Petőfi Népe, 1959. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-17 / 244. szám

MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS -KISKUN MEGYEI LAPJA Filág proletárjai, egyesüljelek? XIV. ÉVFOLYAM, 244. SZÁM Ára SO fillér 1959. OKTOBER 17. SZOMBAT Megnyílf a Bizományi Áruház Elkészüli az eddig is tekin ­télyes forgalmat lebonyolító Nagykőrösi utcai Bizományi Áruház, és újjáalakítva, kor­szerűen felszerelve áll a vevő- közönség rendelkezésére, Csü­törtökön, délelőtt ünnepélyes, keretek között nyitották meg a boltot a vásáriak előtt. A nyitáskor oly nagy tömeg állott a régen nélkülözött Bizományi Aruház előtt, hogy egyszerre nem is tudták beengedni a ve-, vöket. Mindenki nagy elismeréssel nyilatkozott Kecskemét keres­kedelmi hálózatát bővítő, új boltról; OUtáfoc vífyéify fae-feizzziilc az őszi vetési — határozta el a kiskunfélegyházi pártértekezlet Párt- és állami vezetők Csengődön Fehér Lajos elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Keserű János elvtárs, a Központi Bizottság mezőgazda- sági osztályának helyettes vezetője és az osztály két munka­társa, Izinger Pál elvtárs, az Állami Gazdaságok Főigazgatósá­gának helyettes vezetője, Érd ősi József elvtárs, az MSZMP - megyei bizottságának mezőgazdasági osztályvezetője, Daliba Ferenc elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke és Sarok Antal elvtára, a megyei tanács végrehajtó bizottsá­gának elnökhelyettese, látogatást tettek csütörtökön a Cse.igödi Állami Gazdaságban. Tanulmányozták a csókutas öntözést, va­lamint a gépesített juhhodályt. A látogatók nagy elismeréssel nyilatkoztai! a gazdaság eredményeiről és felhívták a vezetők figyelmét, hogy legyenek . segítségére a környező társas gazdaságoknak a helyes mód­szerek elterjesztésében, A város köztisztaságának megjavításáról tárgyalt Kecskemét tanácsának végrehajtó bizottsága . Kereken másfélszáz kommu­nista gyűlt össze a Kiskuníél- egyháai Bányászati Berendezé­sek Gyárának kultúrtermében, hogy meghallgassa a városi pártbizottság számadását, meg­vizsgálja a március 6-i hatá­rozat végrehajtását, megha­tározza a további tennivaló­kat és újjáválassza a pártbi­zottságot, a városi párt-alap- 6zervezetek kollektív vezető testületét, Az értekezlet beszámolója, amelyet Holló Béla elvtárs, a városi pártbizottság titkára is­mertetett, átfogó képet adott e pártszervezetek tevékenysé­géről. Megállapította, hogy a városi pártszervezetek tevé­kenységének középpontjában hosszú idő óta az ipari és a mezőgazdasági termelés előse­gítése, a termelőszövetkezetek megszilárdítása és a jólét to­vábbi növelésének anyagi biz­tosítása álL Nagy szerepe volt a pártszervezeteknek abban, hogy a város ipari üzemei kö­zül a Bányászati Berendezések Gyára első félévi tervét 102,7 százalékra, harmadik negyedévi előírását pedig 103 százalékra teljesítette. Ebben az időben az önköltsé­get 1,2 százalékkal csökkentet­ték, anyaghányad megtakarí­tásuk pedig 3 százalékos. A város másik nagyüzeme, a Kiskunfélegyházi Gépgyár harmadik negyedévi kongresz- szusi felajánlását 542 ezer fo­rinttal túlteljesítette^ Az 5-ös számú Mélyépítő Vállalat pe­dig 16 millió forint termelési értékkel szárnyalta túl kong­resszusi felajánlásának október 1-ig esedékes részét. A beszámoló foglalkozott a termelőszövetkezetek ja­vuló gazdálkodásával is. Megemlítette, hogy az egyé­ni gazdák 8,1 mázsás búzater­més átlagával szemben a ter­melőszövetkezetek 12,5 mázsa terméseredményt értek el az 1959-es évben. A közeli napok tennivalói közül az őszi mező­gazdasági munkák a betakarí­tás és a vetés mielőbbi befe­jezésére mutatott rá. A pártértekezleten jelen volt és felszólalt Molnár Frigyes elvtárs, a megyei pártbizott­ság első titkára is. Örömmel állapította meg, hogy a Köz­ponti Bizottság politikája és a helyi kommunisták lelkes, odaado munkája jó eredmé­nyeket szül