Petőfi Népe, 1960. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-06 / 4. szám
3. otdal 1960. január 6, szerda Tíz éve megyeszékhely Kecskemét "T" 1 960. január 1-én jelentős évfordulót ünnepelt Kecskemét. Jubileumnak is nevezhetnénk, hiszen éppen ezen a napon köszöntötte megyeszékhellyé „válásának’’ tizedik évfordulóját. Sok, más városból származó ember emlékezetében — a régi iskolai olvasókönyvek alapján f— még úgy él Kecskemét, mint a szőlő, a barack és a nagy piacok városa. Olyan város, ahol a főtereken a por és a szemét kellemetlen társaságában őstermelők, különféle piaci árusok kínálják portékáikat. Pedig ez a kép, ez a benyomás már teljesen a múlté, a tősgyökeres kecskemétiek is egyre ritkábban emlékeznek erre. S ma, amikor a város fő útvonalain, s külterületein is frissen vakolt bérházak, kis családi otthonok falai magasodnak, szinte nevetségesen kevésnek látszik az az t,erőfeszítés”, melyet a Horthy- rendszer tett a város fejlődéséért. A két világháború közötti időszakról mindössze három emeletes ház, az új állomás, a vasúti' aluljáró építését jegyezte fel ez a krónika. De ezek a bérházak sem a munkások, s a kisfizetésű emberek számára készültek! |%lit jegyezhetne fel a ma ITi krónikása? — kérdezhetnék olvasóink, az elmúlt tíz éú történetére emlékezve. Ezzel a kérdéssel keressük fel mi is Méhész Árpád elvtársat, a városi tanács v. b. képviselőjét, aki 1947. óta vesz részt, a város irányításában, vezetésében. — Városunk fejlődésében kétségtelenül egyik legnagyobb szerepet az 1950. január 1-i megyeszékhellyé válás játszotta. Ennek hatására felfrissült, megélénkült a város élete, forgalma, s nagy léptekkel indulhaA Rákóczi út régen és most. tott meg a fejlődés útján. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen a fejlesztés végrehajtására hivatott szervek a múlt rezsimből nagyon rossz örökséget kaptak. A gyümölcs, szőlő termeléséről és szorgalmas népéről ‘híres Kecskemét városias- ságával nem kérkedhetett, s őszintén meg kell mondani, hogy e tekintetben még mindig nagyok a tennivalók. Ä/j ajd így folytatta Méhész IT'*' elvtárs: i—i Kecskemét a- bár ezzel sem kérkedett senki — híres volt a népbetegségek magas arányszámáról is. Ennek egyik oka volt, hogy a város utcáinak csak egyharmad része volt kövezettel ellátva. A vizet a városban az elszórtan és peremszéli településeken ritka köz- kutakból nyerték, a városban pedig az úgynevezett lajtos kocsik árulták vödörszámra — pénzért. Röviden ennyit a tíz év előtti múltról. — S azóta? *— A város fejlesztése ma már tervszerűen történik. A fel- szabadulás óta csupán tanácsi beruházásból 100 millió forintot fordítottunk városfejlesztésre. A városban 328 állami lakás épült, s az elkészült magánlakások száma 400 körül van. 18 utca kapott új járda- és útburkolatot, összesen mintegy 40 ezer négyzetméter alapterületen. Az újonnan épített belterjes parkok száma meghaladja a tízet, s közöttük szerepel a Rákóczi úti, a Szabadság téri, a Katona József téri park, melyek a korábban kialakult piacrendszer színhelyei voltak. S az elmúlt tíz évben a Rákóczi úton, a Dózsa György úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, s a város egyéb pontjain háromszor annyi bérház — pontosan 18 — Baromfitelepet épít a Miskei Uj Elet Tsz (Községi tudósítónktól.) A Miskei Új Élet Termelő- szövetkezetnek ebben az évben is jól fizetett a baromfinevelés. A