Petőfi Népe, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-23 / 94. szám
K. oldal 1959. április 25, csütörtök Értekezletre ülnek össze q varsói szerződés tagállamainak külügyminiszterei Megélénkültek a genfi külügyminiszteri értekezletet megelőző tárgyalások. Kedden jelentették, hogy április 27-én Varsóban értekezletre ülnek össze a varsói szerződés tagállamainak külügyminiszterei, valamint a Kínai 'Népköztársaság külügyminisztere. Az értekezleten megvizsgálják a küszöbön álló genfi tárgyalásokkal kapcsolatban a Németországot érintő kérdéseket, beleértve a békeszerződést és Nyugat-Berlin kérdését. Walter Ulbricht, Németország Szocialista Egységpártjának főtitkára a genfi külügyminiszteri értekezlettel kapcsolatban rámutatott, hogy a bonni kormány bizalmas utasításokkal látja el a genfi értekezleten részvevő küldöttséget. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya ezzel szemben teljesen nyílt utasításoklcal látta el Cenfbc utazó küldöttségét. A nyugatnémet kormány azért titkolózik, mért fél a német közvéleménytől, tudva, hogy tervei a német nép éllén irányulnak. Bonnban kedden bejelentették, hogy az eredeti tervtől eltérően mégis Brentano külügyminiszter lesz a Genfbe utazó nyugatnémet küldöttség vezetője. Annak ellenére, hogy Brentano Genfbe megy, még ha lehetővé tennék, személyesen akkor sem lesz jelen az ülésteremben a tárgyalások alatt. Még a genfi külügyminiszteri értekezlet előtt kerül sor Adenauer kancellár londoni látogatására. A látogatás hírét Macmillan miniszterelnök közölte az Alsóház keddi ülésén. Erhard lesz Adenauer utóda BONN. A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint Adenauer kancellár utódjának a kérdése eldőltnek tekinthető. Etzel ugyanis, akit Adenauer személyes jelöltjének tekintettek, Erharddal folytatott megbeszélésén lemondott arról, hogy őt jelöljék kancellárrá. így Erhard gazdaságügyi miniszternek a megválasztása — miután a Keresztény Demokrata, Keresztény Szocialista Unió képviselőinek nagy többsége, valamint a Szabad Demokrata Párt és a Német Párt képviselőinek jelentős része is támogatni fogja t— minden valószínűség szerint bizonyosra vehető. — Gregoire francia mérnök felfedezte, hogy a betegeknek és betegszállítóknak egyaránt nagy könnyebbséget jelent a rugalmas hordágy. Hogy erre nem gondoltak előbb! Bonni politikai körökben Etzel lemondásában újabb bizonyítékát látják annak, hogy a Keresztény Demokrata, Keresztény Szocialista pártfrakció már szembe mer szállni Adenauer kívánságaival. BONN. Strauss nyugatnémet hadügyminiszter egyesültálla- mokbeli tárgyalásairól közük lapjelentések, hogy a miniszter tanulmányozta azokat a legújabb fegyverfajtákat, különösen az atom- és rakétafegyvereket, amelyeket a nyugatnémet hadsereg számára kíváhhak beszerezni. Strauss kijelentette, hogy a közeljövő egyik legfontosabb feladata az úgynevezett Az amerikai szenátns jóváhagyta Uerter kinevezését WASHINGTON. Az Egyesült Államok szenátusának külügyi bizottsága, majd néhány órával később a szenátus teljes ülése Is jóváhagyta Herter külügyminiszteri kinevezését. Hertvr Párizsba utazik WASHINGTON. Az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint Iierter külügyminiszter hétfőn repülőgépen Párizsba utazik, hogy az Egyesült Államokat képviselje a nyugati külügyminiszterek április 29-én, a francia fővárosban kezdődő tanácskozásán. Hírügynökségi jelentések közük, hogy Herter még párizsi útja előtt megbeszélést folytat Hammarskjöld ENSZ-főtitkár- ral. Ezzel kapcsolatban politikai megfigyelők rámutatnak arra, hogy egyes NATO-álla- mok komolyan fontolóra veszik az ENSZ bekapcsolását a berlini kérdés megoldásába. — Geraldine, volt albán királyné, aki férjével együtt Dél-Franciaországban él, most New Yorkban eladásra kínálja az albán korona-ékszereket, európai—amerikai fegyverzet integráció lesz. Ez azt jelenti, hogy szabványosítani kell a fegyverzetet és biztosítani kell a NATO-országok készleteinek ésszerű felhasználását. A nyugatnémet hírügynökség szerint Strauss nyilatkozatában megerősítette, hogy a Bundeswehr felkészül egy atom- és rakétafegyverekkel vívandó háborúra. NÄPTAE 1959. április 23, csütörtök Névnap: Béla Napkelte; 4 óra 42 perc Napnyugta: 18 óra 44 perc m A parkőr Gyermekkorom jutott eszembe, amint a kecskeméti Marx téren sétáltam a minap. Kecskemét »kis sétaterét« akkoriban mi uraltuk. Rúgtuk a labdát, s jaj volt annak, aki békésen sétálva közénk, a rohanó, száguldó fiúk közé keveredett. Nem is olyan régen ■— álig pár hete — szintén ilyen állapotok uralkodtak itt: a füves részen futballoztak, a madarakra légpuskával lövöldöztek, s a sietők itt karikáztak el kerékpárjukkal. Most azonban — amikor mindez eszembe jutott — éppen az oly régen nélkülözött parkőrt láttam, amint papírfelszedő hegyes botjával egy biciklizni akarót fenyegetett meg, s útban volt, hogy a park másik oldalán, a bekerített fü- vön játszó gyerekeket riassza el. Mert a kis sétatér — miután kiszolgált mint futópálya, bicikli- és futballpálya — ismét visszaváltozott békés és csendes parkká — sétatérré. —csa— — Hangversenyt rendezett a bajai úttörőházban a felsővárosi általános Iskola és a városi zeheiskota, melynek minden számát hatalmas taps követte. — Szakszervezeti választásokat tartanak április 3t)-ig a bácsalmási járás íöldmíivesSzö- vetkezelel. A bizalmi választások már megtörténtek, most az új Vezetőség választás ia kerül sör. — Megyénk MHS alansíene- zéteiiiek több mint felében megtartották már a tagkönyvcse- rét. Ez alkalommal választják meg a járási értekezletre is az alapszer vezetek küldötteit. A járási értekezleteket május második felében tartják. — A Tanácsköztársaság iskolapolitikájáról tart előadást ma este hét órakor a bajai József Attila Művelődési Házban Szu- pár András művelődési felügyelő. — A művelődési gépkocsit, az úgynevezett kultúrautót a Művelődésügyi Minisztérium megbízottja április 21-én adta át Budapesten a Báes-Kiskun megyei Könyvtár részére a könyvtár vezetőjének, Góhér Annának. A speciális építésű gépkocsi 600 kötet könyvet, filmvetítőgépet szállít, s megyénk községeit fogja járni. — Néni kielégítő a kecskeméti kisiparosok adófizetési készsége. 1958. végén 518 iparos, az összes iparosok 51,4 százaléka volt hátralékos. — 20 fokot esett négy' nap alatt a hőmérséklet hazánkban. Hétfőn Sopronban és a fővárosban hózáporok voltak, s országszerte szélvihar dühöngött. — Pótbemutatót rendeztek a járási kulturális seregszemle műsorából április 18-án Lakiteleken. A bemutatón azok az együttesek vettek részt, amelyek a lajosmizsei, s a tiszakécskei körzeti bemutatókon nem szerepeltek. A bemutatón sikerrel szerepelt együttesek részt vesznék a május 2-án megrendezendő kecskeméti járási kulturális bemutató döntőjén. — Mcgaarabolták cukorrépájukat a tataház! Petőfi Termelőszövetkezet tagjai. Kukoricából 300 holdat vetettek már el és lucernájuk máris kikelt. Ötven hold kender is á földben van. Napraforgójukat szinte kapálni lehétné — írja Körmöt;zi János levelezőnk* •— A Kecskeméti Városi Tanácshoz tartozó ipari vállalatok 1958-ban 2 790 000 forint többletnyereséget értek el, ebből 788 000 forintot nyereségrészesedésre, 232 000 forintot váila- latiejlesztési alapra, 74 000 forintot