Petőfi Népe, 1959. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-05 / 103. szám

Z. Oldal 1039. us 5, kedd A Demokratikus Németország Nemzeti Frontjának felhívása BERLIN. A Demokratikus Né­metország Nemzeti Frontjának országos tanácsa felhívással fordult a két Németország la­kosságához. Mint ebben rámu­tat, a genfi külügyminiszteri ■értekezlet összehívása nyilván- ■valóvá teszi, hogy az Adenauer kormány politikája kudarcot .vallott. Most az a feladat, hogy gátat vessenek a német milita- rizmusnak és békeszerződést kössenek Németországgal. Ez a legrövidebb út Németország békeszerető demokratikus ál­lamként való újraegyesítéséhez •— hangoztatja a felhívás, majd Nyugat-Berlinnel kapcsolatban a genfi értekezlettől azt várja, hogy ott rendszabályokat hoz­nak e veszedelmes góc fel­számolására. A tanács ülésén egyébként a vita lezárása után Grotewohl miniszterelnök szólalt fel. Meg­bélyegezte egyes nyugati körök kísérleteit amelyekkel előre el akarják mérgesíteni a genfi ta­lálkozó légkörét, Rámutatott, hogy a német békeszerződés megkötésével előbbre jutnának a két német állam konföderá­ciója felé. Grotewohl bírálta a Német Szociáldemokrata Párt vezetősé­gét amiatt, hogy megtagadják az együttműködést a Német Szocialista Egységpárttal, pedig megkönnyítené a német prob­léma megoldását, ha a német munkásosztály egységesen lép­ne fék kkkhkkkxíooooooooooőooooc » Sangháji üzemekbe látogatott el a magyar párt- és kormányküldöttség A Sanghajban tartózkodó magyar párt- és kormánykül­döttség vasárnap délelőtt üzem- látogatásokon vett részt. A küldöttség dr. Münnich Ferenc vezetésével elsőnek az ♦■Építés« nevű állami-magán 'Vegyes vállalatot kereste fel, «mely arról nevezetes, hogy munkásai leleményes módon .kicsiny szerszámgépekkel is többtonnás öntvényeket mun­kálnak meg. A magyar vendé­gek, miután megszemlélték az •üzem műhelyeit és szívélyesen telbeszélgettek a munkásokkal, ■egy másik üzembe, a 2-es szá- onú állami textilgyárba hajtat­lak. Itt a gyár vezetői ismer­tették a forradalmi múltú gyár (történetét, eredményeit, majd ►végigkalauzolták a vendégeket «a több mint ötezer munkást lifoglalkoztató nagyüzem műhe­lyein. A munkások mindenütt jriagy szeretettel, lelkes taps­sal fogadták a magyar küldött­séget, amelynek tagjai nagy (érdeklődéssel szemlélték végig a gyár egyes részlegeit, kezet szorítottak a munkásokkal és •elbeszélgettek velük. A gyár (udvarán összegyűlt munkások­nak Kiss Károly elvtárs adta át meleg üdvözlő szavak kísé­retében a magyar párt- és kor­mányküldöttség ajándékát: egy zenegépet magyar hangleme­zekkel és egy magyar zászlót. Délután a magyar párt- és kormányküldöttség dr. Mün­nich Ferenc vezetésével a sangháji úttörők házába látoga­tott el. A kis úttörők lelkesen fogadták vendégeiket, megmu­tatták szakköreiket, táncokat, zeneszámokat adtak elő. Az út­törőház dísztermében össze­gyűlt többszáz úttörő vörös zászlót ajándékozott a magyar küldöttségnek. Sík Endre kül­ügyminiszter szólott ezután az úttörőkhöz. Tolmácsolta a ma­gyar úttörők testvéri üdvözle­tét, majd átnyújtotta a kül­döttség ajándékát, egy rádió- készüléket magyar hangleme­zekkel. Este Ko Csing-soe, Sangháj polgármestere, a városi bizott­ság első titkára vacsorán látta vendégül a magyar párt- és kormányküldöttséget. Hétfőn a magyar vendégek Hangcsou vá­rosába tesznek kirándulást. Ifjúsági munkanélküliség Angliában i A Sunday Pictorial cikket fczentel az angol fiatalok nehéz (helyzetének. »A fiatalok sor­iba állnak munkáért« cím alatt (képet ad azoknak az ifjaknak (és leányoknak az életéről, akik lelvégezték tanulmányaikat és jsnem tudnak elhelyezkedni. A jlap megjegyzi, hogy minden (három utolsóéves tanuló közül (. -------------------------­cs ak egy tanulhat szakmát. Egy másik lap, a