Petőfi Népe, 1959. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-15 / 112. szám

X. oldal 1939. május 15. péntek A genfi értekezlet harmadik napja A külügyminiszterek általános politikai nyilatkozatai Géni. A külügyminiszteri ér­tekezlet szerdai ülésén a négy nagyhatalom külügyminisztere általános politikai nyilatkozatot tett. A nyugati külügyminiszterek bejelentették, hogy Csehszlová­kia és Lengyelország kérdésé­ben előző nap tett elutasító nyilatkozatukat nem kívánják kiegészíteni. Herter amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy ha a külügyminiszteri ér­tekezlet kielégítő eredményt ér el, az Egyesült Államok kész résztvenni a csúcsértekezleten. Herter a genfi értekezlet cél­jait abban foglalja össze, hogy pozitív megállapodásra jussa­nak a lehető legszélesebb terü­leten, szűkítsék a két fél ál­láspontjai közötti nézeteltérése­ket és konstruktív javaslatokat dolgozzanak ki a kormányfők értekezletére, ha ilyenre az év folyamán sor kerül. Ezután felolvasták a gyengél­kedő Murville francia külügy­miniszter beszédét. Ez eltért a szerdai ülésen elhangzott be­szédek általános hangjától, amely a szovjet szóvivő szerint konstruktív jellegű volt. Selwyn Lloyd angol külügy­miniszter tagadja, hogy Német­ország újraegyesítése csupán a németekre tartozik. Bizonygat­ni igyekezett, hogy a német új­raegyesítés, Berlin és az euró­pai biztonság kérdésének meg­oldása után lehet csak béke- szerződést kötnj Németország­gal. Selwyn Lloyd Herteréhez hasonló pontokba foglalta azo­kat a célokat, amelyek elérése érdekében kell dolgozni a kül­ügyminiszteri értekezletnek, majd befejezésül hangoztatta: az angol kormánynak az a vé­leménye, hogy egymás után több csúcsértekezletet kell tar­tani, mert a megoldásra váró kérdések túlságosan súlyosak ahhoz, hogy egyetlen értekezlet rendezni tudná őket. Gromiko szovjet külü|ymi- niszter ismételten rámutatott, milyen nagy jelentőséget tu­lajdonit kormánya annak, hogy a lengyel és a csehszlovák kül­ügyminiszter kezdettől és tel­jes joggal résztvegyen az ér­tekezlet munkájában. E két or­szág jogosult erre leginkább, hiszen Lengyelországban példá­ul több mint 6 millió ember, tehát a lakosság egyötöde vesz­tette életét a hitlerista terület­rablók kezétől. A külügyminiszterek csü­törtökön délután folytatták ta­nácskozásukat. A genfi külügyminiszteri érte­kezleten részvevő amerikai kül­döttség szóvivője közölte: Herter csütörtökön előterjeszti az úgy­nevezett »csomag-tervet«. Mint ismeretes, a nyugati küldöttsé­gek e »csomag-tervet« arra akarják felhasználni* hogy a német probléma és a berlini kérdés megoldását egyéb kér­désekkel próbálják egybekötni. A sajtóvélemények már eddig is úgy kommentálják ezt a nyu­gati terv-komplexumot, hogy nem alkalmas az előrehaladás­ra, mivel elodázza a megoldás­ra érett kérdések rendezésében való megállapodást. Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint a három atom­hatalom: a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia külügyminiszterei csütörtökön délelőtt megbeszélést tartottak Herter amerikai külügyminisz­ter szállásán, hogy foglalkozza­nak az atomfegxjver-kísérletek megszüntetésének kérdésével. Av. KX>00<>0<>0<K>0<>CKK>CK>QSi Teljes nézetazonosság a magyar—koreai tárgyalásokon Phenjan: Szerdán befejeződ­tek a dr, Münnich Ferenc ve­zetésével Koreában tartózkodó magyar párt- és kormánykül­döttség tárgyalásai. A Koreai Központi Távirati Iroda jelentése szerint a két küldöttség megvitatta a legfon­tosabb nemzetközi kérdéseket és a két ország baráti együtt­működésének problémáit. A tár­gyaló felek minden kérdésben megegyeztek, A magyar párt- és kormány- küldöttség koreai tárgyalásai­nak befejezése után Phenjan- ban 150 ezer ember részvételé­vel ünnepi nagygyűlést rendez­tek* Megnyílt a KGST 11. ülésszaka Tirana* Szerdán az albán fő­városban megkezdődött a Köl­csönös Gazdasági Segítség Ta­nácsának 11, ülésszaka, A ta­nácskozás munkájában a