Petőfi Népe, 1960. március (15. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-08 / 57. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS -KISKUN MEGYEI LÁPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! XV. ÉVFOLYAM, 57. SZÁM Ara 50 fillér I960. MÁRCIUS 8, KEDD Az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának levele a megye asszonyaihoz és leányaihoz Drága Édesanyák! Kedves Asszonyok és Leányok! Ütvén éves a nemzetközi nőmozgaJom. Pontosan fél évszázaddal ezelőtt jelent meg a nemzetközi munkásmozgalom nagy alakjának, a hőslelkű asszonynak, Clara Zetkinnck a világ asszonyai szervezett összefogását sürgető felhívása. Azóta egész világot átfogó mozgalommá erősödött, és a bekéért, a demokráciáért, a nők egyenjogúságáért vívott harc nagyszerű szervezetévé fejlődött a világ nőinek, asszonyainak nemzetközi mozgalma. Meleg szeretettel, harcostársi együttérzéssel üdvözöljük ezen az ünnepi évfordulón megyénk asszonyait, édesanyáit, dolgozó nőit, leányait. Nagy öröm a mi számunkra, hogy ezt az évfordulót a szocializmus építésének ebben a nagy jelentőségű szakaszában a béke új, nagyszerű kilátásai közepette ünnepelhetjük meg. Ebben nagy része van a nemzetközi nőmozgalomnak, s megyénk édesanyáinak, asszonyainak és leányainak is. Dolgozo nőink tudják jól, hogy jogaik, társadalmi és politikai cgyclőségük nem puszta szó népi demokráciánkban, it.i- ncm valóság. Szeretettel és szívünk minden melegével köszönt- jük azokat az asszonyokat, édesanyákat, leányokat, akik egyenjogúságuk tudatában áldozatkész hősiességgel, lelkesedéssel dolgoznak ragyogó jövőnk és holnapunk megteremtéséért, társadalmunk felemelkedéséért, gyermekeinkért, egész népünkért. Meleg szeretettel köszöntjük az édesanyákat, akik gyermekeink nevelésének jövőt formáló feladatát végzik. Megbecsülés és elismerés illeti az édesanyákat, hiszen építő munkájuk mellett a család, az otthon gondozásának, szépítésének örömeit és gondjait is vállalják. Köszöntjük megyénk munkásasszonyait, az üzemekben dolgozó leányokat, akik munkájukkal ismét tanúbizonyságát telték szocializmusunk iránti hűségüknek. Büszkén emlékezünk meg arról, hogy a megyénkben alakult szocialista brigádokban jelentős sirámban és szép eredményekkel munkálkodnak 'dolgozó nőink. Most az a feladat az iparban, hogy emeljük a munka termelékenységét, a termelés műszaki színvonalát. Köszöntjük falvaink asszonyait cs leányait, akik a szocialista mezőgazdaság fejlődésének eredményeiben máris elismerésre méltó részt vállaltak. Tudjuk jól, hogy a falusi asszonyok »igen«-jc is benne van a nagyszabású társadalmi és gazdasági átalakulás jelenében, jövőjében. Igen nagy feladat vár a régi és az új termelőszövetkezetek munkájának kialakításában, megerősítésében a falusi asszonyokra. Igen sokat tehetnek azért, hogy a megértés, a szorgalmas munka lelkesítő légkörét alakítsák ki a szocialista társas gazdaságokban. Üdvözöljük az iskolákban, a kórházakban, a hivatalokban és intézményekben, s a munka más posztjain dolgozó asszonyokat és leányokat, akik áldozatvállalásukkal, szorgalmukkal újra cs újra kivívták a társadalom elismerését, meleg szeretetét. A dolgozók nők termelő munkája is elősegíti hazánkban az élet- színvonal emelését, a béke szilárd alapjainak erősödését. Napjainkban a béke jelszava fogja össze a szocialista és a kapitalista társadalomban élő dolgozó