Petőfi Népe, 1959. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-06 / 131. szám

1959. Június 9, íiombat Virágzik a szőlő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS-KISKUN MEGYEI LAPJA Az egyénileg gazdálkodó nyárlörincíek és a szakcsoport Nemrégiben Magó Ferenc elvtárssal, Nyárlőrinc tanácsel­nökével beszélgettünk a község mezőgazdaságának helyzetéről, problémáiról. Akik már elérték a ,,plafont* Elmondotta: a háromezer tel­ket számláló és közel 12 ezer holdas határral rendelkező te­lepülés gazdálkodóinak nem kis hányada — 20—25 katasztrális hold földié ellenére — arány­talanul kis jövedelemre tesz szert. Kedvenc foglalkozásuk, az állattenyésztés hozama is jó­val alacsonyabb, mint amilyen lehetne egységesebb, fajtiszta állomány tartása esetén, Dehát erre a szétszórt kisüzemi gaz­daságokban vajmi kevés a le­hetőség. Így aztán a Nagykőrösi Tejüzem átvevője például nem rekord-tejmennyiséget szokott összegyűjteni a községben. Ami egyébként a tehén tartá­sát illeti, annak rovására fog­lalkoznak a lótenyésztéssel. Ezt ugyan az igaerő-szükséglet kí­vánja meg, de hogy a takar­mánybázis és az állatok meny- nyisége mennyire nincs össz­hangban, arra jellemző: a lucer­navetés a szántóterületek 5 szá­zalékát sem éri el. Nyárlőrinc egyéni gazdái is eljutottak tehát ahhoz a bizo­nyos »-plafonhoz«, amelyen az eddigi úton haladva nem tudnak felülemelkedni, s önként kíván­kozik a kérdés: mit, szólnak a nagyüzemi gazdálkodáshoz, amely egyedül hivatott őket a termelésnek ebből a kátyújából kilendíteni? Csak a rosszat látják Nos, a mezőgazdaság szocia­lista átszervezésének koratava- szí hírére ők is felkapták fejü­ket, aztán menekültek a gondo­latától is, hogy szövetkezetben tömörüljenek. Miért? Mert rossz példákat ismernek. A községben jónéhány évvel ezelőtt műkö­dött már tsz, oly rosszul azon­ban, hogy 1954-ben fel kellett oszlatni. A Helvéciái Állami Gazdaság itteni üzemegységének az ered­ményes működését látva meg­hökkennek ugyan, de azzal ütik el a kérdést, hogy az állami gazdaság más, mint a társas gazdálkodási forma. Kétségte­len, van különbség a kettő kö­zött, a lényeg, a nagyüzemi mó­don való termelés azonban egy és ugyanaz. A baj ott van, hogy a nyárlőrinciek nem. bíznak sa­ját magukban, egymásban. Talán a szakcsoport? Ezt volna hivatva fejleszteni bennük a tavaly ősszel felava­tott kultúrház, s mindaz a mű­velődési lehetőség, amit majd az ez év novemben 30-án ki­gyulladó villany nyújt nekik (rádió, televízió, mozi). A legfőbb agitátor azonban mindezek előtt a tavaly nyáron 25 taggal 23 holdon megalakult szakcsoport lesz, amelyről már megírtuk, hogy spárgatermelés­sel foglalkozik, s az egész terü­letét kajszibarackkal is betele­pítette. Működését a nyárlőrinci gaz­dák máris élénk érdeklődéssel ■figyelik, ami azt bizonyítja, hogy nem közömbös számukra sem a közös termelés, a jövő. S nincs kizárva, hogy a nagy­üzemi gazdálkodásnak ez a leg­alacsonyabb típusa lesz majd az a vonzó példa, amely felemel­kedésük útjára irányítja őket. T. I. Hetényegyházán virágzik a csemegeszőlő és az otelló. A hosszantartó esőzés után az egész határban. permetezik a szőlőt, mert a peronosz-veszély erősen fenyeget. Szerencsére a nagy esők után a napsütés erős széllel jött, amely a talaj fel­színét jól felszárította, így az igen nagy fürtperonoszpóra- veszélyt a kellő időben végzett jó permetezéssé! el lehet hárí­tani. Az eső a cseresznyékben tett elég komoly kárt, mert a félérésben lévők közül sok meg­repedt.. A szárító szél azonban a később érő fajták repedését szintén megszüntette. A barack- fák feltámogatása is serényen folyik, mert a nagy súly alatt kezdenek a fák hasadozní. (Tu­dósítónktól.) 