Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-15 / 12. szám

Z. oldat 1959. január 15, csütörtök I IIWIM II I I Mikoján: Hz amerikai nép békét akar ' NEW YORK. Mikoján ked­den New Yorkba repült. A szovjet minisztertanács első el­nökhelyettese — mint azt a washingtoni Fehér Házban kö- Eölték — pénteken két ízben találkozik Dulles külügyminisz­terrel, szombaton pedig —mint Ismeretes — Eisenhower elnök­kel tárgyal. Mikoján Los Angeles-i láto­gatása alkalmával interjút adott a Los Angeles Times te­levíziós központ munkatársá­nak. Arra a kérdésre válaszol­va, hogy véleménye szerint nem vezet-e háborúra a berlini hely­zet. Mikoján kijelentette, hogy a Szovjetunió nem akar hábo­rút. Azok a szovjet javaslatok, amelyek a Berlinben állomáso­zó összes külföldi csapatok ki- nását és Nyugat-Berlin szabad várossá tételét indítványozzák, éppen a béke biztosítására irá­nyulnak. Mikoján a továbbiakban el­mondotta, hogy azoknak az embereknek a hangulatából ítélve, akikkel találkozott, meg­győződött, hogy az amerikai nép békét akar. Hangoztatta, hogy a béke megszilárdításának tő akadálya a hidegháború. A kölcsönös művészcseréről beszélve kijelentette: A ma­gunk részéről az amerikai mű­vészeket legalább olyan szíve­sen fogadjuk, mint önök a mie­inket. A tudósító ezután meg­kérdezte, hogy a Szovjetunió valóban túl akarja-e szárnyalni az egy főre eső termelésben az Egyesült Államokat. — Valóban szándékunkban áll — felelte Mikoján. — De ezt a célt saját munkánkkal akarjuk elérni és ez nem okoz­hat kárt az amerikaiaknak. A szovjet béke javaslatok és Nyugat-Németország BONN. Nyugat-Németország- ban nagy és vegyes visszhan­got keltett Adenauer nyilatko­zata a német békeszerződéssel foglalkozó legújabb szovjet jegyzékről. A kancellár ugyan­is ragaszkodott a szabad vá­lasztások feltételéhez. A bonni diplomácia meg akarja nyerni nyugati szövetségeseit, hogy el­lenjavaslatok nélkül határozot­tan utasítsák vissza a Szovjet­unió kezdeményezését, nyilván ez ügyben küldte Adenauer Washingtonba egyik legfőbb tanácsadóját, Dittmann külügyi államtitkárt. Az AP hírügynökség bonni tudósítója szerint nyugat-német kormánykörökben bizonyos za­vart okozott Dulles külügymi­niszter keddi kijelentése, mely szerint Németország egyesítésé­ről nemcsak szabad választá­sok útján lehet szó. Bonni kor­mánykörökben minden esetre tartózkodnak Dulles megjegy­zésének kommentálásától, arra számítva, hogy majd részlete­sebb tájékoztatást kapnak, Adenauer politikai ellenfelei sürgetik a négy nagyhatalom tárgyalásait A Német Szociál­demokrata Párt sajtószolgálata kedden élesen támadta Aden- auert és Brentanót elutasító magatartásuk miatt. Adenauer és Brentano politikai Sztálin­grádot készít elő — mondja a szociáldemokrata sajtószolgálat. A kancellár hétfői nyilatko­zata a bonni kormány eddigi németországi politikájának csőd­nyilatkozata. Erich Lunge, a Szabad De­mokrata Párt parlamenti cso­portjának elnöke rádiónyilat­kozatában azt mondotta, hogy a szovjet kormány új lépést tett, amelyen ugyan vitatkozni lehet, de mindenképpen kezde­tet jelent. A legközelebbi lé­pést a Nyugatnak kell meg­tennie. »escBessssseesatvaaiBu Politikai pangás a két genfi értekezleten tárgyalás folytatását javasoló szovjet jegyzékről az angol kormány előbb még tanácsko­zik szövetségeseivel. KISHIREK külföldről LONDON; Nagy-Britannia Kommunista Pártjának végre­hajtó bizottsága tervet készí­tett a gazdasági válság leküz­désére. A tervezet szükségesnek tartja az ipar fejlesztését a fegyverkezési költségek csök­kentése révén, a fontosabb iparágak államosítását, továbbá