Petőfi Népe, 1959. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-28 / 175. szám

1959. Július 28, ltedd 3. oldal Á gabonarakfárakról, az űj borospincékről, s a bor- és barackfelvásárlásról nyilatkozott a felvásárlási operativ bizottság elnöke Évek óta sikerrel működik megyénkben a felvásárlási ope­rativ bizottság. Legutóbb a gabona, bor és a kajszibarack felvásárlásának gondjairól tár­gyalt ülésén, következő tárgya­lásának napirendjén pedig az 1959—60. évi zöldségszerződési tervfeladat szerepel. Két bizottsági ülés között kerestük fel Sarok Antal elv­társat, a megyei tanács elnök­helyettesét, a bizottság elnö­két: nyilatkozzon a megyei fel- vásárlási operatív bizottság munkájáról. — A bizottság feladata — mondotta Sarok elvtárs — a termény, zöldség, gyümölcs, élőállat és állati termékek fel­vásárlásának irányítása, ellen­őrzése. Munkáját ebben az év­ben főként a 2öldség-, gyü­mölcs, gabona- és a borfelvá- «áflás előkészítése képezte, ezenkívül foglalkozott a sertés szerződéskötéssel, valamint a baromfi tenyésztési és felvá­sárlási feladatokkal. — A gabonafelvásárlás elő­készületeiről bizottságunk be­számoltatta a Térményforgalmi Vállalatot, s külön megvizs­gálta annak raktárhelyzetét. Megállapította, hogy a raktá­rakat mindenütt előkészítették az űj gabona fogadására, de a bizottság további szükségraktárak felkutatásét is elrendelte. Ebben a községi és járási ta­nácsok is segítségére vannak. Á panaszt orvosolták A Báes-Kiskun megyei Ál­lami Kereskedelmi Felügyelő­ség júniusban öt panaszos le­vél alapján folytatott vizsgála­tot. Egy név nélkül érkezett le­vél írója a Móricgáti Földmű­vesszövetkezet italbolt vezető­jét marasztalja el, mégpedig azért, mert szűkén mér, a bort pedig vizezd. A vizsgálat ki­derítette, hogy a bejelentés nem fedi a valóságot. A Kiskunfélegyházi Kiske­reskedelmi Vállalat késői szál­lítással kapcsolatos bejelenté­siét is megvizsgálták, s megál­lapították, hogy a Kecskeméti Vegyianyaglerakat költözködé­se miatt nem tudta szállítási Ütemtervét pontosan betartani. A bajai Béke étterem zene­karának három dolgozója a felügyelőség közbenjárására a Kecskeméti Vendéglátóipart Vállalattól megkapta 1958, évi nyereségrészesedését. Fogas Antalnénak, az öreg­csertői Földművesszövetkeset holtjában drágábban adtak el egy pár férfi nylon zoknit, s a felügyelőségtől kérte az ügy kivizsgálását. A vizsgálat kide­rítette; Igaza volt Fogas An­talnénak. A bolt vezetője az árrendezést nem hajtotta vég­re. A károsult asszony az ár­különbözetet megkapta. Szilágyi Sándor bejelentése nyomán a kecskeméti szálloda 87-es szobájában megjavították a rossz bútorzatot, a tejcsár- áában pedig kicserélték a csempe bögréket. Ezek a példák Is azt mutat­ják, hogy a jogos panaszokkal érdemes a felsőbb szervekhez fordulni, mert azokat a tör­vényeknek megfelelően minden fsetben orvosolják. — A termelőszövetkezetek szabad gabonájának elhelye­zési lehetőségeit is megvizs­gáltuk. Felhívtuk a termelő- szövetkezetek figyelmét, hogy jobban járnak, ha szabad ga­bonájukat leszerződik az ál­lammal. Ezután a bizottság megfelelő határozatokat hozott az adógabona átvételére — az érvényben levő törvényerejű