'vvvvyvvvvvvvwvvvwvvvwwvvvvvvv Kunbaracsi pedagógusok látogattak el a kerekegyházi Dózsa Tsz-be (Községi tudósítónktól) Napjainkban sok szó esik ar­ról, hogy az értelmiségnek — így a pedagógusoknak is — fel­adata a mezőgazdaság szocialis­ta átszervezésének segítése. Szükséges azonban, hogy ne csak beszéljenek a nagyüzemi gaz­dálkodás előnyeiről, hanem a gyakorlatban maguk is ismerjék meg a termelőszövetkezetek belső helyzetét. Éppen ezért he­lyes és követendő a kunbaracsi pedagógusok kezdeményezése, akik a napokban testületileg el­látogattak a kerekegyházi Dózsa Termelőszövetkezetbe. Megérkezésükkor a tsz veze­tősége ismertette a szövetkezet gazdasági helyzetét, fejlődését, terveit. A pedagógusok a gazda­ság megtekintése után elmon­dották tapasztalataikat. Helye­selték, hogy a szövetkezetben ál­talános iskola is működik. A pedagógusok után újabb látogatók is érkeztek a szövet­kezetbe: a hetényegyházi úttö­rők 50 tagú csoportja tekintette meg a szövetkezet gazdaságát. A gyerekek szintén nagy érdek­lődéssel tekintettek meg min­dent — s a szövetkezeti életet összehasonlították saját család­juk életével, Borsodi József nyolcadik osztályos pajtás pél­dául elmondotta, hogy az ő édes­apja juttatott földjén még egyé­nileg gazdálkodik, s már neki :s sokat kell segíteni az ottho­ni munkában, úgyhogy tanu­lásra csak lámpagyújtás után van ideje. Megnőtt a bizalom a jászszenilászlói takarékszövetkezet iránt A Jászszenilászlói Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén beszámoltatta a takarékszövetkezet vezetőjét a takarékszövetkezet munkájá­ról. Mint a beszámoló hangsú­lyozta, a takarékszövetkezet alig öt hónapja alakult 18 taggal, 17 ezer forint betéti összeggel, s ma már 91 tagból áll 208 ezer betéttel. A végrehajtó bizottság megállapítja, hogy a takarékszö- ■ vetkezet jó eredményt ért el a tagtoborzás és a kölcsön folyó­sítása terén. Sokan fordultak már eddig is rövidebb lejáratú kölcsönökért a szövetkezethez, s így a bizalom megnőtt iránta. Különösen tetszik a lakosság­nak, hogy a takarékszövetkezet nem köteles beszámolni arról, hogy kinek mennyi pénze van névszerint a takarékszövetkezet­ben: ez a szövetkezet bizalmas ügye. A végrehajtó bizottság megköszönte a takarékszövet­kezet beszámolóját, s jó munkát kívánt számukra továbbra is. Képek a város és járás életéből 'OOtXKKKKMXXKlöOCOC-CaOOCOaOCOÜÜOOOCOCatKKKh&OVC-^C auoo CKKK>0-0000<>0<><}0<>0©<X> A járás gépállomásai felkészültek az aratásra Megalakult Kecskemét harmadik társasház-építő közössége A Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén elhangzott bejelentés alapján közölhetjük, hogy nyolc taggal megalakult Kecskemét harmadik társasház-építő kö­zössége. A közösség tagjai kö­tött találjuk az öttalálatos kecs­keméti lottónyertesek egy-két tagját is. A végrehajtó bizottság elha­tározta, hogy céljainak valóra- váltásában ezt a társasház-építő közösséget is támogatja. A tagok a Csáky utca és a Kaszap utca sarkán akarják felépíteni