Petőfi Népe, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-21 / 92. szám
t, etSal |W|. iprtüs fi, kaid Nem teljes a bizalom az új amerikai külügyminiszter iránt , NEW YORK. Eisenhower el- tiököt vasárnap újabb bírálat érte azért, mert késlekedett Herter külügyminiszter kinevezésével. A New York Times szerint Eisenhower elnök tartózkodó magatartása azt a benyomást keltette, hogy a Fehér Ház nem bízott meg teljesen Herterben, Illetve nem annyira, mint Dul- lesban. A lap kétségesnek tartja, hogy Herternek sikerülni fog olyan kapcsolatot kiépítenie Eisenhowerrel, mint amilyen Dulles és az elnök között kialakult. A Reuter tudósítója azt írja: Washingtonban általános az a vélemény, hogy Eisenhower elnöknek a jövőben sokkal nagyobb mértékben ki kell vennie a részét az amerikai külpolitika irányításából, mint a múltban. Egyes megfigyelők azt jósolják, hogy a külpolitikai elgondolásokat egy vezető bizottság dolgozza majd ki. E bizottság elnöke Eisenhower lenne és igen jelentékehy szerephez jutna benne Nixon alelnök is. A Reuter amerikai hivatalos személyiségekre hivatkozva tudni véli: Herter egyik legelső tevékenysége az lesz, hogy igyekszik ellensúlyozni az utóbbi napokban kialakult benyomást, miszerint a tábornokok irányítják az amerikai külpolitikát és megpróbálja elsimítani a berlini légifolyosó kérdésében fellángolt angol—amerikai nézeteltéréseket Hagemann nyugatnémet professzor o két német állam közötti kapcsolatokról KÖLN. Walter Hagemann nyugatnémet professzor Kölnben beszédet mondott. Eljött á két német állam tárgyalásainak ideje. Csak a németek oldhatják meg saját sorsukat — mondotta. — A világ tőlük vár javaslatokat a német kérdés megoldására. Hagemann méltatta a német békeszerződés szovjet tervezetét és hangsúlyozta: Ha Bonnak nem is, a német népnek szüksége van e tárgyalásokra és a békeszerződésre. Azután állást foglalt amellett, hogy a nyugatnémet szociáldemokraták és szakszervezeték vegyék fel a kapcsolatot a Német Demokratikus Köztársaság munkásszervezeteivel. Jelenleg csak konföderáció útján Oldható meg a német kérdés —• mondottá. Nyugat-Berlin státusáról kijelentette, hogy 14 évvel a háború után ez a státus abnormális. KISHÍREK külföldről PEKING. Á kínai országos népi gyűlés vasárnap megkezdte a vitát Csőu En-laj miniszterelnök beszámolójáról. A képviselők telkesen beszéltek a szocializmus építésében elért "hatalmas eredményekről és helyeselték a miniszterelnök Tibetre vonatkozó nyilatkozatát. PEKING. A közeljövőben kínai katonai küldöttség indul Magyarországra. A küldöttséget Penk Tö-huaj marsall, a Kínai Államtanács elnökhelyettese, a Kínai Népköztársaság nemzet- védelmi minisztere vezeti. A delegáció hazánkon kívül Lengyelországba, a Német Demokratikus Köztársaságba, Csehszlovákiába, Romániába, Bulgáriába, Albániába és Mongóliába is ellátogat. ALGÍR. Algéria nagy városaiban és más helyein megkezdődlek a községi tanácsi választások. A nyugati hírügynökségek jelentésé szerint általában korlátozott az érdeklődés a választás iránt. Az AP tudósítója szerint a szavazás a megfélemlítés és a közöny jegyében folyt le. A szavazóhelyiségbé való belépés előtt az összes muzulmán férfiakat és nőket megmotozták. Algírban a déli órákig még a szavazó joggal rendelkezők 15 százaléka sem járult az urnák elé. Algéria kisebb városaiban és falvaiban a jövő héten szavaz a lakosság. ■ 8 Ünnepségek Pekingben a békemozgalom tízéves évfordulóján Pékingben nagygyűlés nyitotta meg a nemzetközi békemozgalom megindulásának 10. évfordulóján rendezett ünnepségeket A nagygyűlés ünnepi szónoka Kuo Mo-zso, a Kínai Békebi- rottság elnöke