Petőfi Népe, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-04 / 156. szám
1958. július i, péntek . A , MAGVA!? .SZOCIALISTA . MU.NKÁ'S PA RT MCS -KISKUN MEGYEI Cikkünk nyomán MEGOLDÁS UTJÁN A PATYOLAT SORSA Áprilisban még azt írtuk: »Talán nincs is megyénkben olyan szolgáltató vállalat, melynek vizsgálatánál annyi gonddal és annyi nehézséggel találkoznánk, 'mint Kecskeméten, a Patyolat Vállalatnál.« Igaz, a jelenlegi helyzet első látásra nem sokkal biztatóbb, mint egy negyedéve volt, de ez már csak átmeneti állapot. A városi tanács ipari osztálya helyet talált a Patyolatnak. Hetek kérdése csupán és a vállalat átköltözik a Kecskeméti Gőzfürdő egy részébe. A Kecskeméti Patyolat Vállalat feje felett tehát nem csapnak össze a hullámok, sőt ezentúl nemcsak nevében, hanem a valóságban is mosoda és vegytisztító vállalat lesz a Patyolatból. Az új munkahelyen a Vízművek beépített még egy 16 kiló ruha mosására alkalmas gépet, hozzávaló centrifugálcsavarót és mángorlót. Ha pedig a közületek és magánosok mosatási kereslete annyira megnő, felszerelik a Patyolat Vállalat ma még raktárban porosodó, nagy teljesítményű, 35 kilós mosógépét is. Jól lehet, ez a megoldás, ahogy jelenleg kinéz, csak pár évre szóló, a Kecskeméti Patyolatnak mégis sokat jelent. Számottevően csökkenti a vállalat költségeit és jórészt megszünteti széttagoltságát. Jelenleg a város öt különböző részén levő műhelyeiket két helyre vonják össze. Ez sem a legideálisabb helyzet ugyan, de a jelenleginél lényegesen jobb. A fürdőépület leválasztott szárnyában lesz a mosoda, a kelmefestő és vegytisztító részleg, és külön egy másik helyen üzemel majd a benzineA Belspecl is szállít tüzelői A „müsse/.“ futaroxusi monopólium alkonya Hányszor, de hányszor hallottuk a tüzelőt vásárló asszonyoktól: — rablók ezek a fuvarosok. — Ami azt illeti, nem voltak humánusak, amikor közölték a hat—hét, sokszor ennél több forintos tarifát. Ennek rövidesen vége lesz. A Kecskeméti Bel- sped vezetősége elhatározta, hogy a fővárosi mintára megszervezi Kecskeméten a tüzelő házhoz szállítását olcsó áron. Ezzel azt akarja elérni, hogy a dolgozók megszabaduljanak a magánfuvarosok indokolatlan magas fuvarköltségeitől, olcsóbba kerüljön a téli tüzelő beszerzése. Éppen ezért július 15-től a TUZEP 1001-es telepén, a szükségletnek megfelelően, kocsiparkot állít be. A vásárló a tüzelő árának egyidejű befizetése mellett, átző. A mosoda megoldja egy sor vállalat ma még drága mosásproblémáját. A Patyolat ugyanis nem a magánosok alkuárain, hanem hivatalos egységáron végzi mjad el ugyanezt a munkát, Az átköltözéssel megfelelő helyet kap a vállalat nemrég alakult fehérnemű javító részlege is. Az itt dolgozók jelenleg csak közületi javítást végeznek, a helyszűke megoldásával azonban magánosoktól is elfogadnak javítanivalót. A közeljövőben így a lyukas zokni stoppolásá- tól-\az ingnyak cserékig mindent elvégeztethet a lakosság a Patyolat javító részlegénél. Nem is olyan távoli terv a vállalatnál az sem, hogy bevezetik a lakosság részére történő gyorstisztítást és gyorsvasalást. Csupán egy-két helység kérdése és nem lesz már gond a gyűrött nadrág, megázott vagy pecsétes ruha. Az ember beül majd egy kis fülkébe, s jóformán át sem olvasta még kedvenc lapját, máris úgy léphet az utcára, mintha skatulyából húzták volna ki, Aratnak a lajosmizsci Sallai Tsz-ben a Kecskeméti Gépállomás traktorosai. iOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO'O-OOOOOOä r Állatorvosok is tagjai lehetnek a termelőszövetkezeteknek A földművelésügyi kormányzat lehetővé tette az állatorvosok részére, hogy tagjai lehetnek a körzetükben működő termelőszövetkezeteknek. A szükséges vizsgálatokat, oltásokat, ellenőrzéseket és más állategészségügyi