News Of The World szintén foglalkozik at angol ifjúság nehéz helyze­tével. Elmondja, hogy azoknak az ifjaknak és leányoknak, öt­ven százaléka, akik március­ban végezték el az iskolát, még mindig munka nélkül van. Köszöntjük a szovjet sajtót* Immár hagyományossá vált, Siogy a Szovjetunióban május 6-én ünneplik a sajtó napját. Ezen a napon ünnepi köntösben jelennek meg szerte a hatalmas ■szovjet hazában az újságok, a fo­lyóiratok és a szovjet dolgozók a párt hűséges munkásait, a ^kommunizmus építésének har- dcos tollú katonáit ünnepük. Statisztikák beszélnek arról, fiogy a cári Oroszországban mindössze 1055 lapot adtak ki •— főleg orosz nyelven —, s a ■«api pcldányszám alig haladta ;*neg a hárommilliót. Ma 60 kü­lönböző nyelven és hét külföldi nyelven jelenik meg sajtóter­mék, napilap, s csak a folyó­iratok 533 millió példányban ■kerülnek a Szovjetunió dolgo- j zóinak kezébe. 25 országos lap, (163 köztársasági újság, 421 ha­tárvidéki és területi sajtóorgá­num, s több ezer városi és ki­sebb helyi lap hirdeti, milyen nagy jelentőséget tulajdonít a Szovjetunió Kommunista Pártja a sajtónak, amely a lenipi Prav­da nyomdokain haladva, most az SZKP XXI. kongresszusa után az írott szó fegyverével nyújt pótolhatatlan, hatalmas segítséget a kommunizmus alapjainak lerakásában. Abban az időszakban, amikor a szov­jet népek soha nem látott di­csőséges jövőjének képe bonla­kozik ki a világ dolgozói előtt. A barát és a harcostárs sze- rctetévcl. testvéri forró üdvöz­letével köszön t jük ezen a napon a szovjét sajtót, a lapok, folyó­iratok munkatársait, akik a mindennapok, a munkás hét­köznapok történelemkönyvének lapjait írják. Abban a csodá­latos forradalmi korszakban segítik, buzdítják, lelkesítik a szovjet haza dolgozóit, amikor a hétéves terv, a kommunizmus építésének grandiózus terve egyre inkább a hétköznapok va­lóságává válik, amikor a nem­zetközi diplomácia küzdőterein a szovjet sajtó határozott és tán­toríthatatlan hirdetője a népek békés egymás mellett élésének, azoknak a nagyszerű eszmék­nek, amelyek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta ben­ne élnek a szovjet dolgozók munkájában, megvalósuló hol­napjában. A pancsen láma a Kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának elnöke, a tibeti autonóm terület előké­szítő bizottságának ügyvivő el­nöke vasárnap délután látoga­tást tett a Kínai Népi Felsza­badító Hadsereg vezérkari fő­nökségén. A pancsen lámát több magasrangú katonai ve­zető fogadta. Van Sang-zsung tábornok be­számolt a népi felszabadító had­seregnek a tibeti lázadók ellen folytatott hadműveleteiről és arról, hogy a tibeti nép meny­nyire tevékenyen támogatja a felszabadító hadsereg egységeit. Herter tanácskozott Dulles-szel A Reuter jelentése szerint Herter amerikai külügyminisz­ter vasárnap felkereste Dullest, a kórházban és tájékoztatta a nyugati külügyminiszterek pá­rizsi tanácskozásainak eredmé­nyeiről. OOOOOOOCHKMJV KISHÍREK külföldről BERLIN; A Kínai Népköztár­saság nagykövetsége vasárnap este fogadást adott a Német Demokratikus Köztársaságban tartózkodó kínai katonai kül­döttség tiszteletére. A fogadá­son Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára és Peng Tö-huaj marsall, honvé­delmi miniszter, a delegáció vezetője mondott beszédet. • MONTEVIDEO. Fidel Castro kubai miniszterelnök délameri­kai körútja során hivatalos lá­togatásra Uruguay fővárosába érkezett. * GENF. Az iráni sah vasár­nap repülőgépen Svájcba érke­zett. /Kardi JCárolij, Czáznegyvenegy évvel ez- előtt, 1818. május 5-én született Marx Károly, az em­beriség egyik legnagyobb gon­dolkodója, a tudományos szo­cializmus megalapitója, a mun­kásosztály első igazi osztályér­dekeit képviselő forradalmi pártjának megszervezője és ve­zetője. Marx egész életét a