termelőszövetkezet tagjai az 1960-as évben még több baromfit akarnak nevelni, és ezért már az elmúlt hónapokban elkezdték építeni az új baromfi- tenyésztő telepet. A tsz a baromfitelepet saját erőből építi. A már befejezés előtt álló épületeknél kiváló munkát végzett Bélik Menyhért, Kiss Jenő és Ferenc tsz-tag. Az 1960-as év elején 15 ezer baromfit kap a termelőszövetkezet, amelyet már az új telepen nevelnek fel. Bűnszövetkezet garázdálkodott a Kalocsai Földinűvesssövetkexelben Harangozó Ferencné pedig közel 26 000 forint értékű kárt okozott a társadalmi tulajdonban. A kalocsai járásbíróság dr. Lakatos büntető tanácsa többnapos tárgyalás után hirdetett ítéletet a bűnszövetkezet tagjai felett. Veverka Istvánt 2 évi és 4 hónapi börtönre, Paudits Józsefet 2 év és 10 hónapi börtönre, K. Tóth Józsefet 3 évi börtönre, Beda Bélát 1 év és 2 hónapi börtönre, Harangozó Ferencnét egy év és 6 hónapi börtönbüntetésre ítélték. Társaik 4 hónaptól 10 hónapig terjedő börtönbüntetést kaptak. A bíróság egyben kötelezte a vádlottakat a földművesszövetkezetnek okozott kár megtérítésére. Az ítélet nem jogerős. (Foto: Bajtay) épült, mint a Horthy-korszak 25 évében. •— Az ivóvízellátás javítása érdekében a széktói víznyerő területen kilenc kutat helyeztünk üzembe, kettő pedig most készül el. Ezek naponta 7000 köbméter vizet szolgáltatnak a városnak. A vízvezetékhálózat ma már meghaladja a 60 kilométert, s a korszerű, modern víztorony is segíti a vízellátás zavartalanságát, A város belső közlekedésének megoldására létrejött a Gépkocsiközlekedési Vállalat 8 helyi és több vidéki járattal, 16 autóbuszos gép- kocsiparkkal. Az iskolai tantermek száma is jelentősen szaporodott, s az óvodák száma pedig a háború előtti 4-ről 18- ra emelkedett. A város lakosságának egészségügyi ellátását két új kórház, az új SZTK rendelő és a véradó állomás, továbbá öt új körzeti orvosi rendelő biztosítja. íme ez a dióhéjban sűrített számadás. De mennyit lehetne még írni a dolgos, munkás hétköznapok örömeiről, gondjairól, s a jövő biztató, reménységgel várt terveiről! Aki egy kicsit is szereti ezt a várost, s örülni tud annak, hogy a Rákóczi úti munkaközvetítő, a düledező falú Domján-féle kocsma helyén most új bérházak, a régi „cserepes” kórház helyén modern SZTK rendelő- intézet „üdvözli” sétái során,— gondoljon vissza ezen a napon a múltra, s a jelenből gyűjtsön erőt az elkövetkező évek munkájához, terveink megvalósításához, . _ p i.___ Az új évben új életet kezdenek a gélének MINTHA hangyaboly kelt volna vándorútra, úgy özönlenek a gátériek a tanácsháza felé ezen a verőfényes, enyhe januári napon. Talán nagygyűlést hirdettek, és arra igyekeznek az emberek — gondoltuk. De kevés szemlélődés után nem volt nehéz észrevennünk, hogy az ünneplőruhás parasztok a községi hangszóró, az italbolt és a vegyeskereskedés körül tömörülnek, a közleményeket hallgatják, beszélgetnek, és néhá- nyan közülük a tanácsházához igyekeznek. A nagy esemény: a szövetkezeti mozgalom felélénkülése, a termelőszövetkezetek tagjainak ugrásszerű gyarapodása, amely mozgásba hozta az egész községet. Ügy látszik, csak az újév utáni napokat várták. A hangszóró 5—10 percenként közli az új belépők névsorát. Néhányan közülük maguk is a mikrofon elé állnak, és keresetlen szavakkal jelentik be a kisüzemi gazdálkodással való szakításukat. Az új belépőket a hangos beszélő vidám dallal köszönti, amit