Petőfi Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-24 / 225. szám
*. oldal II napirendet vitatja az ENSZ-közgyülés Napirendre tűzték az úgynevezett magyar kérdést NEW YORK. Az ENSZ-köz- gyűlés hétfőn megkezdte a főbizottság napirendi javaslatainak vitáját. A délelőtti ülésen '72 kérdés napirendre tűzéséről Kiöntötték. Ezek között van a ‘koreai, algériai, a ciprusi kérdés, az atom- és hidrogénfegy- ver-kísérletek megszüntetésének ügye, az úgynevezett magyar kérdés és több más probléma. Az. úgynevezett magyar kérdés napirendre tűzésének vitájában Sík Endre külügyminiszter, a magyar küldöttség vezetője szólalt fel először. Hangoztatta: a magyar küldöttségnek minden jogi és erkölcsi alapja meg volna arra, hogy ne vegyen részt a vitában, amint ezt a francia delegáció tette az algériai kérdésben, mi azonban ezt nem tesz- szük, mert nekünk igazunk van és az a meggyőződésünk, hogy igazságunk érdekében a legkonokabb meg nem értés ellen is küzdenünk kell. Sík Endre ezután rámutatott arra, hogy az úgynevezett magyar kérdésben kiküldött ötösbizottság sem volt egységes állásponton abban a tekintetben, hogy a közgyűlés elé bocsássák ezt a problémát. Az úgynevezett magyar kérdés napirendre itűzésével el akarják takarni a 'tényleg fennálló égető kérdéseiket. Elsősorban az Egyesült Államok kormánykörei kívánják ezt a kérdést napirenden tartani, saját érdekükben. A magyar külügyminiszter ezután kijelentette: nincs sem- |mi értelme a kérdés napirenden [tartásának, de jogi alapja sincs a napirendre tűzésnek. Azok, akik a napirendre tűzés mellett [Szavaztak, nem segítik a magyar népet, hanem ártanak neki. Mi jobban szeretnék, ha az ENSZ a fieszültség enyhítője lenne, nem pedig fokozója — mondotta Sík Endre. Zorin szovjet külügyminiszterhelyettes a szovjet küldöttség nevében szintén rámutatott, hogy az Egyesült Államok uralkodó körei erőltetik a nemlétező úgynevezett magyar kérdés napirenden tartását. Nem tudnak belenyugodni abba, hogy ellenforradalmi kalandjuk kudarcot vallott Magyarországon. Ugyanezek a körök hallgatnak és nem tiltakoznak az algériai, a ciprusi és ománi fegyveres intervenciók és kivégzések ellen. Azért erőszakolják rá a közgyűlésre az úgynevezett magyar kérdés megvitatását, hogy elvonják a figyelmet az égetően sürgős nemzetközi problémától és az Egyesült Államok fegyveres beavatkozásairól. Tiltakozott a magyar kérdés napirendre tűzése ellen a csehszlovák delegátus is. A szavazás során a közgyűlés a kérdés napirendre tűzése mellett döntött. A közgyűlés esti ülésén kezdték meg Kína ENSZ- képviselete napirendre tűzésének vitáját. A vitában Krisna Menőn a napirendre tűzést javasló indiai delegáció vezetője ismét síkraszállt amellett, hogy a jelen közgyűlés vitassa meg Kína jogos ENSZ-tagságának kérdését, Új elnök Libanonban BEJRUT. Hétfőn hivatalosan lemondott a nyugatbarát libanoni kormány. Chamoun elnök elfogadta a lemondást. Chamoun hivatali ideje mára virradó éjjel lejárt. Sehab tábornok, az új libanoni elnök kedden reggel érkezett Bejrutba, hogy letegye az elnöki esküt és a parlamentben ismertesse a megbékélést szolgáló programját. Az ellenzék és a népi ellenállási mozgalom vezérkara kiáltványban szólította fel a lakosságot, hogy