Kiskunfélegyházán ik Elismeréssel nyilatkozott az ipari üzemek sikereiről és a mezőgazdasági termelés kez­deti fellendüléséről, a terme­lőszövetkezetek megerősödé­séről, kiemelkedő termésered­ményedről. Rámutatott arra, hogy az eredmények nem te­hetik • elbizakodottá a város kommunistáitj A következő években — mondotta — még az eddigiek­nél is nagyobb feladatokat kell megoldani ahhoz, hogy meg­javítsuk a megye mezőgazda­ságának az országos átlagok­nál alacsonyabb termésátlagait és népünk életszínvon alát to­vább emeljük. Éppen, ezért a pártmunka elválasztha­tatlan a termeléstől. Külön felhívta a figyelmet az állatállomány gyarapításának szükségességére Pártmunká­saink törekedjenek arra, hogy az adott területre jutó szarvas- marha-, sertés-, juh- és ba­romfiállományt növeljék. Ja­vasolta, hogy az egyes városok és járások tanulmányozzák terméseredményeiket, vegyék számba állatállományukat és indítsanak mozgalmat a jobb járások az országos átlag túlszárnyalására, a hátrább levőbbek pedig a legjobbak utolérésére. A napi feladatok közül a felvásárlás politikai munkával való elősegítését és az őszi betakarítási, vetési munkák időbeni elvégzésének fontossá­gát húzta alá, Hangsúlyozta, hogy jelenleg minden kommu­nistának legfontosabb fel­adata az őszi mezőgazda- sági munkák, a rozs, az őszi árpa és a búzavetés befejezésének előmozdítása. Az idő sürget, a vetést nem lehet halogatni. A tapasztalat azt mutatja, hogy csak azok számíthatnak jó termésre, akik időben vetnek. Indítványozta, hogy a pártszervezetek karol­ják fél a beszámolóban és a felszólalásokban elhangzott ja­vaslatokat és szervezzenek mozgalmat arra, hogy a megyei párt- crtekezletig, október 30-ig befejezzék a vetést. A pártértekezlet a javasla­tot határozattá emelte. Kislány a nagy vásáron Kétnapos őszi vá­sár volt a paprika városában, Kalo­csán, Bács-Kiskun megyéből és a szom­szédos helységekből különvonatokkal, szekerekkel jöttek a látogatók. A verő fé­nyes napokon ren­geteg kocsi, ember gyűlt össze az áru­sítópultok előtt. Volt pénz — volt áru. Különböző típusú motorkerékpárokat, textilholmikat, lak- berendezési tárgya­kat és lábbelit vá­sároltak. Képünkön: kislány óriásperec­cel a man vásargn. A megyei tanács végrehajtó bizottsága szeptember 14-i ülé­sén foglalkozott Kecskemét köztisztaságával, s utasította a* városi tanács végrehajtó bizott­ságát, hogy készítsen részletes előterjesztést a város köztiszta­sági helyzetéről; s arról, hogy mit szándékozik tenni a város a helyzet megjavításáért. A megyei tanács végrehajtó bizottsága elé kerülő jelentés tervezetét Nagymarosi Kálmán,\ a városi tanács vb-elnöke ké­szítette el, s azt a csütörtöki végrehajtó bizottsági ülésen vi­tára bocsátotta. A jelentés sze­rint az elmúlt évtizedben épült vízvezeték-hálózat hossza eléri a 70 kilométert, s éppen ezért feltétlenül elsőrendű köztiszta­sági követelmény a szennyvíz­csatornahálózat kiépítése. A közterületek tisztán­tartására vonatkozóan megálla­pítja a jelentés, hogy több út­tisztító munkásra, hulladék­gyűjtő kosárra van szükség; s külön foglalkozik a piac kö­rüli állapotok megszüntetésének lehetőségeivel; a házi szemét- gyűjtés jobb megszervezésével; a köztisztaság érdekeit szolgáló szabályrendeletek végretejfcasá- nak szigorú ellenőrzésével A vita során — mist; meghívott szakértő — felszólaló dr. Harsányi István, a KÖJÁLIG igazgatója, dr. Kántor László,. a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője és Bclhoy László, a megyei tanács épí­tési- és közlekedési osztályának* vezetője. Harsány! doktor szét emelt a szemétszállítás jelen­legi módja ellen — az ugyani» nyitott kocsikon történik —, felhívta a figyelmet a köztisz­taságot ellenőrző társadalmi ak­tívák szakmai felvilágosítására* mivel azok, ha időnként ellen­őrzéseik során tesznek is ész­revételeket, — általában, s a hibáik ellenére — kedvező