Petőfi Népe, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-17 / 245. szám
1 olfln.1 Sik Endre külügyminiszter felszólalása az ENSZ Politikai Bizottságának vitájában Az ENSZ Politikai Bizottságának szerdai ülésén a leszerelési kérdésekről folyó vitában felszólalt dr. Sik Endre külügyminiszter. Beszédében a többi között a következőket mondotta: A haladó erők világszerte a béke hívei. A reakciós erők veszélyeztetik a békét, mert tudják, hogy az idő nem a gyarmati rendszer fenntartásának kedvez. Rámutatott beszédében azokra az ellentmondásokra, amelyet az Amerikai Egyesült Államok tényleges külpolitikájában és a leszereléssel kapcsolatos nyilatkozataiban találhatók. A Politikai Bizottság ülése is bizonyítéka annak, hogy mást mondanak a tények, mint amit Lodge, az Egyesült Államok kiküldötte felszólalásaiban hangsúlyoz. Legutóbbi felszólalásában is az Egyesült Államok külpolitikájának szerves részeként tüntette fel a leszerelés kérdését. Hangsúlyozta, hogy teljes szívvel együtt működik az ENSZ minden erőfeszítésében a leszerelés megoldása érdekében, ugyanakkor azonban az Egyesült Államok külügyminiszterének a szenátusban elmondott beszámolója egy szót sem tartalmaz a tényleges leszerelés perspektíváibóL Ellenben mindegyik beszéd annak a szükségességét igazolja, hogy fokozni kell az USA és a több mint 40 szövetséges katonai erejét A továbbiakban Sik Endre bírálta az Egyesült Államok által benyújtott határozati javaslatot, amely lényegében a leszerelés elodázását és az atomfegyverkezés megszüntetésének elhallgatását jelenti. • Sik Endre után Noble, brit államminiszter szólalt fel. Bejelentette, hogy Nagy-Britannia is hozzájárult azokhoz a megállapításokhoz és javaslatokhoz, amelyeket a genfi atomszakértői értekezlet dolgozott ki a nukleáris ellenőrzés módszereiről. Cabot Lodge amerikai küldött hasonló bejelentést tett. Ezután Zorin, a Szovjetunió képviselője szólalt fel. A brit és amerikai küldött felszólalása alapot szolgáltat arra a reményre, hogy a genfi értekezleten közvetlenül rá lehet majd térni a nukleáris robbantási kísérletek megszüntetésének vitájára. Zorin hangoztatta, hogy a jelek szerint az ellenőrzés kérdésében nincsenek közöttük ellentétek. Ezért lehetővé válik a nukleáris kísérletek megszüntetéséről szóló politikai határozat kérdésének felvetése. A Politikai Bizottság ezután csütörtökre halasztotta a vita folytatását. Az ENSZ Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága kéthetes vita után határozati javaslatot fogadott el, amely szerint külön alapot hoznak létre, hogy segítséget nyújtsanak a gazdaságilag elmaradott országoknak egyes tervek kidolgozásához. A gazdaságilag elmaradott országok képviselői a vitában hangsúlyozták, anyagi eszközökre ás berendezésekre van szükségük. A Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, Bulgária, Csehszlovákia és néhány más állam képviselője támogatta ezt az álláspontot. Az Egyesült Államok és az őt támogató nyugati országok nyílt nyomással elérték, hogy a bizottság mégis az eredeti javaslatot fogadta el. Hyereményjegyzék a Hírős Napok alkalmából rendezett tárgysorsjátékról Az 1958) október 14-i Hírős Napok alkalmával a kecskeméti múzeumban rendezték meg a tárgysorsjátékot. A főnyereményt — egy 250 köbcentis motorkerékpárt vagy egy szobabútort — a IV. sorozat 19 685-ös számú sorsjegy tulajdonosa nyerte. A továbbiakban felsorolt sorsjegyeket sorozatszámukra való tekintet nélkül az alábbi nyereményekkel húzták ki. 100 forintos vásárlási utalványt a következő sorsjegyek nyertek: 14 037, 14 051, 14 821, 15 842, 16 848, 18 627, 19 006, 19 392, 19 532, 19 978, 50 forintos vásárlási utalványt nyertek: 10 407, 12 312, 13 578, 14191, 14 333, 14 938, 15 591, 17 336, 17 704, 19 748, 40 forintos vásárlási utalványt nyertek: 10 143, 10 529, 111 814, 112 548, >15 336, 16 313, H.S 820, 117 809, Ö8 944, Il9 296, tio 010, 10 253, 10 534, 10 641, 10 880, 11 113, 11 394, 11 553, 11 690, 11 840, 11 987, 12 135, 12 327, 12 441, 112 623. 