a csődbejutott Chamoun-rendszer végnapjain tartózkodjék az örömnyilvánítástól, mert mindaddig nem ülnek ünnepet, amíg az utolsó amerikai katona is el nem hagyja Libanon földjét, Megnyitották a nemzetközi a tomerőszervezet II. közgyűlését A Nemzetközi Atomerószerve- zet II. közgyűlését a vendéglátó Ausztria nevében Julius Raab kancellár nyitotta meg, . *JSc*<9Cga5<8CgaKSasa^^ Ä tajvani válság fejleményei A TASZSZ iroda hétfőn közleményt adott ki arról, hogy Eisenhower visszaküldte Hruscsov szeptember 19-i üzenetét, amelyben a szovjet kormányfő a távol-keleti feszültségről írt Eisenhower elnöknek. Ez a lépés a washingtoni Fehér Ház véleménye szerint is példátlan eset. Mint a Renminribao kommentátora megállapítja, az üzenet azért váltotta ki Eisenhower haragját, mert Hruscsov leleplezte az Egyesült Államokat, mint agresszort és leleplezte az Egyesült Államok hitelét vesztett atomzsarolási politikáját. Az angol lapok közül a Manchester Guardian kiemeli, hogy Hruscsov jegyzékének teljes szövege semmi olyat nem tartalmaz, ami indokolná a Fehér Ház eljárását. A Times megjegyzi: Nagyon kévésen hiszik A Bányászati Berendezések Gyáraf Kiskunfélegyháza, keres azonnali belépéssel információ képes vállalati revizort, aki legalább mérlegképes könyvelői képesítéssel és hosszabb vasipari gyakorlattal rendelkezik. A jogi végzettségűek előnyben részesülnek. A pályázatokat élet- és munkaköri leírással, okmányok mellőzésével a fenti címre kérjük megküldeni szept. 28-ig. 2687 Megérkezett Budapesti Nagycirkusz! DÍSZELŐADÁS S Kecskeméten szeptember 24-én Előadások szeptember 24-től 28-ig este 8 órakor, Vasárnap délután 4 órakor isj Kiváló külföldi és magyar attrakciók! njtnrj--------.............................. A Ka locsai Föidművesszövetkezet| Vili. általános iskola végzettséggel vas- és műszaki boitjáisa fiút tanulónak felvesz. Ugyanide felveszünk kereskedősegédet is. | Amerikában, hogy ez segített a helyzeten. A Daily Herald pedig a súlyosbodó helyzetre hivatkozva hangoztatja: Mac- millannak kötelessége eget, földet megmozgatni, hogy észreté- rítse az Egyesült Államokat. Míg az Egyesült Államok nagykövete Varsóban hétfőn tartotta harmadik megbeszélését a kínai nagykövettel a tajvani válság ügyében, az Egyesült Államok magatartására igen jellemző módon Feld tengernagy a Csendes-óceáni amerikai haderők főparancsnoka és Tassen tábornok, a távol-keleti amerikai légierők parancsnoka hétfőn Tajpejben Csang Kaj-sek vezérkari főnökével és hadügyminiszterével tárgyalt. A két amerikai katonai vezető kedden együtt ebédelt Csang Kaj-sekkel. Eközben az Egyesült Államok tovább folytatja provokációit a népi Kína ellen, úgyhogy a Kínai Népköztársaság kormánya hétfőn kénytelen volt tizedszer figyelmeztetni az Egyesült Államok kormányát Kína felségvizeinek és légiterének megsértése miatt. A kínai kormány álláspontját hétfőn megismételte Peng Te- huaj marsall nemzetvédelmi miniszter is abban a beszédében, amit a Pekingbe érkezett albán katonai küldöttség fogadásán , mondott. Hangoztatta, hogy a kínai nép szilárdan elhatározta Tajvan és a partmenti szigetek felszabadítását és a kínai népnek joga van ahhoz, hogy a megfelelő időben minden megfelelő eszközzel visszaszerezze saját tulajdonát. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Juhász Klára (Kovács Klára), Borbély Géza (Légrádi Ilona), Pintér Mária (Paróczai Mária), Kis Mária (Rab Mária), Takács Éva (Duc- hadt Judit). Ország Béla (Tóth Anna), Debrovszki György (Nagy Sára), Csikós Imre (Gáspár Erzsébet), Volentin József (Bereczki Julianna). MEGHALT: Hüfner József 69 éves, Baromfi- és nyúltenyésztök, figyelem! Szabvány baromli ketrecet lemezrácsosat, darabonként 180 Ft-ért kiutalás nélkül eladunk. Egyes darabokat és nagyobb mennyiséget is. Göngyölegellátó Vállalat, Budapest, VII, Baross tér 19. sz, 2673 NAPTÁR 1958. szeptember 24, szerda Névnap: Gellert Napkelte: 5 óra 33 pere Napnyugta: 17 óra 38 perc A NAP HUMORA Csak nyugodtan... A feleség berohan a férjéhez és jajveszékelve mondja: — Jaj, Marcika lenyelt egy egeret! — Mit esel úgy kétségbe? Hát nyeljen le utána egy macskát, * — Szőlészeti szakcsoport megalakítását határozta el több egyénileg dolgozó gazda Baján. Az a tervük, hogy a szőlőben minden munkát kisgépekkel és közösen végeznek el. A szakcsoportot Koósz Ádám, a me- gyeszerte ismert szőlősgazda és borszakértő vezeti. — Megalakult a Vöröskereszt helyi szerve Orgoványon. — Vaskúton egyesült a Hunyadi és a Vaskúti Dolgozók Termelőszövetkezeti Csoport. A két csoport tagsága úgy döntött, hogy ezentúl Hunyadi Termelő- szövetkezet néven működnek majd. A szövetkezet elnökéül Molnár Ferencet, a Hunyadi Termelőszövetkezeti Csoport volt elnökét választották meg. — Nagy sikere volt Baján az augusztusban megrendezett >»10 éves az állami kereskedelem-« kiállításnak. A kiállítást két nap alatt mintegy 15 000 ember nézte meg. Erre való tekintettel ugyanezt a kiállítást számos anyaggal kibővítve Kecskeméten is megrendezik a Hírős Napok alatt. — Az Országos Vízgazdálkodási Tudományos Intézet munkatársai Kecskemét város víz- csőhálózatát vizsgálják műszereikkel. Az érzékeny műszerek pontosan megjelölik a hiba helyét. A méréseket a hét végére befejezik, — Tizenkét 8—10 holdas kő- zépparasztot vettek fel a felső- szentiváni termelőszövetkezetek tagjai közé szeptember közepéig. — Üj termelőszövetkezet alakult Nagybaracskán Üttörő néven. Az új közösségnek 12 tagja van egyelőre és 54 holdon kezdenek gazdálkodni. — Lisztcseretelepet létesített Kelebián a bácsalmási községi malom. — Dughagyma hőkezelésére kötött szerződést a MÉK-kel a megyé három keltetőállomása. A dughagyma szállítása már meg is kezdődött. A hőkezelt dughagyma lényegesen nagyobb termést ad. — Halastót létesítenek a csát- aljai Üj Tavasz Termelőszövetkezetben. Az idéh a meder kí-( mélyítését befejezik, a halastót tápláló mélyfúratú kút építésé-1 re azonban csak a jövő évben kerül sor. A KALOCSAI JÁRÁS párt- szervezetei az elmúlt héten 14 KISZ-gyűlést és három pártnapot tartottak, amelyeken ai nemzetközi helyzet eseményeit és az időszerű kérdéseket vitatták meg a részvevőkkel, • A HOMOKMÉGYI pártszervezet kezdeményezésére a Hazafias Népfront községi bizottsága közel száz résztvevővel parasztgyűlést tartott, amelyen kül- és belpolitikai kérdéseket vitattak meg, azonkívül elhatározták, hogy a kultúrház félépítését társadalmi munkával segítik élő* * SZAKMARON 29 taglétszámmal új KISZ-szervezet alakulti Az alakuló taggyűlés után teaestet és táncmulatságot rendeztek a fiatalok. 