nőket. Ürülünk, hogy leányaink, asszonyaink egyre inkább megtalálják a testvéri hangot, egyre többen vállalják a békéért folytatott harcban való részvétel közös harci programját. Drága Édesanyák! Kedves Asszonyok és Leányok! Erősítsétek továbbra is ennek a nagyszerű nemzetközi összefogásnak az eszméjét. Munkátokhoz, békés alkotó tevékenységetekhez sok sikert, jő egészséget kíván, őszinte megbecsüléssel és szeretettel p r MSZMP megyei bizottsága. Indulásra készen A Talfáji Törekvés Termelőszövetkezet nemrégiben vásárolt két Belorusz és egy Maulwurf traktort. Képünkön Bödi István és Fekete László traktorosok, munkába indulás előtt átvizsgálják gépeiket. yvwvwwwvwwvwvwwwww 350 ezer forint nyereséget osztott szét a Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Ktsz Március 5-én ünnepélyes mérlegzáró közgyűlést tartott a Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Kisz. Eredményekben gazdag esztendő van a ma már 305 tagot számláló kollektíva mögött. A szövetkezet a múlt évi 7 millió 600 ezer forinttal szemben 12 millió 521 ezer forint értékű munkát végzett. A pártkongTöbb mint 4000 tanuló a gyakorlati oktatásban Ä kiskőrösi járásban az egyes iskolák gyakorlati foglalkozásain vagy ahogy a köznyelven nevezik, a politechnikai képzésben több mint négyezer tanuló vesz részt. Kiskőrösön, Kecelen, Császártöltésén, Csengődön és Fülöpszál- láson került eddig sor a mezőgazdasági és ipari ismeretek tantárgyszerű oktatására, a soltvadkerti iskola mintaszerűen berendezett tanműhelyét pedig még a más megyékből érkezett látogatók is megcsodálták. Értesülésünk szerint ebben az évben tovább hő a politechnikai oktatásban részt vevő diákok száma. Szeptember elsejétől további három községben: Akasztón, Kaskantyún és SeUszeolimrén kerül, sor a mezőgazdasági és ipari ismeretek tanítására. A gyakorlati foglalkozások tárgyi feltételeinek megteremtésére (gyakorló kertek kijelölése, műhelytermek berendezése) már most megteszik a szükséges előkészületeket. Olvasó-ankét Kalocsán Március 8-án, kedden délután 2 órakor Kalocsán, a Fűszerpaprikaipari Vállalatnál »Az olvasó kérdez, a Petőfi Népe válaszol« olvasó-ankétot rendezünk. A megbeszélésen a gyár dolgozói, lapunk olvasói a lappal kapcsolatos észrevételeit, valamint a dolgozók ügyesbajos gondjait tárgyalják meg. A megbeszélésről későbbi lapszámainkban hírt adunk. A munkásatadémia nagy sikere Hatvanhárman jelentek resszus tiszteletére tett 1 millió 840 ezer forint vállalást 4 millió 921 ezer forint értékben 200 százalékra teljesítették. Elkészítettek 53 konyha, 342 szobabútor-garitúrát, mozaik- lapból egymilliót gyártottak. A szövetkezet exporttermelése 600 ezer forint értékű. A mezőgazdaságnak nyújtott segítségképpen ' elvégezték tavaly hat ter- i melőszövetkezet villamosítását. Az ünnepi közgyűlésen részt vett Fodor Mária elvtársnő, a KISZöV megyei bizottsága képviseletében, a halasi városi meg a Kecskeméti Épület- : Pártbizottság, a tanács és a tö- lakalosipari Vállalat mun- ! megszervezetek vezetői. Ez al- kásakadémiájának megnyi- > kálómmal osztottak ki a tol tó előadásán. Laczi Endre, ■ megérdemelt nyeresjfgrészese- a vállalat szakszervezeté- \ -oest a szövetkezet tágsaganak, nek titkára üdvözölte a Z eszesen 3o0 ezer forintot Bpj/- megjelenteket és megnyi- i egv tag átlagosan hat heti ke- totta a munkásakadémiát, ä ^ részesedést majd dr. Henkey Gyula \ p ' beszélt a tanfolyamok jelen- : A közgyűlést hangulatos valóságéról. 