Petőfi Népe, 1959. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-27 / 200. szám
5. f*M«t 1959. aug. 27, csütörtök Elsenhower elindult európai kőrútjára Eisenhower amerikai elnök szerdán délelőtt elindult nyugat-európai kőrútjára. Nyugati tudósítók — köztük az AP bonni tudósítója is — rámutattak arra, hogy Adenauer az erőpolitika folytatására akarja rábírni Eisenhowert. Az amerikai elnök csütörtökön délután utazik tovább Londonba. Nyugati tudósítók megjegyzik, hogy amíg Bonnban és Párizsban vitázó hangulat várja Eisenhowert, Londonban a szívélyességre helyezik a súlyt, kiemelve a két angolszász nemzet vezetőjének régi, személyes barátságát. Érdeklődést keltett Eisenho- wernek az a terve, hogy Párizsból mégegyszer visszatér Londonba. Ez a terv felvetette a közvetítés lehetőségének gondolatát, tekintettel a jelenlegi feszült angol—francia viszonyra. Az amerikai elnök elutazása előtt tartott sajtóértekezletén nyilatkozatot olvasott fel, amely szerint az európai kormányok képviselőivel találkozva javasolni fogja, juttassák kifejezésre a Nyugatnak azt a készségét, hogy reális tárgyalásokat kíván folytatni a Szovjetunióval bármilyen józan tervről, amely az általános, vagy részleges leszerelést érinti és hogy nyilvánítsák ki a Nyugat hajlandóságát a német probléma megoldására. Eisenhower emellett hangsúlyozta, hogy tárgyalásain újból ki akarja fejezni az Egyesült Államok odaadását a NATO iránt. Az amerikai elnök kérdésekre válaszolva főleg azzal igyekezett indokolni a kormányfői látogatások hasznosságát, hogy a fegyverkezési költségek- miatt megnövekedett az Egyesült Államok államadóssága. Ugyanakkor a laoszi helyzetről feltett kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a washingtoni kormány sürgősen foglalkozik a felkelők ellen harcoló laoszi királyi kormánynak nyújtandó pénzügyi segély kérdésével. Eisenhower kijelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya a genfi tárgyalások befejezése és az ezekben bekövetkezett szünet eltelte előtt semmiféle döntést nem hoz arról, hogy folytassák az Egyesült Államokban az atomfegyver-kísérleteket. Amerikai aggodalmak az algériai háború elhúzódása miatt De Gaulle csütörtökön Algériába utazik Párizs. A francia kormány szerdán minisztertanácsot tartott, amelyen a kormány tagjai ismertették véleményüket az algériai kérdésről. Ezt követően csütörtökön De Gaulle tábornok megkezdi algériai körútját; Az AFP szerint De Gaulle a helyszínen akar meggyőződni arról, hogyan gondolkodnak az Algériában harcoló tisztek és katonák a háború jelenlegi helyzetéről és továbbfolytatásáról. KISHÍREK külföldről TOKIO. Japan fővárosában kedden munkások tüntettek amiatt, hogy a rendőrök meggyilkoltak egy sztrájkoló munkást. Több tokiói szakszervezet a rendőri önkény elleni tiltakozásul egyórás sztrájkot rendezett. * BUENÓS-AIRES. Az argentin fémipari szakszervezet felhívására kedden 300 ezer fémipari munkás lépett sztrájkba, csaknem az összes fémipari dolgozók. Washington. Tíz arab ország washingtoni diplomáciai képviselői látogatást tettek Herter külügyminiszternél és felkérték, hogy az Egyesült Államok támogassa hatékonyabban az ENSZ küszöbön álló közgyűlésén az algériai kérdés megoldását. A külügyminiszter nem tett kötelező ígéretet, de kijelentette, hogy az Egyesült Államok mély aggodalommal figyeli az algériai harcok elhúzódását. Harc Simon Sanchez Montero életéért PÁRIZS. A Humanité közölte Simon Sanchez Monteronak, a