Petőfi Népe, 1959. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-15 / 191. szám
1959. augusztus 15, szombat Az NDK az élelmiszerellátásban maga mögött hagyta Nyugat-Német országot Berlin. Walter Ulbricht, Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának titkára a lipcsei kereskedelmi konferencián kijelentette: helyesnek bizonyult az a gazdaságpolitika, amelyet a párt és a kormány dolgozott ki és valósít meg. Most a legfőbb tennivaló felülmúlni az egy főre eső ellátásban Nyugat-Németorszá- got. Walter Ulbricht rámutatott, hogy az élelmiszerellátás fő területein a Német Demokratikus Köztársaság már utolérte, sőt el Is hagyta Nyugat-Németorszá- got. Hammarskjöíd: Áz ENSZ-közgyűiésnek meg kell vitatnia a leszerelés kérdését New York. Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára sajtóértekezletén kijelentette, hogy a nagyhatalmak közötti leszerelési tárgyalások igen hasznosak lehetnek. Emellett azonban az ENSZ közgyűlésnek meg kell vitatni a leszerelés kérdését. Ha ezt a kérdést nem tűzik a következő ülésszak napirendjére, akkor ő, a főtitkár maga teszi ezt meg. Hammarskjöld örömmel üdvözölte a szovjet és az amerikai kormányfők személyes találkozóját, mint olyan lépést, amely a szorosabb kapcsolatok és az átfogóbb eszmecsere felé vezet. Végül a laoszi helyzettel kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Kijelentette, hogy a Szovjetuniónak és Nagy-Britanniá- nak, mint a genfi értekezlet társelnökeinek, hozzájárulása nélkül nem kezdeményezi ENSZ képviselők, vagy megfigyelők küldését Laoszba. Hammarksjöld bejelentette KISHIREK külföldről még, hogy december 23-tól január 25-ig körutat tesz Afrikában. Megkezdik a Japánban élő koreai állampolgárok hazatel építését Kalkutta. A japán és az északkoreai Vöröskereszt képviselői megállapodást írtak alá Kalkuttában arról, hogy a Japánban élő koreai állampolgárok — ha kívánják — hazatérhetnek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba. Japánban több mint 600 ezer koreai él. A hazatelepítés három hónapon belül megkezdődik. Ruhrvidéki bányásztüntetés PÁRIZS. Haggerthy, a Fehér Ház sajtótitkára Párizsban tárgyalt Eisenhower szeptember 2-i látogatásáról. Előzőleg Bonnban járt. A nyugatnémet kormány szóvivője közölte, hogy Eisenhower augusztus 27-én reggel érkezik Bonnba és mintegy hét órát iartózkodik ott. Haggerthy pénteki párizsi tárgyalásai után Londonba utazik, hogy ott is előkészítse az amerikai elnök látogatását. * LONDON. A szovjet békebi- lottsóg hat küldötte tanácskozást folytatott az angol békemozgalom vezetőivel. Utána sajtónyilatkozatban kijelentették: az a kölcsönös kívánság nyilvánult meg, hogy rakják le a baráti, kölcsönös megértés és együttműködés szilárd alapjait. Megvitatták a különböző nemzetközi kérdéseket, köztük Németország és az európai biztonság és leszerelés kérdését. • SANTIAGO. Az amerikai államok külügyminisztereinek csütörtöki plenáris ülésén több latin-amerikai küldöttség követelte, hogy szerezzenek érvényt a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvének. Herter amerikai külügyminiszter javasolta, hogy állítsanak fel ideiglenes bizottságot a Karibi-tenger térségében kialakult helyzet kivizsgálására. Az AP hír- ügynökség amerikai tudósítója hangsúlyozta, hogy a kubai külügyminiszter győzelmét jelenti annak a javaslatnak az elfogadása, hogy a sajtó képviselői jelen lehessenek az amerikai külügyminiszteri értekezlet minden ülésén. * MONTEVIDEO. Az uruguay-i képviselőház határozatban vállalt szolidaritást Kuba és Venezuela népével és kormányával az amerikai külügyminisztereit most folyó értekezletével kapcsolatban. A Mexikói Haladó Néppárt felhívta a mexikói küldöttséget, hogy a santiagói külügyminiszteri értekezleten támogassa az önrendelkezés és be nem avatkozás politikáját. * PEKING. Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke csütörtökön repülőgépen a Kínai Népköztársaság fővárosába érkezett Hétezer ruhrvidéki bányász tüntetett Gelsenkirchenben a bányák leállítása, s az ezzel kapcsolatos tömeges elbocsátás ellen. Képünkön: nagygyűlés a piactéren. A táblán ez a felirat látható: »Tiltakozunk a tömeges elbocsátások ellen, teremtsenek új munkahelyeket.