Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-28 / 23. szám

19'9. 28, szerda 8. oldal 76á#om. n£mzetiiíqü tiífti tyq littest ájzwaeztuJt Qaxcui MÁRCIUSRA KÉSZ LESZ — erősitgetik a tanácsnál, amikor a garai művelődési ház építke­zéséiről érdeklődünk, A tanács több mint 200 ezer forintot for­dít a korszerűtlenné vált épület tatarozására és bővítésére, Nö­vekszik triajd a színházterem befogadóképessége, a színpad süllyesztett öltözőkkel gyara­podik! Hely kell, több hely a ga­rai kulturális élet egyre in­kább gazdagodó sodrásának, A végrehajtó bizottság nem cso­da, ha az új esztendő elején mindjárt napirendre tűzte a kulturális élet fejlesztéséhek problémáit. A helyi taöács ülé­se is erről tárgyalt legutóbb. Igaz, közben volt egy időszak, amikor az iram lanyhult, a mű­velődési ügyek irányításában zökkenők mutatkoztak. Ma már azonban Zegnál Márk, a hely­beli délszláv iskola egyik ne­velője személyében hivatott ve­zetet kapott a művelődési ház, s a tanácsülésen, valamint a végrehajtó bizottság plénuma előtt megvitatott tervek már a megnövekedőit igények jegyé­ben születtek. Az egész évre szóló távlati terv a három nemzetiségű köz­ség Igényeiből indult ki. A vég­rehajtó bizottság tagjai, illetve a tanácstagok maguk vállalta külön feladatként munkálkod­nak most a magyar, a délszláv és a németajkú népi együtte­sek létrehozásán. Csak a na­pokban jelentette be Mészáros Antal tanácstag, hogy a német Csoport szervezése is előreha­ladott stádiumban van. MIND A HÁROM nemzetisé­gi csoport táncegyüttesből, énekkarból és műkedvelő szín­játszókból áll majd. A meg­szervezett és most szerveződő csoportok legjobbjaiból pedig egy közös községi népi együt­tes alkot még külön egységet. Azt is ’■►törvénybe iktatták«, hogy ebben az esztendőben Í5 műsoros estet rendeznek. Hogy pedig az ismeretek terjesztése se szenvedjen csorbát, 74 elő­adást irányozták elő, s ebből 50-et a művelődési hái fálái között tartanak majd még. A nemrég megalakult műve­lődési tanács is hasznos tevé­kenységet fejt ki. Havonta rendszeresen ülésezik a hatta­gú vezetősége, negyedévenként pedig összehívják az egész ta­nácsot, hogy megvizsgálják a végzett munka értékét és kije­löljék az új feladatokat. Á havi kulturális terveket a művelő­dési tanács vezetősége tárgyal­ja meg elsőként. Nem hiányzik az anyagi tá­mogatás sem. Nemrég kapott 5 ezer forintot a délszláv csoport a községféjlesztési alapból. Né­pi táncruhákat és egyéb felsze­relési tárgyakat vásároltak be­lőle, A művelődési ház költsé­geit a tanács 10 ezer forintos külön támogatása fedezi. Be­rendezési tárgyakat, székeket vásárolnak majd az összegből. Sajnos, az ilyesmihez nagyon nehéz hozzájutni, hiszen köz­ismertek az országszerte fellen­dülő kulturális mozgalmak ilyen természetű igényei, a ter­melés csak nehezen tud lépést tartani ezzel a fejlődéssel, Sajátosan alakult a kulturális élet Garán. Arra kellett hatá­rozatot hozni, hogy a községi művelődési intézmények ne csak a fiatalok kulturális igényeit elégítsék ki, hanem megtalálja ott a szórakozását a község minden rendű és rangú dolgo­zója, köztük