Spanyol Kommunista Párt politikai bizottsága tagjának nyilatkozatát. Monterot június 17-én a francoista hatóságok letartóztatták és kegyetlenül megkínozták. A spanyol kommunista hazafi írásos nyilatkozatában megcáfolja az ellene emelt vádakat és ismerteti a spanyol nép szabadságáért, jólétéért, az ország függetlenségéért vívott harcának céljait és feladatait. Mint a Humanité írja a francia dolgozók felháborodással vették tudomásul, hogy a spanyol hatóságok le akarnak számolni Monteroval, s az egész világ közvéleményével együtt követelik a jogtiprás megakadályozását. Az utóbbi hetek esőzései és áradásai rendkívül súlyos károkat okoztak Ausztria gabonatermésében. A gabona jó része emberi táplálkozásra alkalmatlanná vált és csupán takarmányként használható fel. BERLIN. Kedden kiállítás nyílt Berlinben Ék Sándor festőművész műveiből. A tárlaton szereplő 250 munka áttekintést nyújt a művész munkásságáról, aki a Horthy diktatúra alatt Magyarországról emigrált és a német forradalmi proletariátus soraiban második otthonra talált. Ék Sándor tagja volt annak a kis kommunista művészcsoportnak, amely 1928-ban Berlinben megalakította Németország Forradalmi Művészeinek Szövetségét. VARSÓ. Dr. Hermann Kopp, nyugat-német kereszténydemokrata képviselő, aki az Interpar lamentáris Unió Varsóban megnyíló közgyűlésén a nyugatnémet küldöttséget vezeti, repülőgépen megérkezett a lengyel fővárosba. Adenauer pártját egyedül ő képviseli a küldöttségben. Szabályrendeletet alkotott a kecskeméti tanács az fizietek, műhelyek, irodák, raktárak új elhelyezéséről Sokat változott — és előnyére — Kecskemét város arculata az utóbbi években. Szép házak épültek városszerte, de különösen a főútvonalakon. A városkép tökéletes harmóniájának kialakulását azonban továbbra is rontják a korszerűtlen üzletek, műhelyek, irodák, raktárak kopott portáljaikkal. A városi tanács legutóbbi ülésén szabályrendeletet alkotott az üzleteknek, műhelyeknek, irodáknak, raktáraknak a városrendezési célkitűzéseknek megfelelő elhelyezéséről. Eszerint a város területén levő üzlethelyiségeket három területcsoportba sorolják. AZ ELSŐ csoportba tartoznak a központban és a főútvonalakon levő üzlethelyiségek, amelyekben csak az állami kiskereskedelem és vendéglátóipar közvetlenül a fogyasztókat kiszolgáló egységeit lehet elhelyezni. Kivételt képeznek a pénzintézetek, az IBUSZ, valamint a totó-lottó iroda. Az első csoportba tartozó üzlethelyiségek portáljait a tanács rendelete értelmében rövid időn belül rendbe kell hozni és neonvilá- ' gítással ellátni. A MÁSODIK csoportba a város főbb útvonalai, mint például a Batthyány utca, ■ Rá- vágy tér, Szegedi út, Gáspár András utca stb. tartoznak. — Ezeken a helyeken i már enyhébbek az üzlethelyiségek használatára vonatkozó szabályok. A lakosság szükségleteit kielégítő üzletek és műhelyek közül azok helyezkednek el itt, amelyek nem idéznek elő port, bűzt és egyéb szennyeződést. MINDEN OLYAN kereskedelmi és ipari létesítményt, amely a köztisztaságot és köz- egészségügyet nem veszélyezteti és összegyeztethető a városrendezési tervvel, a mellékutcákat és a város szélét magába foglaló harmadik csoportban helyezhetők el. Rövidesen bizottság kezdi meg a munkáját, amely a szabályrendelettel kapcsolatban felülvizsgálja az üzlethelyiségek jelenlegi használatát és a közterületfoglalási engedélyeket. Kidolgozza a szükséges üzletáthelyezések tervét, amit azután a végrehajtó bizottság elé terjesztenek. A