kint, az utcasarkon sokan hallgatnak. A TANÁCSHAZA zsúfolt helyiségein át törünk utat magunknak. Bent, az elnöki iroda mellett, nagy embergyűrű közepén Kiszeli István, a járási pártbizottság első 'titkára beszél a szövetkezésről, az összefogásról, a boldogabb paraszti életről. Hatalmas termetű, pirospozsgás arcú középparaszt emelkedik ki a sokaságból. Sapkáját markába gyűri, aztán tekintetét végig hordozza a jelenlevőkön és megszólal: — Én már döntöttem. Még az újév előtti napokban aláírtam a belépési nyilatkozatot. Azt javasolom a jelenlevőknek is, ne gondolkozzanak sokáig. Azt hiszem, itt mindenki ismer engem, én mindent előre alaposan megfontolok, így tettem a szövetkezettel is. Most már meggyőződtem annak előnyé-! iasz. ről. Az igazságot és a jót pártfogolom. — Hadd mondjam, el, ez is, köztudott dolog, hogy néhány nappal ezelőtt lakodalom volt; nálunk. De akármilyen' nagy volt is a vígság, a szövetkezés ott is szóbakerült. A mulatozó!}» közül a nászom és még sokaní mások helyeselték a szövetkéz zést, közöttük Tarjányi Istvánt 28 holdas és Faragó Ferenc 1$ holdas gazdák. KIS CSEND, majd Tóth Jó-*, zsef lép az asztalhoz. — Adjanak ide egy belépési* nyilatkozatot. Négy hold föl-f dem van, kocsim, lovam. Mi-*’ előtt aláírom, csak azt szeret-^ ném megtudni, mi lesz a kH vammal? > Válaszolnak kérdéseire, ami-i kor idős Bakai Pál megérkezik) — Hol lehet a szövetkezetbe! belépni — kérdi. — Itt a nyilatkozat — válaszolják. — De, mondják csak, menynyit kapok a felszerelésért, a lovakért és a kocsiért. — Azt mi nem tudjuk megmondani, egy bizottság értékeli majd fel. Legyen nyugodt, nem csapják be. — Kikből áll az az értékeld, bizottság? — A régi és az új belépőkből. A tagság választja meg, Én is közte vagyok — mondja Hajdú György, aki a napokban kezdi meg a munkát a közösben. ÚJRA NYÍLIK az ajtó, Ko- csó Lajos nyit be a terembe* Szétnéz és a sok ismerős ara szólásra készteti. — Ti már beléptetek? — — Bent vagyunk — hangzik a válasz. — Akkor ide azzal a belépési nyilatkozattal. Már a névaláírásnál tart, amikor észreveszi, hogy Bakai Pál még nem kanyarintotta alá a nevét a mellette levő belépési nyilatkozatra. — Mi az, komám, te még mindig spekulálsz? Hát nem megígérted, hogy belépsz... ? — Be, be .., Csak hát ezek a lovak. — Majd a bizottság felértékeli. Csak hát előbb be kelj lépni — hangzik újra a váWVWVWWWW'/VWVVVWWVW» Megjutalmazták a papírgyűjtés! versenyben legjobb eredményt felmutató KfSZ-szervezeteket Az elmúlt napokban a KISZ megyei bizottsága és a MÉH kirendeltség képviselői vendégül látták és megjutalmazták a megyei KISZ-bizottságon a papírgyűjtési versenyben kiváló eredményt elért KISZ- szervezéteket. A papírgyűjtés népgazdasági jelentőségét Horváth Ignác, a megyei KISZ- bizottság szervezőtitkára ismertette és hangsúlyozta, hogy a papírgyűjtők szorgalmas munkáját értékelik az Ifjúság a szocializmusért próba mozgalomban is. A hasznos hulladékanyagok gyűjtésével a fiatalok nagy összegek megtakarítását teszik lehetővé a népgazdaság számára. A rövid ünnepség után átnyújtották a pénzjutalmakat. Jutalmat kapott a Kecskeméti Barnevál, a Lakatosiipari Vállalat, a Textilnagykereskedel- mi, az Autóbusz Vállalat, a Téglagyár, az AKÖV. a Hűtőipari Vállalat és a Göngyöleg- ellátó Vállalat KlSZ-szerveze- te a kecskeméti üzemi KISZ- szervezetek közül. Jutalomban részesült még