természetesen az Idősebbek is. Máshol Viszont —• s ez a gyakoribb — az ifjúság nevelésének megoldása megy nehezebben, EGYRE TÖBB NEVELŐ kap­csolódik bele a falusi művé­szeti tevékenység Irányításába is, ami biztosíték a párt és ta­nácsi szervek támogatása mel­lett arra, hogy a művelődési ügyek avatott kezekbe kerül­jenek yla AZ 1958. ÉV LEGJOBB MEGYEI ATLÉTIKAI EREDMÉNYE Az 1958. év atlétikai eredménye­ket általában az átlageredmények némi fejlődése jellemezte, i— Az egyes számokban viszont a lista­vezető eredmények gyengültek az előző évhez viszonyítva. A rövid távfutás mind a 101) méteren, mind a 200 méteren nem hozott ered­ményes javulást. 400 méteren vi­szont kitűnő eredmények szület­tek. Nagyszerűek az átlagok Is. Teltintettel arra, hogy kimondott rövid távfutónk Jelenleg nincs, ál­tálában a légjobb 400-asaink sze­repeltek jól a 100 és 200 méterén is. Sorrendben: Oravetz, Rohre büek. Ákos, és versenyzéstől most visszavonult Halászt kell elsősor­ban kiemelnünk. Oravetz 400 mé­teres nagyszerű, új, megyei csú­csa bizonyítéka a szorgalmas fel­készülésnek. Rolirböcik kitűnően szelepeit, ő továbbra is a nagy Ígéret. Az Ifjúságiak közül kiemel­kedik Ákos Antal. Meg kell még említeni Benét, Boskót és a ser­dülők közül Viharost, Tornyait és Kuesérát. Eredmények: 100 méter: 11.3 Ákos A.; Bajai Építők 11.3 Halász L.. Kkhalasl Kinizsi 11.3 Oravetz Z., Kkhalasl Kinizsi 11.4 Rohrböck D-, Bajai Építők , 11.4 Vujkov t„ Bájai Építők 11.4 Kovács A., Kmétí TE 11.5 Wigand S„ B. Építők 11.5 Bene Gy., Kkflsázá Ken), 11.0 Németh I„ Dávod 11.2 Boskó J„ KTE 11.7 Gzirják F., H. Kinizsi 11.7 Polcsice M.i Dávod 11.7 Viharos -Ze,, KTE 200 méter; 23.5 Rohrböck D.j Ö. Építők 23.8 Oravetz Z., H. Kinizsi 23.8 Ákos A., B. Építők 23.9 kovács A., KTE 24.0 Halász L„ H. Kinizsi 24.3 Wigand S„ B, Építők 24.6 Boskó J„ KTE 24.8 Hegedűs Gy.. B. Építők 24.8 Vujkov I., B. Építők 25.0 Pataki I„ B. Építők 400 métér: 50.1 Oravetz Z.j H. Kinizsi 50.6 Rohrböck D., B. Építők 52.6 Halász L., , H. Kinizsi 53.2 Ákos A., B. Építők 54.8 Czirják IT., H. Kinizsi 65.5 Szőri S., Kkmajsa 55.5 Pataki I„ B. Építők 55.8 Hegedűs Gy., B, Építők 56.0 Fogarassy L., H, Kinizsi 56.0 Boskó J., KTE 56.0 Sáránszky E„ KTE GYENGE RAJT — KITŰNŐ HAJRA JELLEMZI A KTE ŐSZI SZEREPLÉSÉT Mielőtt a Kecskeméti Testedző Egyesület ószi szerepJésével fog­lalkoznánk, beszámolunk az egye­sület vezetőségének újraválásztásl közgyűléséről. A KTE az elsők kö­zött volt, amelyik már Január ele­jén megtartotta az elnökség újra­választásával egybekötött rendes közgyűlését. Beretvás Dezső egye­sületi elnök üdvözölte a megjelen­teket, akik között a helyi meghí­vott elnökségi tagokon kívül meg­jelent az ÉDOSZ sportosztálya ré­széről juhász Ferenc sporttárs tó. A közgyűlés elnöklését Kiss Mar­git szb-elnük vette át. Ismertette közgyűlés napirendi pontjait, majd felkérte Beretvás Dezső el­nököt, beszámolójának a megtartá­sára. Beretvás Dezső beszámolójában részletesen sorra vette az egyes szakosztályok működését. A beszá­molóhoz igen sokan szólották hoz­zá, s különösen a pálya-kérdéssel foglalkoztak. Az elnök