Petőfi Népe, 1959. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-15 / 191. szám
•y MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS - KISKUN, M LAPJA Világ proletárjai9 egyesüljetek! XIV. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM, Ara 50 fillér 1959, AUG. 15, SZOMBAT Új élüzem megyénkben A kohó- és gépipari miniszter a Vasas és „Kohász Szak- szervezet Elnökségével egyetértésben úgy határozott, hogy a Kiskunfélegyházi Gépgyárat* jó eredményei alapján kitünteti az élüzemi címmel. Kötelező védőoltás A jövő héten megkezdődnek a gyermekbénulásos megbetegedések elleni védőoltások megyénk összes városában és községében. A védőoltás az J.955: január 1-e és 1958. december 31-e között született , gyérma« kék részére kötelező. Védöd!»- tásban részesítik az öt éven' felüli gyermekeket . is, ha a' szülök kívánják. .. .. • Állami gazdasagaink kongresszusi versenyéről Az MSZMP március 6-i' és a SZOT március 14-i határozata alapján állami gazdaságainkban nagyarányú munkaverseny inGyűlnek a forintok a nyereségrészesedési alapra megyénk üzemeiben. A Kiskunfélegyházi Gépgyár félévi tiszta nyeresége eléri az 551 ezer forintot. A város másik nagy vasüzemében 900 ezer forintra tehető a félévi nyereség. A Zománcipari Müvek Kecskeméti Gyáregysegének kollektívája is több ezer forintot gyűjtött a nyereségrészesedés» alapra. A Kecskeméti Konzervgyárban is jelentősen csökkentették a termelés költségeit. A Bajai Gyapjúszövetgyárban 3,5, a Bajai Ruhaüzemben pedig 0,5 napnak megfelelő bér az eddigi nyereségrészesedés. Amikor ezt megállapítjuk, hibát követnénk el, ha hallgatnánk azokról az árnyékokról, amelyek homály ősit jak az ed- digi sikereket. Tapasztalataink szerint helyenként »'tévedtek« az átárazásnál, s e tévedések helyesbítésével ezekben a gyárakban változik majd az eddig elért terven felüli nyereség összege. Erről a változásról termelési tanácskozáson, s más, népesebb gyűlésen tájékoztatni kell & dolgozókat. Egyúttal helyes közölni azt is, mi szükséges az eddigi eredmények megtartásához, újabbak eléréséhez. Énnek kapcsán helyes rámutatni a kongresszusi verseny eredményessége és a nyereségrészesedés nagysága közötti összefüggésre, Sablont adni arra, hogy melyik üzemben ml most a legfőbb tennivaló, nem lehet, de nem is szabad. Mindenütt maguknak a dolgozóknak és vezetőknek kell eldönteni, mi az, amin változtatni kell. Ennek ellenére közös gondok most is vannak. Többek között üzemeinkben még mindig elég laza a munkafegyelem. Ezen a Bajai Ruhaüzemben úgy változtatnak, hogy azt a dolgozót, aki két napig igazolatlanul mulaszt, kizárják a nyereségrészesedésből. A régi munkások az eltöltött évek arányában pedig hűségjutalmat kapnak. Ez az adminisztratív intézkedés csak akkor hozza meg a várt eredményt itt és másutt, ha párosul az intézkedés szükségességének megmagyarázásával. A fegyelem megszilárdításán kívül az újításra való ösztönzés, az anyagtakarékosságban való aktív részvétel, a minőség javítása épp oly fontos dolog, mint a gyengébbek segítése, szakmai tudásuk bővítése. Az idén 16 millió forint került nyereségrészesedésként megyénk munkásainak zsebébe, A félévi kilátások azzal biztatnak, hogy az idei évben Is el Ikhgt érni ’ézt áz eredményt, ha üzemeink dolgozói összefognak és meg is valósítják a gazdaságosabb , termelést, amely a nyereségrészesedés grájiitaiapja. dúlt a pártkongresszus tiszteletére. - A cél az volt, hogy terven felül több húst, gabonát, Ipari nyersanyagot adjanak, csökkentsék az önköltséget, gyorsítsák meg a szocializmus építését a