tár­sasházukat, s a telek ügyében a tulajdonossal már megegyezés­re is jutottak. Csupán a végre­hajtó bizottság támogatását kér- í ték ahhoz, hogy a lebontásra kerülő régi épület három lakó­A BAJAI GÉPÁLLOMÁS 17 kévekötő-aratógéppel és öt kombájnnal végzi majd az ara­tást. Egy kombájnra a szerző­dés szerint 15( katasztrális hold betakarítása jut. Az ara­tással egy időben a termelőszö­vetkezetekben elvégzik a tarló- hántást is. Több mint 3000 hol­dat szerződtek le erre a mun­kára. A cséplés megkezdéséig körülbelül 40 szántótraktorral tudnak tarlóhántást végezni, amely 3500 katasztrális hold napi teljesítménynek felel meg. A cséplés megkezdése után pe­dig 17 traktor fogja végezni ezt a munkát. A BÁCSBOKODI GÉPÁLLO­MÁSON is felkészüllek a tér­més betakarítására. A cséplés- hez szükséges munkacsapatok­ról gondoskodtak, 13 termelő­szövetkezeti , munkacsapat fog működni. Június 11-én gépál­lomási tanácsülést tartanak, amelyen konkrétan megbeszélik a tanácsokkal és a termelőszö­vetkezetekkel a soronlevő mun­kákat. A CSÁTALJAI GÉPÁLLO­MÁS a nyári munkák idejére megszervezi a két műszakot. A növényápolási munkát az ara­tással egyidőben tudják végez­ni a termelőszövetkezeteknek. Az aprómagvak cséplésére hat aprómagcséplő gépet készítet­tek el. Csak röviden Műszaki Ányag- és Gépkereskedelmi Vállalat (MŰSZAKI BIZOMÁNYI) Baján, a MÉH Vállalat Sztálin u. 17. sz. alatti he­lyiségében -június hó 9-én becslést, illetve lebonyolí­tást végez- 1523 Uhl Józsefné bajai lakos, vö­röskeresztes aktíva, a Vörös- kereszt Kiváló Dolgozója jel­vényt kapta jó munkájáért, Építkeznek Csávolyon Csávolyon mozgásban van az egész község. Igen sok helyen folyik az építkezés. A földmu- vesszövetkezet új italboltot lé­tesít. Az új, korszerű cukrász­dán az utolsó simításokat vég­zik a kőművesek. Műszaki bolt fog rövidesen létesülni. Az ön­kiszolgáló élelmiszerbolt is csakhamar megnyílik. 2000 négj - zctméler új betonjárdát létesí­tenek. Nemrég fejeződött be s tanácsháza tatarozása, amely 8000 forintba került. Hasonló­képpen újjávarázsolták a kul- túrházat is 30 ezer forintos költséggel. A napokban vásá­roltak televíziót is, amely még latogatottabbá tette a község kultúrközponlját. Nemrég ké­szült el a mélyíúratú kút is a községben, amely 400 liter vi­zet ad percenként. Az említett létesítmények a Cöldművesszövetkezeti építkezé­sek kivételével községicjlceztéwi alapból születnek. Megbeszélik az ifjúság nevelésének helyzetét A Bajai Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága hétfőn, jú­nius 8-án az ifjúság helyzetét tárgyalja. Megbeszélik az ifjú­ság nevelésének kérdéseit, A második napirendi pont a Ba­jai Cipész Kisipari Termelő­szövetkezet beszámolója feletti vita lesz. Margit), .tuazsenLK. j_.asz.io ^Mészáros Eszter), Ceglédi Judit (ZengŐdi Ag-« nes), Jakab István (Alszegi Gizella); Schwickert Ildikó (Pálinkás Vero-> na), Surayev Ildikó (Fébó Katalin); Szamos Gábor (Szabó Magdolna); Szamos Tibor (Szabó Magdolna); Mühlbacher József (Farkas Mária); Oláh Géza (Bujdosó Eszter). Kan tzenmayer János (Bállá Mária), Vir** gúla Mária (Trenkovics Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Gál István és Horváth Mária, Kedves János és Schmidt Katalin, dr. Idei István és Kovács Róza, Gergity András és Galambos Eszter, Váraui István és Schwartz Rozália, Feliér-, vári József