10 251, 10 581, 11 996, 12 589, 15 403, 16 492, 16 957, 18 240, 18 962, 19 316, 10 014, 10 344, 10 577, 10 720, 11 049, 11 171, 11 415, 11 554, 11 700, 11 863, 12 057, 12 236, 12 361, 12 526, 12 641* 10 287, 10 683, 12 003, 13 493, 15 473, 16 536, 16 969, 18 271, 18 979, 19 329, 10 023, 10 440, 10 617, 10 763, 11 077, 11 367, 11 438, 11 597, 11 793, 11 918, 12 068, 12 294, 12 370, 12 536, 12 722, 10 501, 11 644, 12 434, 15 037, 16 042, 16 699, 17 135, 18 802, 19 215, 19 732. 10 159, 10 452, 10 630, 10 774, 11 088, 11 373, 11 509, 11 646, 11 828, 11 923, 12119, 12 301, 12 380, 12 614, 12 774, 12 850, 12 996, 13 520, 13 691, 13 837, 14 018, 14 149, 14 264, 14 505, 14 695, 14 858, 14 954, 15 238, 15 392, 15 631, 15 714, 15 824, 15 927, 16 029, 16 085, 16 291, 16 351, 16 443, 16 518, 16 735, 16 885, 16 961, 17 055, 17 224, 17 297, 17 384, 17 548, 17 598, 17 916, 17 993, 18 159, 18 300, 18 559, 18 805, 19 036, 19 226, 19 310, 19 470, 19 693, 19 787, 12 875, 13 049, 13 579, 13 714, 13 864, 14 065, 14 161, 14 283, 14 621, 14 723, 14 880, 14 963, 15 277, 15 501, 15 653, 15 771, 15 833, 15 962, 16 031, 16 148, 16 320, 16 399, 16 461, 16 615, 16 760, 16 915, 16 968, 17 100, 17 242, 17 341, 17 466, 17 552, 17 654, 17 939, 18 033, 18 224, 18 417, 18 645, 18 820, 19 044, 19 233, -19 358, 19 473, 19 740, 19 832, 12 929, 13 221, 13 641, 13 730, 13 957, 14 089, 14 170, 14 310, 14 640, 14 779, 14 996, 15 182, 15 353, 15 515, 15 667, 15 774, 15 887, 15 987, 16 032, 16 198, 16 326, 16 436, 16 473, 16 652, 16 856, 16 956, 16 973, 17 113, 17 256, 17 351, 17 499, 17 578, 17 872, 17 941, 18 041, 18 234, 18 471, 18 650, 18 849, 19 064, 19 260, 19 367, 19 475, 19 744, 19 864, 12 959, 13 259, 13 643, 13 829, 14 010, 14 119, 14 189, 14 364, 14 679, 14 853, 14 942, 15 227, 15 381, 15 630, 15 687, 15 822, 15 891, 15 990, 16 063, 16 221, 16 336, 16 442, 16 487, 16 665, 16 862, 16 959, 17 034, 17 190, 17 279, 17 363, 17 540, 17 579, 17 875, 17 960, 18 059, 18 277, 18 505, 18 713, 18 858, 19 223, 19 287, 19 439, 19 677, 19 746, 19 993. A nyertes sorsjegyek a kecskeméti Kiskereskedelmi Vállalat üzleteiben válthatók be, a főnyeremény tulajdonosának a városi tanács pénzügyi osztálya állítja ki a motorkerékpárra, illetve a szobabútorra jogosító utalványt, a sorsjegy felmutatása ellenében. ®5 forintos vásárlási utalványt nyertek: KISHÍREK külföldről Moszkva. A Szovjetunióban szerdán megkezdődött az atomháború veszélye ellen és az atomfegyverkísérletek megtiltásáért folyó harc hónapja. Szerdán este Moszkvában nagygyűlést tartottak, amelyen Fjodo- rov, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja kijelentette: a Szovjetunió egyöntetűen támogatja a tokiói atomfegyverellenes értekezlet felhívását, hogy minden országban rendez, zék meg az atomháborús veszély elleni harc hónapját » Washington. Eisenhower elnök szerdai sajtóértekezletén a távol-keleti helyzetről szólva amellett kardoskodott, hogy az Egyesült Államoknak ki kell tartania eddigi álláspontjánál. Újságírók megkérdezték, mi a véleménye a Kimoj és Macu szigetén tartandó népszavazás lehetőségéről? Az elnök nem volt hajlandó bővebben nyilatkozni, csupán annyit jegyzett meg, nem sok értelmét látja az ilyen elgondolásnak. * Nehru indiai miniszterelnök az amerikai televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette azt,; hogy egyetlen olyan javaslat sem vezethet a távol-keleti vál-: ság megoldásához, amely a nemzetközi bíróságot bízná meg Kimoj és Tajvan közötti szuve-> rénitás kérdésének megoldásában. India csak egy kormányt ismer el mégpedig a Kínai Népköztársaság kormányát. Kínának helyet kell biztosítani az ENSZ-ben — mondotta Nehru, | az indiai miniszterelnök. * Az algériai közüdv bizottság' csütörtök délutánra általános sztrájkot hirdetett. Egyidejűleg 'tüntetést is rendeznek. * A görög liberális demokrata: unió az ország népéhez intézett : felhívásában felszólította Pál királyt: vonja vissza Karaman- lisz kormányának megbízatását,: mert a kormány az unió szerint előkészíti Ciprus kettéosztását. Averoff görög külügyminiszter sajtóértekezleten foglalkozott a görög—török viszonnyal. Kijelentette, hogy a két ország viszonya olyan rossz, hogy további romlása már csak háborút jelenthetne. Ankarában kijelentették, hogy Törökország a megbékélés érdekében csatlakozott a ciprusi angol tervhez, bár változatlanul a sziget ketté-; osztása mellett foglalt állást.: Törökország azt kívánja, hogy: ne halasszák el a ciprusi angol terv végrehajtását és ez legyen Anglia, Törökország, Görögország között esetleg tartandó tárgyalások alapja. NAPTÁR 1958. október 17, péntek Névnap: Hedvig Napkelte: 6 óra 5 perc Napnyugta: 16 óra 53 perc * A NAP HUMORA Azért... Kuesik folyton veszekszik az asszonnyal, állandóan hangos az utca a lármájuktól) — Ha olyan rosszul bánik magával — mondja valaki Ku- csiknénak —, miért nem válik el tőle? — Azért, lelkem — hangzik a válasz —, mert még nem vagyunk megesküdve, * — A Hírős Napokon a kiállítás négy napja alatt vidékről és helyből tízezer általános és középiskolás diák látogatott el a Katona József-parkba, A kecskeméti úttörők pedig mindennap délelőtt fél 12-kor és este fél 6 órakor műsort adtak a. kiállítás látogatóinak és a művelődési pavilon előtt reggel 6-tól este 8-ig díszőrséget álltak. — Üj úttörőcsapatok alakultak az állampusztai, Bösztör- feketehalmi, borotarémi úti, Jánoshalma—Hergyevica és Jánoshalma—Kecskés ált, iskoláknál. — A Ganz-Vagongyár munkásai látogattak el a napokban a vaskúti Kossuth Termelőszövetkezetbe. A huszonegy tagú vendégsereg megelégedéssel tanulmányozta a közös gazdaságot, megegyeztek a tagokkal, hogy kölcsönösen segítik egymást. A Ganz-Vagongyár munkásai rendszeresen patronálni fogják a szövetkezetét. — Kecskeméten, a Béke téri iskolában tartott jelölőgyűlésen Molnár Józsefnét jelölték tanácstagnak. Molnár Józsefné a felszabadulás előtt a Benedek- cégnél mint munkásnő dolgozott. Az államosítás után az üzemi bizottság elnöke lett, majd később a SZOT megyei vezetőségének titkárává választották és jelenleg is ott dolgozik fáradhatatlanul, a köz érdekében. — Kedden délelőtt négytagú csehszlovák mezőgazdasági és kulturális küldöttség látogatott el a Hírős Napok kiállítására. Vezetőjük dr. Frantisek Hraval volt. Valamennyien elragadtatva nyilatkoztak a látottakról. Hangoztatták, hogy ez a kiállítás jól demonstrálja a homokvidék mezőgazdaságának fejlődését. •—* A kecskeméti Katona 364 rsef Színház a közönség kíván-* ságára este 7 órakor kezdi at Cirkuszhercegnő operett előadá-» salt) — A Bánk bánt is bemutatja a Moszkvai Nagy Színház társulata ebben a szezonban. A! karmester Melik Pasájev, rendező pedig V. Pokrovszkij lesz» — Hatezer darabból álló étkészletet szállít a Herendi Porcelángyár a moszkvai magyar étterem részéire. — Ezernyolcszáz mázsa silói készítettek a Helvéciái Állami Gazdaság ágasegyházi üzemegységének fiataljai. A KlSZ-szer- vezet tagjai pedig most alakították meg önkéntes ifjúsági segítő-brigádjukat, amelynek! vezetőjévé VSszeleszky Erzsébetet választották. — Bált rendez az Izsáki Föld- művesszövetkézet nőbizottsága» A bevételből varrógépet szeretnének vásárolni, hogy a november elején meginduló szabóvarró tanfolyamon részt vevő lányok és asszonyok már saját gépen tanulhassanak. — Szülők