Petőfi Népe, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-29 / 99. szám

2. oldal 1969. április 29, szerda Köz5s magyar—viefnami nyilatkozatot írtak alá Mint ismeretes, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány küldöttsége látogatást tett a Vietnami De­mokratikus Köztársaságban. — Küldöttségünk tanácskozásokat folylutott a Vietnami Dolgozók Pártja és a vietnami kormány vezetőivel, s tárgyalásaik befe­jezése után közös közleményt írtak alá. A közlemény megállapítja, hogy a két küldöttség nézetei a megvitatott kérdésben telje­sen azonosnak bizonyultak mind a szocialista tábor egységének erősítésére vonatkozóan, mind a Szovjetunió kormánya által követett következetes békepoli­tika megítélése szempontjából. A közlemény szerint a Magyar Népköztársaság kormánya és a Vietnami Demokratikus Köztár­saság kormánya fenntartás nél­kül támogatja a Szovjetunió békekezdeményezéseit és min­den eszközzel harcol a kezde­ményezések valóraváltásáért. Elítéli a nyilatkozat az USA délkelet-ázsiai és távol-keleti agresszív beavatkozási politiká­ját. Az amerikai imperialisták mind nyíltabban beavatkoznak Laosz belügyeibe és azon mes­terkednek, hogy ezt az országot is bekapcsolják a SEATO-ba. Elérkezett az idő — állapította meg a nyilatkozat —, hogy meg­valósítsák Vietnam békés egye­sítését az 1954. évi genfi egyez­mény alapján. Ezt az egyez­ményt az amerikai imperialis­ták és a dél-vietnami hatósá- 1 1 létfőn délelőtti ülésén a be­jelentések és egyéb kérdések mellett két fő napirendi pontot tárgyait a Bács-Kiskun megyed Tanács Végrehajtó Bizottsága: a Szövetkezetek Bács-Kiskun me­gyei Értékesítő Központjának 1958, évi munkájáról, valamint 1959. évi előkészületeiről előter­jesztett jelentést és az első ne­gyedévi adóbevételi tervek tel­jesítéséről, a második negyed­évi feladatokról szóló jelentést. A fő napirendek tárgyalása előtt több fontos kérdésben szü­letett döntés. A v. b. jóváhagy­ta 42 párt-, állami és gazda­sági vezető állami támogatás­sal történő áthelyezését terme­lőszövetkezetekbe. Közülük 19-en elnökök, 23-an pedig mint agronómusok fogják köz­vetlenül elősegíteni nagyüzemi gazdaságaink példamutató fej­lődését. Az ülésen ezenkívül határozat született arra is, hogy megadják a működési engedélyt a drágszéli Alkotmány és ’ a mélykúti Üj Élet nevű új ter­melőszövetkezeteknek. A szőlőtermelés további fel­lendítése, valamint az egyéni parasztság érdekeinek támoga­tására is döntések születtek. Idén is megrendezik a kétnapos megyei borversenyt, valamint a borankétot és kiállítást. A leg­jobb borokat a múlt évihez ha­sonlóan az idén is jutalmaz­zák. A megyei verseny előtt a kiskőrösi és a kecskeméti járás­ban is tartanak borversenyt. A községi legelők feljavítása érdekében jelentős anyagi tá­mogatást szavazott meg a v. b. Nemesnádudvaron a legelő víz­telenítésén dolgozik a legeltetési bizottság. A költségek az idén 120 000 forintot tesznek ki, melynek felét magára vállalta a megyei tanács. A kunpeszéri legelő víztele­nítésére ugyancsak 15 000 fo­rint támogatást szavaztak meg. Sükösdön cs Akasztón a legelő szórófejcs öntözését biztosítják« gok durván megsértették, mert továbbra is fegyvereket, felsze­relést és katonai alakulatokat szállítanak Dél-Vietnamba, hogy azt amerikai katonai támasz­ponttá alakítsák az új háború előkészítése végett. A két fél elítéli az Amerikai Egyesült Államokat a Kínai Népköztársaság ellen irányuló provokatív politika miatt, s azért, mivel Koreát az önké­nyes megosztottság állapotában tartják. Az a véleményük a küldött­ségeknek, hogy az amerikai im­perialistáknak ki kell vonulniok Tajvanról és Dél-Koreából. A nyilatkozat aláírásával egy­PEKING. A Kínai Országos Népi Gyűlés hétfőn