Petőfi Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-18 / 220. szám

I 1938. szeptember 18, csütörtök 8. oldal W' Uj nyolcfantermes iskola épül Izsákon Izsák község is kinőtte már á régi iskolát. Éppen ezért a la­kosság óhajára a községi tanács és az állam támogatásával meg­kezdték egy nyolctantermes, emeletes, új iskola építkezését. Központi beruházásból 3 300 000 forintot, a községfej­lesztési alapból 500 ezer forin­tot biztosítottak az új iskola fel­építésére. A tervek szerint leány- és fiúzuhanyozó, közpon­ti fűtés, nevelői és igazgatói szo­ba, úttörő könyvtár, két szertár, két szoba összkomfortos lakás nyújt otthonos kényelmet a ta­nulóknak és nevelőknek egy- aránt. Az új iskolát 1959, szeptem­ber 1-én adják át rendeltetésé­nek; fóctoCSf fftífádcft1 Itú't&í’Vlci&'S pJ'ö-pV S’i'lck&S'Qs&ti'l&ßti' Oláh Károly kiskunfélegyházi prépost plébános nyilatkozata Farkas József, Vida József és Paor Balázs kőművesek az új iskola alapját rakják. Az egyéni termelőknek is érdeke A városok, községek közútjain a növényvédő állomás állami vé­dekezést hajt végre az amerikai fehér szövőlepke pusztítása el­len. A községeken kívüli köz­utakat az Ütíenntartó Vállalat­tal megállapodva igyekszik meg­tisztítani e veszedelmes kárte­vőtől. A védekezés azonban nemcsak a növényvédő állomás feladata, hanem az egyéni ter­melőknek is érdekük a kártevők pusztítása. Csak egységes véde­kezéssel érhetünk el eredmé­nyeket. Sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a lerágott fák. A termelőknek tudniok kell, hogy a szövőlepke kártétele és tovább szaporodása milyen ve­szélyekkel jár. Külföldre sok gyümölcsöt és szőlőt exportá­lunk, de csak szövőlepkehernyó­tól mentes árut fogadnak el. Már megindult a szőlőexport, az olyan tételeket, amelyben a nö­vényegészségügyi vizsgáló kö­zegek hernyót találnak, vissza­utasítják. Ezért felhívjuk a ter­melők figyelmét, hogy ne ha­nyagolják el a szövőlepkeher­nyók irtását; Szűcs József hogy előbb-utóbb meg kell hoz­mok a béke győzelmét. Kérdés: Miben látja a béke­mozgalom jelenlegi legfőbb fel­adatait? Válasz: Én ismerem dolgozó népünket, s örömmel áilapítha tóm meg, hogy békére vágyódik, csak az utat kell megmutatni számára, hogyan segítheti azt leg­jobban. Megny ug vássa 1 tapasz­talom, hogy a Hazafias Népfront az országban mindenütt felis­merte magasztos hivatását, amellyel a kormány politikai, gazdasági és kulturális program­jának megvalósulását elősegít­heti. A népfront, amely magába foglalja dolgozó népünk legja­vát, többek között arra is törek­szik, hogy a békét, a béke gon­dolatát mnidinkább .elmélyítse az emberek lelkében és segít an­nak felismerésében, hogy a békét leginkább akkor tudjuk szolgál­ni, ha mindenki ott, ahol dolgo­zik, becsülettel végzi a felada­tát. Ha a termelésben minél na­gyobb sikereket érünk el, ha ösz- szefogunk és közösen dolgozunk, kormányunk programjának meg­valósulásához nyújtunk segítsé­get — ez a program pedig köz­tudomásúan gazdasági megerő­södésünket is szolgálja. Mindezek mellett szükségesnek tartanám, hogy a Hazafias Nép­front rendezvényein olyan irá­nyú felvilágosító munkát is vé­geznének, hogy minél többen döbbennének rá a háború bor­zalmaira s ennek nyomán teljes odaadással kovácsolódhatna ösz- sze népünk a béke megvédésé­ben. Téli estéken, amikor falusi népünk is jobban ráér, előadá­sokon lehetne megismertetni a Különböző népek életmódját, szo­kásait, hogy a népek barátsága a lelkekben is megvalósulhasson. A kellő hozzáértéssel megszerve­zett nevelőmunka ezenkívül je­Képek a mezőgazdasági kiállításról (Saját tudósítónktól) A mezőgazdasági kiállítás egyik kedvenc és igen látoga­tott helye a Bugaci csárda. Igazi nádfedeles kis csárda, amolyan kis útszéli becsali csárda, a nyi­tott lángon, szabadban főzött