Petőfi Népe, 1959. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-01 / 230. szám
1939. október 1, csütörtök 5. oldal A VIT JELVÉNYSZERZŐ VERSENYEK TOVÁBBI SIKERÉÉRT kát a lehetőségeket, amelyekre a sportoló ifjúság tömeges részvételében számítani lehet, és ennek alapján közösen a szakszervezetek üzemi bizottságaival KlSZ-alapszer- vezetekkel, sportkörökkel a pedagógusok, testnevelő tanárok aktív közreműködésével érjék el, hogy megyénk ifjúságának többsége képességüknek megfelelően szerezze meg a VIT-sportjelvény különböző fokozatát. A megyei KISZ-bizottság ebben a munkában is számít KlSZ-alapszer- vezeteink lelkes szervező munkájára és azokra a pedagógusokra, ifjúsági és sportvezetőkre, akik eddig is sokat segítettek abban, hogy ifjúságunk a különböző tömegversenyeken minél többen ismerjék és szeressék meg a sportolás szépségeit és örömeit. László József MISB-elnök A bécsi Világifjúsági Találkozó tiszteletére indított jelvényszerző versenyt illetően megyénk sport- szerető ifjúsága és felnőtt lakossága körében hasonlóan az országos tapasztalatokhoz nagy érdeklődés nyilvánult meg. Ezt igazolják azok az üzemi, falusi, iskolai stb. versenyek, ahol a fiatalok, de még az idősebb dolgozók is tömegesen vettek részt ezeken, hogy megszerezzék a VIT- sportjelvényt. Megyénkben közel 10 000 azoknak a fiataloknak a száma, akik ez ideig megszerezték a VIT-sportjel- vényt. A tapasztalat azt igazolja, hogy megyénk ifjúságának többsége, azok a fiatalok, akiknek nem állt még módjukban megszerezni, illetve részt venni ezeken a versenyeken, igénylik a VIT sportjelvényszerző versenyek megrendezését. E lehetőség biztosítása érdekében határozott úgy az Országos Ifjúsági Sportbizottság és a Magyar Test- nevelési Sporttanács, hogy az eredeti időponttól eltérően 1959. november 30-ig lehet megszerezni a VIT-sport jelvényt. Ez a határozat, amely a V1T- sportjelvény megszerzésének határidejét november 30-ig meghosz- »zabbította, lehetővé tette, hogy az olyan fiatalok is, akik már tettek próbálkozásokat a jelvény megszerzésére, de felkészültség hiányában nem érték el azt a szintet, hogy a sportjelvényt megszerezzék, újra részt vehetnek ezeken a versenyeken. Ezért azokban a KlSZ-szerveze- tekben, sportkörökben, ahol ez ideig keveset, vagy egyáltalán nem fog2 ialkoztak még a jelvényszerző verseny megszervezésével, ott a fiatalokkal történő megbeszélés alapján mielőbb rendezzék meg, hogy ne legyen megyénkben egyetlen olyan KISZ-szervezet sem, ahol a fiatalok a szervező munka hiányában ne szereznék meg az ez 'évi fesztivál sportjelvényét. Ehhez alapvetően szükséges, hogy KISZ-bizottságaink a Járási Test- nevelési és Sporttanácsainkkal közösen felmérjék területükön azoHogyan tippeljünk ! A Totó 39. fordulójában bőven akadt meglepetés, és jól fizetett. Egyetlen 12 találatos szelvény akadt. Boldog tulajdonosa 336 600 forintot kap. A 11 db 11 találatos szelvény tulajdonosai egyenként 30 600 Ft nyereményösszeghez jutnak. A 176 db 10 találatos szelvényre is nem kevesebb mint 2050 Ft összeg E heti tippjeink: esik. 1. Bp. Spartacus—Bp. Előre 2 1 2. UTTE—Debrecen X 2 3. Di. Bányász—Borsodi B. 1 4. Szolnok—J ászberény 1 5. Nagybátony—Miskolc 2 6. Budafok—Sztálinváros X 1 7. Kaposvári MTE—B. Spart. 