sporttárs megnyugtatta az érdeklődőket, are ról nincs szó, hogy a pályát az egyesülettől elvegyék, csupán ter­vet dolgoznak ki, hogy helyes len­ne-e a pályának a városi tanács kezelésébe való vétele. Ezután megtörtént a Jelölés. A jelölteket a közgyűlés egyhan­gúlag megválasztotta, s közülük az az egyesület elnöke Hettmann Jó­zsef lett, a helyettes elnök Mezei Béla és a titkár Bíró György. A közgyűlés ezzel véget is ért. Az elmúlt hét szerdáján azután Mindenféle új és használt állottat, nyers ALLAH BŐRÖKET a legmagasabb napi áron óímszmU a Pest—Bács—Nógrád megyéi Vállalat telepd Bái» megyében: Kecskemét: Kada Elek utca 1* Kiskunfélegyháza: Bajcsy Zsilinszky u. 5, Kiskunhalas: Jókai Ui 1: Kalocsa: Gombolyagi Út 1, 79 KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZlMlAZ- MŰSORA: Január 28-án, szerdán este 7 órakor Abrahám Pál: »VIKTORIA« Nagyoperett 3 felvonásban Bajor Gizi bérlet 8. tsz. szelvénybérlet* ozik ■Pl ű sora Január 28-án, szerdán: Baja Központi: Ember az ég­ben, Baja Uránia: Üdülés pénz nélkül, Bácsalmás: Fehérek és feketék, Dunavecse: Váratlan vendég, Jánoshalma: Razzia, Kalocsa: Ördögi találmány, Kecskemét Árpád: Játék az ör­döggel, Kecskemét Városi: Ház a sziklák alatt, Kiskőrös: Csen­des Don II. rész, Kiskunfélegy­háza: Megmentettem az életem, Kiskunhalas: Ég cs föld között, Kiskunmajsa: Chaplin parádé, KunszenUniklós: Akasztottak lázadása, Tiszakécske Petőfi. Fő utca, Tiszakécske Tisza: Is­merték egymást, Izsák: Éjjeli őrjárat. Szabadszállás: Fekete szem éjszakája. Aoróhírdetesu« I) 70Ö-AS toágánjáró szalagfűrész el­adó, vagy bérbeadó. Kecskemét, Kőrösi-hegy 98/a. __________________181 KO NVHABŰTGR eladó. Kecske­mét, Zöldfa utca 30. 7571 KIÁDG 7 lóra való Istálló. Kecs­kémét, Árok utca 1, 7575 EL.ÁDO 3 szobás családi ház 360 négyszögöl gyümölcsös szőlővel.1 — Azonnal beköltözhető. Érdek lödhi: Kecskemét, Nagykőrösi Utca 3h, emeleten balra. A szeszélyes idő járás folytán no- vembferoéit tél volt, december hó­nap jeleiitős részében inkább ta- vaszías volt az időjárás és a ja­nuárra sem lehet különösebb pa­naszunk. Több a szép mint a bo­rús, cStiriya napunk. A hetek pe- dip egymásután gyorsan peregnek s néhány nap múlva már a feb­ruár köszönt ránk. Viszont sport- eseménynek hónapok óta se híre, se namva. A hétköznapokkal semmi haj nincs. Ezek munkával telnek el, télen és nyáron egyformán. De itt vannak ezek a vasárnapok ..; Ta­vasszal, nyáron és ősszel már dél lőtt megkezdődnek a futballescmé- nyek, amelyek estig eltartanak. Közben egy-egy érdekesebb ko­sárlabdamérkőzés, Ökölvívó, birkó­zó, vagy éppen atlétikai viadal te­szi változatossá a sportprogram- mot. Nem is beszélve arról, hogy vívó- vagy asítáliténisZ-verseíiyek, motoros vagy kerékpáros műsorok Is tarkítják a sportszerető szür­külő »»egyhangú’* életét. Ez az az időszak, amikor állan­dó differencia, nézeteltérés van csa­ládi körön belül. Nem lehet ugyan­is megfelelően egyeztetni az ebéd­időt a sportprogramhoz. Mert az ember igyekszik jól kihasználni a vasárnapját, minél többet akar lát­ni a meccsekből. A feleség — egé­szen érthetetlenül — éppen