a világkereskedelem növelé­sét a Kelet és Nyugat közötti kereskedelmi akadályok meg­szüntetése útján, HELSINKI. Finnországban végétért a negyven napja tartó kormányválság. Szukszelainen kisebbségi kormányt alakított, amely a külügyminiszter kivé­telével az agrárszövetség tagjai­ból áll. MOSZKVA. Január 15-én hajtják végre a Szovjetunióban a negyedik népszámlálást. Az utolsó népszámlálás 1939-ben volt. A hétéves terv részletes kidolgozásához és megoldásához szükséges feladatot több mint 600 ezer számlálóbiztos és el­lenőr végzi el. 900000000000 MEQNYÍLT a ba jai Jftunkásakadémia Kedd este hat órakor a ba­jai városi népfront-bizottság szervezésében megnyitotta ka­puit a bajai Munkásakadémia. A városi népfront-bizottság székházában közel 60 munkás vett részt az első előadáson. Dr. Kárpáti Jenőnek, a vá­rosi Népfront-bizottság elnöké­nek megnyitója után Kosár Lajos elvtárs, a Posztógyár igazgatója ismertette az Aka­démia öthónapos munkatervét. Az ünnepélyes megnyitó után dr. Balanyi László tanár tartotta meg előadását: Hogyan lett az ember óriássá? címmel. A hallgatóság nagy figyelem­mel kísérte a nívós előadást. Házasodási világrekord A házasodási világrekordot pillanatnyilag John Tucker 73 éves Kentucky-i vendéglős tart­ja, aki a közelmúltban ünnepel­te 17. esküvőjét. Meg kell mon­dani, hogy nem volt ugyanennyi felesége, miután több ízben — 1919 és 1957 között öt esetben — visszatért jelenlegi „újdonsült” feleségéhez. GENF, Az atomkísérletek megszüntetésével foglalkozó ér­tekezlet kedden másfélórás ülést tartott. A szerződésterve­zet ötödik cikkelyében mégnem született megállapodás. Ez a ooooo<>CKH>o<K>oo<KX><>CK><K><>0<><><>o<>ocK><K><K><x>o<XKH>oo<>oooaoo<><><XK>ocHXH^ — Az időszerű kérdéseket és, a párt művelődési politikájá­val kapcsolatos problémákat be­szélik meg ma a járási párt- bizottság épületében a bajai já­rás propagandistái. — Fülöpszállás is »-Kun-na­pot« szeretne rendezni. Elkészí­tett tervüket — jóváhagyás és támogatás céljából — megküld­ték a megyei tanács művelődé­si osztályának. t — A Vasvirág című, Cannes- ban nagy sikerrel bemutatott filmünket eddig a Szovjetunió, Anglia, Belgium, Csehszlpvákia, Lengyelország és a Nemet Szö­vetségi Köztársaság vásárolta meg. — Minden héten szakfilmet vetítenek Kiskunmajsán a Ha­zafias Népfront helyi vezetősé­gének határozata értelmében; (Baranyai István leveléből.) — Ismét megjelenik Sevcsik Jenő Fényképészek kpnyve cí­mű nagysikerű munkája. — Baleset az átrakó-állomá­son. Tolatás közben Hegedűs József, Szegedi Lajos u. 22. sz. alatti lakos, MÁV-alkalmazott egyik keze két mozgásban le­vő vagon ütközője közé ke­rült. Kórházba szállítása Után egyik ujját azonnal amputálni kellett. — Még csak 21 éves, és már kétszer állt a bíróság előtt Pá- csa Mária. Most ismét a bör­tön falai között várja a har­madik tárgyalást. Rácz Lász- lóéknál végzett alkalmi mun­kát. Megleste, hogy a háziak hová teszik a pénzt és kará­csony másnapján — amikor a háziak a Hírősben poharazgat- tak — behatolt a lakásba és elemeit 1700 forintot, — Gyászhír. Fájdalommal ér­tesítjük a rokonokat, ismerő­söket, hogy Pólyák Mihály jakabszállási lakos 26 éves ko­rában hosszú szenvedés után meghalt. A gyászoló család. 94 — Közlemény. 1959. január hó 13-án elveszett a városi ta­nács 65'481. számú adóbeszedési nyugtatömbje. Ezen számú nyugtatömböt a pénzügyi osz­tály megsemmisíti. Kecskemét; 1959. január hó 14. Kecskeméti Városi Tanács pénzügyi osztá­lya, adócsoport. 