a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Technikum, a Móra Ferenc Gimnázium és a gépgyár KISZ-szer- vezete, Kalocsán a Kenyérgyár j és Kiskunhalason a Barnevál j KISZ-szervezete. N. J. SERCEG_A_TOIJL a belépési nyilatkozatokon, Kocsó Lajoe után id. Bakai Pál neve is az ívek alá került. Belépésükéi) Kiszeli István elvtárs, a járása pártbizottság első titkára á& Pál József középparaszt ajánlja. Az új belépők között van meg Magony Jenő 7 holdas, Szám István 6 holdas, Bujáki Istvár* 3, Dósa János 9, Gémes JózseJ 6, Bujáki János 10, Zakáa Mihály 4, Kovács József 28* Varga András 5 hold földdel, AZ ÚJ ÉV első napjai jól kezdődtek Gátéren. A türelmes felvilágosító munka gyümölcsöl érlelt. A népnevelők szava termékeny talajba hullott, és mokl már a közös útra lépett dolgozó parasztok duzzasztják magasra a szövetkezeti mozgalom minden egyéni gazdát magával ragadó árját Gátéren. Nagy József .j A telefon — az ö V>mW\A/WWW»AAAA^A/VWV»/WiA/V Elítéllek egy apát, mert megverte mostoha gyermekeit Kosa Ferenc soltszentimrei lakos 1957 nyarán kötött házasságot K. Katalin Izsáki lakossal, akinek három gyermeke volt. Házasságikból egy kislány született, aki jelenleg egyéves. Családi életükben gyakran voltak összeszólalkozások, többször különváltan is éltek, de mindig kibékültek. 1959 júliusának egyik napján a feleség dolgozni ment, csak a férj maradt odahaza. Italozni kezdett cs délután egy óra körül az erdőbe akarta zavarni mostoha gyermekeit rozsét szedni. A gyermekek megtagadták verekedős természetű apjuk parancsát, aki erre söprűnyéllel kezdte ütlegelni a i fiatalkorú gyermekeket. A hároméves Katalint annyira ösr- szeverte, hogy 20 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett és azonnal a kórházba kellett szállítani. Ilona cs Mihály nevű gyermekei könnyebb sérülést szenvedtek. A lelketlen apa ellen vádat emelt a kecskeméti járási és városi ügyészség és a járás- bíróság dr. Kiinger büntető- tanácsa jogerősen 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte. -» -. müve Nem is olyan régen történt, hogy Szaud-Arábiában bevezették a telefont. A nagy eseményt megelőzően azon bar» egyes sivatagi törzsek tiltakoztak az »ördög művének« al-ii kalmazása ellen. Ibn Szaud király salamoni döntéssel közmege’égedésre oldotta meg a kérdést. Magához hívatta az elégedetlen törzsek főnökeit és közölte velük; amennyiben a telefon valóban a sátán műve, nem fogják bevezetni, de tegyenek előbb próbát. Ha el lehet mondám a telefonba a Korán szavait* akkor aligha lehet az ördög, keze a dologban. Ezekután két sr~b törzsfő) telefonon Korán-idézeteket olvasott be egymásnál;. A kísérlet »sikerült«, s az egyértelmű bizonyítékot elfogadva, a sivatagi törzsek képviselői is boa látták a telefon hasznosságát* Nyolctagú bűnszövetkezet ga- ! rázdálkodott több mint egy éven át a Kalocsai Földművesszövetkezetnél. A bűnszövetkezet tagjai: Veverka István ügyvezető, Paudits József felvásárlási üzemágvezető, Beda Béla adminisztrátor, K. Tóth József raktárvezető, Tóth Ferenc Kisker üzemágvezető, Harangozó Ferencné pénztáros és társai szándékos csalásaikkal, sikkasztásaikkal hatalmas károkat okoztak a földművesszövetkezetnek és ezen felül feltűnő gondatlansággal kezelték a rájukbízott földművesszövetkczeti vagyont. A nyomozás során kiderült, hogy Veverka István 32 ezer, Paudjts József több mint 48 000, Beda Béla 20 000, K. Tóth József 156 000. Tóth Ferenc 11 000,