Petőfi Népe, 1959. december (14. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-30 / 305. szám
1959. december 30, szerda Kérdezz felelet: Örökölhető a szövetkezetbe vitt föld A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BACS- KISKUN MEGYEI LAPJA V, Á csecsemők és az öregek életszínvonala ott, ahol az állam a gondozó Megyénkben 13 városi cs járási szociális otthon működik, melyekben 939 idős, munkára nem alkalmas, öregségére magára maradt személyt gondoz 140 ápoló és orvos. Talán még ma is sokan összerázkódnak a szociális otthon szó hallatára, mert a felszabadulás előtti szegényházak lakóinak keserves sorsa élénken él az emberek emlékezetében. Mint egy háromtagú, 2500 forint jövedelmű családban... Nagy a különbség azonban a szegényházak és a szociális otthonok között A szegényházakat társadalmi szervek tartották fenn különböző adományokból, s még abból Is sokat elloptak, mert semmiféle ellenőrzést nem gyakoroltak a szegényházi gondnokok munkája felett. Ilyenformán éppen csak az éhhaláltól menekültek meg a szegényházba került öregek. Ezért kezdetben maguk az elhagyott idős emberek is bizalmatlanok voltak, amikor népi államunk felállította a szociális otthonokat. Kecskeméten történt annak Idején, hogy Kancsár Sándor- né — akkor országgyűlési képviselő — nyolc idős embert hívott a szociális otthonba, akiket egy cipészmester gondozott Ezek — bár napjában csak egyszer ettek —, amikor meghallották, hogy hová akarják őket vinni, a világért sem akartak menni. Kancsár elvtársnő végül az egyiket autóba ültette, aki «-terepszemlét-« tartott az otthonban, s mikor meggyőződött arról, hogy ott valóban jobb, akkor mentek be valamennyien. Sokan még ma sem tudják, milyen magas a szociális otthonban gondozottak életszínvonala. A megyei tanács egészségügyi osztályának költségvetéséből megtudtuk, hogy 1959- ben 9600 forintot fordítottak egy-egy gondozott eltartására. Ez annyit jelent, hogy egy — 2500 forint havi tiszta jövedelemmel rendelkező — háromtagú család egy-egy tagjára sem jut több. Azt hitték, hogy módos gazda Ebből következik, hogy szociális otthonainkban igen jo az ellátás. Napi háromszori bőséges étkeztetésben részesülnek a gondozottak. Kényelmes, jól fűtött hálószobák, tisztálkodásukhoz fürdőszobák; napközben ízlésesen berendezett rádióval, újságokkal, képeslapokkal — néhol televízióval is — felszerelt társalgók állnak rendelkezésükre. Takarítanak, főznek, mosnak rájuk, s a betegeket orvosi kezelésben részesítik. Államunk ruházkodásukról is gondoskodik. Több váltás ruhájuk közül a kimenő ruha olyan elegáns, hogy bárhol megjelenhetnek benne. Kiskunhalason történt: egy szociális otthoni gondozott sétált a piacon, s a munkáért ácsorgó napszámosok közül többen odamentek hozza, mert azt hitték róla, hogy módos gazda, aki munkásokat keres. Ahol 6 forintért 29 forintot „fizetnek“ vissza Hasonlóan jó ellátásban részesülnek ma már a legfiatalabbak is. Még sokan emlékeznek arra, mennyi gyermektragédia történt 20—30 évvel ezelőtt. A dolgozó szülők által magukra hagyott apróságok sokszor felgyújtották a lakást, vagy éppen napszúrást kaptak, míg édesanyjuk a földeken kapált. Mindez már a múlté. Megyénkben jelenleg 25 állandó jellegű bölcsődében 730 gyermeket gondoznak. A bölcsődékben főznek-mosnak a gyermekekre, pelenkázzák őket és szakképzett gondozónők foglalkoznak velük. A költségvetés szerint évente 8500 forintba kerül az államnak egy-egy gyermek gondozása — naponta tehát 29 forintba — a szülők pedig mindössze napi 2—6 forintot fizetnek mindezért. Ennél a r.api tejszámla is többe kerülne, s a bölcsődében gondozott gyermekek esetében is megállapíthatjuk, hogy igen magas életnívót biztosít számukra népi államunk. Még több férőhelyre lenne szükség természetesen a szociális otthonokban és bölcsödék- beh. További bővítésükre azonban csak fokozatosan kerülhet sor, mert a szociális szervek álláspontja — igen helyesen — az, hogy az ellátás színvonalának csökkentése nélkül kell ezt végrehajtani. A tervek szerint megyénkben 1960-ban 125 új szociális otthoni és 176 új bölcsődei férőhelyet létesítenek. Nagy Ottó A földdel termelőszövetkezetbe lépő dolgozó parasztokat elsősorban érdekli a földjáradék és a föld örökölhetőségének kérdése. A földjáradék minden olyan tagnak jár, aki saját földjét vitte a szövetkezetbe s összege a közgyűlés határozata szerint aranykoronánként 5—10 kUogramm