megválasz­totta a Kínai Népköztársaság vezetőit. A Kínai Népköztársaság el­nöke Liu Sao-csi, alelnöke Szun Csing-ling asszony és Tung Pi- vu lett. Mint ismeretes, a Kínai Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának április elején tartott ülése foglalkozott a vezető ál­lami tisztségek betöltésének kérdésével. A Központi Bizott­ság egyetértett Mao Ce-tung ja­vaslatával, hogy a következő időszakra ne őt jelöljék a Kí­nai Népköztársaság elnökének tisztségére. Mint az Üj-Kína hírügynökség rámutat, Mao Ce­Az előbbbi község legeltetési bizottságának a csövek beszer­zésére 80 000 forintot, az utóbbi község számára pedig ugyaner­re a célra 100 000 forint támo­gatást határozott el a v. b. A bejelentések során végül azt is elhatározták, hogy a TIT és a Hazafias Népfront szerve­zésében több községben is meg­indult népfőiskolák számára anyagi támogatást nyújtanak: a megyei tanács fedezi az elő­adói díjakat. A Szövetkezetek Bács-Kiskun megyei Értékesítő Központjának (MEK) elmúlt évi munkáját és idei feladatait tárgyalta ez­után a végrehajtó bizottság, a vállalat igazgatójának, Gáti Györgynek előterjesztése alap­ján. A vitában részt vettek: Panák László elvtárs, a SZÖ- VOSZ elnökehelyettese, Bartha József elvtárs, a Hungaro- fruct igazgatója és Hegedűs Ti­bor, a Zöldség-Gyümölcs Érté­kesítő Országos Szövetkezeti Központ igazgatója is. Az alapos, sokoldalú vita után több kérdésben született döntés. Varga Jenő elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese összefoglalójában rámutatott, hogy a MÉK elmúlt évi mun­kája mindvégig javuló volt, az ismeretes nehézségek ellenére teljesítette feladatát. Ezért a vállalat dolgozóinak és igazga­tójának a v. b. elismerését és dicséretét tolmácsolta. Ugyan­akkor hangsúlyozta, hogy az Idén új, még nagyobb feladatok előtt áll a MÉK. A termelőszövetkezetek eb­ben az évben ugyanis már a szerződéses felvásárlás mennyiségének csaknem a felét adják. Úgy határozott a v. b., hogy a MEK köteles minden leszerző­dött árut átvenni a termelőszö­vetkezetektől. A termelőszövet­kezetek viszont arra törekedje­nek, hogy «jó minőségű árut ad­janak át, hiszen azért több pénzt kapnak. A MÉK egyéb­időben a két küldöttség megál­lapodást irt alá arról, hogy a Magyar Népköztársaság 10 mil­lió rubel értékű hosszúlejáratú áruhitelt ad a Vietnami De­mokratikus Köztársaságnak egy elektromos gépeket gyártó üzem teljes berendezésének szállítá­sára. A nyilatkozat és az egyez­mény aláírása után IIo Sí Minh elnök vacsorán látta vendégül a magyar párt- és kormánykül­döttséget. Küldöttségünk nyolc­napos hivatalos látogatás után Hanoiból Pekingbe utazott. Hét­főn délután érkezett meg Vu- hanba, hivatalos kínai látoga­tásának első állomáshelyére. tung igy minden idejét a párt Központi Bizottsága elnöke tisz­tében ráháruló feladatok meg­valósításának szentelheti, ny­modon nagyobb lehetőség lehet arra, hogy erejét a párt és az állam irányvonalával, politiká­jával összefüggő kérdések meg­oldására összpontosítsa. Ez nem akadályozza meg, hogy tovább­ra is vezető szerepet töltsön be állami ügyekben, sőt ilymódon hasznosabb munkásságot fejt­het ki a párt és a nép javára — mutat rá az Üj-Kína hírügy­nökség közleménye. Mint közöltük, az Országos Népi Gyűlés döntése alapján a miniszterelnöki tisztet továbbra is Csou En-laj tölti be. ként csak azuklól a tsz-cklöl veszi át az árut, amelyek min­den terményüket a vállalat út­ján adják el. Az idén tovább szélesítik és a barack export­jánál is bevezetik a gyümöl­csök termelői csomagolását. A termelőszövetkezetek foko­zottabb állami támogatása ér­dekében arról is döntés szü­letett, hogy a MÉK köteles november 1-ig felmérni és leszerződni a termelőszövetkezetek fel­ajánlott áruit