rendeletek álapján. A bor tárolásával kapcso­latban Sarok elvtárs elmon­dotta, hogy ennek érdekében is tárgyalásokat folytatnak a bizottság tagjai, bár ezt a problémát nemcsak az állam' nak kötelessége megoldani, hi­szen közvetlenül érdekeltek a tárolótér biztosításában a ter­melők. Ezért elmondotta, hogy jónak látnák, ha az egyénileg gazdálkodó szőlőtermelők pinceszövetkezeteket alakítanának a bor tárolására. — A bizottság javaslatára egyébként — folytatta Sarok elvtárs — ebben az évben 90 ezer hektoliter befogadóképes­ségű betonpince épül a me­gyében, s ugyanennyi építése szerepe] a jövő évi tervben. Befejeződtek a tárgyalások öt darab 10 ezer hektoliteres tank­hajó beszerzésére is, amelyek majd a Duna Bács megyei szakaszán állomásoznak és szintén a borátvételi nehézsé­geket lesznek hivatottak le­küzdeni. — A konzervgyárak — a la­kosság igényeinek megfelelően — nagyarányú must sűrítésre készülnek feL Ebben az év­ben mintegy 180 ezer hektoliter mustot sűrítenek a megye konzervipari üzemei­ben. Ezenkívül már szervez­zük a rendkívül nagynak ígér­kező termés egy részének pa­lackozó üzemekbe való elszál­lítását. Sarok elvtárs külön megje­gyezte, hogy a bor értékesíté­sének legfőbb akadálya a kís- parcellás gazdálkodásból ere­dő magas önköltség, melynek következtében boraink a kül­földön kialakult árakkal nem versenyképesek. A világpiacon négy centért értékesítjük bo­rainkat, ugyanakkor a legjobb spanyol borokat 3 Centért kí­nálják; — Ugyancsak a tárolótér problémáján igyekszünk eny­híteni akkor — folytatta nyi­latkozatát Safok elvtárs —, amikor bizottságunk nagyobb piacot keres az étkezési sző­lőnek az ország iparvidékein' és a Balaton-kömyéki üdülőte­lepeken. Szőlőn kívül több nyári gyümölcsöt is szállítunk majd e nagy felvevőpiacokra, miután közvetlen kapcsolatot teremtünk ezekkel a vidékek­kel. Mint a nyilatkozatban el­mondottak bizonyítják: me­gyénk felvásárlási operatív bi­zottsága, a megyei pártbizott­ság és a megyei tanács hatá­rozatai alapján működik és sikeresen küzd a párt és kor­mány gazdaságpolitikájának megvalósításáért. A fajszi Vörös Csillag Tsz hétköznapjaiból ii. A tej házban Ez az épület jogos büszkesé­ge minden tagnak. A reggeli és esti fejés után naponta 350— 400 liter tej kerül ide a nagy kannákban, a pár méterre levő istállóból, majd a fölözőgépbe öntik. A tejszínt jegelik és to­vább szállítják, a sovány tej pedig az itatásos nevelőben levő borjaknak és a fehér hús­sertés-állománynak jut. Csupán a bocik naponta nyolc litert isznak meg egyenként. A fölözőgépet nemrég alakí­totta át a szövetkezet motor­meghajtásra. Segítségével órán­ként 450 litert fölöznek le. A villanymotor haszna nemcsak abban mutatkozik meg, hogy a kézi meghajtás igen nehéz mun­káját leveszi az ember Vállá­ról, hanem abban is, hógy a gép állandó tempóban, egyenle­tesen dolgozik. Ennek köszön­hető, hogy a korábbi 3,6 szá­zalék helyett a motor révén 3,8 —3,9 százalékos zsírt hoznak ki egy liter tejből. A házi fölözés jelentősége az állattenyésztés szempontjából igen nagy. Elképzelhetetlen, hogy például a nagy nyári me­legben Kalocsáról szállított és már útközben megaludótt tej­jel Itassák a borjakat és a