igazgatói alápra, 1 420 000 forintot pedig vállalatiejlesztési tartalékalapra fizettek ki. — Triciklin jut cl az élelmiszer a budapesti Rákóczi úti üzletekbe, az út javítása idején, amikor is a Rákóczi utat minden gépjárműköalekedés elől elzárták. — Az Cjbügi Állami Gazdaságot éliizcmmé avatták. Az ünnepségen a gazdaság tizenhat dolgozója kapott Kiváló állami gazdasági dolgozó jelvényt, A megyei állami gazdaságok igazgatója 20 ezer forint jutalmat osztott szét. — A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének V. kongresszusa szerint, amelyet vasárnap délelőtt 400 küldött részvételével tartottak meg a KPVDSZ székházában Budapesten, több mint 100 ezer magyar bélyeggyűjtő van. — A szalkszentmártoni II. sz. egészségügyi állomás került ki győztesen abból a versenyből, amelyet a Magyar Vöröskereszt országos kongresszusának tiszteletére április 19-én rendeztek megyénk vöröskeresztes egészségügyi állomásai között. — Az Izsáki Állami Gazdaság KlSZ-szcrvezetőnek vokál- együttese május 1-én lép fel először. Az együttes öt tagból áll. — Ma, április 23-án este 7 órakor a kecskeméti TIT helyiségében Pogány O. Gábor az alföldi táj festőművészeiről tart előadást. — Üj hiíltúrházűk felépítésen a bácsszűlösi úttörő pajtások két napi múnkávál segédkeztek. — Szombaton Itácsszcnl- györgyre látogat a vaskút! József Attila Művelődési Otthon színjátszó csoportja, ahol Kodo- lány Végrendelet Című három- fel vonásos drámáját adják élő. E dáiáböt Vaskűton kétszer játszották el hagy sikerrel. — A nyugdíjtörvény sokszorosított példányait minden termelőszövetkezetbe eljuttatja a Termelőszövetkezetek Bács-Kis- kun Megyei Tanácsa. — Gittet, olajfestéket, permetezőgépet lopott el a Máté- telki Állami Gazdaságból Stark István felsőszentiváni lakos, amiért a bajai járásbiróság dr. Lantos tanácsa jogerősen tiz- hónapi börtönbüntetésre ítélte. — »Lányok a Dunán« című zenés vígjátékot adta elő a jánoshalmi KISZ-szervezet, amelyet minden esetben telt nézőtér előtt játszottak — községi tudósítónk tájékoztatása szerint. — 1590 négyzetméter betonjárdát építenek az idén Bács- bokodon a községfejlesztési alapból. A mintegy 100 ezer forintos költséggel épülő járda elkészítésére a Csávolyi Vegyesipari Ktsz-szel kötöttek szerződést. — Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek. akik szeretett feleségem, édesanyánk, Geröházi Jőzsefné temetésén megjelentek, ravatalára virágot helyeztek és mélységes gyászunkban velünk együttéreztek, A gyászoló család. 7584 OOOOOOOOOOOOOOf heeskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Kasza-Tóth János (anyja névé: Magyar Mafia), Schvástá István (Csontos Mária), Marosi Lajos (Kasus Erzsébet). MEGHALTAK: Marton Szabolcs 53 éves, Kraus Vilnius Farkas 71 éves. Äse áprilisi taggyűlések után A Központi Bizottság 1959. március C-i határozatát pártszervezeteink taggyűléseken is megtárgyalták. Tapasztalataink szerint a taggyűlések előkészítésére járási és városi párt- bizottságaink mindenütt nagy gondot fordítottak. A bácsalmási és dunavecsei járásokban több pártonkívüü dolgozót is meghívtak a taggyűlésre. Baján a párt-alapszervezetek valamennyi vezetőségi tagjának, a kommunista üb-elnököknek és műszaki vezetőknek külön értekezletet tartottak a taggyűlés előtt. Ilyen előkészítés után a párttagság megjelenése és a vitában való részvétele a szokottnál is nagyobb volt. Hozzájárult az értekezlet sikeréhez az is, hogy a pártvezetőségek többsége alapos és jó beszámolókat készített, amelyek világos útmutatást nyújtottak a Központi Bizottság határozatának végrehajtásához. Kiskunhalason áz üzemi párt- szervezetek