búza állami felvásárlási ára. A rendelkezések külön kimondják, hogy a földjáradékból nem vonható le az adó, azt a szövetkezet fizeti. Az erdő, a termő szőlő és termő gyümölcsös után nagyobb földjáradék jár. A szőlő értékének megállapítása például pontozással történik, ami 10-től 70-ig terjedhet. A termelőszövetkezetek helyesen teszik, ha a sokgyermekes, egyedülálló nőknek és az idős, munka- képtelen tagoknak a földjáradék «aVVWVWWWWWWVW^avvWy mértékéül nem az alsó határt választják, hanem az átlagosnál több járadékot fizetnek. A földtulajdon örökölhető Is. ezt az Elnöki Tanács 1939. évi 7. számúi törvényerejű rendeleté biztosítja. A. rendelet kimondja: ha az örökös a tsz-nek tagja, vagy ott családtagként rendszeresen dolgozik, az örökölt földet úgy tekintik, mintha az örökös adta volna a szövetkezet használatába, és utána földjáradékot fizetnek. Ha az örökös nem tagjai a tsz-nek, de élethivatásszerűen foglalkozik mezőgazdasággal, kérésére földjét a rendkívüli kilépés szabályai szerint kiadják. De a tsz-en kívülálló örökös és a tsz között tartós haszonbérleti szerződés is létrejöhet az örökölt földre. Ebben az esetben a szövetkezet haszonbért fizet az illetőnek. 6 millió forint betétállomány Az idén kétszeresére emelkedett megyénk takarékszövetkezeteinek betétállománya. A 17 takarékszövetkezetnek betétállománya már közel 6 millió forint. A taglétszám 4000 fő. A takarékszövetkezetek működé<Vb-elnölt, oagg igazgató ? (Községi tudósítónktól.) Hivatalos ügyben jártam a napokban a tanácsházán. Az elnököt kerestem, s az íróasztalán egy aznap érkezett levélen akadt meg tekintetem. Nem akartam hinni a szememnek. íme a címzés: »Jánoshalmi Tanács, Csupity István igazgató részére.« Feladó az Ásványolajforgalmi Vállalat, Budapest, IX, kerület. Közraktár út 30. Pár nap múlva 1960-at írunk és még mindig akad olyan személy, aiki azt sem tudja, hogy a tanácsoknál vb-eLnök van és nem — igazgató!? sük alatt több mint 3000 embernek nyújtottak kölcsönt 5 és félmillió forint értékben. A takarékszövetkezeteket mind többen keresik fel kölcsönért. A falusi lakosság több helyen kéri a földművesszövetkezeteket a takarékszövetkezet megszer-< PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztöségi te'e Conközpont: 26-19, 25-16. Pártépités és ipari rovat: 11-22 • Szerkesztő bizottság: 10-38 í Kiadóhivatal: f Kecskemét. Szabadság tér X/a » Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet« hető a helyi postahivataloknál é3 kézbesítőknél. * Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft. Hol töltsük a Szilvesztert? Színház, mozi, étterem, cukrászda? Bizony nem is olyan egyszerű kiválasztani az embernek, hol töltse a Szilvesztert, különösen akkor, ha gazdag és változatos programban válogathat Hol is kezdhetnénk el a Szilveszter estét? Moziban, vagy a színházban? Ezen az estén már szélesvásznú filmet láthatunk a Városi Moziban is. Premier a legújabb magyar film: a Szegény gazdagok. A Kecskeméti Katona József Színházban napok óta folynak a szilveszteri műsor próbái. A színház kabaré műsorában valamennyi neves művészét felvonultatja az év utolsó napján, és amint a próbákat figyeltük — a közönség biztosan elégedetten búcsúzik majd az év utolsó színházi előadásától. S az előadás után? Az Alföldi, Hírős, Kedves, Bugaci csárda, KTE, Építők étterme várja reggelig az új évet köszöntő kecskeméti embereket. Reggelig tart nyitva ezen a napon a Rákóczi úti Dálma presz- szó és az SZMT művelődési otthon valamennyi helyiségében koccanhatnak a poharak. A Kecskeméti Vendéglátó Vállalat valamennyi üzemében éjfélkor hagyományos újévi malacot sorsolnak ki, a KTÉ-pályán levő étteremben pedig még ennél is tovább mennek: sült malac kerül terítékre és a szerencsés nyerőnek nem kell más hozzá csak egy kés, villa és jó étvágy. A hangulatról mindenhol kiváló zenekarok gondoskodnak. Az Alföldiben például két zenekar, cigány- és tánczenekar húzza a talpalávalót. Kecskeméten több mint 60 pincér szolgálja fel a. jobbnál jobb minőségű borokat, 12 ezer üveg palackozott bor, 250 hektoliter több fajta folyó bor, pezsgők, likőrök között válogathatnak a vendégek. Háromezer darab hagyományos újévi malac készült már el a cukrászműhelyben és 8—9 ezer darab különböző süteményt készítenek naponta. Ízelítőül talán ennyit. Lehet válogatni, hol búcsúzzunk az ó-tól, hol várjuk az új évet. Kedves olvasóink! Kellemes szórakozást. (márkus) Marathoni kosár'.abdamérkőzés A californ iái Berkeleyben a diákok minden idők leghosz- szabb kosárlabda-mérkőzését rendezték meg. A mérkőzés pénteken kezdődött és vasárnap este ért véget. A játék során összesen C074 pontot ériek el. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Tel.: 15-29. 27-49 ) Képek a járás életéből Húsz termelőszövetkezet vezetősége készítette el a kiskőrösi járásban az 1960. évi tervek termelési részét. A járási tanács mezőgazdasági osztálya a terveket már felülvizsgálta, s még e héten sor kerül azok közgyűléseken való megtárgyalására is. Érdekessége ezeknek a terveknek, hogy bár kormányzatunk a jövő esztendőben csak az újabb közös területekre biztosít műtrágya- felhasználás utáni kedvezményt, mégis közel 2000 mázsával növekszik a tervezett műtrágya- felhasználás a már működő szövetkezetekben. A termelő- szövetkezetek jövő évi terveiben emellett 70 hold gyümölcs és 60 hold szőlő telepítése is szerepel. Magnetofont vásároltak Nagy József tanító a párttá tikár. Az itt dolgozó kommunisták sokat tettek a tanyai lakosság neveléséért. Többek között rendszeres filmvetítéseket tartanak az iskolában, melynek bevételéből, egyéb összegyűlt pénzekből és az alapszervezet ellátmányából most egy magnetofon készüléket vásároltak. Dicséretben részesültek A járási párt-végrehaj tóbizottság legutóbbi ülésén részletesen tárgyalta az 1959. évi művelődési tervek végrehajtásának tapasztalatait. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy járási vonatkozásiban szép eredményeket értünk el a felnőttek iskolán kívüli képzésben, a tudományos ismeretek terjesztésében, a járás lakosságának világnézeti nevelésében, Ennek a munkának jó megszervezésében kitűnt: Maros Zoltán, a Szülőföldem szerkesztője, Fülöpszállás-Kurjan- tón Nagy József, Soltvadkert- Felsőcsáboron B. Tóth Ottó, Bócsa-Zöldhalomban Móder László, Kecel-Polgárdiban pedig Udvarhelyi István, akiket a járási párt-végrehaj tóbizottság dicséretben részesített. A jövedelmezőbb gazdálkodás érdekében A kiskőrösi járás termelőszövetkezeteiben részletes terveket készítettek a közös állatállomány fejlesztésére. Az idén járási szinten 100 katasztrális hold közös területre 10,4 darab sertés jutott. Jövőre ezt az arányt 28 darabra kívánják emelni. A Fülöpszállási Vörös Csillag Tsz ennek érdekében 210 darab, a Keceli Vörös Zászló Tsz 160 darab, a Soltvadkerti Üj Alkotmány és a Császártöltési Kossuth Tsz pedig 150—150 darab sertés hizlalását tervezi. A szarvasmarhák számát 100 katasztrális holdon 19 darabra növelik, melyből az idei 5,8 darabbal szemben 8,5 darab lesz a tehenek és az előhasi üszők száma. TBC-s szociális otthon létesül A legelterjedtebb népbetegség felszámolásáért folyó országos küzdelem keretében a kiskőrösi járás szociális otthonát megyei jellegű tbc-s szociális otthonná szervezik át a lövő év első felében. Ennek az új egészségügyi létesítménynek jelentősége nemcsak az, hogy az idős és hozzátartozók nélküli betegekről gondoskodunk, hanem az is, hegy uz öreg, gümökóros betegeket kiemeljük az egészséges környezetből, mindenekelőtt az unokák, kisgyerekek közül, akiket a tapasztalatok szerint leggyakrabban fertőznek. Az új intézmény dr. Vén Ferenc járási tbc-főorvos irányítása alatt fog működni, s értesülésünk szerint a jelenlegi. 25 ágyasról a második ötéves tervben 50 ágyas intézménnyé |ejleszUk. 1 j A járási pártbizottságon mint a legjobban működő tanyai pártszervezetek egyikét tartják számon a Fülöpszállás- kurjantói alapszervezetet. A szervezetnek 13 tagja van, s ^^vwvwvwww vw V | Szóváfesszük Tíz száma jelent meg eddig a TIT és a 'Kiskőrösi Művelődési Tanács hangos heti híradójának, a Szülőföldemnek. Tíz hét igen rövid idő, a tények mégis azt bizonyítják, hogy a község lakossága megkedvelte és érdeklődéssel látogatja az egyes előadásokat a Petőfi Moziban. Azonban nincsen öröm üröm nélkül, — ahogy a régi mondás tartja. Hallgatóknak és szerkesztőknek egyaránt bosz- szúságot okoz a hírközlő eszközök hiánya vagy elavult volta. Mikrofon hiányában sokszor a 409 főnyi hallgatóságnak a fele sem érti, mit is mond az előadó. A szerkesztők munkáját igen zavarja, hogy a filmvetítők nem elég üzembiztosak (egyszer van hang, máskor nincsen), cs még sorolhatnánk. Mindez arra figyelmeztet, hogy a tanács és az illetékesek teremtsék meg a népszerű tudományos ismeretterjesztés teeh- rn-ai Teltételeit.