Petőfi Népe, 1960. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-07 / 32. szám

I960, február 7. vasárnap . " ■ ITT»r= 7. oldal Keményebbre fordult az időjárás — mégis teljes nagyüzem a labdarúgásban LABDABURÖINK nem törődnek, de nem 1» törődhetnek a hideg idő- tárással, hissen három hét múlva megindulnák a bajnoki labdarúgó küzdelmek. Egyikét csapatunk már több mérkőzés!. Is Játszott. Megyei MB-s csapataink lassan Igyekeznek formába hozni együtteseiket, hogy fi február végi rajtnál már megfe­lelő formáról tegyenek tanúságot, s ki-ki teljes erővel küzdjön a baj­noki címárt, illetve a kiesés elkerü­léséért. Megyénk egyetlen NB 11-ee csapa­ta a Kecskeméti Dózsa, vasárnap Budapesten szerepel a Bp. Vasa» Dinamó együttese ellen. A Dózsa hétközben la játszott Kiskunfélegy­házán az Építők ellen. A kecske­métiek jól mozogtak ezen a mér­kőzésen és 3:0 (1:0) arányban győz­tek a helyiek ellen. Vékony kettő és Hozgonyi egy góljával. A Dózsa fokozatosan mind erősebb ellenfe­lekkel játszik, és előkészületének csúcspontja a február 21-1 Kecske­méten lejátszásra kerülő mérkőzése lesz a magyar bujnokcsapattal, az MTK-val. NB iu-as csapataink valamennyi­en sorompóba állnak és egy részük odahaza, másik részük idegenben szerepel. A KTE Kecskeméten mér­kőzik a Kiskunfélegyházi Honvéd­dal délután fél 3 órai kezdettel. Ba­ján a Bácska Posztó a Vaskutl Me­dosz-t látja vendégül, délután fél 3 órakor. A másik együttes, a Bajai Építők visszavágó mérkőzésre utazik Bátaszékre az ottani Vasutashoz. — A legnehezebb ellenfele a Kiskunha­lasi Határőr csapatának lesz az NB U-es SztáUnvároaí Kohász együtte­se személyében. Ez a mérkőzés is délután fél három órakor kezdődik. Kiskunhalason egy másik mérkő­zést le Játszanak délelőtt fél h órakor, amikor az NB IXl-as Bács­almási Petőfi méri össze erejét a Kiskunhalasi MAV-val. a harmadik kiskunhalasi csapat a Medosz (volt Kinizsi) Kiskunfélegyházára látogat az Építőkhöz. Érmek a mérkőzésnek is a kezdete délután fél 3 óra. BÁJÁN délelőtt fél U órai kez­dettel kezdi meg tavaszi bajnoki mérkőzéseinek sorát az Építők NB I-es női kosárlabda csapata. Ellen­fele az élcsoportba tartozó Buda­pesti VSC lesz. Ha a bajai lányok nem illetődnek meg, nagyon köny- nyen meglepetést Is okozatnak. KISKUNFÉLEGYHÁZÁN kézilab- da-villámtornát rendeznek délelőtt 9 órai kezdettel, A versenyen Kiskun­félegyházán kívül Szeged, Hódmező­vásárhely, Szentes, Kiskunhalas és Kecskemét városok legjobb csapatai — számszerlnt nyolcán — vesznek részt. A női tornán Makó, Hmvá- sárhely és Kkfélegyháza együttesel szerepelnek. Kecskeméti Mezőgazdasági Felszereléseket Gyártó és Javító Kisipari Termelő- szövetkezet Központi iroda: Kuruc körút (víztoronnyal szemben), telefon: 28-61. Fűzfásközi telep, telefon; 24-68. RÉSZLEGEK: Kovács és gumi javító, Pacsirta u. 10. Esztergályos és kovács, Káköczlváros 33—34. (víztorony mellett). Bognár, Kuruc krt. (víztoronnyal szemben). Lakatos, rönkvágó, kocsifényező és tlukkó/.o, Szentistvánváros, Fűzíás-köz. Metszőolló-készitő, Erkel u. 6. Szíjgyártó, Bem u. 6. Részlegeink reggel 7-től délután 4 óráig üzemelnek. KÉSZÍTÜNK; új gumiskocsikat, féderes parasztkocsikat, öltöző- szekrényeket, víztartó hordókat, üstházakat, metsző­ollókat, csatornavasakat, esatornabilincseket stb. — Végzünk kocsi javítást, rönkvágást, bérfűrészelést és . a fenti szakmákba vágó mindennemű javítási j munkákat. 