« Tizennégy évvel ezelőtt szabadult tel Korea 1959. augusztus 15-én, pontosan tizennégy esztendővel ezelőtt szabadult fel Korea, s indult meg az ország egy részén a demokratikus építőmunka. A felszabadulás nemzeti ünnepének örömét egy másik esemény is nevezetessé teszi: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ipara csaknem két és fél évvel a határidő előtt teljesítette 1957—1961. évi első ötéves tervét. Ennek legfőbb jellemzője, hogy 1959. első félévében az ipar csaknem háromszor annyi árut gyártott, mint 1956 hasonló időszakában. Nem sokkal a fegyverszüneti egyezmény megkötése után 1953 augusztusában a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának VI. plénuma szabta meg Észak-Koreában a gazdasági építés fő irányvonalát: a nehézipar elsődleges fejlesztése alapján magasabb színvonalra kell emelni a könnyűipart és a mezőgazdaságot. A gazdasági újjáépítésnek olyan hatalmas bázisai működnek ma már az országban, mint a szuphuni, a csanzsini és több más vízierőmű, melyek összesen 1 300 000 kilowattórát teljesítenek, ily- módon már 1958-ban 27 százalékkal több elektromos áramot állítottak elő mint a háború előtt. A kommunisták bölcs vezetésével, a tudományos gazdaságpolitika felhasználásával valóban csodálatra méltó eredmények születtek az országban. ! A gépgyártás fejlődését szemléltetően példázza, hogy az ország legnagyobb gépgyárai alig több mint két és fél év alatt a munkatermelékenység 80 százalékos emelkedését érték el. Szép eredményekkel büszkélkedhet a textilipar, s a köny- nyűipar különböző ágainak termelése is. Valóságos műszaki és kulturális forradalom zajlott le az országban. Az idén szeptemberben 15 új főiskola és 5 technikum kezdi meg munkáját. Ezek a tanintézetek lehetővé teszik a többi 143 műszaki iskola mellett, hogy országszerte kétszer annyi fiatal sajátíthassa el a műszaki ismereteket. mint az elmúlt évben. Nem beszélve arról, hogy az új tanévben a főiskolák mellett működő esti tagozatokon három és félszer annyi dolgozó kezdi meg tanulmányait mint tavaly. A koreai nép ma, amikor összegezi hősies munkájának eredményeit, gyakran kerül »konfliktusba« a számtannal. Hiszen néhány év leforgása alatt a legderülátóbb számításokat is felülmúlja az a gigászi építő munka, amellyel az ország felszabadulásának 14. évfordulóját várja és ünnepli. Az utóbbi öt hónap alatt háromszor annyi csatornát építettek, mint a 35 esztendős japán megszállás alatt, s annyit mint az ország felszabadulását követő tizenhárom esztendőben összesen. Ebben az évben már olyan nagy területet öntöznek korszerű eszközökkel, mint amennyinek a kiépítésére hároméves munkát szántak eredetileg. Mindössze öt hónap alatt 9000 nagy és kis öntöző- rendszert és 2000 egyéb objektumot építettek fel. Ennek eredményeként az öntözött terület 359 ezer tenbóval bővült (egy tenbó 0,99 hektár). Lelkesedéssel és örömmel tölti el a magyar népet a szorgalmas és sok szenvedés után a ragyogó fejlődés útjára lépett koreai nép sikerei. Igen sok magyar szakember, egészségügyi dolgozó vett részt az ország felépítésében. Nem csoda, ha rokonszenvvel kíséri figyelemmel dolgozó népünk, megyénk minden békeszerető polgára az ország gazdasági és társadalmi megerősödését és forró szeretettel küldi üdvözletét a 14 év óta szabad Korea népének. NAPTÁR 1959. augusztus 15, szombat Néynap: Mária Napkelte: 4 óra 38 perc Napnyugta: 18 óra 58 perc • •— Az ország területén — a belügyminiszter rendelete értelmében — csak olyan filmet szabad előállítani, forgalomba hozni, amelynek alapanyaga 350 C fokon tartva 10 percen belül neon gyullad meg és vízszintes égési sebessége 1,5 cm/mp-nél nem több. A biztonsági filmek kötelező használatáról szóló rendeletet a Magyar Közlöny 83. számában találjuk. — A Kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző Intézetben szeptember 4-én, 5-én és 6-án lesz a beiratás. Az ünnepélyes megnyitó 8-án lesz, amelyen részt vesz Molnár János elvtárs, a művelődésügyi miniszter helyettese is. — 1600 szarvasmarha hizlalására szerződtek eddig megyénk termelőszövetkezetei az elkövetkező, 1960-as évre. — Több halálos áldozata van az újabb olaszországi viharnak. Kedden heves vihar és jégeső pusztított Olaszország északi részén. Milánóban a sűrű esőfüggönyben két villamos egymásbaszaladt, nyolc utas , meghalt. Rómában a villám- I csapás felgyújtott egy tűzoltó- I kocsit. — Petőfiszálláson augusztus 120-án kerül sor a kéttantermes, nevelői lakásos