és Falatinusz Erzsébet; Horváth István és Sára Piroska. MEGHALTAK: Szöczi Dezsőná László Anna 62, Vén István 46, Gál György 62, Moldovai Jenő 61. Merk Jutául’ w2 óveg korukimu Ifjú szakemberek találkozója a Bajai Állami Gazdaságban A megyei tanács, a Hazafias Népfront, a MEDOSZ, vala­mint a KISZ kezdeményezésére június 10-én a Bajai Állami Gazdaságban 150 fiatal mezőgazdasági szakember egésznapos találkozóját rendezik meg. Ez alkalommal összejönnek állami, tan- és kísérleti gazdaságok, erdőgazdaságok, gépállomások, termelőszövetkezetek kutatói, agronómusai és más szakemberei* Bajai anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Nagy György (any-1 Ja neve: Kubovits Teréz), Dudás j Erika (Kozma Júlia), Bréü Magdol­na (Sclwábel Mária), Ozvald Zoltán ' (Neumann Anna), Trenosák Mária (Eötvös Mária), Horváth Katalin (Heífner Anna), Szűcs János (Kapi­tány Anna), Zsiros József (Nemcsók A pedagógusnap alkalmával a járási tanács végrehajtó bi­zottsága ünnepséget rendez a járás és a város pedagógusai­nak részére. Ezen részt vesz­nek a községi tanácselnökök és az iskolaigazgatók is. Ez alka­lommal száz pedagógus kap ki­tüntetést és jutalmat. A községi igazgatási előadók a járási tanács érselicsanádi üdülőjében a napokban to­vábbképzésen vettek részt. A gyámügyi kérdésekről dr. Kiss Tamás, járási gyámügyi előadó tartott előadást, Oláh Gyula, a megyei tanács főelőadója pe- \ dig a községi bizonyítványok illetékéről, a hagyatéki eljárá­sokról beszélt a hallgatóknak. * : Még ebben a hónapban száz j tanácstagi körzetben tartanak ? beszámolót Baja város tanács- í tagjai. Elmondják az első fél- < évben végzett munkájuk ered­I menyeit, meghallgatják a ta­nácstagok javaslatait, vélemé­nyét mit aztán továbbítanak a véurehaitó bizottsághoz. A tanulók majálisa [ mozgósátorral kedveskedett a I gyerekeknek, amelyben málnát, fagylaltot, cukorkát árultak. A nap vidáman telt el. A gyere­kek sportműsort rendeztek, különböző játékokkal szórakoz­tak ( í Bácsbokodon az állami álta- :lán<fs iskola nagyszabású ma­jálist szervezett a napokban a község melletti ligetben. A ki- ! ránduláson az iskola 500 tanu- I lóján kívül részt vettek az óvo- ! dások szüleik kíséretében. A h el y i földmű vessző v etkeze t jónak biztosítson három egyet­len szobából álló lakást. Ezért; cserébe, a ház felépítése után a beköltözéskor ők négy szabad és egy szolgálati lakást bocsá­tanak a tanács rendelkezésére. Az építő közösség tagjai két-: szoba összkomfortos lakásokat' akarnak építeni, a há^it pedig egyemeletesre tervezték. A vég­rehajtó bizottság tervüket jóvá­hagyta, azonban kikötötte, hogy még legalább négy társat tobo­rozzanak maguk közé, mert a: városfejlesztési terv szerint a szóbanforgó telken csak kéteme­letes házat szabad építeni. ••♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦** ?■**♦♦# *♦♦♦*** •PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-KJskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti- a ijesztő o: • Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér l. szám! Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16 Pártépítés és ipari rovat: U-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1 /a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Tel.: 15-29, 27-19 Felelős vezető: Szűcs Béla igazgató Afi'tA

Next

/
Thumbnails
Contents