be­állításban fogadják el a ténye­ket. - Boihóy elvtárs azt javasol­ta a vb-nek, hogy ahol már megszűntek a nagyobb arányú építkezések — mint például a Rákóczi úton —, ott a városi' tanács már most alakítson ki olyan köztisztasági állapotot, amely példaként szolgálhat a többi utcáknak. Felhívta még a figyelmet arra is, hogy a köz­ségfejlesztési alapból a jövőben nagyobb összeget fordítsanak a köztisztaság problémáinak meg­oldására. Ezzel egyidejűleg be­jelentette, hogy a megye újabb’ 600 000 forintot biztosít egy 250 méteres mélyfűratú kút építé­séhez a kecskeméti víznyerő te­rület bővítése érdekében. Kán-" tor doktor szóvátette, hogy a város területén több nyilvános WC-t kellene építeni, s nem kampányjellegű, hanem állan­dó tisztasági mozgalmat kell szervezni a Vöröskereszttel kö­zösen. Sok szó esett a vb- ülésen a házmesterek munkájá­nak megjavításáról, a Község­gazdálkodási Vállalat pedig fel­adatul kapta, hogy november 7-ig bonyolítsa le az -őszi nagy- takarítást-“ a város utcáin,' te­rein és parkjaiban. A v. b. elé készült je­lentés e főbb javaslatokkal mó­dosítva kerül majd a megyei tanács végrehajtó bizottsága elé. E napirendi pont lezárása után a végrehajtó bizottság el­készítette a negyedik negyedévi munkatervét, majd bejelenté­sek, s az elmúlt vb-ülésen ho­zott határozatok végrehajtásá­ról szóló beszámolók követkéz**' tok* : \ KILENC VÖRÖSZÁSZLÓ Ax év utolsó negyedével megkezdődött a kongresszusi verseny döntő szakasza, A párt felhívása óta megyénk minden üzemében jelszóvá vált a kez- demenyezés: év végéig érjük el a szocialista ipar 1960. év­re tervezett színvonalát —, ter­meljünk többet, jobbat, ol­csóbbat, ezzel köszöntsük pár­tunk nagy fontosságú tanács­kozását. Hét hónapja már, hogy a márciusi határozatot a lapok­ban közzétették. Bács megye üzemei, vállalatai és a kisipari szövetkezetek ezután közel 60 millió forint értékű tervtúltel- jesitést vállaltak. Az önköltség­csökkentési és anyagtakarékos­sági felajánlások összege pedig elérte a 30 millió forintot. Nemcsak a vállalásokra lehe­tünk büszkék, hanem az ed­digi teljesítésekre is. Az ÉM 5-ös számú Mély­építő Vállalata 16 millió forint­tal termelt többet éves elő­irányzatánál. Kisipari szövet­kezeteink 10 millió forintot ki­tevő vállalásukból 8 milliót már teljesítettek. A Kiskun­félegyházi Gépgyár dolgozói az import és a hazai anyagok fel használásának csökkentésé­vel, valamint újításaik ered­ményeként 2 700 000 forintot takarítottak meg. A Bajai Vil­lamosipari Gyár több más ter­mék mellett kétezer porszívót gyártott terven felül és még hosszan sorolhatnánk, hiszen a felajáulások teljesítésének összege meghaladta a 60 mil­lió forintot. Üj lendületet adott a nemes vetélkedésnek, hogy a párt a verseny legjobbjai számára zászlót ajánlott fel. A megyei pártbizottságon kilenc hímzett zászló várja, hogy egy-cgy iparág vagy szocialista szektor legjobbjának odaítéljék. A párt vörös zászlajának elnyerése nagyobb tettek elérésére ösz­tönzi a munkásokat és a mű­szakiakat. Kiskunhalason a Megyei Faipari Vállalat meg­kétszerezte vállalását. Szövet­kezeteink is újabb egymillió forint terven felüli áruterme­lést ajánlottak fel. A Bajai Ruhaüzem közölte, hogy ere­deti vállalásukat 500 ezer fo­rinttal megemelték és várható, hogy több vállalat hasonló be­jelentést tesz. Melyik üzem kollektívája ne szeretné, ha hozzájuk kerülne a párt zászlaja? Az eddigi ered­mények bizonyítják, hogy ez a cél elérhető. Dolgozóink tett­vágyában nincs hiba. Megvan­nak a tervek túlteljesítésének anyagi feltételei. Munkások és műszakiak rendelkeznek a szükséges szaktudással. Van szén, energia és nincs hiány kereskedelmi megrendelésekben sem. Mindez alap cs lehető­ség arra, hogy jó munkával, közös összefogással még szebb ét újabb munkasikerekkel kö­szöntsük pártunk kongresszu­/ . . .

Next

/
Thumbnails
Contents