munkát a termelőszövetkezet — az előzetesen kötött megállapodás szerinti arányban — munkaegységgel fizetheti a tagságot vállalt állatorvosnak. Ez az állatorvos részére nem jelent megkötöttséget, mert magánrendeléseit tovább folytathatja, sőt más termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban is vállalhat munkát. OWXKJOOOWWXKKJÍXKKXHXKKH Ksteles-s a házmester leHardan! a szemslsi? mesterek keveslik a bérüket. A városi tanács műszaki osztályának előadója ezzel kapcsolatos kérdésünkre elmondta, hogy ahonnan panasz érkezett a házi szemét összegyűjtése miatt, ott igyekeznek erre kötelezni a házmestert, de többen közülük inkább felmondják állásukat Nehéz helyzetet teremt az, hogy a szolgálati lakások helyett nem tudnak másikat biztosítani, s emiatt új házmestert sem tud nak beállítani. A házi szemét összegyűjtésével kapcsolatban csak a tényeket közöltük, s csupán annak megállapítására szorítkozunk, hogy a rendelet szerint: a házmester köteles lehordani a szemetet. A probléma megoldása nemcsak kecskeméti ügy, s bizonyosnak tartjuk, ahol bérházak vannak, vita indul e kérdés felett, ezért nem is nyilvánítjuk előre véleményünket, — N. O. — 00000-0000000000000oooooooooooooooooooooooooooc F3lEPMET vásárolnak minden mennyiségben a helyi földművesszövetkezetek. Több kecskeméti olvasónk panaszolja, hogy a bérházban — ahol lakik — a házmester nem hordja le a szemetet a gyűjtőhelyre. A rendelet kimondja: -Az ingatlan belső részében keletkezett házi szemetet és konyhai hulladékot az egészségügyi szempontoknak megfelelően fedett gyűjtőedényben kell elhelyezni és az elíuvarozáshoz előkészíteni.« A városi tanács és az Ingatlankezelő Vállalat által kiadott »Házirend« pedig a házmester kötelességévé teszi a szemét összegyűjtését. Gábor Gergely, az Ingatlan- kezelő Vállalat igazgatója elmondta, hogy 30 olyan bérház van kezelésükben, ahol házmestert alkalmaznak. Ezeknek csak a fele hajlandó az ajtó elé kitett szemetet a gyűjtőhelyre hordani. Ennek okát egyrészt abban látja, hogy nem minden lakó kívánja meg a szemét el- hordását és maga viszi azt a gyűjtőhelyre, másrészt a házApró szeplök városunk szép arcán... Nyár van, egyre több a sétáló fiatal pár az utcán, tereken, a fiatalok közé idősebbek is vegyülnek s örömmel pihennek a gondozott sétányokon elhelyezett padokon. Bevallom: kicsit büszke vagyok, hogy ennek a szinte napról-napra szebb városnak vagyok a polgára, dolgozója és segíthetem közvetve vagy éppen közvetlenül, hogy még szebb legyen. Ezért is ragadtam tollat, hogy felhívjam az illetékesek figyelmét pár olyan dologra, ami rontja, csökkenti városunk eddig elért, nagyszerű eredményeit. Eddig is oly sokat áldoztunk — gyümölcsözően — a város szépítésére. Áldozzunk hát még egy nagyon keveset rá és tüntessük el a Kossuth utcai volt sportvendéglő előtt hosszú ideje meglévő összetört csatornafedő betonlapokat és fedjük be az ott tátongó üreget. Az ugyancsak Kossuth utcai vasbolt előft a gyalogjárdából kiképzett pincerácsokat fedjék le s ugyanezt végezzék el á totó-lottó iroda előtt, míg súlyos baleset nem történik ezeken a helyeken. A Szász Károly utcai pinceműhelyek lépcsős lejárata a gyalogjárdából van kiképezve s a fedő vaslemez több alkalommal, még éjjel is, nyitva van és súlyos balesetet okozhat. Mindez csekélységnek látszik, mégis fontos. A városban sétáló látja ezeket és bosszankodik miattuk... Miért késik Jánoshalmán a körzeti orvosi állás betöltése? 20 cukorfokon felüli érett eperért 1.10 Ft-ot fizetnek kilogrammonként a földszövök. 