25 NAPTÁR 1959. január 15, csütörtök Névnap: Pál Napkelte: 7 óra 28 perc Napnyugta: 16 óra 20 perc * — Kaszap Sándor törzsköny­vi felügyelő irányításával fo­lyik az 1958. évi törzskönyve­zés értékelése. Megyénkben 4000 szarvasmarhát törzsköny­veztek az elmúlt esztendőkben. A számadatok összesítése után kiderült, hogy a tejtermelés örvendetesen emelkedett 1958- ban. — összehívták az . Országos Földművesszövetkezeti Tanács ülését január 16—17-re. — A hellenisztikus művészet­ről hallanak előadást a Sza­badegyetem művészettörténeti tagozatának hallgatói ma este 6 órakor, a TIT kecskeméti klubjában rendezendő előadá­son, — »Lassan járj, tovább érsz« — hirdették ezelőtt. Kecskemét lakossága azonban nem sokat törődik ma már a régi szólás­mondással, mert egyre gyakrab­ban utazik autóbuszon. 1958- ban 5 millió 542 500 utast — 753 000-rel többet mint az elő­ző esztendőben — szállítottak a városi autóbuszüzem társas­gépkocsijai. — Jánoshalma községfejlesz­tésére — helyi erőforrásból — 1 327 000 forintot fordítanak ebben az esztendőben. Ebből a pénzből — többek között — be­fejezik a kecskési orvosi ren­delő építését és a kiserdei vil­lamosítást, — Ehhez az öltönyhöz in­gyen kap sakkfigurákat... cikkely azokkal a kötelezettsé-j gekkel foglalkozik, amelyeket a‘ szerződés aláírói saját terüle-i tűkön vállalnának a nemzet-] közi ellenőrzési rendszerben. Azi értekezlet szerdán folytatta] munkáját. < Nyugati körök szerint nem] •valószínű, hogy a Szovjetunió, javaslatának megfelelően csü-1 törtökön folytatnák a másik] genfi értekezletet, amely a meglepetésszerű támadások] megakadályozásával foglalkozik.' Londonban közölték, hogy a] aooooooooooo , IVynjjat-EaPÓpa hó alatt Nyugat-Európa nagy részé-1 ben kedden tovább tartottak] az erős hóviharok. Nyugat-Né-' metországban több falu a szó] ezoros értelmében hótakaró alá' került. ] A falvak lakosai alig tudják] elhagyni házaikat, mert a hó mellmagasságig ér. Sok helyen] csak a vágányokat szegélyező] fák árulják el, hogy merre ha-] lad a vasútvonal. A Felső Harz-] vidéken 60 órája tombol a hó-' vihar. A hó takaró már meg-] haladja az egy métert. Felső Bajorországban a Zugspitzen] három méter 80 centi hótakaró fekszik. A hőmérséklet mínusz 22 fok. A francia meteorológiai in­tézet szerint tíz év óta nem volt példa ilyen nagyméretű hava-] eásra. Franciaország egyes he­lyein öt nap óta szüntelenül jg&ik a hó. VÁLASZOK EGY KÉRDŐÍVRE pán a szocialista rendben való­sulhatott meg. Egyesek — elég­gé ónös és felületes szemléleti módon — rögtön a megoldatlan szociális kérdéseket vetik fel az »űrrakéta korszakában-: »Tudo­mányos szempontból jelentős, politikai fegyverként érdekes, a dolgozók problémáinak szem­pontjából közömbös« — írják. Feleslegesnek tartjuk részletesen elemezgetni a vála­szokat. Ismertetésünk — amely hű maradt a válaszokban fog­laltakhoz — önmagáért beszél, s megszabja azokat a feladato­kat, amelyek az elkövetkező időben erőteljesebb közgazda- sági szemlélet kialakítására, a dolgozó parasztoknál természet­tudományi felvilágosító előadá­sok tartására, a pedagógusok­nál pedig mélyebbre ható vi­lágnézeti, filozófiai nevelésre ösztönöznek bennünket. A vizsgálat nagy jelentőségű eredménye viszont abban van, hogy kiderült: a munkásosztály feltétlen odaadása kormányunk politikája iránt nagyfokú tuda­tosságból származik, s a többi társadalmi réteg is egyöntetűen helyesli a nép érdekében hozott intézkedéseket, megértve, hogy az új rendelkezések tömegének éppen az új esztendő első nap­ján való életbelépése — szim­bolikus jelentőségű is: álla­munk évről évre egyre nyugod- tabbá és boldogabbá teszi éle­tünket. hinni. A pedagógusok fizetésé­nek rendezésétől