208 j jrjLOnnPi- . . . A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: Február 7, vasárnap délután S ön Abrahám Pál: BAL A SAVOYBAN Nagyoperett 3 felvonásban Bérletszünet este 7 óra Abrahám Pál: BAb A SAVOVBAN Nagyoperett 3 felvonásban Bérletszünet Mozik Műsora Február 7-én, vasárnap: Baja Központi: Horgász a pác­ban, Baja Uránia: Csillagok, Bácsalmás: Rosemarie, Duna- vecsc: Halál a nyeregben, Já­noshalma: Törvény, az törvény, Kalocsa: Az élet visszavár, Kecskemét Árpád: Parancsnok, Kecskemét Városi: 12 dübös ember, Kiskőrös: Akkor kará­csonykor, Kiskunfélegyháza: A megfelelő ember, Kiskunhalas: Kenyér, szerelem, féltékenység, Kiskunmajsa: Kenyér, szere­lem, fantázia, Kunszentmiklós: Szombattól hétfőig, Szabad- szállás: Ketten a nagyváros­ban, Tiszakécske Petőfi: Anye­gin, Tiszakécske Tisza: Kör­hinta, Február 8-án, hétfőn: Baja Központi: Anyegin, Baja Uránia: Horgász a pácban, Kalocsa: Az élet visszavár, Kecskemét Árpád: Parancsnok, Kecskemét Városi: 12 dühös ember, Kiskőrös: Fények a föld alatt, Kiskunfélegyháza: A megfelelő ember, Kiskunha­las: Megtört a jég, Tiszakécske Tisza: Esküvő akadályokkal. figyelem: A földművesszövetkezeti boltokban és piaci el­árusító helyeken kifogástalan minőségű makói DUGHAGYMA kapható. Kérjük kedves vásárlóin­kat, hogy minél előbb szerezzék be a dughagy- ma-szükségletüket, 228 RE/TUÉft^EK A Kecskeméti Ingatlanke­zelő Vállalat keres felvé­telre 3—5 éves gyakorlattal rendelkező ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUST Fizetés: 1700 Ft-ig. 222 vennék kertes családi házat Kecskeméten vagy csengőd—kis­kunhalasi vonalon. Ajánlatot -Pé­ter-« JeUgére a kiadóba kérek. 8302 OOOOOOOOOOOOOOOGOOOOO ! Iratkozzon bo olvasónak, J régi olvasójegyét újítsa j meg a megyei, a járási és £ i a községi KÖNYVTARAKNÁL. I Könyvtáraink állandóan J gyarapodó állománya § minden igényt kielégít. X&QQQQQQ£VQQQOOCXJOO° Üzemképes, jó állapotban levő 3,3 tonnás Chevrolet lehergépkocsi-motor eladó, Könyvjóváírással átadó. 212 Sütőipari Vállalat, Kecskemét, Petőfi utca 14. § Kössön g dohánytermelési szerződést f A dohánytermelők magas beváltási árat, kamat­mentes előleget és ingyen cigarettát kapnak. Mezőgazdasági termelőszövetkezetek ezen felül 20% NAGYÜZEMI FELÁRBAN is részesülnek. ’3256 J MEGYÉNK HELYSÉGEI: KISKUNHALAS Vízszintes: 1. Halashoz tar­tozó két tanyavilág. 12. Több magánhangzó, 13. Takarít. 14. Többesszámú személyes név­más. 15. Fővárosi egyetem rö­vidítése. 16. Katonai egység. 19. Marokkói város. 21. Csapadék, névelővel. 22. AKR. 23. Folyó, spanyolul. 