéhez nőtt az ország közlekedésének fejlesztése, a gőzhajozás és ezzel kapcsolat­ban a Duna- és a Tlsza-szabá* lyozás megszervezése. Országjáró útjai során me* gyénkben is többször megfor­dult. Alpár község kétszeri láto­gatásával is dicsekedhet. Első ízben 1833-ban vette út­ját Széchenyi Alpáron át. József nádor 1833. június 20-i felhívá­sára elvállalta az al-dunai sza­bályozás királyi biztosságát, s Peslről július 8-án az l. Ferenc nevű gőzhajóval utazott az Al- Dunára. Október 1-én kocsin in­dult visszafelé munkatársa, Phillipovich Miklós mérnök­kapitány kíséretében. Mezőhe­gyes és Tótkomlós felöl jövet ok­tóber 8-án érte el a Tiszát Csongrádnál. Onnan Alpárig nyomorúságos előfogaton tették meg az utat. Alpáron Poko- mándy Sándor postamester nagy előzékenységgel postakocsit bo­csátott Széchenyi rendelkezé­sére. Ezen Utazott, az éjszakát Kecskeméten töltve. Földeák postaállomásig. Késő este volt már, mire beértek Kecskemétre, Második alkalommal 13 év múlva, 1846. július 18-án, szom­bati napon fordult meg Szé­chenyi Alpáron. Ezúttal a Tisza- szabályozás országos fontosságú ügyében járt-kelt a Tisza men­tén. A Duna-Gőzhajózási Társa­ság rendelkezésére bocsátotta a Pannónia utasszállító dunai xiő* Április nagy reformpoliti­kusunk: gróf Széchenyi István emlékét idézi fel. Száz évvel ezelőtt, 1860. április 8-án halt meg Bécs mellett, Döblingben. A legnagyobb magyar — aho­gyan nagy politikai ellenfele, Kossuth Lajos nevezte — tevé­keny életének minden alkotását, minden álmát és gondját Ma­gyarország közgazdasági életé­nek fellendítésére áldozta. Kü­pedíciónak a létrejöttét. , Dénes István szeme előtt min­dig kettős cél lebegett Egyrészt pótolni kívánta a Nemzeti Mú­zeum épületében, 1956-ban elpusztult európai hírű Afrlka- kiállítás állatanyagát másrészt egy filmet óhajtott készíttetni az expedíció munkájáról, amely emellett bemutatja a vadászat színhelyének, Tanganyikának jellegzetesebb állatait, érdeke­sebb tájait és az abban élő embert. Ebben a munkában Dénes se­gítőtársai, tehát az expedíció tágjai voltak: Böröczky Kornél erdőmérnök, Schuller Imre film- operatőr, Széchenyi Zsigmond vadászati szakíró és e sorok írója, mint az expedíció zooló­gusa. Az expedíció tagjai között a munka olyan formán oszlott meg, hogy Dénes és Széchenyi — részben Böröczky is — va­dásztak. Ez utóbbi azonban fő­ként Schullemek, a filmopera« tőrnek segített' E sorok írója pedig a lelőtt állatoik konzervá­lását irányítottá, ellenőrizte és az alsóbbrendű állatok begyűj­tését végezte. Három világrészen át Az expedíció 1959. december 28-án Indult Budapestről. Ve­lencében szállott hajóra és két hét alatt — megtéve a kb. 80U0 km-es tengeri utat — érkezett meg Mombasába, Kenya legna­gyobb tengeri kikötőjébe. A megtett út, mely három konti­nenst érintett — Európa, Ázsia, Afrika — a maga kikötőhelyei­vel s az ott nyüzsgő tarka nép­egyveleggel sc% érdekességet es tanulságot nyújtott. Velence szépségét és történel­mi hangulatot árasztó épületei­nek Varázsát erősen rontotta a bennünket szívós kitartással kö­rülvevő és pénzünkre áhitozó különböző ügynökök és árusok serege. Itt minden az idegenfor­galmon nyugszik, mindenki eb­ből él. Nem csodálatos tehát, ha áz idegenforgalom pangása idő­szakában — mi decemberben voltunk itt — sokan kapaszkod­tak belénk. (Folytatása következik,) __j| L Hogyan született az utinapló ? Sokszor kerül olyan helyzetbe az ember, hogy megígér vala­mit, de a körülményei ennek teljesítésében, ha nem is aka­dályozzák meg véglegesen, leg­alábbis erősen késleltetik. Vala­hogy így jártam én is. Mindig eszembe volt a Petőfi Népe fe­lelős szerkesztőjének, Weither Daninak (mint volt tanára, én már csak így tisztelem meg egykori eminens diákomat) tett könnyelmű ígéretem, hogy tudó­sításokat küldök az expedíció­ról. Mondom eszemben volt az ígéretem, csakhát mindig közbe­jött valami. Arról sajnos — amint kiderült — szó sem lehe­tett, hogy alkalomszerű tudósí­tásokat küldjék, hiszen legtöbb­ször a lakott helyektől s így a postától is távol, a vadonságban táborozott expedíciónk. Előre láttam, hogy csak az expedíció végén tudok egy összefoglaló hosszabb tudósítást küldeni. Így született ez az útijegyzet is — melyet innen, Afrikából küldök |— hazautazásunk előtt. (Szerk: Azóta az expedíció tagjai haza­érkeztek.) Indulás előtt A tévedések és az előzetes híradásokban jelentkező elírá­sok helyesbítése végett nem árt, ha bevezetésként röviden ismer­tetem ennek a magyar vadász- és film-expedíciónak a létrejöt­tét és célját. Az expedíciót kor­mányzatunk messzemenő támo­gatásával az Országos Erdészeti Főigazgatóság rendezte. Szerve­zője és létrehozója Dénes Ist­ván, a vadászati osztály veze­tője, kormányunk vadászmes­tere volt. Az ő szívós munkájá­nak köszönhetni ennek az ex-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents