Petőfi Népe, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-29 / 99. szám
Világ proletárjai, egyesül jelelt? A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS•* KISKUN MEGYEI LAPJA IV. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM Ara 50 fillér 1959. ÁPRILIS 29, SZERDA \ Egymillió forinttal csökkentik az önköltséget A Kalocsai Fűszerpaprikaipari Vállalat nemrég vette át a SZOT cs a Minisztertanács vörös vándorzászlaját cs a vele járó 135 000 forintos jutalomkeretet, amelyet április 4-én osztottak szét a dolgozók között. Ezt a kitüntetést továbbra is meg akarják tartani, s ezért a pártkongresszus tiszteletére felajánlották, hogy 1009 500 forinttal csökkentik az önköltséget. Ennek módozatait üzemi tanácsülésen, üzemi bizottsági ülésen és termelési tanácskozáson is megtárgyalták a munkásokkal. Megyénkbe látogatott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége Nem mindennapos eseménynek volt tanúja s egyben színhelye megyénk a hétfői napon. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége ígérkezett látogatónak és a megbeszélés szerint pontban délelőtt féltízkor találkoztak az Ikarusz autóbuszon érkezett vendégek és a megye vezetői a dunaföldvári híd Bács megyei hídfőjénél. Innen az út Fajszra vezetett, ahol a Vörös Csillag Termelőszövetkezet tagjai és az úttörők virággal fogadták az érkezetteket. Az autóbuszból egymás után szállták ki: Ur. Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Kisházi Ödön munkaügyi miniszter, Tömpe István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a földművelésügyi miniszter első helyettese, Harmati Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, dr. Harrer Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának al- elnöke, Szatmári Nagy Imre és Bihari László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárai, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács alelnöke, Z. Nagy Ferenc, a Népi Ellenőrzés Országos Bizottságának alelnöke, Tóth Lajos vezérőrnagy, Ogjiyano- vics Milán, a Délszláv Szövetség főtitkára, Mód Aladár, a TIT főtitkára, Szó'nyi Miklós, a Vasas Szakszervezet titkára, l’ióker Ignác, a szocialista munka hőse, Szivcri Kálmán, a mágócsi Béke Ttsz. elnöke és Tamási Áron író. A megyei vezetők közül a vendégek fogadásán és kalauzolásában részt vettek Putics József, a Bács-Kiskun megyéi párt- bizottság másodtitkára, Dallos Ferenc, a megyei tanács elnöke, dr. Bodóczky László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke, Farkas József, a Hazafias Népfront megyei bizottságának helyettes titkára és Weither Dániel, a Petőfi Népe felelős szerkesztője. A termelőszövetkezetek helyzetéről, több mint kilenc éves múltjáról Papp Ferenc ország- gyűlési képviselő, a szövetkezet elnöke adott képet a szabadban terített asztal mellé telepedett vendégek számára. Majd valamennyien hosszabb sétára kerekedve megtekintették a szövetkezet közeli öntözött területeit, a paprika palántázógépet, amely egyetlen nap alatt öt hold munkát végez és a kézierőhöz képest 11—12-szeres teljesítménnyel dolgozik. A hollandágyak öntözését sem úgy végzik, mint tavaly, mert időközben víztornyot építettek és azt a munkát, amelyet nyolc asszony nehezen látott el, most két asz- szony szinte fáradtság nélkül oldja meg. Az állattenyésztés is igen biztató képet mutatott és nagyon dicsérendő, hogy a szövetkezet az állatférőhelyek kérdését saját erőből akarja megoldani. Papp elvtárs, a szövetkezet elnöke az elhangzott sok Az elnökség tagjainak legnagyobb érdeklődését a keletnémet gyártmányú palántázógép váltotta ki. amellyel hét ember naponta közel száz palántázó munkáját tudja elvégezni. A kép jobboldalán dr. Ortutay Gyula figyeli a gép munkáját. Tóth Lajos vezérőrnagy a Vörös Csillag Termelőszövetkezet stMíateas asszonyaival beszélget. kérdés és érdeklődő megjegyzések közepette sokszor említette, hogy minden nap azon veszik észre magukat, hogy „kinőttük a ruhát”. S tényleg a szövetkezet olyan fejlődésnek indult, hogy szinte óráról órára új