1734 Jánoshalma lakosainak száma közel húszezer lélek s a község területén négy körzeti orvosi rendelő van rendszeresítve. Ebből egyik hosszú hónapok óta betöltetlen. Ha tudjuk, hogy Jánoshalma elég nagy külterülettel rendelkezik és egészségügyi vonalon még Kéleshalom is hozzátartozik — akkor érthető, hogv az orvoshiány érezteti hatását. Miért is. nincs negyedik orvos? Nem azért, mert nem vállalják a körzeti állást. Jelentkező volna nem is egy. Csupán azon múlik, hogy a községi tanács nem tud lakást biztosítani. Én tudom, hogy van lakásprobléma a kqaségben, de azt is tudom, hog>y a jánoshalmi tanács sokkal nagyobb és nehezebb feladatokat oldott meg már vi— Rövidesen újra napvilágot Iát a megye irodalmi folyóirata, a »Kiskunság«. A hosszú szünet után újra megjelenő szám a megyénkben élő írók legfrissebb irodalmi termékeit tartalmazza* .. i szonylag rövidebb idő alatt és jól. Éppen ezért nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen, a község egészségügyét érintő problémánál torpanna meg a tanács szépen haladó munkája. Reméljük — s ezt a szót mind az orvosok, mind a sokezer ember nevében írom le —, hogy a járási és megyei szervek támogatásával a helyi tanács rövidesen megoldja a körzeti orvosi állás betöltésének régen vajúdó gondját Lusztig József Szövetkezeti nap Kuntehérión A Szövetkezetek Járási Szövetsége rendezésében a kiskun- halasi járás földművesszövetkezeteinek tagjai, dolgozói részére, a termelőszövetkezeti tagok és egyénileg dolgozó parasztok meghívásával július 6-án, vasár, nap szövetkezeti napot tartanak Kunfehértón. A nagyszabásúnak ígérkező rendezvény —, amelyre a járásból mintegy ezer részvevőre számítanak — a 36. Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából történik. A műsor szerint délelőtt 10 órakor nagygyűlés lesz, amelynek szónoka Brachna János, a MÉSZÖV igazgatósági elnöke, majd egésznapos kultúr- és sportrendezvények szórakoztatják a vendégeket. Közkívánatra hetedszer! Két falu: Borota és Rém lakosságát hódította meg rövid idő alatt a borotai KISZ-szervezet és nőtanács együttesen megrendezett színjátszó gárdája. Nemrégiben tanulták meg és előadták az Egy marék boldogság című vígjátékot. Községükben hat előadást tartottak eddig, s mintegy 2000 néző tapsolta végig az ügyes játékukat. Most, július 6-án immár hetedszer adják elő közkívánatra a szórakoztató vígjátékot. Augusztus 20-án kigyullad a villany harkakötönvben Megyénk ifjú községében: Hartakötönyben is hamarosan nyugalomba lehet helyezni a petróleumlámpákat. A villany bevezetéséhez a megyei tanács 40 000 forintos hozzájárulást adott, s egyben az 1959—60. évi községfejlesztési hozzájárulás terhére jóváhagyott 70 000 forint hosszúlejáratú hitelt. A községi tanács a vezetékhez szükséges oszlopokat már beszerezte, a házaknai folynak a szerelési munkálatok, készen van a tervezési szerződés. A falu villamosításával egyidőben a Mező Imre (volt Petőfi) Termelőszövetkezet ^ villanyt kap. Az év utolsó felében újabb létesítménnyel gyarapodik a <özség: felépül a mindeddig íiányzó orvosi rendelő és lakás* Aratás után a jó gazda elvégezteti a tarlóhántást 1 kh tarlóhántás 13 cm mélyen 72—84 Ft* Szerződés köthető a földműves szövetkezetnél és a gépállomás dolgozóinál* 1742 adja a szállítás költségét a vállalat kirendelt dolgozójának, aki megmondja a szállítás időpontját és intézkedik a tüzelő haza-: szállításáról. A tüzelő szállítási díja járdaszegélyhez rakva vagy udvarra ömlesztve mázsánként ; 3,20 forint, ha pedig kosárral le-; hordják a pincébe vagy a kam-! rába, akkor 3,60 forint. Értesülé-! seink szerint a távolság belterü-1 létén nem számít. Az esetleges; aggályok elkerülése végeit, közölték még azt is, hogy útközben nincs módja a szállítást végző dolgozónak a tüzelő eltulajdonítására, mert a vásárolt szenet a vásárló jelenlétében a háznál le- mázsálják, úgy adják át. Örömmel üdvözöljük a Bel- sped vállalat vezetőinek ezt a helyes kezdeményezését. ;