Petőfi Népe, 1959. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-17 / 244. szám
I t. «Ida) UH. október IT, R szabálysértésről, az Erzsébet bid felépftésáről tárgyalt a Minisztertanács 1 A Minisztertanács csütörtöki tilosén dr. Nezvál Ferenc igaz- áágügyminiszter előterjesztésére tnegtárgyalta, elfogadta és a Népköztársaság Elnöki Tanácsához terjesztette a szabálysértési eljárás egyes kérdéseiről szóló törvényerejű rendelet tervezetét. Veres Józsefnek, a Buda- pst főváros tanácsa vb-eln őkének előterjesztésére a kormány megtárgyalta a budapesti Erzsébet híd újjáépítésének terv- feladatát azzal, hogy a hidat kábel-függős zerkeaettel, megfelelő teherbírással 1964. december 31-ig kell megépíteni. A Minisztertanács ezután meghallgatta Dögéi Imre földművelésügyi miniszter jelentését az tt959. évi olasz búza termesztés hazai tapasztalatairól és elrendelte az 1959/60. gazdasági évben egyrészt állami-, kísérleti- íés tangazdaságokban, másrészt termelőszövetkezetekben a különféle búzafajták nagyüzemi termesztési kísérleteinek folytatását. A Minisztertanács Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztésére jóváhagyólag tudomásul vette a Magyar Népköztársaság kormánya és az Egyesült Arab Köztársaság kormánya között Kairóban megkötött hajózási egyezményt. A Minisztertanács ezután meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Biszku Béla belügyminiszter beszámolóját a Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepén részt vett magyar küldöttség útjáról, Incze Jenő külkereskedelmi miniszter beszámolóját a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén részt vett magyar küldöttség útjáról, dr. Doles eh al Frigyes egészségügyi miniszter beszámolóját a szocialista országok egészségügyi minisztereinek szófiai konferenciájáról. A Minisztertanács végül folyó ügyeket tárgyalt. Saovjet párt- és kormányhatáromat a kulturális és hámtartási cikkek termelésének növeléséről Moszkva: A Szovjetunió Éíommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Minisztertanács határozatot hozott a kulturális és háztartási rendeltetésű iparcikkek termelésének növeléséről és minőségének javításáról. A határozat megállapítja, hogy a Szovjetunióban jelentősen megnőtt a kereslet' az említett árucikkek iránt, Elrendeli a hűtőszekrények, televíziós készülékek, mosó- és mosogatógépek, varrógépek és gyermekkenékpérok gyártásának nagyarányú növelését 1961-ig. Már 1959 utolsó negyedében növelni kell több kulturális és háztartási cikk termelését. A szovjet párt- és kormány- határozat hangsúlyozza, hogy minden vállalat csak jó minőségű, tartós és külsőleg, is tetszetős árucikket gyárthat. Szóbóljev; Kína felvétele nélkül nem lehet szó az ENSZ alapokmányának módosításáról KISHIREK : küllőidről New York. Az ENSZ különleges politikai bizottságának csütörtöki ülésén ismét felvetették, hogy változtassák meg az ENSZ alapokmányát a biztonsági tanács, a gazdasági és szociális tanács, valamint a nemzetközi bíróság kibővítése céljából. Szoboljev szovjet megbízott kijelentette, hogy országa elveti az alapokmány megváltoztatására irányuló javaslatot, mivel az ENSZ-ben nincsenek ott a nagy kínai nép képviselői. Márpedig Kína nélkül semmiféle alapokmány módosításról nem lehet szó. Ha a Kínai Népköztársaság, mint a biztonsági tanács állandó tagja, a többi hatalommal egyenlő helyzetben lesz az ENSZ termeiben, akkor majd fel lehet vetni az alapokmány bizonyos módosítását — mondotta Szoboljev. Éles vita a francia nemzetgyűlésben az algériai kérdésről ' Párizs. A francia nemzet- gyűlés algériai vitájában még az éjféli órákban sem került sor szavazásra. Számos felszólalás hangzott el. Az "-Unió az Űj Köztársaságért-* elnevezésű degaulleista pártból kilépett kilenc képviselő egyike hevesen támadta De Gaulle elnököt. A kilenc képviselő azért lépett ki, mert nem találta elég erélyesnek a kormány állásfoglalását. A vita végén Debré miniszterelnök szenvedélyes hangon válaszolt az elhangzottakra. Szinte egyszerre vágott vissza mindazoknak, akik támadták őt. Algériával kapcsolatban nem válaszolt határozottan a feltett kérdésekre, hanem elismételte a szeptember 16-i nyilatkozatban foglaltakat. Debré beszéde után az ülést felfüggesztették. Az algériai ideiglenes kormány rádiója megjegyzéseket fűzött Debrének a vita előtt elhangzott beszédéhez. A kommentár