finom ürüpaprikás és egyéb sül­tek messzeáradó illatával. Lom­bos fák árnyékában sűrű ember­karéj veszi körül a csárdát, előtte idetelepített szőlősorok, mindjárt itt az elején a izsáki Kárfehér és Mathiász János hibridje, a Kecskemét virága, Feloldott víg hangulat, me­lyet a frissen pergő szakácsnők és szakácsok oldozgatnak, Nin­csen itten menükártya, díszes aranyszélű kartonlapra nyomott étlap, csak amolyan meleg, igaz 6zívből fakadó kínálgatás. Mivel Is kezdje az ember, hogy igazi csárdái hangulatot lopjon ma­gába itt a vásáron? Hát kérem, toroköblítőnek jöhet egy kupica kecskeméti barack, hogy utána egy tál jóillatú paprikás íze ejl- t>e a gyomrot kábulatba, meg- meg öntözgetve a jóízű falato­kat egy-egy pohár csengődi riz- linggel. De ha éppen mustra fáj a foga, úgy azonnal préselnek is, hull a kis zúzóba a tömött sző­lőfürt, hogy mézédes must csör­gedezzen a metszett pohárba. ' Van aki repetái is, hiszen nem mindig adódik ilyen kiváló al­kalom, a paprikást sült követi és a csengődi nemcsak jó nyoma­ték, de csuszamlósabbá teszi az litat a falatoknak is. A nyitott tűz lángnyelvei pedig oldozzák a jó falatok ízeit, hogy egyha­mar el ne felejtkezzen róluk az ember. A megnyitás óráiban sok százan ostromolták a csár­dát és az üstök körül sürgö- iődő-forgolódó fehérnépek állták pz ostromot kipirult» mosolygó arccal, igazi magyaros vendég- szeretettel, * Idejegyezzük a nevét. Koszo­rú István, Hogyan kerültünk, ha futólagos ismeretségbe is? Tár­saságát invitálta a díjnyertes borok pavilonjába és még hoz­zá eképpen: — Gyerünk, igyunk egy pohár Helvéciáit, Honnan ismeri ízét, zamatét, tüzét a helvéciai ezerjónak, riz- lingnek? — Kérem, én sűrűn járok Kecskemét környékére és nem is ember, aki arra felé jár és nem ízleli meg Helvécia igazi nek­tárját; Tehát itt vagyunk a díjazott borok pavilonjában. Jegyezzük is mindjárt fel a megye díjnyer­tes borait, melyeket megkóstol­ni a vásár megtekintésének el maradhatatlan velejárója. Fe­hértói rizling, izsáki sárfehér, olasz rizling, a kunbajai és vas­kúti kadarka, és egy új, ízle­tes borfajta, a helvéciai ezerjó és az olasz rizling mellett — a tramini, * A gyümölcs és zöldség pavi­lonban sűrű embertömeg hul­lámzik. Dicséret, elismerés éri a kiállított gyönyörű kosarak, a mezőgazdaság immár nemcsak hazailag elismert, de a külföl­dön is hírnevet szerzett termel- vényeit. Soraikban méltán cso­dálják a kecskeméti 363, a ko­rai 15 és a törpe paradicsom­fajtákat. De ne felejtsük ki a sorból, ha már a paradicsomo­kat dicsérjük, a vaskúti Kossuth Tsz fejlett, gondos munkás­kezet, féltő termelői gondot el­áruló paradicsomfajtáit sem, ♦ Pillanatkép a nagyüzemi gaz­dálkodást segítő gépek csarno­kából. Kutató tekintetek vizs­gálják egy szénarendsodrógép modelljét. A megállapítás róla: ötletes, gazdaságos, munkaerőt pótló, igen célszerű és főleg praktikus. Készítették az ipari- tanuló-intézet tanulói, Baja, A modellversenyben oklevelet is nyert, (bíró) lentősen elősegítené azt is, hogy a szocializmus építésébe népünk minden rétege bekapcsolódjon s ezzel hazánk felemelkedését, az egész nép boldogulását, a béke megerősítését segítenénk. Kérdés: Hogyan határozná meg a római katolikus egyház, illetve a papság feladatát a békehare-* ban? Válasz: A magyar katolikus egyház eddig az Opus Pacis ke­retén belül fejtette ki bókemun- káját a magyar püspöki kar irá­nyítása mellett. Jelenleg azon­ban az országban mindenütt megalakulóban vannak a me­gyei békebizottságok mellett működő papi béke bizottságok, amelyek arra vannak hivatva, hogy a megyék sajátos program­jának megfelelően irányítsák a papi békemozgalmat. Az eddig megalakult papi békebizottságok igazolják, hogy a papság béke­munkája így sokkal eredménye­sebbé és lendületesebbé válik. A magyar