bizottság először az első csoportba felvett üzlethelyiségek használatát vizsgálja felül, mert a város főterén és főútvonalain az üzlethelyiségek használói — kevés kivétellel — mit sem adnak a tetszetős külsőre, s nem gondoskodnak az üzlethelyiségek korszerűsítéséről sem. A Rákóczi úton például tucatszámra találhatók olyan helyiségek, amelyeket nem a célnak megfelelően használnak. Ilyen az ügyvédi munkaközösség, a Textilnagykereskedelmi Vállalat raktára, s külön említjük a földművesszövetkezet Rákóczi út 20. szám alatti boltját, amely semmiképpen sem erre a főútvonalra való. A szabályrendelet szankciókat is előírt azokkal szemben, akik olyan tevékenységet folytatnak, amely nem egyeztethető össze a tanács rendeletével. Szabálysértésért felelősségre vonhatják mindazokat, akik a rendelkezés ellenére sem szüntetik meg rendeletellenes tevékenységüket. Szabálysértést követ el az is, aki a műszaki osztály használati engedélye nélkül kezdi meg működését, vagy engedély nélkül létesít új kirakatszekrényt, feliratot, hirdető- vagy világítóberendezést, vagy aki karbantartási kötelezettségének nem tesz eleget; Kalló János, a Kecskeméti Városi Tanács V. B. igazgatási o, vezetője NAPTAR 1959. aug. 27, csütörtök Névnap; Gebhard Napkelte: 4 óra 55 perc Napnyugta: 18 óra 36 perc — Négyezer négyzetméter betonjárdát építettek eddig Dunapataj községben. A Kalocsai VKG Vállalattal újabb 3000 négyzetméter járda elkészítéséről tárgyalnak, H, J.-né leveléből; — Kecskemét Város Tanácsa augusztus 28-án, pénteken 8 órai kezdettel a tanácsház dísztermében nyilvános tanácsülést tart. Napirendi pontok: Jelentés Kecskemét város kulturális és művelődési helyzetéről és a városi népi ellenőrzési bizottság beszámolója, valamint bejelentések. — Közel 150 ezer forint értékű társadalmi munkát vállaltak a tavasszal a félegyházi járás KISZ-fiataljai. A legutóbbi értékelés szerint a községek fejlesztésére felajánlott társadalmi munkát nagyrészt teljesítették és az év végére túlteljesítik. — Megérkezett a kavics a bácsalmási strandfürdő építéséhez. A község fogatos gazdái társadalmi segítséget nyújtanak a szállításnál — írja Molnár József levelezőn«, — Az általános iskolai tankönyveket az idén először az egész országban az iskolákban árusítják. Az iskolai árusítás mindenütt augusztus 28-án kezdődik. — Türkheimben egy cukrászda 840 vendége súlyos gyomormérgezést kapott a diótortától. — Felavatták az új iskolát és tanácsházát Petőfiszálláson. Az új létesítményeket Borbély Lajos elvtárs, a megyei tanács pénzügyi osztályának vezetője adta át. — Megtörtént a Kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző Intézet műszaki átvétele. — Pelenkabajnokság Nizzában. Az idén Nizzában tartották meg a hagyományos agglegény versenyt. A többi között pólyázásból is vizsgázni kellett. Egy oxfordi egyetemi tanár, Mr. Piacid tette leghamarabb tisztába a pólyásbabát, s mivel a kérdésekre is jól felelt, elnyerte az »Aranyember 1959« címet. — Tizenöt termelőszövetkezet villamosítását fejezik be a napokban a DÁV bajai üzlet- igazgatóságának szerelői. (K. B. leveléből.) — Disszidálni akart a büntetett előéletű Boda Sándor szabadszállási lakos. A kiskunhalasi járásbíróság dr. Jenővári tanácsa egyévi börtönbüntetésre ítélte. — Felborult egy motoros tengerjáró Manila közelében. Száz utas eltűnt, tizenegyen megmenekültek. — A szeptember 4-i lottósorsoláson a visszamaradt nyereménytárgyakkal együtt 462 értékes nyereményt húznak