egyeteme címmel előadássorozatot indít Baján a Tóth Kálmári Társaság és a TIT. Az a tervük, hogy az előadásokat egységesen es a város négy különböző helyén helyi és fővárosi előadókkal szervezik meg. A városi tanács állandó bizottsága a tervet elfogadta és jóváhagyta. Ezen a gyűlésen azt is elhatározták* hogy a bajái festőművészek részvételével decemberben karácsonyi tárlatot is rendeznek. — Átalakítják a kultúrházat Vaskúton a községfejlesztési alapból. Hetvenegyezer forintos költséggel száz férőhelyessé bővítik, valamint új színpadot és előcsarnokot építenek. — A ladánybenei KISZ a napokban taggyűlést tartott, s azon Jobbágy Lajos személyében új titkárt választottak. Ko- liváni Dezső helyettes igazgató vezetésével pedig színjátszó- cs népi tánccsopjort alakult. — Megalakul a Zenebarátok Köre Kecskeméten. A kör egyesíti a zenekedvelőket, valamint a zeneművelőket és széles társadalmi alapokra kívánja helyezni a kecskeméti zenei életet. Az alakuló gyűlés 17-én, pénteken este 6 órakor1 lesz a Petőfi utca általános zeneiskolában. — Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondok mindazoknak, akik drága jó férjem elhunyta alkalmából nagy fájdalmamban együttérzésükét fejezték ki; Schmogrovits Ernőné és családja. 5915 VÁLASZ A BIZALOMRA HARMINC ÉVVEL EZELŐTT egy újsághirdetésre ügyeskezű mesterember költözött Kiskunhalasra. Az illetőt a kerek labda szurkolói ugyanúgy ismerik, mint a kommunisták. Tizenöt évig volt futballbíró, pirosfedelű párttagsági könyvébe pedig ez van bejegyezve: A munkásmozgalomban résztvesz 1919 óta. Bodoglári Lajos elvtárs, mert hiszen róla van szó, hét éve dolgozik a Kiskunhalasi Motor- és Gépjavító Vállalatnál. Jelenleg a bádogos és vízvezetékszerelő részleg vezetője, aki negyven munkatársával áll a lakosság szolgálatában. Munkáját, szaktudását régóta becsülik a halasiak, de a múlt héten olyan kitüntetés érte, ami még jobban megerősítette hitét — bíznak benne az emberek. Lakóhelyén, a 11-es választókörzetben, városi tanácstagnak jelölték. Az idős kommunista életútját tekintve találó, ha azt írjuk, néha változnak a közmondások: az embert nemcsak barátjáról, de fiáról is megismerni. A 11-ES KÖRZET jelöltje úgy nevelte gyermekét, hogy ifjú Bodoglári Lajosról, mint a legjobb művezetők egyikéről nyilatkoznak a Bács megyei Építőipari Vállalatnál. Szorgalmával, szervezőkészségével kiérdemelte, hogy több közismerten fontos építkezés szerelő munkáit bízzák rá. Ö vezette a Szolnoki Dohányfermentáló, a martfűi Tisza Cipőgyár, valamint a hatemeletes budapesti Lottó Áruház víz- és fűtésszerelési munkáit. Amilyen jó szakember a fia, olyan közismert Halason az apa. Nevét a jó ivóvízellátással kapcsolatban sűrűn emlegetik. A maga és részlegének munkája nyomán több kilométer hosszúságban fut már az életet adó víz a város utcáin. Válaszul az előlegezett bizalomra, Bodoglári elvtárs és munkatársai jelenleg is az ivóvízellátás kiszélesítésén dolgoznak, önként vállalt házi felajánlásként elhatározták, az országgyűlési képviselők és a tanácsválasztás napjáig, hogy újabb körzeteket kapcsolnak be a központi ivóvízellátásba. Tervük szerint csővezetéket fektetnek le a Kiskunhalasi Gépállomástól a Kárász utca sarkáig. Csapból folyó vízzel látják el az Oncsa-telepet, s hogy a Bükkönyös városrésznek is jó ivóvize legyen, felajánlották, a Zalka Máté utcán 300 méter hosszú vízhálózatot építenek ki ugyancsak november 16-ig. MÁR E PÁR SOR IS bizonyítja, helyesen választottak Kiskunhalason a 11-es körzet lakói, amikor a munkában nyughatatlan Bodoglári Lajos elvtársat jelölték tanácstagnak. Hiszen aki rhár az előlegezett bizalomra is ilyen szép felajánlással válaszol, az tanácstagsága idején biztos jó képviselője lesz választói érdekeinek. Sándor Géza