24. A most megje­lent világatlasz előtt a legrész­letesebb magyar térkép. 30. Be­tűk vannak benne. 31. Régies kifejezés: hivatal és a velejáró jutalom. 32. Hárfafajta, felesle­ges ékezettel, 33. Jelenleg. 35. Politikai okmány. 37. Két darab német neve. 38. Majdnem gyü­mölcs! 41. Francia város, fone­tikusan. 46. Igekötő. 48. Spa­nyol író. 49. Mint a 21-es, de névelő nélkül, 50, Lószín. 53. Azonos betűk. 54. Minket, an- goluL 55. Székelyeknél gyakori férfinév. 57. Ritka név. Függőleges. 1. Kisgyermekek bárányhangja. 2. USA közepén KÉPREJTVÉNYEK fekvő szövetségi állam. 3. Val­lásrövidítés, 4. ZXE. 5. Japán város. 6. Színésznő, keresztneve kezdőbetűjével. Gőzön Gyula felesége volt. 7. Műtétet végez. 8. Kis..kisgyermek. 9. Ilyen gazda is van. 10. Rontás van rajta. 11. Női becenév. 16. Ha­las kultúrtörténeti nevezetes­sége. 17. Mint a víszintes 32., ékezet nélkül. 19. Keresztrejt­vények menyasszonya. 20. Vele megyek. 24. Világhírre szert tett halasi foglalkozás. 25. NSS. 26. Amott. 27. Tucat része! 28. LMH. 29. Kistermetű. 34. Éke­zetes idő. 36. H-val: égési ter­mék. 39. C-vel: Híres spanyol zeneművész. 39. Hangtalanul leméri 40, Gyakori becenév. 42. Indulatszó. 43. Idegenes indu­latszó. 44. S-sel: mártás. 45. Betű, ahogy kiejtjük. 47. Kém­lel. 49. Haza. 51. Kettős más­salhangzó. 52. Német kettős magánhangzó, 55. Cipész szer­szám. 56. Vissza: Patakocska. Beküldendő: víszintes 1,( füg­gőleges 16. és 24. Fenti rejtvényeink megfejté­séhez a 8—11. pontok nyújta­nak tájékoztatást. 3. SZÁMÚ REJTVÉNY- ROVATUNK MEGFEJTÉSE Körbe-karikába (2 pont): Sosztakovics. Mi lehet a foglalkozása? (1 pont): Kígyóbűvölő. Betűrejtvények (1—1 pont): Balonkabát, Ferde nézetek. Egyetértés. Nyertesek: Veress Sándor» Kalocsa, Varga Kálmán és Nógrádi Sári. Kecskemét« Rejtvény pályázatunk folya­matos és minden héten zárul» A megfejtéseket minden vasár» napi szamunkat követő szomba­tig kell beküldeni a Petőfi Népe Kiadóhivatala, Kecskemét, Sza­badság tér 1/a. címre. E heti rejtvényeket február 13-ig kell beküldeni. A borítékra Ír­juk rá: REJTVÉNY és mellé­keljük az alábbi rejtvényszel­vényt. A helyes megfejtők kö­zött — pontszámaik arányában — könyveket sorsolunk ki. A Petőfi Népe I960, évi rejtvónyszelvénye NAPRAFORGÓTERMELÖK FIGYELEM! Az Idén is lehet napraforgóra értékesítési szerződést kötni. Az állami terményfel vásárló helyeken az értékesítést szerződéssel lekötött minden mázsa után: 1. 80 Ft kamatmentes előleget* 2. 275 Ft szerződéses árat, 3. és kedvezményes áron nemesített vetőmagot kap hitelbe a termelő, 4j Krasznodari (VNilMK 1646-os) fajta szerző­déses átvételi ára 305 Ft. A szerződéskötés ideje január 15-től május 31-ig tart» Részletes felvilágosítással a terményfelvásárló helyeken szolgálnak. TERMELŐSZÖVETKEZETEK! ÉRDEMES NAPRAFORGÓT TERMELNI! A termelőszövetkezetek mázsánként 20 forintos nagyüzemi feláron kívül 20 kg darát is igényelhetnék hatósági áron. t . 39 : ww————a——a—fi—ifiiiifi——aa—

Next

/
Thumbnails
Contents