ma­lacokat, — amelyek viszont nagy haszonnal hálálják meg azt. Az üzemi konyháról A nyári nagy munkák idején talán még a férfiaknál is töb bét fárad a parasztasszony, Mert az ember kimegy kaszál ni, vagy kapálni egész napra és másra nincs gondja, de az asszonynak száz kéz is kevés Melyik brigád nyeri el a s/ocialigta címet ? Eddig nem tapasztalt versenylendiilet a vasútnál — A fütíihási lakatosok érettségizni akarnak — NÁLUNK a kommunisták kezdeményezése nyomán lob­bant lángra a munkaverseny addig szunnyadó parazsa. Egye­sek valószínűleg kételkedve ingatják a fejüket, amikor ezt olvassák: olyan egészséges mun- kaverseny-mozgalom bontako­zott ki dolgozóink között, ami­re eddig még nem volt példa. De beszéljenek önmagukért a tények. Kecskemét állomás dolgozói­nak felajánlásában a termelé­kenység és az önköltségcsökken­tés mellett döntő helyet foglal el a balesetmentes szolgálat megvalósításának óhaja. Ez ért­hető, mert a múlt év első és második felében az igazgatóság­hoz tartozó állomások közül Kecskeméten fordult elő a leg­több baleset. Ez azonban már a múlté. Ez évben Kecskemét állomáson fe­gyelmezetlen szolgálat miatt nem történt baleset. Ugyanak­kor a kollektíva termelési ter­vét élüzem szinten teljesítetté. A tehervonatok menetrendsze­rűségében 80, a személyvona-j toknál 98 százalékot ért el. At kocsiforduló idejét 3,8 nap he-| lyett 3,7 napra csökkentették.| Ezenkívül egyéb takarékossági? lehetőségek kiaknázásával 123? ezer forinttal csökkentették az| áruszállítás f- költségeit. 1 JÓ A HELYZET a pálya-f fenntartási- főnökségnél is. A? háromszoros élüzemi kitüntetés-? sei bíró kollektíva ismét elérte? az élüzemi címet. A kongresz-x szusi versenyben nem öt, ha-| nem 6,3 százalékkal csökkentet-! ték a fenntartási költségeket,? ezzel 720 000 forintot takarítót-? tak meg népgazdaságunknak. Ai költségcsökkentés zöme abból? adódik, hogy a zúzott kövét üjfá| felhasználták. Ebben különösen* Habóny Vince előmunkás és csapata tűnt ki a 11-es szaka­szon. A kecskeméti és a kiskun­félegyházi fűtóházak dolgozói megígérték, hogy a fajlagos szénfogyasztást 100 elegy tonna- kilométerenként 8,9 kilóval csök­kentik. Eddig 8,4 kilogrammos csökkentést értek el. Ez azt je­lenti, hogy a kecskeméti fűtő­háznál junius hónapban a vál­lalat 45 tonna helyett 47, Kis­kunfélegyházán a 27 tonna he­lyett 39 tonnát takarítottak meg a fűtők és mozdonyvezetők. EZEK A KIVÁLÓ eredmé­nyek a szolgálati ágak jó együttműködésével születtek meg. Ez az együttes munka tette lehetővé, hogy az idei hatal­mas exportszállítási feladatokat Kecskemét vasútállomás a szűk keresztmetszet ellenére is többé- kevésbé jól oldotta meg. A munkaverseny új formája a szocialista brigád-mozgalom is a kongresszusi verseny idején született meg. A kecskeméti íű­tőháznál, az állomáson és a pá­lyafenntartási főnökségen is több olyan brigád van, amelyik a szocialista címért küzd. A ter­melési feladatokon kívül más jelentős célokat is maguk elé tűztek. A fűtőház lakatos bri­gádja például vállalta, hogy a brigád minden tagja leérettsé­gizik a dolgozók gimnáziumá­ban. Azt is kimondták: nem lehet az a brigádnak tagja, aki goromba. Az eddig elért eredmények