Petőfi Népe, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-26 / 97. szám
MIÉRT TANULTAK? SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS-KISKUN .MEGYEI, LAPJA-jM Mezőgazdasági szakemberek nyomában a kiskunfélegyházi járásban Megdöbbentő statisztikai adat- fa bukkantam a íélegyházi járási népi ellenőrzési bizottságnál. A népi ellenőrök felmérést készítettek a kiskunfélegyházi mezőgazdasági technikumban végzett növendékek elhelyezkedéséről, Eszerint az utóbbi négy évben végzett 157 mezőgazdász közül 35 helyezkedett el állami és egyéb gazdaságban, 14 gépállomáson, 6 a terményforgalmi, 1 pedig az adatforgalmi vállalatnál, 10 továbbtanult,' 1 kísérleti gazdaságban, 36 különböző vállalatoknál és hivatalokban keresi kenyerét, s 15 fiatal állá«» ismeretlen, A megyei tanács mezőgazdasági osztálya 20 tanuló elhelyezkedéséről gondoskodott 1955-ben, 8 a négy év alatt csupán egy tanuló ment termelőszövetkezetbe, Félelem a tanyai élettől Lehet, hogy a számok nem százszázalékig pontosak, hiszen a statisztika már nem tudja kimutatni az időközben adást változtatott fiatalok számát, mégis megdöbbentő: az a nagy ■erőfeszítés, melyet az új mezőgazdasági szakkáderek képzése érdekében tettünk, ha nem is :yolt hiábavaló, mégsem hozta ■meg a várt eredményt, azt, hogy olyan helyre kerüljenek a fiattal, szakképzett mezőgazdászok, «hol rájuk a legégetőbb szükség van, — a termelö6zővetkc- fiettbCi A statisztika készítésére! egy Időben a termelőszövetkezetek- (öcs dolgozó agronómusok helyzetét Is felmérte a népi cllen- főrzés, Jelentésében megállapítja. hogy elég nehéz a mezőgazdászok helyzete a kulturált városi és falusi központoktól távol eső vidékeken, Ehhez hoz- .eájárul még, hogy sok helyen nem támogatják- az agronómust munkájában, kezdeményezéseiben, javaslataiban, A fiatalok nagy része hamar elkedvetlenedik, s ip-ekszik állást változtatni, előnyösebb kulturális és ítársadalmi feltételeket biztosító környezetben. Agronómiái képzettségi! konyhalóny ‘ A statisztika átböngészése «után úgy gondoltam, nem árt 'magukkal az érdekeltekkel — ■mármint a mezőgazdászokkal — is elbeszélgetni. Egy fiatal, 21 éves leánnyal — Retkes Annával — a járási tanács folyosóján ismerkedtem össze. A bemutatkozás után kiderült, hogy ő is mezőgazdász, idetve szak- tjíépzett állattenyésztő. A kiskunfélegyházi mezőgazdasági technikumban érettségizett tt 956-ban. Azóta rövid pár hónapot dolgozott a Bajai Állami •Gazdaságban, de közbejött az lellenforradalom, s őt, mint a legfiatalabb állattenyésztőt, racionalizálták, Azóta megpróbált jynár minden elhelyezkedési lehetőséget, volt konyhaleány, s a (Dohánybeváltó Vállalat idény- •nunkása is, de legtöbbet munka nélkül kopogtatott az illetékes mezőgazdasági szervek, sőt még a termelőszövetkezetek ajtaján is, hogy álláshoz juthasson. Szereti szakmáját, hivalá- fcát, de minden eddigi elhelyezkedési próbálkozása kudarcot (vallott Ígéretet ugyan kapott már a járási tanács mezőgazdasági osztály vezetőjétől, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnökétől, s másoktól is, de ezzel még mindig nem oldódott meg problémája) Nem gondolnám, hogy ez gyakori eset volna, de éppen az előbbi statisztikát szem előtt tartva, nagyon kirívó példája a gondatlanságnak, amellyel elfeledkezünk a különben nélkülözhetetlen szakemberekről) Tapasztaltam azonban mást is a