mezőgazdaságban, járuljanak hozzá a dolgozók életszín vonalának emeléséhez. Az első félévi munka alapján elmondhatjuk, hogy a célkitűzések helyesnek bizonyultak és a tervén telüli vállalások teljesíthetők. Mi tette lehetővé a vállalások teljesítését ? Elsősorban az, hogy a párt-, szakszervezeti- és szakvezetők élére álltak és motorjai voltak Crna is azok) a kezdeményezésnek. — Valamennyi üzemben, üzemegységben és brigádban megbeszélték a dolgozókkal a határozatot, megteremtették a vállalások teljesítésének feltételét. A termelési tanácskozásokon, amelyeken részt vett és Vállalást tett a dolgozók 90 százaléka, megértették a határozat lényegét: hogy saját és dolgozó társaik életének szebbé tételéről 1 van szó. Az állami gazdaságok vállalták, hogy terven felül 26 millió 571 ezer forint értékű termékkel adnak többet, részletezve: Tejből 350 000 literrel többet, 3.26 helyett 3.06 forintért literenként, 1491 mázsa hússal többet, marhahúst 25 helyett 22 forintért, sertéshúst 14,60 helyett 13 forintért. Kenyérgabonából 3927 mázsával, gyapjúból pedig 50 mázsával vállaltak többet a tervezettnél. A félévi teljesítés tejből 327 ezer liter-, 2.71 forintos áron, marha- és sertéshúsból 3439 mázsa, . a Vállalt mennyiség 250 százaléka. Kenyérgabonából 8000 mázsával teljesítettek többet s a vállalt gyapjúmennyiséget is lenyírták. Az állami gazdaságok tehát a félév során 18 millió forint értékű árut adtak terven felül, az összes vállalás 69 százalékát. Ez azt jelenti, hogy az eredeti ígéretet jóval felülszár- nyálják, mert még sok termény betakarítása hátra van. Vállalták például, hogy szőlőből 9200 mázsával adnak többet és egy liter bort 1 forinttal olcsóbban állítanák elő. Cukorrépából 4990 mázsa a felajánlott többlet, a mázsánkénti 44,45 forint előállítási költség helyett 39 forintért s kukoricából is 9500 mázsává! múlják felül a tervezettet. A kongresszusi vállalások teljesítése , jelentősen csökkenti majd az. önköltséget: a növénytermelésben 2.5, az állattenyésztésben pedig 3.6 százalékkal. SÍ vagon árut termeit eddig/ a kiskőrösi konzervüzem ... A kiskőrösi konzervüzem életében ez a második szezon, hogy befőtt és gyümölcskonzerv gyártásával is foglalkoznak. !Az elmúlt esztendőben összesen 77 vagon árut készítettek, melynek közel 30 százalékát- exportálták. Az anyavállalat a Dunakeszi Konzervgyár most magasabb követelményt állított az üzem dolgozói elé. Az elmúlt évinél 31 vagonnal több gyümölcskon- zervet kell gyártaniok. Az üzem dolgozói kongresszusi felajánlásként tervük 10 százalékos túlteljesítését és az exportképes árük arányának növelését ajánlották fel. Kuglosits János elvtárs, az üzem vezetője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a jó termés és a kongresszusi'munkaverseny eredményeként már most túlszárnyalták az 1958. évi termelés mennyiségét. Munkájuk minőségével tavaly sem volt baj. A növekvő szakértelem és a szezonra való alapos felkészülés eredményeként az idén tovább nőtt termékeik mi» nőségi. aránya. Már eddig . t^pbb mint 80 vagon I. osztályú árut készítettek. , A szezon előtt teljesen gépesítették a meggytermés feldolgozását. Ez tette lehetővé, hogy a tervezett 31 vagonnal szemben ötven vagon meggyet konzerválhattak. A munka jobbmegszervezésével pedig más áruk gyártásánál is túlteljesítették előirányzatukat. Sárgabarackból közel 20 vagon, üvegmeggyből 10 vagon, cseresznyéből pedig több mint öt vagon árut tartósítottak. Eddigi eredményeik azt bizonyítják, hogy á kiskőrösi- konzervüzem dolgozói becsüleftel teljesítik, amit vállaltak. Jó minőségű . gyártmányaikat