ébben a fontos időszakban akarja délben sokáig látni szeretett férjét. Állan­dó sértődést jelent vasárnaponként az is, liogv a sietség miatt az ebéd minőségét a férj néni tudja kellőképpen értékelni, elismerni, mert „szegény” az utolsó falato­kat legszívesebben már az utcán fogyasztaná el, — ha merné ... Mvenkor vaunak azután a legtöbb helyen az olván utalások — főleg a régebbi házasoknál — „bezzeg 20 évvel ezelőtt...” Ezt tier«-«* a fe­leség mondja és megsértődik. En magám 1s hasonló beWz«tben vágyok. F cikk témáját valóban az életből merítettem. így jól tu­dom, hogy a kibékülés vasárnak este bekövetkezik, de azt is. ho^v egv bét múlva minden keZdŐdl1r -1 ölről Mindezt miért írom meg? Éssze­rűen azért, mert most. a téli na­pokon, egy kis ügyességgel, fur- fanggal, leleményességgel, meg tüdjuk teremteni a tavaszi-nyári —őszi „nyugalmunk” alapjait. Álljon itt az én példám» Hála, a rendkívül mostoha sport­naptárnak, hosszúi hetek óta nincs Kecskeméten egyetlen valamire­való sportesemény. Mit tesz ilyen­kor egy cseles, előrelátó, számító sportember? Vasárnap, már egészen korán megkérdezem a hitvesemtől, mit segíthetek neki? Elkészítem a reg­gelit, befütök, szőnyegeket poro­lok, szenet hordok, fát vágok, vi­zet hordok. A gyerek leckéjét tanulmányozom. Általában sürgö­lődöm. így telik el a délelőtt. Délután részt veszek a külön­böző családi összejöveteleken. Ro­konlátogatásokra járok, ha beteg van a kórházban, oda is elmegyek. Sőt, nagyon óvatosan — kártyá­zom is. Hogy mit jelent az óvatos kártyázás? Ennek is egyszerű a magyarázata. Az óvatosság alatt azt értem, hogy egészen gyengén, ötlettelerlül játszom, nehogy meg­szeressenek mint kártyapartnert és majd amikor meccsek lesznek, ve­lem akarjanak játszani. Mindez — nálam — nagyon jól bevált. A múlt vasárnap, amikor a drága Stanci néninél viziteltünk, jó ideig érirólam beszéllek. Dicsér­tek, hogy milyen jó férj vagyok. Vagyis ilyenkor kell összegyűj­teni azokat a „jó pontokat”, ame­lyeket maid a bajnoki időszakban elhüllajthatok ... Mert nemcsak a sportolók, ha­nem a szurkolók is megkezdték a felkészülést a közeledő tavaszra, a bajnokság megkezdésére. Meze! István megalakult a labdarúgó szakosz* tály vezetősége Is. Elnöknek Bcrct- vás Dezsőt választották, A szak­osztályvezető Mezei Béla, az In­téző Bíró György és á csápatkápi- tány Vass János lett. A szakosz­tályvezetői ülésen Molnár Ferenc edző részletesén. föglaikoZdtt min­denegyes játékossal és szakszerű tanácsadásokkal tárt* fel élőttiik kijavítandó hibáikat A szakosztály vezetőségi választó gyűlés után beszélgetést folytat­tunk á vezetőkkel a KTE Őszi sze­repléséről. Mihdendkélőtt arra kér­tünk feleletet, ml okozta a tavasz- szal NB Ill-as bajnokságot nyert KTE-nek azt a hihetetlen rossz rajtját, amely Szerint áz első nyolc mérkőzésen mindössze négy bon­tót Szeirzett? Ennek okát több tényezőben lát­ja a vezetőség. Legelőször Is ab­ban, hogy á csapat egész évi mun­káját semmisnek vették, hiszen hiába nyerték meg a bajnokságot — az átszervezés miatt nem kerül­hettek fel az NB ll-be. A másik és talán még döntőbb ok az