kijelentette, hogy « jelenlegi nemzetközi helyzet kedvez a nemzetközi békeharcnak. A kínai nép a legmelegebben támogatja a Béke-Világ- tanácsnak a leszerelésre, az atomfegyver betiltására és a robbantási kísérletek megszüntetésére vonatkozó javaslatait. A kínai nép állást foglal olyan nagyhatalmi értekezlet összehívása mellett amely a nemzetközi feszültség enyhítésének és a nemzetközi béke fenntartásával foglalkozik — jelentette ki Kuo Mo-zso. A nagygyűlésen a kínai fővárosban tartózkodó külföldi fcéke- harcosok is részt vettek. * LA PAZ. Nyugati hírügynökségek értesülései szerint Bolíviában szélsőjobboldali pucCsot kíséreltek meg. Nem ez az első eset, hogy bizonyos körök meg akarják bontani a fennálló rendszert. Az AFP jelentette, hogy a lázadást teljesen leverték. Churchill Amerikába utazik LONDON. Churchill, volt angol miniszterelnök két hét múlva az Egyesült Államokba utazik. Beavatottak szerint arra akarja rávenni Eisenhower elnököt és Herter külügyminisztert, hogy támogassák Macmil- lannak a Hruscsovval való tárgyalásokra vonatkozó tervét. A People című lap vasárnapi száma hangsúlyozza: Macmillan elgondolásait a berlini kérdés megoldásáról és a középeurópai csökkentett fegyverzetű övezetről olyan visszautasítás fogadta Franciaország és Nyugat-Német- ország részéről, hogy csak Eisenhower elnök mentheti meg Macmillan politikáját a kudarctól. Churchill tehát Mac millan beleegyezésével igyekszik rábeszélni majd Eisenhowert a cselekvésre. A nemesnádudvari Kossnth Termelőszövetkezetben 140 katasztrálís holdon vetik négyzetesen a kukoricát Látogatás a Bajai Gépállomáson A BAJAI GÉPÁLLOMÁS dolgozói vállalták, hogy 10 százalékkal túlteljesítik az évi tervet. Ez a kezdeményezés annál is inkább dicséretes, mert jelentősen megnövekedett a gépállomás körzetéhez tartozó termelőszövetkezetek száma és területe, melynek következtében természetszerűen nagymértékben sokasodtak a feladatok is. — Tavaly 6370 katasztrális hold volt a termelőszövetkezetek területe, az idén 10 500 — tájékoztat Bayer István, a gépállomás igazgatója. — Az elmúlt évben 38 200 normálhold volt a gépállomás terve, az idén iS 500, vagyis 7300 normálholddal több s erre még »ráígértünk« 10 százalékot. Nem könnyű feladatot vállalt tehát a kollektíva. Az igazgatóval, meg Horváth István főag- ronómussal arról beszélgetünk, miképp akarják teljesíteni az adott szót. —! 28 termelőszövetkezetünk van — magyarázza a főagro- nómus. — Március 10-ig valamennyivel megkötöttük a szerződést. Mindenütt annyi gépi munkát vesznek igénybe, hogy jelentős kedvezményben részelülnek a 3004ll-es rendelkezés t lapján. A bátmonostorí Kossuthban több mint 7 normálhold, a bajai Vörös Fényben és a nemesnádudvari Kossuthban pedig 5 normálhold gépi munka jut egy katasztrális holdra. Az aratást majdnem mindenütt 100 százalékig géppel végzik. Most a legfőbb feladat a kukoricavetés megszervezése. — Három darab TVD—6-os kukorica-vetőgép áll rendelkezésünkre — folytatja — sorosan és négyzetesen egyaránt lehet velük vetni. Eddig 325 hold négyzetes kukoricavetésre szerződtünk, de valószínűleg ez a szám növekedni fog. A nemesnádudvari Kossuth az ösz- szes kukoricáját, vagyis 140 holdat, négyzetesen veti. Itt kezdjük meg először a munkát. A bátmonostorí Kossuthban a kukoricavetés körülbelül 70 százaléka így kerül a földbe. — A tavalyihoz képest sokkal több növényápolásra kötöttünk szerződést. 