és csak azután köthet szerződést magán- termelőkkel. A MÉK munkájának tárgya­lása után azt is elhatározta a v. b., hogy a vállalat az idén fordítson nagyobb gondot a me­gye gyümölcs- és zöldségellá­tásának biztosítására. Eddig ugyanis az országos ellátás és az exportfeladatok teljesítése mellett ez a fontos elv gyakran háttérbe szorult. Most majd a MÉK, a MÉSZÖV, valamint a tanács kereskedelmi osztálya közösen megállapodnak abban, hogyan biztosítsák a megye városainak zavartalan ellátását gyümölcs- és zöldségfélékből. Végül elhatározták azt is, hogy tárolási tervet készítenek télire, s ilymódon tervszerű- . en biztosítják a szükséges készleteket a téli és tavaszi hónapokra is. Ezt a célt szolgálja majd az új kecskeméti hűtőház építése is, amelynek helyét most je­lölik ki. A v. b. ülése végül az első­negyedévi adóbevételi tervek teljesítését értékelte. Megállapí­totta, hogy több járásban és városban meglazult az állam­polgári fegyelem, romlott az adófizetési morál. A végrehajtó bizottság megfelelő határozato­kat hozott a tanácsok nevelő munkájában, valamint a pénz­ügyi szerveknek az állampol­gári fegyelem szigorú megkö­vetelésében mutatkozó hiányos­ságok kiküszöböléséra. nafták 1959, április 29, szerda Névnap: Péter Napkelte: 4 óra 32 perc Napnyugta: 18 óra 52 perc Magyar pártmunkások Moszkvában MOSZKVA. A Magyar Szo­cialista Munkáspárt pártmun­kásainak küldöttsége — köztük Molnár Frigyes elvtárs, a me­gyei pártbizottság első titkára — hétfőn a szovjet fővárosba érkezett. A delegáció — élén Szurdi Istvánnal, a Központi Bizottság ipari és közlekedési osztályának vezetőjével — a pártszervezetek ipari és mező- gazdasági munkáját tanulmá­nyozza. * — Üj kutat kap Dunavccse úgynevezett Faiskola települése. Kinic-pusztán, ahol eddig csak szennyezett víz volt, a községi tanács szintén kutat furat. — Tavaly a bajai járásban az egészségőrök 475 napot töl­töttek a községekben, s ezalatt 480 vegyesbolt, 42 élelmiszer- üzlet, 253 italbolt, 294 sütöde, 71 tej gyűjtő, C6 cukrászda, 129 üzemi konyha és számos más bolt és üzlethelyiség egészség- ügyi ellenőrzését hajtották vég­re. — Putics József, a megyei pártbizottság titkára és Varga Jenő, a megyei tanács elnök- helyettese látogatást tettek Ka­locsán a Sütőipari Vállalat üze­meiben és a Finommechanikai Vállalatnál. Hosszasan*elbcszél- gettek a dolgozókkal, az üzemek vezetőivel, főleg az üzemek ka­pacitásának jobb kihasználása iránt érdeklődtek. Megvizsgál­ták az üzemek fejlesztésének lehel őségéit. Megállapították, hogy a Finommechanikai Vál­lalat kalocsai dolgozóinak lét­számát mintegy 500—000 főre lehet felemelni a fejlesztés so­rán. — Kiskunmajsán két terme­lőszövetkezetet előkészítő bi­zottság működik, melyeknek tagjai között húsz középparaszt van. A párt és a tanács végre­hajtó bizottsága és a Hazafias Népfront községi bizottsága se­gíti az előkészítő bizottságok munkáját. — A franciaországi Auban város elmegyógyintézetében egy szélhámos kereskedelmi ügynök az ápoló személyzet öt tagjától összesen 70 ezer frankot csalt ki. A csalást az intézet egyik ápoltja derítette fel, akit a szél­hámosnak nem sikerült be­csapni. Csak a bolondnak volt esze? — Munkaruhákkal pótolta a leltárhiányt Nagy József, a Kis­kunfélegyházi Fűtőház' leltár­számadója, e ruhákat ideigle­nesen bekérve a dolgozóktól. Társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett csalás, sikkasztás bűntette miatt egy­évi és 8 hónapi börtönbünte­tésre ítélte a kiskunfélegyházi járásbíróság dr. Surányiné ta­nácsa. — Újabb önkiválasztó cipőbolt nyílik Baján. Az áj boltot az üvegbolt melletti cipőüzlet át­alakításával és korszerűsítésé­vel teszik alkalmassá önkivá­lasztó bolt céljaira. — Kalocsa adófizetői