ki. A júliusban kisorsolt Moszkvics autó tulajdonosa nem jelentkezett, ezért két személygépkocsit, egy Moszkvicsot és egy Skoda Felicia kocsit sorsolnak ki. — A Lőrinci Hengermű dolgozói, akik nemrégiben meglátogatták a félegyházi Lenin Termelőszövetkezetet, viszonzásul meghívták a tsz tagságát üzemi látogatásra. — A barcelonai gyors hétfőn Mores állomáson beleszaladt egy tehervonatba. Az összeütközésnek négy halálos áldozata és harminc sebesültje van. — Elfogták a miskolci fegyveres postarablót Mafckai János 22 éves fiatal személyében. Makkai — akinek az apja volt horthysta katonatiszt — részt vett az ellenforradalomban is. Megtalálták nála a pisztolyt, valamint a postáról elrabolt 192 000 forintotj — Önkiválasztó konfekfiós üzletet adtak át a napokban Bácsalmáson. — Kettőezerötszáz forint értékű trágyát rövid szállítás után 8450 forintért adott el Szabó József fülöpszállási fuvaros. A kiskőrösi járásbíróság dr. Csordás tanácsa árdrágító üzérkedés miatt 6 hónapi börtönre és 1000 forint pénzbírságra ítélte. — Halálos gombamérgezés, Németh György csácsbozsoki és Plecsikó Gyula zalaegerszegi lakosok gombát szedtek a közeli erdőben és vacsorára készítették el. Vacsora után az egész család rosszul lett, orvoshoz azonban csak három nap múlva fordultak. Ekkor már Némethet és Plecsikót nem lehetett megmenteni. — Fedeles kocsival szállítják az eddigi ponyvás helyett a kenyeret Jánoshalmán. A sütőipari dolgozók nagy gondot fordítanak az ízletes kenyér és péksütemények készítésére — írja K. J. levelezőnk. — Mese a seprünyélről. Stephen Rockefeller, a milliárdos New York-i kormányzó 23 éves fia eljegyezte Anne Marie Ras- mussent, egy oslói drogista 21 éves lányát. A szép szőke hölgy a múlt évben utazott Amerikába és szobalányként helyezkedett el Rockefellerek házában. A milliárdos apa szemrebbenés nélkül vette tudomásul a különös eljegyzést. »Amit a fiam csinál, az mindig helyes« — jelentette ki. Azt még hozzátehette volna, hogy most az elnökválasztás előtt, amelyen ő is jelöltette magát. — Hóhér helyett sebész. Szaud-Arábiában az igazságszolgáltatás máig is a Korán előírásai szerint történik: a tolvajnak például levágják jobbkezét. Egy egyiptomi újság szerint a szaud-arábiai kormány most elhatározta, hogy a büntetést ezentúl »emberségesebben« hajtja végre; Eddig a hóhér egy óriási bárd- dal nyilvánosan csonkította meg a bűnöst. Ezentúl az ítéletet szakképzett sebésznek, altatással kell végrehajtani. — Árdrágító üzérkedés miatt 6 hónapi felfüggesztett börtönös négyszáz forint pénzbüntetésre ítélte a bajai járásbíróság dr, Isaszegi tanácsa Ja- szenovics Jánosnót, aki házilag őrölt paprikával üzérkedett. Az ítélet nem jogerős. — Megbénult a hajóközlekedés a szokatlan nagy szárazság következtében Dél-Afrika legnagyobb folyóján, a Kongón. — Hathónapi börtönbüntetésre ítélte a dunavecsei járás- bíróság dr. Váczi tanácsa Bajnok Mihályt, aki késsel támadt egy rendőrre. A rendőr Bajnok Mihály botrányos viselkedését akarta megakadályozni. — önkiválasztó lesz a bácsalmási könyvesbolt. A vásárlók maguk választhatják ki a megjelelt legújabb szépirodalmi könyveket. — Senki sem alszik eleget — írja tanulmányában egy brazil egyetemi tanár. Szerinte, ha többet aludnánk, csökkenne a gyilkosságok és a válások száma, nagyobb lenne a boldogság. Javasolja, hogy az emberiség tartson alvó világhetet, amikor is egy hétig mindenki az ágyban maradna és nem csinálna semmit. Lusta fráter lehet.s, -