2 8. Sz.-fehérvári Vasas—Komló 2 X 9. Bologna—Fiorentina x 2 1 10. Lanerossi—Milan X 2 11. Limoges—Racing Paris 2 12. Nimes—Nice 1 IWTozik jfflűsora Október 1-én, csütörtökön: Baja Központi: Játék a szerelemmel, Baja Uránia: önvád. Dunavecse: Egy idegen telefonál, Izsák: Chaplin parádé, Jánoshalma: A pillanat embere, Kalocsa: Sortűz az égbe, Kecskemét Árpád; Nercbunda, Kecskemét Városi: Ketten a nagyvárosban, Kiskőrös: Egy dal száll a világ körül, Kiskunfélegyháza: Halál a nyeregben, Kiskunhalas: Főnyeremény, Kiskunmajsa: Még sötét a hajnal, Kunszentmiklós: Az erőszak árnyékában, Szabadszállás; Fények a föld alatt, Tiszakécske Petőfi: Fehér éjszakák, Tiszakécske Tisza: Távoli partokon. 300000000000000000000 A Kecskeméti ' r Állami Aruház mai ajánlata: Férfi kamgam öltöny divatszínekben 870 Ft Női télikabát különleges divatfazonokban 800 Ft-tól Üj mintájú matlasszé pongyola 380 Ft Női kalapújdonságok 71 Ft ooooooooooooooooooooc Nem feledkezhetünk meg a helyi sakkélet eseményeiről sem. A nagy érdeklődéssel kísért minősítő versenyről is közlünk két rövid, tanulságos játszmát. SZICÍLIAI védelem Fischer Benkő 1. e4, c5 2. Hf3, Hc6 3. d4, cd: 4. Hd4:, Hf6 5. Hc3, d6 6. Fc4, Vb6 7. Hde2, e6 8. 0—0, Fe7 9. Fb3, 0—0 10. Khl, Ha5 11. Fg5, Vc5 12. Í4, b5 13. Hg3, b4 14. e5!, de: is. Ff6:* gf: 16. Hce4, Vd4 17. Vh5, Hb3: ZÁGRÁBBAN KÜZDENEK TOVÁBB A VILÁGBAJNOK-JELÖLTEK Változatlan hevességgel tart a küzdelem a sakkozás világbajnok- jelöltjei között. Kérész szívósan őrzi vezető helyét, mögötte Tál és Petroszján állanak. Nagy meglepetés Szmiszlov exvilágbajnok lemaradása. A verseny iránt világszerte hatalmas érdeklődés tapasztalható. A bledi Toplice Szállóban 58 hírlapíró figyeli a játszmákat, amelyeket telefonon azonnal továbbítanak. Jugoszlávia nagyobb városaiban kiváló mesterek demonstrációs táblákon mutatják be és magyarázzák a játszmákat. A verseny bledi szakasza befejeződött, a küzdelem színhelye csütörtöktől Zágráb. Mai rovatunkban Fischer szép győzelmét örökítjük meg Benkő ellen, továbbá Kérész és Tál tartalmas harcát. 18. Vh6í, ef: (Hal:-re Hh5!) 19. Hh5, Í5 20. Badl!, Ve5 21, Hef6t, Ff6: 22. Hf6:t, Vf6: 22. vfb:, Hc5 24. Vg5f, Kh8 25. Ve7, FaS 26. Vc5:, Ffl: 27. Bfl:, sötét feladta. CARO-KANN-VÉDELEM A Vörös Meteor minősítő versenye Dr. Sahin-Tőth Kovács M. I. e4, c6 2. d4, d5 3. Hc3, de: 4. He4:, Ff5 5. Hg3, Fg6 6. Hf3, h6? 7. He5!, Fh7? Sötét helyzete máris reménytelen. 8. Vh5, g6 9. VÍ3, Hf6 10. Vb3!, Vb6 Sötét nem tudja védeni az 17- és b7-pontokat. II. Vf7:t, Kd8 12. Hc4t, Vd4: 13. Fe3, Vh4 14. Hb$!, Fg8 15. Vf8:t, feladta. Pótmérkőzések: 1, x, 1, 1. Apróhirdetések ELADÓ új típusú Danuvia motor- kerékpár. Kecskemét, Szegedi Lajos utca 15/a. ____________________90*3 SZ OBAAJTÓ, 125X255 cm-es, kerettel, kétrészes, eladó. Evang. Egyház, Kecskemét, Szabadság tér 3. t. em. 2435 EGY darab R. 71-es BMW oldal- kocsis és 1 darab 350-es Izs oldalkocsis motorkerékpár eladó. La- ios Imre, Tiszakécske, Rózsa Ferenc utca 1. 