a gépállomási munkásokkal együtt a párt és a kormány célkitűzéseihez való közelebbhozásukat látják, s töb­ben kérik a nyugdíjtörvény ki- terjesztését a mezőgazdasági dolgozókra is. Ez tíz év a nyugdíjasokon és egészségügy] dolgozókon kí­vül főképpen a pedagógusok számára köszöntött be jó re­ménységekkel. Nézzük meg, a megkérdezett 58 pedagógus mi­lyen Válaszokat adott a feltett kérdésekre. Az árrendezésből többnyire a kereskedelmi árak leszállítását látják, s nem vizs­gálják annak közgazdasági, az egyes népgazdasági ágak terme­lői árai közötti aránytalanságo­kat megszüntető jelentőségét, s bár helyeslik a luxuscikkek árá­nak emelését, várják a többi közszükségleti cikk árának csök­kentését is. Válaszaik szemlélete általában a szűkkörű prakticiz- mus, s nem látják a népgazda­ság egészét. Ugyanígy véleked­nek a saját fizetésük rendezé­séről is, noha nagyon — néha vakon — örülnek neki. Politikai iskolázottság, valamint filozófiai felkészültség hiánya mutat­kozik az űrrakéta kilövésével kapcsolatos válaszaikban: büsz­kék ugyan arra, hogy az Em­ber ezt elérte, de válaszaikban nem írnak arról, hogy ez esu­lelősségük érzetében a 65—70 évesek ügyét, akiknek nyugdi- : jaztatása nemcsak elhúzódik, de i — idősek lévén — csökkent ; munkaképességük miatt esetleg alacsonyabb besorolásba is es­hetnek majd. Idővel újabb ren­delkezések meghozatalát várják. < Egyértelműen a világűrrakéta hasznossága mellett foglalnak állást. Az egyik segédmunkás saját pénzéből táviratot is kül­dött a szovjet tudósoknak a si­keres kilövés után! Ugyanilyen helyeslőén nyilatkoznak a pe­dagógusok fizetésének emelésé­ről is, megjegyezve, hogy ez bi­zonnyal a pedagógusok világné­zeti állásfoglalására is hatással lesz. 1959-től a munkások a bé­kepolitika erősödését, s egyes alacsonyabb kategóriájú mun­kások fizetésének emelését vár­ják. Sokban hasonlít a munkásoké­hoz a gépállomási traktorosok, mezőgazdászok véleménye is. Többen közülük az árrendezés teljes közgazdasági jelentőségét látják — éles közgazdász szem­mel ismerve fel annak hasznát. A dolgozó parasztoknak az e kérdésre adott válaszaiban — közgazdasági tájékozatlanság mi­att érthetően — több a zava­rosság. A kereskedelmi árak le­szállítását azonban mindnyájan helyeslik. Ugyanígy vélekednek a világűrrakétáról is — bár el­ismerik: eleinte el sem akarták ] 19S9 első napjaiban a J Magyar Szocialista Munkáspárt j Megyei Bizottságának propa- jganda osztálya 300 kérdőívet I küldött ki különböző foglalko- >zású emberekhez. A kérdések ja következők voltak: Mi a vé­leménye az ipari termelői árak l rendezéséről, a vllágürrakátéról, >a pedagógusok fizetésrendezésé- >ről, s mit vár a párt és a kor- imány politikájától 1959-ben? A ’válaszokat a megkérdezettek tit­kosan adták meg, s így azok­> bői megyénk közvéleményének ’a legőszmtébb nézeteit szűrhet­jük le az év elején hozott kü­lönböző, hatását az életszínvo- inal emelésében éreztető rende­setekről, s az egész emberiség j számára új korszak beköszön- >tét jelző világűrrakétáról. E vé­lemények egyben megyei politi­kai életünk legidőszerűbb kér­dései is. > A kérdőívek egyharmadát lipari munkásokhoz juttatták el, 3akiknek válaszaiból elég magas- ’ fokú közgazdasági tájékozott- bság világlott ki. Az árrendezés­ének nemcsak a kereskedelemre j való hatását említették meg, de 5 büszkék arra is, hogy az ellen- < forradalom után alig két évvel 3 ilyen, az egész népgazdaság f konstrukciójára vonatkozó mó- sdosítással tudunk élni. Emellett ? örömmel fogadták a nyugdi j- * rendezést is. felvetve teli es fe-

Next

/
Thumbnails
Contents