1958-ban 777 hold gépi kapálást végeztek el a gépek, az idén 1350-et fognak. A négyzetesen vetett területre egyúttal megkötötték a kapá- lási szerződést is. — Egészíti ki az elhangzottakat az igazgató elvtárs. A gépállomás dolgozóinak eddigi munkájával meg vannak elégedve a közös gazdaságok tagiai Mindjobban rájönnek, hogy a gépek nehéz munkát vesznek le vállaikról. A gépállomás vezetői gyakran járják a termelőszövetkezeteket, jó kapcsolat teremtődött a két szocialista szektor között, amely elősegíti, hogy mindjobban megszeressék a gépeket, velük együtt a traktorosokat. Ez utóbbinak bizonyítéka, hogy 28 traktoros mór belépett a termelőszövetkezetekbe. Ezek, ha nincs munkájuk már a gépeknek, akkor segítenek a tagoknak, amiért kapják a munkaegység után járó részesedést. Ezzel megszűnt az az időleges »munkanélküliség«, amely az előző években még probléma volt, s amit úgy oldottak meg, hogy ebben az időben szabadságolták a traktorosokat. A technika fejlődésével, a gépek tökéletesedésével lassan elérj üli azt, hogy egész évben állandóan lesz majd munkájuk az erőgépek kezelőinek, mert minden növény termelését — a vetéstől kezdve a betakarításig — gépesíteni tudják. A KAPCSOLAT tehát jó a gépállomás és a környező termelőszövetkezetek között, amit több gazdaság elnöke is bizonyít. Az együttműködés pedig a jó terméseredményekben gyümölcsözik maid. K. ü Í5Z NAPTÁR 1959. április SÍ, kedd Névnap: Konrád Napkelte: 4 óra 45 perc Napnyugta: 18 óra 41 perc * — Nagyszabású majálist reu» de* a jövő hónap második felében, a népek barátsági hónapjának keretében Kunfehér- tó szocialista község Hazafias Népfront-bizottsága, — Lottó csúcsforgalom Kecskeméten. 42 ezer szelvény kelt el Kecskeméten, a lottó 15, játékhetén, amikor az öttalálatos szelvény kecskeméti tulajdonosainak nyereményét kifizették. — Megkezdték működésüket a Gazdasági Bizottság határozata alapján alakult termelőszövetkezeti beruházási irodák Győr-Sopron, Veszprém és Szolnok megyében. Az új szerv arra hivatott, hogy megfelelő képzettségű pénzügyi szakemberei révén segítse a termelőszövetkezetek beruházásait, — Jó idő lesz a nyáron, állítják a nemzetközi meteorológiai intézetek. Májusban és június első felében nedves és hűvös, júliustól szeptember közepéig gyönyörű lesz az idő — mint reméljük, — tj folyóirat jelent meg — az Ipar-gazdaság —, amely a közgazdászok és mérnökök számára sok hasznos cikket közöl. Megjelenése alkalmából sok sikert kívánunk szamara. — Nótalálkozót tartottak a közelmúltban Baján, a helyőrségi tiszti klub nőbizottsága és a járási nőtanács szervezésében. A vendéglátó tisztfeleségek és a meghívott falusi asszonyok kellemesen elszórakoztak —- írja Fazekas Péterné levelezőnk, — Lopás bűntettében visszaesőként mondotta ki bűnösnek a bajai járásbíróság Farkas Gizella gádoros! lakost, aki két karórát és 1580 forint értékű készpénzt lopott el. Büntetése: egyévi és hathónapi nem jogerős büntetés. — A gyermekek szórakoztatásáról is körültekintően gondoskodik az idei május 1-én a kecskeméti ünnepségeket előkészítő operatív bizottság. Legmulatságosabbnak ígérkezik a mükerti bábszínház műsora, — Máriái Mihály, a Bajai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese tart előadást a Tanácsköztársaság szociális és kulturális intézkedéseiről, ma, április 21-én este 7 órakor a Bajai József Attila Művelődési Házban, — 300 pulykát és 150 kislibát nevelnek fel a közösben a felsőszentiváni Űj Élet Termelőszövetkezet asszonyai. — Népi ellenőrzési vizsgálatok szerint megyénk földművesszövetkezeteinek taglétszáma gyorsabban emelkedett az országos átlagnál, amelyet Bács- Kiskun megye mezőgazdasági jellegének, s a földművesszövetkezetek jó tagszervező munkájának lehet tulajdonítani. — Megítélt az árokba esett ittas Morvái Istvánnak felállni, de miközben hóna alá nyúlt, zsebéből kivette annak 960 forint készpénzét