Vezetőségének beszámolói részletesen foglalkoztak az első negyedéves terv teljesítésével cs a termelési feladatokkal. A mezőgazdaság szocialista szektoraiban a termélési kérdések megvitatása méllétt nagy gondot fordítottak a tsz-ek gazdasági és politikái megszilárdításának tennivalóira. Az állami gazdaságok és gépállomások kommunistái konkrét megbízatásokat kaptak a szövetkezetek termelésének elősegítésére. A most lezajlott párttaggyűlések. egyik legfőbb tanulsága Sz, hogy párttagságunk egy emberként helyesli és teljes erejével támogatja a Központi Bizottság március 6-i határozatának megvalósítását. Párttagságunk lelkesedésére jellemző, hogy számos helyen megalapozottan, alapos körültekintéssel, a Központi Bizottság határozatában megjelölt feladatok túlteljesítésére tettek felajánlásokat. E taggyűlésekkel kezdetét vette a kongresszusi verseny megyénkben iá. A párt- kongresszus tiszteletére tett terven felüli vállalások összege ezideig Kiskunhalason 6, Kiskunfélegyházán 16, Kecskeméten pedig több mint l4 millió forintot tesz ki. A Bajai Gyapjúszövetgyár dolgozói 2 200 000 forint terven felüli teljesítést vállaltak. A Kalocsavidéki Fűszerpaprikaipari Vállalat dolgozói a költségkihatásokat ez évben 20,7 százalékkal csökkentik, a Kecskeméti Fűtőhúz dolgozói pedig 540 tonna szenet takarítanak meg. Ipari üzemeink a termelőszövetkezetek megszilárdítását is elősegítik. A kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések Gyára terven felül paprikapalántázó- gépet, ióvontatású permetezőgépeket, a Kecskeméti Téglagyár másfél millió forint értékű téglát gyárt terven felül. Versenyre keltek egymással a gépállomások, állami gazdaságok és tsz-ek is. A bajai járásban a csátuljai Budai Nagy Antal és a bácsbokodi Szalvai Mihály Tsz párosversenyre lépett egymással. A Bajai Gépállomás dolgozói vállalták, hogy 15 százalékkal növelik az egy gépre jutó nortoálhold teljesítményt. A kecskeméti Petőfi Tsz-ben úgy határoztak, hogy ez évben 600 000 forinttal növelik az árutermelést. Rém község kommunistái a tavaszi munkák időbeni jó minőségben való elvégzésére tettek vállalást A többségében jó tapasztalatok mellett szólnunk kell a hiányosságukról is. Több helyeh a taggyűlések egyik fogyatékossága volt, hogy nem elemezték megfelelően a XXI. kongresszus főbb megállapításait azzal a jelszóval, hogy ezt úgyis feldolgozzák a pártokta- tásbaii. Ebből eredően ném tükröződött eléggé a XXI. kongresszus és a márciusi határozat közötti kapcsolat. Másik fogyatékossága volt a taggyűléseknek, hogy az ipari üzemekben a beszámolók nem foglalkoztak a mezőgazdasággal és fordítva. Ezeken a helyeken nem látják az összefüggést e két fontos népgazdasági ág között. Több helyen előfordult, hogy nem elég alaposan vizsgálták a megvalósítható feladatokat, nem kutatták fel azokat a lehetőségeket, amelyeknek birtokában még eredményesebb munkát lehetne Végezni. Párttagságunknak tudnia kell, hogy á Központi Bizottság nem minden tervtúlteljesítést helyesel, hanem csak azokat, ahol ennek összefüggő feltételei megvannak. Tapasztalataink szerint e tekintetben is előfordultak kisebb hiányosságok. Nem volt helyes, hogy a taggyűléseket több helyen nem termelési egységek szerint, hanem összevontan tartották, vagy pedig községi aktívákkal helyettesítették. A Központi Bizottság március 6-i határozatának Végrehajtásáért még nem lettünk meg mindent. Hátralevő feladat, hogy a pártonkívüllek széles tömegéivel is megismertess sük és végrehajtásához megnyerjük támogatásukat. Szabó Sándor «aBaBaia«aBaiiaaaafliaaaaiiaiiiinaaa»i»w A nyugatnémet hadsereg atomháborús előkészületei