iskola és az új tanácsháza ünnepélyes átadására. — Leszállás közben levált egy lökhajtásos gép futószerkezetének első kereke a chicagói repülőtéren. Az utasokat a megrázkódtatáson kívül egyéb baj nem érte. — Ideiglenesen szünetel a kölcsönzés a Kecskeméti Katona József megyei könyvtár ifjúsági részlegében. A megyei könyvtár egyéb szolgálati ágazataiban azonban nem tartanak nyári szünetet. — A Nemesnádudvari Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága határozatot hozott az utak és a hidak karbantartására, valamint a legeltetési bizottság darálójának a felülvizsgálására. Kötelezte a legeltetési bizottságot, hogy kapukat csináltasson a libalegelő bejárataihoz — jelenti községi tudósítónk. — Négy szükség-tantermet építettek a félegyházi tanyavilágban az elmúlt három év alatt. Ebben az évben a kis- mindszenti úti iskola készül el és 1960-ban három helyen épül még új iskola Félegyháza külterületén. — Motorkerékpárt lopott a tavasz folyamán Kisszálláson Virág Antal. A kiskunhalasi járásbíróság dr. Jenő vári bün- tétőtanácsa egyévi börtönbüntetésre ítélte, — Korszerű új esztergaműhelyt létesítettek a Kiskunfélegyházi Gépgyárban. A műhelyben hat új gép dolgozik, és ismét újabb gépek érkezését várják. , — Arcképes bélyegeket készít magánmegrendelésre egy nyugatnémet vállalkozó. A bélyeg természetesen nem alkalmas portómemtesítésre, a hivatalos bélyegek mellé kell ragasztani. Különösen filmművészek rendelnek sokat ezekből az arcképes bélyegekből. — Augusztus 10-én zárta be kapuit a New York-i szovjet kiállítás. A Coliseum igazgatóságának számításai szerint több mint egymillió ember tekintette meg a kiállítást. — Huszonöt ipari tanuló tanul szakmát a Jánoshalmi Vegyes- és Építőipari Ktsz-nél. A fiatal tanulóknak sok segítséget nyújtanak az idősebb szakmunkások. (Sz. M. leveléből.) — 151 éves korában meghalt a kaukázusi Pirasszura faluban Mahmud Ejvazov, Azerbajdzsán legöregebb embere. A legutóbbi időkig egy kolhozban dolgozott. Körülbelül kétszáz leszármazottat hagyott hátra. — Az érem két oldala. Az UNESCO a boldog házasságok számát kívánta statisztikailag megállapítani a Német Szövetségi Köztársaságban. A meglepő eredmény a következő volt: a megkérdezett férjezett nők 81 százaléka csalódottnak, meg nem értettnek mondotta magát, a férjek 92 százaléka ezzel szemben úgy nyilatkozott, hogy boldog a házassága, — Bővül a könyvtár a szabadszállási Alkotmány Tsz-ben. Legutóbb 2442 forint értékű könyvet vásároltak. Sokán költenek könyvekre a tsz-tagok is: Pőcze Katalin több mint 600, Tövisháti István 318 és Kókay János majdnem 100 forint értékű könyvet vásárolt. (Községi tudósítónktól.) A ZOMANCIPARI Művek Kecskeméti Gyáregysége (volt Kecskeméti Gépgyár) lakatos, esztergályos szakmunkásokat, valamint térti segédmunkásokat nehéz fizikai munkára telvesz. Fizetés: teljesítménybér. Jelentkezés a gyáregység üzemgazdasági osztályán. 1789 Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Antal Pál (anyja neve: Róss Ilona), Almás! Ferenc (Farkas Ida), Nép Ernő (Nagy Anna), Petrován Gyula (Tóth Klára), Fedelényi Ilona (Péntek Etelka), MEGHALT: Orsós Ferenc 50 éves. A lottó e heti öt taláiatos szelvénye: 1, 53, 68, 73, 78 Arviz pusziit a szerdai ausztriai felhőszakadás nyomán — ítéletidő Japánban Üjabb jelentések szerint a szerdai felhőszakadás következtében Ausztria egyes területein árvíz pusztít. Bécs egyes utcáin egy méter magas ár hömpölyög. A legnagyobb kárt a 19. kerület szenvedte, ahol egy ház összedőlt, a romok ,egy embert súlyosan megsebesítettek. Az utcákon végigrohanó ár több gépkocsit magával sodort. Stájerországban egy kétéves kisfiú az árvízben lelte halálát. Tokiói jelentések szerint Japán északi részében csütörtökön második napja szakad az eső. A szerdai felhőszakadást .több helyen földcsuszamlás kö- ivetUi. 4 föiricsusjyimláxok környékén hét ember eltűnt. A közúti és vasúti forgalom több helyen megbénult. Felrobbant egy gázpalack a kecskeméti piacon Csütörtökön délben felrobbant egy gázpalack Kecskeméten a piacon levő egyik földművesszövetkezeti büfében. A robbanásnak három áldozata van. Bauman Gáspárné Kecskemét, Máriahegy 69. sz. alatti lakos súlyos, Radics János ja- kabszállási és Tapodi Vencel bugaci lakos könnyebb égési sebeket szenvedett. A robbanás előzményeinek kiderítésére vizsgálat indult.