katolikus papságnak a jelen időben egyik legszentebb feladata és egyben érdeke is. hogy a reábízott híveket úgy ve­zesse és irányítsa, hogy azok mi­nél nagyobb mértékben magu­kévá tegyék a béke gondolatát ég a szocializmus építését. A béke s a szocializmus oly nagy és oly drága kincs, amelyekért minden katolikus pap örömmel és szíve­sen síkraszállhat. Népünk bé­kéje, szebb és boldogabb élete egyetlen pap számára sem lehet közömbös. Ez nemhogy ellenkez­ne hivatásával, sőt alátámasztja és kiegészíti azt. A lelkipásztor; aki a reábízottaknak gondját és sorsát szívén viseli; megragad minden alkalmat, lehetőséget arra, hogy kormányunk iránta megnyilvánuló bizalmával élve; elősegítse népünk boldog, békés életét — fejezte be nyilatkozatát Oláh Károly. Sraiödik cl Mfäiktceiztej. mjfrzg.al&ni a dunavecsei járásban A dunavecsei járásban az utóbbi időben rohamosan erő­södtek a Vöröskereszt szerveze­tek. Az elmúlt napokban pél­dául Tasson tartottak vöröske­resztes gyűlést, s bizony — mondjuk meg őszintén — a szer­vezők nem számítottak olyan Ä Mezőgazdasági Kiállüá ^en hatalmas érdeklődésre, amely ez alkalommal megnyilvánult! Az érdeklődők ugyanis nem fértek be a községi tanácsterembe, — még a folyosón is szorongtak; De hasonló az érdeklődés a já­rás többi községeiben is. A du­navecsei járásban több mint ezer tagja van a szervezetnek, s ez a szám napról napra nö­vekszik, (d. s.) A MÉSZÖV hatalmas acélíve alatt magyar gépeket mutatnak be, amelyek közül a legtöbb a helyszínen is vásárolható. Képünk a Fürge 111 k?rti traktort mutatja be, a hozzá való tűs pótkocsival. Hiszékeny emberek Egy amerikai csalónak éve­ken át sikerült Hammarskjöld ENSZ-főtitkár bizalmas munka­társának kiadnia magát. Ami­kor „hívei” végre türelmetlen­né váltak és azzal fenyegetőz­tek, hogy feljelentést tesznek az ENSZ-nél, a csaló hidegvérrel ezt válaszolta: „Ott nyilván nem fogják elárulni, hogy ki va­gyok, minthogy a szolgálatom a legszigorúbban titkos.” Ugye érdekei j t hogy a legnagyobb madár, a strucc, nem tud repülni. i ; hogy a bagoly szeme moz­dulatlan? Annál mozgéko­nyabb a nyaka. Annyira hátrafordíthatja, hogy pon­tosan maga mögé lát. ; i hogy a legyek az ablaküve­gen csak felfelé futnak, so­hasem lefelé? : j hogy csak a nőnemű szú­nyogok csípnek?. Szerkesztőségünk munkatársa felkereste Oláh Károly, kiskun­félegyházi prépost plébánost, a Hazafias Népfront járási elnök­ségének tagját, az ismert béke­papot s megkérte, hogy nyilat­kozzon: mi a véleménye a jelen­legi kül- és belpolitikai helyzet­ről, a béke megvédésének lehető­ségéről. Oláh Károly nyilatkoza­tát az alábbiakban közöljük: Kérdés: Mi a véleménye a je­lenlegi külpolitikai helyzetről? Válasz: A jelenlegi külpoliti­kai helyzetet nézve megállapít­ható, hogy a világ békéjét külö­nösen az amerikai imperialista körök tajvani és libanoni szerep­lése és agressziója fenyegeti. Ép­pen akkor, amikor a Szovjet­unió és a népi demokratikus ál­lamok a legmesszebbmenőkig arra törekednek, hogy a fennálló ellentéteket tárgyalásokkal, bé­kés úton oldják meg. Az imperia­listák háborús törekvéseit arra ’lehet magyarázni, hogy ezzel akarják meggátolni saját, kibon­takozó gazdasági nehézségeiket. Ezzel kapcsolatban mégis az a meglátásom: nem hiszem, hogy világháborút merjenek kirob­bantani, mert ez elsősorban a kapitalista országok végzetét siettetné, hiszen a világ legna­gyobb része békességre törek­szik s előbb-utóbb kényszeríteni fogja a nyugati nagyhatalmakat, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek, s többek között a leszerelés kérdé­sében, valamint a nukleáris kí­sérletek beszüntetésében közös megegyezésre jussanak a békét óhajtó népek kívánsága szerint. A béke erői oly nagyarányban növekednek az egész világon,

Next

/
Thumbnails
Contents