2434 ELADÓ 5 hektós szüretelőkád, jutányosán. Kecskemét. Holló utca 3. 2442 Azonnal felveszünk :öműves és ács szakmunkásokat, ■alamint kubikosokat és férfi segédmunkásokat Kiskunhalas szé- láskúti építkezésre, Izsák bortá- ■oló, Solt gépállomásra, vagy Kecs- rcmét szállodaépítkezésre. ÉM. Bács negyet Állami Építőipari Vállalat, íecskemét, Rákócziváros 23. szám. 2439 ELKÖLTÖZÉS miatt jó asztali tűzhely eladó. Kecskemét, Szabadság tér 6., II. udvar, I. em. (Ref. templom mellett.) 9041 A KECSKEMÉTI Vízmű Vállalat ‘pítőanyag és vízvezetékszerelési ínyagismerettel rendelkező anyag- Qeszerzőt, mélyépítési-, csatorna- nunkákban járatos kőművest és bzépítési gyakorlattal rendelkező núvezetőt felvesz. — Kecskemét, \rany János utca 3. 2391 ANGOLMECHANIKAS rövid zongora bérbeadó. Kecskemét, Wesse- lényi utca 8.______________________9040 LAKATOSOKAT és lakatosokhoz betanított segédmunkásokat felvesz meghatározott Időre 1959. december 31-ig a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat. Jelentkezés a vállalat központjában: Kecskemét, Tatársor 1/a szám alatt. 2412 NÉMET fordítást és gépírást vállalok. Ifj. Baditz, Miskolc. Tass u. 15. szám. 2368 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. pártépítés és ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemet. Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra U Ft. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét *— Tel.a 15-29, 27-49. MEGKEZDTÜK VÁLLALATAINK TELEPEIN A csöves kukorica és a bab felvásárlását. Kukoricára értékesítési szerződés is köthető* Kukorica ár — víztartalom szerint. Előleg mázsánként 40,— Ft, ' Képek a járás életéből Ülésezett a járási tanács A járási tanács legutóbbi ülésén megvitatták az 1958. évi zárszámadást, s jóváhagyták az 1959. évi költségvetést és községfejlesztést. Az értekezleten Szigeti Péter elvtárs, a járási tanács pénzügyi osztályának vezetője ismertette, hogy a kiadási hitel 98 százalékát használták fel, s a bevételek 114,3 százalékát szedték be. A jó tervteljesítés következtében a járási tanács 510 ezer, a községi tanácsok pedig 164 ezer A bab mázsánkénti ára: Speciál bab Egyszínű fehér és fürjbab Egyszínű vegyes és fürjbab Vegyes bab BÁCS MEGYEI TERMÉNYFORGALMI V. 360,— Ft 320,— Fi; 280,— Ft 200,-- Ft 2329 A járásbíróságon hallottuk Vuity Zoltán katymári lakost tiltott határátlépés bűntette miatt a bácsalmási járásbíróság hat hónapi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. & Fülöp Jánost, a madarasi TÜZÉP volt vezetőjét ártúllé- pés, társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csalás és hanyag kezelés bűntette miatt a járásbíróság egy évi és két hónapi börtönre ítélte. Az ítélet nem jogerős. * Papp Sándort, a Tataházi Földművesszövetkezet volt ügyvezetőjét társadalmi tulajdon hanyag kezelése