külföldön és itthon egyaránt megismerték, s biztos, hogy az idén is keresni fogják. Egyik jele ennek, hogy az idén készült meggybefőttjeikből máris három vagonnal exportálnak. S. G. Hogyan jelentkezik a dolgozók jövedelmében P A 'Versenyvállalás teljesítése elsősorban úgy jelentkezik a dolgozók jövedelmében, hogy a termelékenység és a termék- 'iöbblet növekedése folytán hatmillió forint többletet fizetnek ki a gazdaságok s ezenkívül év végén- 750 000 forint prémiumot oszthatnak ki. Jelentősen növekszik a nyereségrészesedés is: tavaly 5.5 millió forint volt, — az idén a várható „összeg 1.2 millió forinttal lesz több. A félévi eredmények nem tehetnek elbizakodottá egyetlen vezetőt és dolgozót sem. Tovább kell fokozni a verseny eddigi eredményeit, rendszeressé kell tenni ‘ az értékelést. Nagy feladatok várnak a példamutatásban a szocialista cím elnyeréséért versenyző brigádokra. Eddig mintegy 20 ilyen brigád alakult állami' gazdaságainkban. A vezetőségek feladata, hogy e brigádok számára biztosítsák a szükséges feltételeket s ahol a lehetőség megvan, hozzanak létre újabb szocialista cím elnyeréséért versenyző brigádokat, amelyek munkájának értékelése november 15-e után történik. Szabó Ferenc MEDOSZ megyei elnök Nagyértékű felszerelést kapnak a megyei tanácstól az augusztus 20-án megnyíló új művelődési házak Hírt adtunk már róla, hogy augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén nyílik meg a bácssző- íősi és az apostagi új művelődési ház. A megyei tanács végrehajtó bizottsága ebből az alkalomból nagyértékű felszerelési tárgyakat juttat a két új intézménynek. Bácsszőlős székeket, asztalokat, kályhákat, függönyöket, szőnyegeket és . egy keskeny vetítőgépet kap majd, a támogatás értéke meghaladja a 70 000 forintot. Apostag dolgozói is szekrényeket, asztalokat, székekét és függönyöket kapnak több mint 25 000 forint értékben. ' Ezen kívül is jelentős meny- nyiségű új felszerelést juttat a megyei tanács több falusi és tanyai művelődési háznak. A hetényegyházi művelődési otthon .. 100 széket, ■ szekrényt és asztalokat kap. Hasonló jellegű megyei tanács művelődési osztályának megrendelése alapján az év végéig Géderlakra, Kun- szentmiklósra, Kunszállásra, Pál- monöstorára, Tassra, Harkakö- tönybe és Dávodra is. A dávodi művelődési otthon emellett egy új pianinóval is gazdagodik. 13 VAQON QABONA NAPONTA Kecskeméten öt helyen veszik át a gabonát. A termény- forgalmi vállalat öt felvásárló telepén naponta átlag 13 va-. gonnal vásárolnak fel. Képűn-' • kön a Bocskai utcai telepen Hajnal József gabonáját veszik át. Egyébként ezen a felvásárlóhelyen vesznek át legtöbbet, naponta körülbelül három-négy vagonnal, j elenlcg 33 vagon • gabonát tárolnak ezen á ' teles, pen. ßuguszfus végén új ítélvén kezdi meg üzemelésé!! 3 Bajai Faáru üzem és a Fémipari Vállalat j érintett vállalatok ^ helyiségproblémája. Az átköltözés! költségek — amelyekhez a megyei tanács végrehajtó bizottsága is hozzájárult — 450 ezer forintba kerülnek. A városi tanács saját rezsiben végezteti el az átköltöztetéssel kapcsolatos munkálatokat, . s augusztus, végén mind a Faáru Üzem, mind a Fémipari Vállalat már az új; ÜSjye© któdi »es a teaeüát; A Bájai Ruhaüzem a volt laktanyába települt át, s ez lehetővé tetté a városi tanács számára, hogy nagyobb fejlődést biztosítson két vállalatának’, a Faáru" Üzemnek és a Fémipari Vállalatnak. Ügy határozták, hogy a Faáru Üzemet átköltöztetik a Ruhaüzem Árpád téri’• épületébe, a Fémipari Vállalatot pedig a Faáru Üzem ‘ helyére. Ilyenformán megoldottnál; jte&athetp az