Volt; hogy a csapat nem volt kellően felkészülve a bajnoki idényre. Eb­ben közrejátszott az a körülményi hogy a KTE-nek augusztus máso­dik felére egy lengyel vagy bolgár túrát Ígértek —, amiből végered­ményben, terminus összeegyeztetes miatt semmi sem lett. — Hozzá­járult azután ehhez még az te; hogy nem minden, játékos állt a csapat rendelkezésére — így töb­bek közölt Bitó és Toricska I„ és a védelemből kiesett két játékost még nem elég rutinos fiatalokkal kellett pótolni. Az edző kénytelen volt egyszerre több ifjúsági játé- kost is bevenni a küzdelmekbe, * igy: Bartát, Kaszát, Némethet és Gacsot.' A fegyelem is meglazult, mert az edzésekre való járás nem volt erős oldaluk egyes játékosok­nak. Ennék következtében maradt id azután a csapatból Berende és Káróly. Áz ő kimaradásuk folytán azután a visszavonulás gondolatá­val foglalkozó Bitörtak és Toricska 1-nek ismét csatasorba kellett áll­nia, s ez használt is a csapatnak. A fiatal játékosok mindjobban megedződtek a bajnoki küzdel­mekben. Az eredmény meg is lett, mért áz utolsó hét mérkőzésen a csapat veretlen máradt és 11 pon­tot szedett össze. A csapat erőssége a, közvetlen Védelem volt. Itt te a Toricska 1. —Bitó—Mészáros I. összetételű hát­védhármas. Pintér már rapszódi- kusabban szerepelt, s bizony egy­két {x>nt leadása az <3 lelldismere- tét terheli. A fedezetpár — De­zsőd II. és Vass — nehézen len­dült játékba, aminek oka többek között az is volt, hogy Dezsődnek többízben csatárt te kellett játsza­ni. A hajrában azonban már biz­tos tengely lett a két kiváló játé­kos. A csatársorban szerepeltek a legtöbben. Itt talán a tavaly még ifjúsági Barta váltotta be legjob­ban a reményekét. A játékosok közül csak egy akadt, aki mind a 15 mérkőzést végig játszotta — az új Csapatka­pitány: Vass János. 14 mérkőzést játszott Pintér. Mészáros L, De­zsőit II., 13-at Barta és Gaits, 11-et Berta és a két Toricska, ló-et Fe­kete (Időközben katonának vótiült be), 9-et Bitó, 6-ot Kasza. S-öt Ká­roly, 4-et Karazsia IV. és Máté III., 3-at Berende, 2-t Farkas és Németh, 1-et Baracsi és Nyárt. ÜJÉVI KUPA MÉRKŐZÉSEK HALASON A Kiskunhalasi Határőr Dózsa SK a jó Időt kihasználva Újévi Ku­pát ajánlott fel és a járási TST- vel egyetértőleg körmérkőzést ren­deztek, amelyen a Határőr Dózsa n„ a MÁV MTE és a Honvéd csa­patai vettek részt. A torna ered­ményei1 MÁV MTE—Dózsa ll. 1:1. MÁV MTE—Honvéd 622, Dózsa ll. —Honvéd 3:2. Így a Kupát a MÁV MTE nyerte Jobb gólarányával. A döntő mérkőzés után a Kupát Nóg­rádi alezredes, a rendező egyesü­let és SZalay László, a járási lab­darúgó alszövetség hevében adták át a győztes csapatnak. A torna befejeztével vacsorán látta vendégül a rendező Dózsa a sportolókat. l Készülődés — TAVASZRA Pillantás a világűrbe, a szábadsághegyi csillagvizsgálóban minden derűs égboltú éjszakán 9 tudományos munkatárs figyeli a csillagok járását. A 41 ezer fényévnyire levő csil­lagok közül a változó jellegűeket kedvelik leginkább. Most éppen az 5« jelű gömbhalmazt vizsgálják. A képen Lovas Miklós tudományos munkatárs az intézet nagy teleszkópjánál.

Next

/
Thumbnails
Contents