munkás- osztály ügyének szentelte. Ki­emelkedő harcosa volt az 1848- as német forradalomnak és lángoló, gyújtó szavú írásokkal támogatta a magyar szabadsag- harcot és polgári forradalmat. Hűséges barátjával és harcos társával, ' Engels Frigyessel, mélyrehatóan elemezte a kapi­talista társadalom jelenségeit, belső ellentmondásait, törvény­szerűségeit és az utópista szo­cialisták ábrándjaival szakítva bebizonyította, hogy a tőkések és a munkásosztály között fo­lyó osztályharc a proletáriátus győzelmével, a burzsoázia bu­kásával végződik. Marx tevékenységének leg­fontosabb vonása a tudomány és az élet, az elmélet és a gya­korlat addig példa nélkül átló egysége. Élete, tevékenysége a tudós és forradalmár szetvá- laszlliatutlan egységben ragyo­gó ötvözete. A marxizmus élő, szakadat-; latiul fejlődő tanítás, amely a; társadalom fejlődésével együtt', gazdagodik. A társadalom éle- tének újabb jelenségeit ma is csak a marxizmus—leninizmus ■elméletével lehet megismerni.; Marx tanítása a szocialista, or-: szágok gyakorlatában kiállta a történelmi próbát. A távolság, az idő nem halványítja el, ha­nem méginkább igazolja a nagy tudós és gondolkodót a harcos; forradalmár előrelátását. NAPTÁR 1939. május 5, kedd Névnap: Gotthard Napkelte: 4 óra 22 perc Napnyugta: 19 óra 1 perc * — Állatorvosok számára ren­deznek szakmai továbbképző ér­tekezletet május 8-án 9 órai kezdettel Kecskeméten, a KTE sportkör klubhelyiségében. — A KISZ Ságvári Endre kulturális seregszemléje kereté­ben megtartották Baján a já­rási döntőket a kórusok és tánc­csoportok részére. A kórusver­seny győztese a nemesnádudvari német- és a hercegszántói so- kác-énekkar. Hercegszántóiak nyerték a zenekarok versenyét is. A tánccsoportok versenyé­ben hármas holtverseny alakult ki a hercegszántói sokác-, a bátmonostori magyar- és a ne­mesnádudvari német-népi tánc­csoportok között. — Cikkünk nyomán a Kecs­keméti Városi Tanács parkren­dezői rendbehozták a Kaszap utca környékét. — Tea-est keretében másod­ízben rendezték meg a borotai központi általános iskolában a szülők és pedagógusok találko­zóját. A 2000 forintos bevételt a gyermeknap megrendezésére, a tanulók évvégi jutalmazásá­ra, az új iskola, valamint a régi tantermek csinosítására fordítja a munkaközösség — közli Ágos­ton András levelező. — A burgonyabogár elleni védekezésről és a kartevők el­leni védekezéssel kapcsolatos határjárásról hozott rendeletet a földművelésügyi miniszter. A rendelet megtalálható a Magyar Közlöny április 26-i számáoan. — Négy délután tárgyalták a Magyar Szocialista Munkás­párt orgoványi szervezetének tagjai az SZKP XXI. kongresz- szusának anyagát — írja Túri •József levelezőnk. — Hemingway irodalmi díjat alapít Varsóban, amellyel fin­den évben a legjobb lengyel regényt fogják jutalmazni. A díj összege 1000 dollár. — Gyermektartásdíj meg nem fizetése miatt ifj. Somogyi Já­nos soltvadkerti lakost két évi börtönbüntetésre ítélte a kiskő­rösi járásbíróság, mert a több ízben hozott bírósági határoza­tok ellenére sem fizette meg a gyermektartásdíj összegét. — 2ö vizsgálóesoport 132 népi ellenőr bevonásával 45 kisipari termelőszövetkezet tevékenysé­gét vizsgálta március hónap­ban. A vizsgálat értékes és ér­dekes megállapításokat eredmé­nyezett, amelyek a ktsz-ek to­vábbi működését elő fogják se­gíteni. — Tábortüzet rendezett a tompái KISZ-bizottság április 30-án este a piactéren, mintegy 800 személy részvételével. Más­nap, délután 3 órakor a sová­nyak—kövérek mulatságos lab­darúgó-mérkőzését rendezte meg a ME1DOSZ sportkör. — Közgyűlést tartóit a kun­bajai Béke Termelőszövetkezet, amelyen az elvégzett és a még hátralevő tavaszi munkákat ist inerteUe Zarnóczky János tsz- elnúk — írja községi tudósítónk. — Római kori szabóműhelyt találtak a Nápoly