félegyházi járásban, A kun- szállási Alkotmány Termelőszövetkezetben már egész agronó- musi gárdát találtam, Sztankov László, volt állami gazdasági agronómus vezetésével, Ö néhány hónapja az Izsáki Állami Gazdaságból jött a termelőszövetkezetbe) — Eleinte idegenkedtek tőlem a tagok, de én igyekeztem meggyőzni őket arról hogy nem dolgozhat a szövetkezet jó szakember nélkül. Mikor idejöttem, első gondom a munkarend megalkotása, a munkafegyelem megszilárdítása volt, Boldog voltam, hogy ebben a szövetkezet párttitkára és elnöke egyaránt támogatott, Ezután fogtam a termelőszövetkezet terveinek átdolgozásához, s most mád úgy látszik, a magasabb fokú gépesítéssel jelentős megtakarításokat érhet el szövetkezetünk. Egyetlen példát szeretnék említeni, a burgonyavetést, Kézi erőved 500 munkaegység ráfordításunk lett volna, a gép 13,60-ért elvetette holdanként, A megtakarítás 15 holdon tízezer 800 forint) Míg a tanítványból tanító lesz... A későbbi beszélgetésből kitűnik, hogy Sztankov László nem egyedül akar eredményeket elérni a szövetkezetben. Két agronómust vett még maga mellé, így állattenyésztőt és egy szőlőtermesztőt, Mindketten fiatalok, egyik fiú, másik lány. Talán, sőt egészen bizonyos, hogy a nagy tudású agronómus keze alatt ők is olyan szakem- Derekké válhatnak majd, mint az iskola utáni első tanítómesterük, s ez nemcsak az ő hasznuk, hanem azé a közösségé is, amelynek jobb életén együttes erővel munkálkodnak, — hiszen a tanítványból is tanító lesz. Ha mindenütt így törődnének a szakemberekkel, s köztük a fiatalokkal is — nem kellene hosszú idő —, a nagyüzemi módszerek gyorsan utat törnének a szövetkezetben! Eszik Sándomé Fizessen elő a Petőfi Népére I TAVASZ A SZIKEN Szikes legelő, szikespuszta .., A föld fehér izzadsága rakodik kilométereken át a kunszent- miklósi Kiskunság Tsz földjeire. De a tagság ebből is hasznot nyer: 100 hold rizstelepet épít saját erőből, Balogh Sándor és Takács István munkacsapatát láthatjuk a képen, amint éppen gátat építenek. “■Bojtár! Eredj amarra körül!« — kiáltja kutyájának Ordasi Sándor juhász, s a tsz nyája két perc alatt fényképezőgépünk e!ó kerekedik, Ordas! Sándor az ősszel lépett a szövetkezetbe, régi juhász-ember, s az idén is 4 kilónál több gyapjút akar ie- nj ímj cey-csy jubrót. MÖEMLÉKEINKi Itt szereztek fegyvert 1849 gerillái Képünk a kecskeméti Deák tér 4. számú házat ábrázolja, amely jelenleg a Községgazdálkodási Vállalat központja. A régi kecskemétieknek azonban sok emléket eszébe juttat ez az épít' let, amely a XVIIL század közepén épült, abban az időben, amikor Mária Terézia a porosz háború miatt az országban sorra építtette a laktanyákat. Ez a ház is kaszárnya volt eredetileg, 1848-ban azonban kórházzá alakították át, s 1849 márciusában a gerillák, a partizánok Jellasics hadainak kivonulása után itt szereztek fegyvert, katonai felszerelést a betegen elhagyott osztrák katonáktól. A hírek szerint a városrendezés távlati tervében érdekes szerepet tölt be ez a műemlékként nyilvántartott épület. Mostani kapuja átjáróként fog szolgálni — gyalogos közlekedésre =» a sugárúttá átalakítandó Gáspár András utcán. (Hint ktiktmp cl némi fáí'da Községfejlesztéssel foglalkozó szakem-. berektől hallottam, hogy Rémen egy méter széles betonjárdát építenek. Azt is elmondták, hogy legalább 120 centiméter szélesnek kell lenni egy