a tanács jelentése szerint az első ne­gyedévi adófizetési tervet időre teljesítették és az adófizetés je­lenleg is naprakész állapotban van. — Úszódon a községben ösz- szegyűjtött népi táncokat cs népdalokat adta elő a 10 népi táncos és a négyszemélyes ze­nekar. Előadásuknak nagy sike­re volt — írja Körmüsi János levelező, •— A Kecskeméti Fodrász Szö­vetkezet ünnepi nyitvatartása: május 1-én és 2-án zárva, má­jus 3-án, vasárnap egész napo» át nyitva tartanak az üzletek. — Após tag belterületi részén két km hosszúságban egészí­tik ki az eddigi villanyvezeté­ket. A 180 ezer forintos beru­házás 60 százalékát a megyei tanács, a többit pedig a köz­ségi tanács fedezi. A munkát szeptemberben fejezik be. — A csillagos cg titkairól tart előadást 111 Márton, a csillagvizsgáló munkatársa a munkásakadémia keretében a Bajai József Attila Művelődési Házban ma, április 29-én dél­után 5 órakor, — A Kalocsai Városi Tanács az 58-as választókerületben La­banc Ferenc elhunyt tanácstag helyett új tanácstag választásá­nak kiírását rendelte el, melyet május 10-én tartanak meg. — A kiskunhalasi járásbíró­ság az első negyedévben 18 esetben — főként magánkis­iparos munkáltató ellen — ho­zott elmarasztaló határozatot munkabér meg nem fizetőse miatt, s az elmaradt munkabér teljes vagy részleges megfizeté­sére kötelezte őket. — Kalocsa a május 1-i ün­nepséget zenés ébresztővel kez­di. Az üzemek, vállalatok és hi­vatalok a vásártéren gyülekez­nek fél tíz órakor, ahol ünnepi nagygyűlés lesz, amelyet Szabó Ferenc elvtárs, a városi párt-vb titkára tart. A nagygyűlés után a dolgozók felvonulnak a Be- loiannisz-kertbe, ahol egész nap szórakoznak. — Május 2-án Kalocsán, az Eperföldi iskolá­ban zászlóavató ünnepséget rendez a járási úttörő elnök­ség. A zászlót a Csupó Imre munkásőrszá/ad adományozta a kisdobosoknak. — Bevált a Német Demokra­tikus Köztársaság első lölUiaj- tasos repülőgépe. A 400 konst­ruktőr fél év alatt készítette el a géphez szükséges 40 ezer tervrajzot. A vezetőfülkébe 23 kilométer hosszúságú elektro­mos vezetéket építettek be. — Brazíliában megkezdték a szovjet filmek rendszeres vetí­tését. Az első között bemutat­ták a Negyvenegyedik, az Othel­lo, a Mexikói és a Don Quijote című filmeket. — A bajai szálloda helyre- állításáról néhány hónappal ez­előtt döntés született. Tájékoz­tatásunk szerint a szükséges pénz már rendelkezésre áll, s a kivitelező vállalat is meg­volna, csupán a tervek nem készültek még el. — Kereskedelmi és vendég­látóipart újító kiállítást rendez­tek Budapesten, a Közgazdasági Tudomány égi'etem előcsarnoká­ban. A számos ötletes újítás között ott van a kecskeméti TÜZÉP Vállalat újítása is, a téglarakógép modellje. A kiállí­tás május 4-ig tekinthető meg. — Exportképes késztermékeik arányát a tavalyihoz viszonyítva 10 százalékkal emelik a zöld­borsógyártásnál a Kecskeméti Konzervgyár dolgozói. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Palotás László (anyja neve: Nagy Mária), Sze­kér György (Gábor Erzsébet), Baán Sándor (Merúsz Mária), Kara Ferenc (Hegedűs Julian­na), Gyarmati László (Tóth Má­ria), Valkai Eszter (Gál Eszter). MEGHALTAK: Balázs Jó­zsef 79 éves, Pető Rudolfné Péli Magdolna 60 éves, Bárányi Ist­ván 75 éves, Dékány Istvánná Kis Julianna 60 éves, Móczár Mihály 74 éves, Sárközi Ancl- rásné Késmárczky Róza 75 éves korban. *0O©<K»K>0<><><»0O<>0O<>OOOd<KKK><><>©CK>O<>O<M Új irányelvek a szerződéses termelésben Intézkedések az állampolgári fegyelem megszilárdítására fiz idén is megrendezik a megyei borversenyt Beszámoló a megyei tanáé» végrehajtó bizottságának üléséről Liu Sao<csi a Kínai Népköztársaság elnöke II kínai államtanács elnökévé Csou En-lajt választották /

Next

/
Thumbnails
Contents