környéki Santa Maria Capuában egy erős földrengés alkalmával. A két boltozatos helyiség felírásait is megtalálták, amely így hangzik: »Publius Corpuleius« katonai szabómester. — Italos állapotban az alsó- ereki’ italboltban duhajkodott Kapronczai Ferenc, aki a hely­színre érkező és rendet terem­teni akaró rendőr gumibotját megfogta és nem engedelmes­kedett a rendőr felszólításának. A kalocsai járásbíróság Kap- ronczait 8 hónapi felfüggesz­tett börtönbüntetésre ítélte. — Szabad pártnapot rendeztek a közelmúltban Borotán. Az összegyűlteknek Vörös Mihály megnyitója után Komjáty Ká­roly párttitkár tartott beszédet, amelyben ismertette az MSZMP március 6-i határozatát — írja Puskás Kálmán levelezőnk. — Szilon borítású gépszíjat készítenek Csehszlovákiában. A szilonnal készült transzmissziós szíj rugalmasabb, könnyebb és különösen a bányaiparban jelent nagy előnyt. Kedves baráHóI Igaz tanítómestertől búcsúzik szer­kesztőségünk abból az alkalomból, hogy Sebők István elvtárs, a mi szeretett Pista bátyánk, nyomdában eltöltött 48 dolgos óv után megvá­lik a tördelöasztaltó], nyugalomba vonul. Az együtt töltött több mint t ja esztendő, s az a közös ügy, hogy a párt lapját időben, megfelelő színvonalon adjuk az olvasok ke­zébe, mély baráti kapcsolatot te­remtett köztünk. Hányszor, de hányszor megtörtént, hogy ügyes keze mentette meg a lapot az „úszástól", a késéstől. lie sok fiatalt vezetett a nyom- daszság szép tudományába, ismer­tetett meg a szedésteclinikával, a tördeléssel, a lapelőállitás techni­kájával. Ember, elvtáfs ő a szó igazi fenkölt értelmében. Nyugalomba vonulása alkalmá­ból szivünk teljes melegével kő- szöntjük és kívánjuk, hogy biles- társával, csaladjával egyetemben Jó erőben, egészségben még bosszú ideig élvezze a becsületes munka méltó jutalmát. — Ismerkedési estet rendeztek az orgoványi községi tanács tag­jai, amelyet bátyus vacsorával kötöttek egybe — közli Túri Jó. zsef levelezőnk. — Sikkasztás és hűtlen keze­lés, továbbá kétrendbeli magán, okirathamisítás miatt nyolc hó­napi börtönbüntetésre ítélte a kiskunhalasi járásbíróság Zsem- beri Antalt. — Lovakkal kupcckcdctt Túri Rókus pálmonostori lakos, ami­ért a kiskunfélegyházi járás- bíróság dr. Kosa tanácsa nem jogerősen 4 hónapi börtönbünte­tésre ítélte. — A Szovjetunió a már ko­rábban megvásárolt hat ameri­kai film mellett újabb négyet választott ki bemutatásra. Köz­tük van Szinbád hatodik utazá­sa és a Tizenkét mérföld zátony alatt című film. — Árdrágító üzérkedés bűn­tette miatt özv. Dobos Pálnét öt hónapi börtönbüntetésre, Cseh Sándort pedig négy hónapi fel­függesztett börtönbüntetésre ítélte a kiskunfélegyházi járás- bíróság dr. Kosa tanácsa, mert e két petőfiszállási lakos járlat- levél nélkül vásárolt 16 sertést, s azokat magasabb áron hozták forgalomba. — Két heti nyári üdülésre megy júliusban a tiszakécskei I. számú általános iskola 60 ta­gú úttörő-csapata. A vidám nya­ralás színhelye a Balaton lesz. — Munkaegységclőlcgct fize­tett a tompái Rákóczi Termelő- szövetkezet május 1-re tagjainak. Egy-egy munkaegységre 10—10 forintot osztottak. A tsz a közel! napokban 400 férőhelyes sertés­ól építéséhez kezd hozzá. — Köszönetnyilvánítás. Kö­szönetét mondunk minden ro-' korinak, Ismerősnek és jó barát­nak, aki felejthetetlen drága édesapánk, nagyapánk, déd nagy­apánk, id. Marozsl György te­metésén megjelent, ravatalára koszorút, virágot helyezett és mélységes gyászunkban velünk együttérez. A gyászoló család. 1044 — Köszönetnyilvánítás. Kö­szönetét mondunk a rokonok­nak, jó barátoknak és ismerő­söknek, akik szeretett férjem, édesapánk, Dobos Mihály teme­tésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és gyászunkban velünk együttérez- r.ek. A gyászoló család. 76110

Next

/
Thumbnails
Contents