5 csora és reggelig tartó vidám Sántha Andor, a vállalat Z szórakozás követte. műszaki osztályának vezető- : _____________ je tartotta az első ismeret- ■ terjesztő előadást az akadé- Z mia hallgatóinak, a korsze- Z rű hegesztett szerkezetekről. ■ Először a hegesztési eljárd- ■ sokat ismertette és főként az S ívhegesztésre tért ki részle- ; tesebben. Az elmondottakat ; rajzokkal illusztrálta. Az előadás után is együtt * maradtak a munká^akadé- ; mi a hallgatói. Megkérték az i előadót, ismertesse az el- ■ mondottakon kívül a rakéta- ■ tecnika és a rakéták műkő- ; désének alapelveit is. Az elő- j adó örömmel tett eleget a ; hallgatók kívánságának. Az ! előadás végén a dolgozók : különböző technikai kérdé- ; seket tettek fel, melyekre Z részletes választ kaptak. A vállalat munkásakadé- 5 miára beiratkozott dolgozói- ! nak tetszését teljes mérték- j ben megnyerte ez az érdé- ■ kés tanfolyam. ígéretet tét- » lek, hogy a legközelebbi [ előadásra minden hallgató « legalább még egy munka- : társát hozza magával. : Március 10’íől április 10-ig fásítási hónap A FORRADALMI munkás- paraszt kormány 1958-ban meg. jelent rendelete szerint minden év március 10-e és április 10-a között fásítási hónapot tartunk országszerte a fásítás népgazdasági, egészségügyi, esztétikai jelentőségének ismertetése s álta- lábán tömegmozgalommá való kiterjesztése érdekében. A harmadik fásítási hónap- megyénkben is gazdag programmal indul. Március 17-én Kecskeméten, majd a járási székhelyeken ankét keretében foglalkoznak erdészeti szakembereink, illetve a . TIT által megbízott, előadók az erdősítés jelentőségével. A községekben a nevelők tartanak ültetéssel, egybekapcsolt ünnepségeket a fiatalok bevonásával. A KISKUNSÁGI Állami Erdőgazdaság tavaszi programjában üzemi feladatként 3240 hold új erdő telepítése szere-, pel 18,5 millió csemetével, — ezenkívül az ő szakirányításukkal 650 hold területen 3 millió darab csemetével és 52 ezer darab suhán.ggal úgynevezett or-, szágfásítást végeznek a termelőszövetkezeteid, ki^ségek, I e- geltetési bizottságok s egyéb közületek. Dicséretreméltó kezdeményezésről is hírt adhatunk már. A KISZ megyei bizottsága az alapszervezetek felajánlását ösz- szesítve vállalta, hogy 40 ezer- darab különféle fajtájú suhán- got és 100 000 darab csemetét , ültet el. A kecskeméti városi KISZ-szervezet a szennyvízcsatorna két partját fásítja be.; mintegy másfél kilométer hosz-, szúságban. . . KÜLÖN meg kell említeni a termelőszövetkezetek példás hozzáállását. A közös gazdaságok a tervezetten kívül 32 ezer su- hángot és ugyancsak 100 czet darab csemetét tesznek földbe a tavasz, illetve a fásítási hónap során. Az elültetésre kerülő csemeték kiszedése megtörtént s a. szállítás is folyik, — sőt az any-, here fordult tavaszi időben sok helyütt már kirakását is megkezdték. Kecskemét parkjaiban máris földbe kerültek az első fenyőcsemeték s az erdészetekben szintén folyik a munka. A FÁSÍTÁSI HÖNAP során, fontos szerep jut^a felvilágosító szónak. Nem elég a csameték^t elültetni, — sok szereletet, gondos védelmet kívánnak azok, , amíg fává terebélyesednek. A fa, az erdő óvásának is társadalmi üggyé kell válni, minden egyes embert a szeretetére kell nevelni s mint egyéb népva- gyont, őrizni a szándékos rön- gálóktól. AZ ÜNNEPELTEK