Szov­jetunió és az európai népi de­mokratikus országok vettek részt, Megfigyelőként jelen vannak a Kínai Népköztársa­ság, a Vietnami Demokratikus Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Mongol Népköztársaság képvi­selői* Fagyéjev, a tanács titkára be­számolót tartott a KGST fenn­állásának tíz évéről, Hangsú­BefejesSdött a Béke-V Hág tanács ülése STOCKHOLM, Szerdán befejeződött a Béke-Világtanács ' jubileumi ülésszaka, A felszólalók nagy számára való tekintet­tel szerdán este még egy kiegészítő plenáris ülést tartottak és megválasztották a Béke-Világtanács új 19 tagú elnökségét, majd annak a küldöttségnek a tagjait amely Genfbe utazik, hogy előterjessze ott a békeharcosok követeléseit, Végül az ülésszak részvevői egyhangúlag több dokumentu­mot fogadtak el, Egyebek között külön-küiön határozatokat a német kérdés megoldásáról, az algériai háború befejezéséről és az atomfegyverek betiltásáról* lyozta, hogy a tanács 1949 óta rendkívül fontos szerepet ját­szott a szocialista országok gaz­dasági, tudományos és műszaki együttműködésének bővítésében és erősítésében. Ez az együtt­működés tette lehetővé, hogy a szocialista országok sikerrel megoldják az iparosítás felada­tát, új népgazdasági ágazatokat létesítsenek, jelentősen emeljék az ipar, az építőipar, a me­zőgazdaság és a közlekedés va­lamennyi ágának műszaki szín­vonalát. Eisenhower szerdai sajtóértekezlete Eisenhower elnök szerdai sajtóértekezletén annak a véle­ménynek adott kifejezést, hogy a külügyminiszterek genfi ér­tekezlete rövidesen rátér a Ke­letet és a Nyugatot egyaránt érintő problémák eredményes megtárgyalására. Eisenhower szerint a külügyminiszteri ta­lálkozó egyik célja, eldöntse: összeüljön-e a csúcsértekezlet, és ha igen, akkor hol? tVOOOOOOOOOOOÜüOOOoOOOOOOOOOCKJOOOOOOOOOOOŰŰOOOOVuovo 'juvwuvuwuOOWOü A KÜLÜGYMINISZTEREK GENFBEN A svájci külügyminiszter viUásreggelijén készült a kép Ucnfben. Jobbról balra: Gromiko, Pctitpierrc, Herter, de Murville, Selwyn Lloyd. N A P T A R 1959. május 15, péntek Névnap: Zsófia Napkelte: 4 óra 8 perc Napnyugta: 19 óra 14 perc * —1 Munkaegység-előleget eb­ben az évben már hatodszor osztottak a tompái Szabadság Termelőszövetkezetben, Munka­egységük értékét 29 forintra tervezték, de mint községi tu­dósítónk írja, ez az összeg a tagság javára év végéig megnö­vekszik* — Bemutatták a »Csoda­karikás« című népi mesejáté­kot a csátaljai általános iskola nyolcadik osztályának tanulói, akik a tomavizsgájukat május 10-én tartották, — Délszláv nyelven köszön­tötték az édesanyákat az anyák napi ünnepségen a hercegszán­tói délszláv iskolások, akiknek egy része erre az alkalomra úttörő egyenruhába, más része tarka népviseletbe öltözött, — 335 ezer forintos költséggel Borotán a község központjába összpontosítják a szövetkezeti kereskedelmet: egy nagy üzlet­házban rendezik be a textil-, ruházati- és élelmiszerboltot, — Szerszámokat lopott Hor­váth Sándor bajai lakos a Me­zőgazdasági Kisipari Termelő- szövetkezet kovácsműhelyéből, ahová betört, A bajai járásbíró­ság dr, Isaszegi tanácsa Hor­váth Sándort, aki már hatíz­ben volt büntetve, egyévi és 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte, nem jogerősen, — Orosz nyelvtanfolyamot szerveztek Baján a József At­tila Művelődési Házban. A ha­ladó tanfolyamot dr, Lantos Istvánne, a III. Béla Gimná­zium igazgatója tanítja. A tan­folyam a nyári hónapokban is folytatódik. — Közepes volt az őszi kalá­szosok áttelelése a hótakaró nélküli fagyok miatt — jelenti a megyei tanács mezőgazdásági osztálya. A korai tavaszodás, az áprilisi esőzések, valamint a fejtrágyázás hatásának követ­keztében azonban állapotuk jónak mondható, — Virágba borultak a déli akácerdök Somogybán és Zalá­ban. ahonnan már útnak indí­tották az első mézszállítmá­nyokat. Az idén műanyag tu­busban is hoznak forgalomba mézet. — »Ki mit lop« címen az amerikai rendőrség közétette nyilvántartását, amely szerint az egyik »műgyűjtő» 