járdának, de hát a községi tanács v. b. úgy gondolta; amennyit a szélességen megtat karit, annyival hosz- szabhat tudnak épít te ni. Míg a szakember reket hallgattam, lelt ki szemeim előtt a következő jelenetek játszódtak le: Rozi néni nagy batyuval siet hazafelé az új járdán, amikor szembejön vele régi haragosa, Julis néni. Egymás mellett nem férnek el, de félreállni sem akar egyik sem. Még mit nem, hogy még majd én... r-> forr fel a vér szint te egyszerre mindkettőjükben. Tovább már sejtheti mint denki, hogy mi köt vetkezik... Hajnal felé Pista pityókásan bandut kol hazafelé a bált bői és szembejön vele az ugyancsak pityókás Jóska. Már előre kinyílik a bicska a zsebükben, ha arra gondolnak, hogy ki kerüli ki a másika t. Nem kell többet jósolni ahhoz, hogy megállapítsuk: rémesen keskenyre építik azt a rémi járdát... N. O. Kalimajor, Sugovica, Szilidi tó, a Tisza és a Duna várja a hétvégi kirándulókat — Országúd túrákat is szervez az IBUSZ — Megyénkben sokszor hallhatjuk, hogy nem dicsekedhetünk természeti szépségekben gazdag kirándulóhelyekkel, ahová érdemes lenne elmenni hétvégi pihenőre, Hogy azért van-e ez, mert itt élünk, s nem vesszük észre környezetünk szépségeit — kár volna most vitatni, amikor ismét beköszöntött a hétvégi kirándulások időszaka. Inkább szeretnénk felhívni a figyelmet néhány olyan kirándulóhelyre, melyet könnyen s olcsón meg lehet közelíteni, Mint hallottuk, a MÁV ismét indít majd tiszai kirándulóvonatokat — sokkal előnyösebb időpontokban mint az elmúlt évben. A végleges választ azonban majd a május végén nyilvánosságra kerülő menetrend adja meg, Szaporodnak az autó- és motorkerékpártulajdonosok. Az ő részükre már további, de ugyancsak megyei természeti szépségű kirándulóhelyet tudunk ajánlani: a solti Kalimajort, a Baja melletti Gemenci erdőt vagy a festői szépségű Sugo- vica-partot, Kevéssé használjuk ki, mint kirándulási lehetőséget, a Duna-menti falvakat és városokat, ahol ha nincsenek is fényes nyaralók, de nyugodt, kellemes körülmények között lehet tölteni a hét végét. Hasonlóan áll ez a Tismra, a Tőserdőre, a Szilidi-tóra és a Kecskemét környéki kisebb erdőkre* Azért, hogy n© vádoljanak bennünket sovinizmussal, szeretnénk felhívni a figyelmet a rövidesen meginduló IBUSZ kirándulásokra, különvonatokra is, Az IBUSZ első tavaszi társasutazására május 2-án kerül sor, Ez egynapos autóbusz-túra lesz és a részvevők megismerkednek Visegrád, Esztergom, Dobogókő természeti és történelmi szépségeivel, nevezetességeivel, Ezt követi május 23-án egy háromnapos észak-magyarországi autóbusz-túra, amelyre máris nagyon sok a jelentkező) Az első különvonatot május 31-én a TIT-tel közösen Lillafüredre indítja az IBUSZ. Miskolcon idegenvezető várja az érkezőket és kalauzolja őket a városban. A hétvégi egynapos kirándulás részvételi díja 50 forint lesz. Ezenkívül a nyári szezonban még nyolc különvonatot indít az IBUSZ az ország különböző vidékeire) PETŐFI KEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-KJskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám Telefon: 2S—16, 26—19, 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: ív -oa Előfizetési dl] egy bora 11 Ft Előfizethető és megvásárolható bármely postahivatalban ____ és kézbesítőnél. Bá űG-Kiskun megyei Nyomda v. Kecskémét. — Tel-s 15-»., «i-ljí í'Sil&lő* xmidäs Sali«: Béla Igazgató