kiemeli, hogy ha a francia kormány véget akar vetni az algériai háborúnak, el kell ismernie az algériai nép jogait, és a Felszabadítási Front képviselőivel nem csupán a tűzszünetről kell tárgyalnia, hanem Algéria politikai jövőjéről is. BÉCS. ÁB osztrák hírügynökség jelentése szerint Hruscsov szovjet miniszterelnök elfogadta az osztrák kormány meghívását, és amint lehet, Becsbe látogat ■ MOSZKVA« Az önműködő bolygóközi állomás magyar idő szerint pénteken 11 és 12 óra között újból sugározta jelzéseit Az állomás csütörtökön 18 órakor 339 200 kilométerre volt a Földtől, és a megadott pályához igen közel folytatja útját a Föld féléi • RÓMA. Az olasz kápviselőház külpolitikai vitájában Pal- miro Togliatti, a Kommunista Párt főtitkára élesen bírálta a hidegháborús elveken nyugvó olasz külpolitikát Követelte, hogy utasítsák el a rakétakilövő támaszpontok felállításá- ró szóló egyezményeket, és Olaszország tartozzon bele az atomleszerelési övezetbe. • RÓMA Mario Lanza, a néhány napja hirtelen elhunyt világhírű amerikai énekes és filmszínész holttestét repülőgépen az Egyesült Államokba szállították. Néhány napig szülővárosa, Philadelphia olasz negyedében ravatalozzák fel, majd Hollywoodba szállítják, s ott helyezik örök nyugalomra« • BAGDAD: Az iraki katonai főkormányzó rádióbeszédben közölte, hogy újabb kísérletet lepleztek le, amely Kasszem miniszterelnök meggyilkolására irányult. Most azt próbálják megállapítani, hogy az új merénylet mennyiben függ össze a korábbi gyilkossági kísérlettel« • MOSZKVA. A Marxista— Leninista Intézet kiadásában megjelenik a Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújának története. A hatkötetes mű 1960—ölben kerül az olvasók kezébe. PÉNZZÉ TEHÍtÍ Az angol autóiparra is kihat az amerikai acélsztrájk London. Az amerikai acélsztrájk érzékenyen érinti az angol autóipart. A Wauxhall Motors bejelentette, hogy acéllemez-hiány miatt kénytelen csökkenteni a termelést a vállalat két nagy gyárrészlegében. Egyes jelek arra mutatnak, hogy az acélhiány fenyegeti a hűtőszekrények, a mosógépek és más háztartási eszközök gyártását is Angliá- ban. Az Eisenhower által kiküldött vizsgálóbizottság vezetője felhívta az amerikai acélipari munkáltatókat és a szakszervezeteket, hogy tárgyaljanak egymással és vasárnapig jussanak dűlőre a sztrájkot illetően. Rakodómunkásokat idénymunkára felveszünk. Könyvelési gyakorlattal és képesítéssel rendelkező könyvelési csoportvezetőt felveszünk. Kecskeméti Baromfifeldolgozó V általat, Kecskemét, Hunyadi város 10. 2604 A TÖK MAGOT, HA ÁTADJA A TERMÉN/FORGALMIV. VAGY FÖLDMŰVES5ZÖVETKEZET RAKTÁRÁBAN. VÉTELÁR *t50 ÉS 550^ NAPTÁR 1959. október 17, szombat Névnap: Hedvig Napkelte: 6 éra 5 pere Napnyugta:'16 óm 54 perc *— ŰJ, korszerű cSpűbolt nyílik Bácsalmáson, a Lenin utcában, Az eddigi cipőbolt helyén pedig önkiszolgáló fűszer- boltot nyit a tervek ezerint a földmű vesszövetkezetj (Molnár József levéléből.) — Nőtanács alakul vasárnap Szalkszen tmárton községben. A nőtanács munkája iránt a község asszonyai között máris nagy az érdeklődés. — öt vasárnapját feláldozva segített a sódenhordásnál, a járda-, valamint a für «kiépítésnél Dunavecsén Vörös Béla, a Solti Állami Gazdaság zetorosa, Vörös elvtárs minden dicséretet megérdemel lelkes munkájáért, — Hruscsov elvtárs amerikai látogatása még a tánczenében is nyomot hagyott Amerikában. Azóta az amerikai rádióállomások legtöbbet játszott slágerszámának címe: -Találkozunk Moszkva ege alatt.-« — Tussoló fürdőt épített több mint 6 ezer forint költséggel 32 dolgozója részére az Alföldi Állami Pincegazdaság apostagi pincegazdasága, A fürdő építésénél nagyarányú társadalmi munkát végeztek a gazdaság alkalmazottai, — A szüret nem képzelhető el birkagulyás nélkül Solton. A. szüreti idényben eddig már több mint 200 birka került levágásra. — Sok hallgatója van Bácsalmáson az általános iskola esti levelező tagozatának. A bácsalmási dolgozók közül — idősek és fiatalok egyaránt — közel százan keresik fel minien héten az iskola épületét, aogy elvégezzék az általános iskola nyolc osztályát — jelenti M. J. levelezőnk. — A sportpálya építéséhez izükséges kerítésanyag már rendelkezésre áll Dunavecsén. A tervek szerint a sportpálya véglegesen a jövő év tavaszára készül el, Úttörők üdvözölték a vezetőség- és küldöttvála&ztó taggyűlést Éreekcsanád