20 ezer élő gilisztát lopott el, egy ha­lászati felszereléseket árusító üzletből. Még érdekesebb a texasi eset, amely szerint az egyik gyógyszertárból a tolvaj 8 mázsa hashajtóval távozott, — igen gyorsan. — Két nagycsaládos anyát ajándékoztak meg a Kiskunfél­egyházi Toliüzem szakszervezeti bizottságában anyák napján — közli Radi Andrásné levelezőnk. — Darált lucernaszalmát adott el fondorlatosán Tamai Vilmos apostagi lakos, azt állítva, hogy a lucerna — dara. A dunave- csei járásbíróság Tárnáit négy­hónapi börtönbüntetésre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte. — A magyar helyesírás sza­bályai tizedik kiadását 132 ezer példányban készítette el az Akadémiai Kiadó. , — Jégkorszakbeli emlékművet állítottak fel Opova cseh város utcáin. A 12 tonnás vörös grá­nittömböt a Skandináv félszi­getről csúsztatta le évezredek­kel ezelőtt a hatalmas jég­mező^, — Az idős tagok külön táblát kaptak a tataházi Aranykalász Termelőszövetkezet földjeiből, hogy erejükhöz képest ők is kivegyék részüket a közös mun­kából* — Iskolai oktatófilmet mu­tattak be a közelmúltban a jászszentlászlói központi iskola 250 tanulójának, — A kecskeméti 5-ös számú orvosi körzet betegeit május 15- től, péntektől kezdődően dr, Bencsura Imre megbízott kör« zeti orvos látja el, Rendel a máriavárosi körzeti orvosi ren­delőben, Szalvai Mihály krt. 1, szám, reggel 7 órától 9 óráig, délután pedig 5 órától 7 óráig. — 130 katasztrális hold rizs­telepet épített az idén saját erőből a kunszentmiklósi Ifjú­ság Ternielőszövetkezet. — 4000 kilométer hosszú kö­zös olajvezeték készítéséről ad hírt a moszkvai rádió, amely szerint az olajvezeték a Szov­jetunió Volga melletti olajme­zőjéről indul majd ki, s Len­gyelországba, az NDK-ba, Cseh­szlovákiába és Magyarországra szállít majd olajat, — Tompán a méhész szakcso­port tagjai már elfoglalták ván­dortanyájukat és várják a so­kat igéró akácvirágzást, amely a napokban már megindul. — Gyermektartásdíj meg nem fizetési miatt nem jogerősen négyhónapi börtönbüntetésre ítélte a kiskunfélegyházi járás- bíróság dr, Surányi tanácsa István József tárnoki lakost, aki — a bírósági kötelezést is sem- mibevéve — szándékosan ha­nyagolta el a felesége által ne­velt két kiskorú gyermeke tar­tásdíjának megfizetését. — Gyászbír. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édes­apánk, nagyapánk, id. Balázs János, 80 éves korában elhunyt. Temetése folyó hó 15-én de. fél 12 órakor lesz a kecskeméti re­formátus temető halottasnáza- tól. Minden külön értesítés he­lyett. A gyászoló család. 1156 . — Köszönetnyilvánítás. Kö­szönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett feleségem, Dudás Józsefné H. Kiss Anna temetésén megjelentek, rava­talára virágot helyeztek és bá­natunkban velünk együttérez- tek. Dudás József és családja* 7747 Tudásban gazdagodva Kiskunfélegyházán az idősze­rű kérdések, valamint a mar­xizmus—leninizmus kérdései tanfolyam hallgatói május 13-án, szerdán rendezték meg az 1958—59, évi pártoktatás ünnepélyes zárófoglalkozását. Ez alkalommal megvitatták az oktatási év tapasztalatait. A je­lenlevők örömmel állapították meg, hogy szorgalmas tanulá­suknak a gyakorlati pártmun­kában jelentkezik a haszna. — Most az oktatási év végén tu­dásban gazdagodva tekinthet­nek vissza a megtett útra. El­határozták. hogy az ősszel kez­dődő új oktatási évben vala­mennyien tovább folytatják ta­nulmányaikat, 0OOO00000OOOOOOOOOO0O o Jelentkezz ? mezőgazdasági g szakisüotáka í © o A kiskunfélegyházi 2 éves < mezőgazdasági szakiskolá- Q Q ba az 1959—60. tanévre O megkezdődött a 17—27 O ^ éves’ férfiak felvétele. A ® Ó kérvényhez mellékelni kell q a születési anyakönyvi ki- O vonatot, a VIII. általános X iskolai bizonyítványt és ö orvosi bizonyítványt. — O Jelentkezési határidő: O augusztus 1-ig. O 0 Felvételi vizsga idejt q 0 augusztus 31. O 8 Ellátás és tanítás díjtalan. O G 1040 © OOOOOOOOOOOOOOOOOúAawO

Next

/
Thumbnails
Contents