22 millió forint értékű községfejlesztési létesítmény épült az idén megyénkben fJ-tíráxL ét aáro-iL iaaáexe/nökö-k értekezlete. Értekezletet tartottak megyénk járási és városi tanácselnökei. Az értekezleten Varga Jenő elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese ismertette az idei községfejlesztési munkák eredményeit. Megyei átlagban az általános jövedelemadó 13 százalékát szavazták meg tanácsaink községfejlesztési alapra, ami 28 millió forintot tesz ki. Ez az összeg kétszerese a tavalyinak — mondotta Varga elvtárs. Ugyanakkor a fejlesztési munkálatok végrehajtása is jobb mint az elmúlt években. Tavaly például 20 millió forint értékű fejlesztést hajtottunk végre, az idén már eddig, illetve szeptember 1-ig 22 millió forint értékű munkát valósítottunk meg. Számításaink szerint ebben az évben még 15 millió forint értékű létesítményt állíthatunk a lakosság szolgálatába. Ezután Varga elvtárs arról beszélt, hogy nem lehetünk teljesen elégedettek mégsem, mert az idei terveknek csak 36 százalékát valósítottuk meg. A városok közül különösen Baja és Kecskemét, a járások közül pedig a dunavecsei és a kalocsai maradt el az épftkezésekkél. Több községben és városban a tanácsvezetők visszahúzó erőnek tekintik a megye, illetve a járás részéről történő műszaki felül- vizsgálatot. Az ellenőrzésen azonban nem lazíthatunk — mondotta Varga elvtárs —, mert sok létesítményt lehetne felsorolni, amely rosszul lett felépítve és a beleölt forintok ezrei kárbameritek. Ezután arra: hívta fel a járási és a városi. tanácselnökök figyelmét, hogy a jövő évi községfejlesztési tervekre vonatkozólag október 15-ig jelentsék területük anyagi és kapacitás szükségletét, Ez any- nyit jelent, hogy községeinkben, városainkban máris hozzá kell kezdeni a tervezéshez. MOTOROS SALAKPÁLYA-VERSENY KECSKEMÉTEN Szombaton délután az Építők sporttelepén kitünően előkészített pályán bonyolították le a Honvédségi Sporthét keretében megrendezett, hosszú idő óta nem látott motoros salakpályaversenyt. A versenyt mintegy 4000 főnyi érdeklődő közönség nézte végig. A nagyszámú közönség már az előfutamokban izgalmas küzdelmeket látott. A döntők azonban még az előfutamokat is felülmúlták. Eredmények: 125 ccm táv 1600 m» 7 induló. 1. Szabó Imre, Bp. Postás 1:40, 2. Vincze József Bp. Előre 1:47.2, 3. Bató Pál Bp. Postás 1:4«. Mindhárom versenyző Csepel gépen rajtolt. 500 eem, táv 1600 m, 9 induló: 1. Zeke Aurél Bp. Postás 1:23.2 (pályacsúcs), 2. Batái Győző Bp. Előre 1:27.8, 3. Sóbújtó István Bp. Előre 1:28.2. Az 500 ccm-esek valameny* nyien ESO-gépéken indultak. KECSKEMÉTI DÓZSA—KTE MÉRKŐZÉS SZERDÁN A Hírős Hét sportműsorán vendégszerepei a Nagyváradi SC —- két mérkőzéssel. Az egyiket a Kecskeméti Dózsával, a másikat a Kecskeméti TE-vel játssza. Ennek a körmérkőzésnek a harmadik részét most szerdán bonyolítják le a Dózsa „ és a KTE kosott délután 4_úraiJiCzdettel a városi soprttélepen. Ez a mérkőzés beleszámít a Hírős Hetit labdarugó tornába és éppen ezért' nagy küzdelmet ígér. Mindkét csapatunk javuló formában Van s bízó . nyara élvezetes játékot fog látni 11 nagyszámú közönség.