községben! A vezetőség- és küldöttválasz- tó taggyűlést a községben nagy érdeklődés mellett, ünnepélyes keretek között tartották meg. — Évente félmillióval nő a a alkoholisták száma az Egyesült Államokban, ahol az idült alkoholisták számát jelenleg 8 és fél millióra becsülik. '— Kiváló munkát végeznek Hartán a TÜZÉP-telepen Le- hóczky Imre és K rizsán János földművesszövetkezeti dolgozók. — Hivatalos statisztika szerint ez év elején több mint 113 millió gépkocsi futott a világon, mintegy 6 millióval több mint az előző évben. —• Női ruhakészítő ktsz alakítását kezdeményezte a nőtanács Sükösdön. Eddig 15 jelentkező írta alá a belépési nyilatkozatot. A ktaz rövidesen megalakul; — Az Élelmezésügyi Minisztérium közleménye szerint a sertésvágási Idényben állami felvásárlási áron vásárolhatnak hízott sertést a városi dolgozók; — 1963-ban készül el a tervek szerint a kecskeméti szálloda. A szállodában 100 szoba, 300 személyes étterem, eszpresszó és bárhelyiség lesz. — Szemléltető képesr ép különböző kis szótárak megjelentetései tervezi az Akadémiai Kiadó. A következő tanévben 4—5 ezer szót tartalmazó iskolai kis szótárakat jelentetnek meg. — »Petőfi nyomában« címmel még az idén képesalbum jelenik meg, amely a Petőfi- kutatás legújabb eredményeit is tartalmazza; az albumot Békés István szerkesztette. — Értelmiségi ankótokat rendeznek a bajai járásban, hogy megvitassák az MSZMP kongresszusi irányelveinek az értelmiségiekre vonatkozó részeit. Az első ankét Érsekcsa- nódon zajlott le. A tapasztalatok szerint az időszerű kérdések megvitatása tanulságos és hasznos. A pofon egy városi buszon csattant Kecskeméten, a kalauznő arcán. Július 27-én Sánta István segédmunkás a Barne- vál-nál szállt fel a 2-es buszra és a városba igyekezett. Jegyet kért a Wesselényi utcáig. Ott azonban nem szállt le, tovább , akart menni. A kalauznő, N. J.-né felszólította, hogy váltson i újabb jegyet, vagy szálljon le. A jövő év végére a kecskeméti járás minden községében lesz művelődési otthon A Kecskeméti Járási Tanács csütörtökön ülést tanott, amelyen Podmaniczky Béla iskola- igazgató, a járási tanács művelődésügyi állandó bizottságának elnöke számolt be a járás népművelés ügyének helyzetéről és a bizottság tevékenységéről. Ismertette a filmszínházak működését, a színjátszó csoportok, énekkarok, zenekarok és népi tánccsoportok tevékenységét. Elmondta, hogy Lajosmizsén, Kerekegyházán és Izsákon képző- művészeti szakkörök is működnek, felül kellene azonban vizsgálni, hogy a szakkörvezetök rendelkeznek-e kellő tudással és tapasztalattal, Bejelentette, hogy az 1959—60-as évben öt községben épül új művelődési ház s ezáltal a járás valameny- nyi helységében lesz már otthona a művelődésnek. _ A tanácsülés a beszámoló megvitatása után úgy határozott, hogy a községekben működő tömegszervezetek művelődési bizottságait egyesíteni keli a tanácsok művelődési állandó bizottságaival, ezzel lehetővé válik a községek egységes népművelési programjának kidolgozása. A határozat megállapítja, hogy eddig az ismeretterjesztő előadások csupán a művelődési házakra korlátozódtak. A jövőben az ismeretterjesztő előadások nagy részét a tanyai iskoláknál kell megtartani és a tsz- központokat kell művelődési centrummá kiépíteni. A tanácsülés utasította a végrehajtó bizottságot egy művelődési autó megvásárlására s javasolta, hogy az anyagi alapot a községek fejlesztési alapjából gyűjtsék össze. Sánta István egyikre sem volt hajlandó és a vita közben ar- culütötte a kalauznőt. A magáról megfeledkezett embert az utasok segítségével sikerült csak lefogni. A kecskeméti járásbíróság dr. Szajbel büntető tanácsa hatósági közeg elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek Sánta Istvánt és héthónapi börtönbüntetésre ítélte. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott enyhítésért fellebbezett. Halas és járása című rovatunk e héten anyagtorlódás miatt elmaradt, Jövő héten pénteken ismét közöljük, Menetrendpótlék. elosztás A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy a hivatalos menetrendhez kiadott 1-es számú pótlék-helyesbítés elosztását megkezdte. Beszerezhető az olvasójelen levő 1-es számú szelvény ellenében az összes hivatalos menetrendet árusító helyeken és pályaudvarokon. A lOttÓ e heti öt találatos szelvénye: 1, 9, 37; 54, 57 Egy pofon — héthónapi börtön