Vörös Ferenc homokmégyi lakos. A kalocsai járásbíróság dr. Égerer tanácsa rablás bűntette miatt egyévi börtönre, s állampolgári jogainak gyakorlásától kétévi időtartamra való eltiltására ítélte. — Verdi: Traviata című operáját mikrobarázdás hanglemezről közvetítik a Szakszervezetek Megyei Tanácsa művelődési otthonában április 24-én délután 6 órakor. Belépés díjtalan. — Az egy főre eső átlagos évi termelés 1903-ig 15 300 forinttal növekszik a Kecskeméti Épületlakatosipari Vállalatnál. A termelékenység növelését főként új, modern gépek alkalmazásával kívánják elérni, — A kecskeméti IV. kerületi nőtanács kedden délután 6 órai kezdettel egészségvédelmi tájékoztatót rendez. Dr. Bolyos Mihály A rákbetegség címmel tart előadást, — Az Alföldi Állami Pince- gazdaság kecskeméti palackozó üzemének dolgozói áprtjis 18-án, szombaton tartott üzemi- gyűlésükön elhatározták, hogy a. palackozás önköltségét a kongresszus tiszteletére indított munlcár verseny során 10 százalékkal csökkentik, — Ma délntán 5 órai kezdettél ülést tart a Hazafias Népfront kiskunfélegyházi bizottsága, — Tartalékföldek hasznosításáról, s az úttörők üdültetéséhez a sátorvásárlás segítéséről tárgyalt április 12-én a balló- szögi tanácsülés, — Szovjet-Círményországban új filmstúdió építését kezdték meg és rövidesen egy 1600 személyt befogadó panoráma mozit is létesítenek. — A pedagógusok szakszervezetének kecskeméti bizottsága az ideológiai és szakmai továbbképzés megkönnyítése érdekében 3000 forint értékű ideológiai és pedagógiai szakkönyvet vásárolt ebben az évben. — Kedvező az időjárás a cukorrépa egyelésére a Bácsalmási Állami Gazdaságban is, ahol 80 ezer tő cukorrépa egyeiéset végezték már el. Holdanként 200 mázsa termésre számítanak, — A máriavárosi körzeti orvosi rendelő és a Klapka utcai bölcsőde udvarának fásítását vette tervbe az idén a Kecskeméti Városi Tanács — dr. Somogyi Lajos városi főorvos közlése szexint. — Kikelt a szabadföldi fűszerpaprika Kalocsa vidékén. Az idén 7700 holdon vetette« paprikát az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok a Kalocsai Füszerpaprikaipari Vállalat körzetében. — A Kecskeméti Víz- és Csatornamű Vállalat kútépítő brigádja Berényi Péter fúrómester vezetésével a napokban lát hozzá Alpáron a 260 méter mélységű ártézikút fúrásához. — József Attila verseit kiadták Prágában, a Világirodalmi Olvasmányok népszerű sorozatában. — ötezer darab nyárfacsemetét kapott Jászszentlászló község az erdőgazdaságtól, A fáes- kák kiültetését társadalmi munkában végzik a tömegszerveze- tek tagjai, a diákok, a termelőszövetkezetek és az egyes utcákban a lakosok. A facsemeték kiültetését már megkezdték, — Kiskunfélegyházán eddig 234 tehenet törzskönyveztek. Ebből 54-et a Dózsa, 50-et a Vörös Csilag, 10-et a Petőfi Termelőszövetkezet, 86-ot a tangazdaság és 34-ct a? egyéni gazdák. — A békemozgalom tízéves évfordulója alkalmából már e hónapban több békegyűlést rendeznek a kecskeméti járás községeiben, 19-én Lászl óf alván, 28-án Hetényegyházán és Buga- con, 28-án Lakitelekcu lesz nagyszabású békegyűlés, — Kisiparosok számára az Országos Takarékpénztár megyénkben az elmúlt évben egymillió 304 000 forint összegű hitelt folyósított főleg az ipari tevékenység megindításához szükséges gép, szerszám és felszerelés beszerzésére. — A kunbajái önkéntes tűzoltótestület tagjai április 12-én vizsgáztak az elméleti oktatás anyagából. Az elmélet vizsga után gyakorló bemutatásra került sor, melyen a vezetőség összeállította a járási versenyre induló csapatokat. A két tsz és a község öt csapata indul a versenyen — közli Vinkó Sándor községi tudósítónk, /