helyzethez kell idomítani a tennivalókat, „új ruhát kell szabni”, mert akárhány istálló és akármennyi | öntözéshez használatos cső is j kevés volna. A községbeli egyénileg dolgozó parasztok körében ezért eldöntött dolog az, hogy a szövetkezettel nem lehet versenyezni. Hogyan is lehetne felvenni a versenyt olyan égbekiáltó különbséggel, mint amit a búza is mutatott a múlt évi cséplésnél. Az egyéniek 622 kg-ot és.a szövetkezet 1336 kg-ot takarított be. A látogatás következő álló- ! mása a Hosszúhegyi Állami Gazdaság volt. Az elnökség tagjai nagy érdeklődéssel hallgatták meg Magyar Ferencnek, a gazdaság igazgatójának rövid tájékoztatóját, majd megtekintették a többszáz holdas új gyümölcstelepítést és a már ez évben termőre forduló barackost. Az egésznapos látogatás összefoglalójaként megtartóit beszélgetések alkalmával felszólaltak Dallos Ferenc, Bodóczky László, Nagy Dániel, Tólh Lajos. Juhász í Péter, a fajszi Vörös Csillag Tsz ' pártszervezetének titkára, Szi- 1 veri Kálmán. Putics József, Har- ! rer Ferenc, Szőnyí Miklós, Kis- I házi Ödön, Papp Ferenc és dr. | Ortutay Gyula. A beszélgetés és ! az eszmecsere befejezéseként Kótun Károly, az állami gazda- ! ságok megyei igazgatóságának j igazgatója ajándékokat nyújtott j át az elnökség tagjainak. d JCodá/tj-kórus sikere i JCisÁun hala i ón A Hosszúhegyi Állami Gazdaságban Pióker Ignác, Tamási Áron és Dallos Ferenc az egész napon át látottakról beszélgetnek és arról, hogy az irodalomban milyen nagy jelentőségű a ma kérdéseinek ábrázolása. KXyOOO-OOOOOOOOOOOO-OOOCXXH As év első negyedében 5 millió forint értékű mezőgazdasági kisgépet vásároltak a megye termelőszövetkezetei és egyéni gazdái A Kiskunhalasi Kisipari Szövetkezet vezetősége meghívásának tett eleget a kecskeméti Kodály-kórus, amikor vasárnap este a Sernevál kultúrtermében, szép számú közönség előtt, Ádám József és Lörincz Béla művészeti vezetőkarnagyok irányításával művészi előadásban tolmácsolták a kecskeméti népdalokat, a Karádi-nótákat, a Doni fiúk stb. című müveit, melyeket a közönség megismételtetett és forró tapssal jutalmazott. A szóló-számokat Forró József és Szabó Gergely énekelték nagy tetszéssel. A műsor keretében először mutatkozott be az újonnan alakult és átszervezett kiskunhalasi férfi kórus, majd a műsoros estet kitűnően szereplő tánccsoportok, szavalatok és előadások tették emlékezetessé. Sebők Mihály A Szakmári Állami Gazdaság kommunista vezetői és szakemberei a tavaszon alakult felső- ereki Rákóczi Termelőszövetkezet és a szakmán Petőfi Tsz patronáiását vállalták. A gazdaság vezetői és szakemberei hetenként meglátogatják mindkét termelőszövetkezetet és szaktanácsaikkal segítik a gazMinden esztendőben mintegy 17 millió forint értékű mező- gazdasági kisgép kerül a megyében levő termelőszövetkezetek és egyéni gazdák tulajdonába, amelyekkel fejlesztik gazdaságukat. A Mezőgazdasági dálkodás kialakítását illetve megszilárdulását. A Petőfi Tsz- nok melegágyi ablakkereteket adtak, hogy a palántanevelést elősegítsék. A Rákóczi Tsz fejlődő állatállományát takarmánnyal segítik. A tsz-tagok most tervezik, hogy meglátogatják a gazdaságot; Eszközöket Értékesítő Szövetkezeti Vállalat megyei központja erre az esztendőre is 24 millió forint értékű gépről gondoskodott, hogy a mindinkább növekvő keresletet kielégíthesse.. Az év első negyedében már üt millió forint értékű gépet vásároltak meg a termelőszövetkezetek és egyéni gazdák. Különösen nagy az érdeklődés a szőlő- és gyümölcstermelés új gépei iránt: a termelőszövetkezetek és szakcsoportok részére nagyobb mennyiségű lófogatos permetezőgépek érkeztek és az idén már palántaültető gépet is vásárolták a Kalocsa környéki paprikatermelő termelőszövetkezetek. Az egyéni gazdák ez alatt az idő alatt százötven háti permetezőt és vetőgépet vásároltak, .rt>CKKK>0<KKKX>CK><>00<K Segítik a termelőszövetkezetet Tömpe István, Harmati Sándor, Ognyenovics Milán és Szívért Kálmán dicsérik a szövetkezet jól fejlődő és példásan gondozott fehér hússertés-állományát.