biztatóak. Egyről azonban nem feledkezünk el, éspedig arról, hogy a munka dandárja az őszi csúcsforgalom idején jelentke­zik, amikor a jó terméseredmé­nyekből adódó többletszállítási feladatokat is maradéktalanul el kell végezni, EZEKHEZ az elkövetkezendő nagy feladatokhoz kíván tovább­ra is hathatós segítséget adni a csomóponti pártbizottság. Szénási László, a csomóponti pártbizottság titkára volna. Ő törődik a nagy jószág* gal, a baromfival, süt, mos, ta* karit, sebtében főz és hordja férje után a mezőre az ételt, egy-két órát segít neki a ka* pálásban, aztán rohan haza, hogy estére újra kezdje a sok tennivalót. A Vörös Csillag Tsz asszony- tagjainak válláról mindezt a gondot levették. Egész nyáron működik az üzemi konyha, ahol 120—130 ember számára főz na* ponta kiadós, ízletes kosztot Szamolai Mihályné »főszakács* nő« irányításával Papp Ferenc•* né és Juhász Péterné. Három napon át magam is ettem főzt- jüket: az első nap karfiolleves volt borjúpaprikással, a máso­dikon tésztaleves és kelkáposz­ta főzelék, rántott hússal, a harmadikon bableves és kelt kalács. A tagok 4 forintot fizetnek az ebédért s előlegosztáskor vonják le az összeget. A távo­labbi táblákon dolgozóknak ki is viszik az ebédet s a tagok gyerekei is itt étkezhetnek. Minél több beruházást saját erőből A »falu milliomosai-"-nak ne­vezik a Vörös Csillag tagjait s méltán, mert a szövetkezet tiszta vagyona eléri a 2 millió 335 000 forintot, ami folyton szaporodik s rengeteg beruhá­zást valósítanak meg saját erő­ből. Ilyen a tavaly elkészült szép tehénistálló, amelyhez most építettek egy emeletes ta­karmánytárolót és darálót. (Ké­pünk ezt ábrázolja.) Ugyancsak saját költséggel készült el ta­valy nyáron a vízvezeték, ma­guk erejéből vásárolták a fö­lözőgép villanymotorját. Gazdálkodásukat mind több gép segíti. Saját teherautójuk, két univerzális traktoruk, újab­ban járva kaszáló- és rakodó­gépük (Mehlader) darálójuk, morzsolójuk van. Hatalmas ér­tékét képvisel a gyönyörű jó- szágéllomény. Nagyságára jel­elemző, hogy 2,7 holdra jut há­jluk egy számosállat. G. K. Petőfi napok Kiskőrösön A kiskőrösi Petőfi emlék- bizottság július 31-e és augusz­tus 2-a között Petőfi napokat -rendez a költő szülővárosában. A napokban fe­jezték be a katy- mári Szabadság Tsz- ben az aratást. A gépállomás kom- bájhvézetői, Rabat­ka Lajos és Vinkó János a nagy mun­kák idején fárad­ságot nem ismérő, lelkiismeretes, pon­tos munkát Végez­tek. Dicséret illeti Sass József szere­lőt és Bartos Jó­zsef brinádvezetűí is, akik hajnaltól késő estig a határt járták, segítve a gépjavításban és kombájnolásban. Derekasan dolgoz­tak a szövetkezet KISZ-szervezetének tagjai is. Különö­sen kiemelkedő tel­jesítményt nyújtott Pillér Antal, Süve­ges Mária és Petres Miklós. A tsz-nek búzából 17—18, tavaszi ár­pából .11=13 má­zsás volt az átlag­termése holdanként. Azokon a parcellá­kon, amelyeket ta­vasszal hoztak be az újonnan belé­pők, csak 9—11 má­zsás búza és 7—8 mázsás árpatermést takarítottak be. Pil­lér Sándorné és Szolnoki László munkaegység-elő­legként 9—9 mázsa búzát kaptak. Kovács József levelező Híradás a katymári Szabadság Tsz-ből

Next

/
Thumbnails
Contents