miatt nyolchavi felfüggesztett börtönre ítélték. forint többlet bevételi részesedést kaptak, mely összeget a községfejlesztósi tervek megvalósítására fordították. A járási tanács 400 ezer forintot adott a falvaknak, hop: teljesíthessék községfejlesztési tervüket. Ezek után Szigeti elvtárs kitért a hiányosságokra, s megállapította, hogy a felújítási hiteleknek csak 82 százalékát használták fel. Majd rátért a községek pénzügyi gazdálkodására. Itt is mutatkoznak hibák, különösen az anyagszámadás, a leltárkészítés, a bizonylat nélküli kifizetés és az okmány- fegyelem területén. Ezek a hiányosságok kijavíthatok, ha a községi tanácselnökök rendszeresen ellenőrzik a pénzgazdálkodást, Épül már a „Sárga csikó" Bácsalmáson a korszerű vendéglátóipari követélményeknek megfelelő jó ütemben halad a »Sárga csikó« nevet viselő új étterem és szálloda építkezése. Az épület átalakítása kb. 200 ezer forintba kerül. A tervek szerint november 7-én adják át rendeltetésének. A szülők bevonásával értekezletet tartott a tanulmányi felügyelőség. Szóba került az iskolai és a családi nevelés közti ellentétek felszámolása, a szülői munkaközösség munkájának javítása, a tanulmányi színvonal további fokozása, A nőtanács vállalta, hogy a politechnikai oktatás sikeréért háztartási tanfolyamokat indít az iskolás lányok részére. Elkészült Tataháza egyéves művelődési programja Tataházán a tanácsülés megtárgyalta és elfogadta a község egyéves kulturális tervezetét. A programot ismeretterjesztő, pedagógiai, irodalmi tárgyú előadások gazdagítják. Az őszi mező- gazdasági munkák befejezése után megindulnak a tsz-ekben szervezett ezüstkalászos tanfolyamok. Innen—onnan Bácsalmáson, Mélykúton, Kunbaján szervező testületi ülésen vitatták meg az úttörők előtt álló feladatokat s a'3 csapatok eddigi munkáját. Vezetőségválasztó taggyűlés a Katymári Állami Gazdaságban A Katymári Állami Gazdaság kommunistái vezetőségvá- lasztó taggyűlésükön beszámoltak a gazdasági munkákban elért eredményeikről és a még meglevő hibákról. Megállapították, hogy javul az összhang a gazdaságvezetés és a pártvezetőség között. Felmerült a kommunisták magatartásának, valamint a falusi osztályharcnak a kérdése is. Az 1960. évi községfejlesztési tervet tárgyalták Katymáron tanácsülésen vi- otthon bővítése, új artézi kút tatták meg az 1960. évi köz- létesltése villanyhálózat bővíSSgÄST-Ä 1« «»> »««>»«■*■ *»«**• Kisdobos-vezetői tanfolyamot tartott a járási úttörő-elnökség, amelyen megtárgyalták a kisdobos-vezetők jövő évi feladatait. Az értekezlet gyakorlati foglalkozással zárult. • A járás tsz-fejlesztési bizottsága a járási pártbizottsággal és tanáccsal közösen tárgyalta meg az 1959—60. évi őszi, tavaszi tsz-fejlesztési tervet. A programot Vízin Gergely elvtárs, a járási tanács elnökhelyettese ismertette. * A gépállomási tanácsülés a járás tsz-elnökeinek bevonásával megvitatta az őszi mező- gazdasági munkákra való felkészülést. A megbeszélésen részt vett Karpov Ferenc elvtárs, a iárási pártbizottság titkára.