Petőfi Népe, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-05 / 157. szám

CJl0dWM% MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT. BÄCS-- KISKUN MEGYEI LAPJA in. ÉVFOLYAM, 157. SZÁM Ára SO fillér 1958. JÚLIUS 5. SZOMBAT Vasárnap tetőzik a Duna Bács megyéken Csak Mohács-szigeteken rendelnek el másodfokú védelmi készültséget A rendkívüli esőzések megduz- zasztották folyóinkat. Észak- Magyarország egyes helyein 48 óra leforgása alatt félévi orszá­gos átlagnak megfelelő 300 mil­liméter csapadék esett le, s a kisebb patakokon, folyókon hir­telen áradásokat okozott. Megyénk lakosságát esősorban a dunai árhullám érinti, mely — az Országos Vízügyi Főigazgató­ság tájékoztatója szerint — szombaton vagy vasárnap előre- áthatólag elönti a budapesti alsó rakpartot, sőt a főváros alatti Duna-szakaszon a mélyebb fek­vésű hullámterek is víz alá ke­rülnek. A közelgő árhullámra való te­kintettel tájékoztatást kértünk a Megyei Vízügyi Igazgatóság­tól: mi várható a Duna megyén­ket érintő szakaszán? A vízügyi igazgatóság számí­tásai szerint nálunk is víz alá kerülnek a hullámterek, ezért rendelkezést adtak ki, hogy a hullámtéri területek tulajdonosai lábon álló terményeiket arassák le és magasabb területen helyez­zék biztonságba. A Duna árhul­láma 90 százalékos magassággal fog tetőzni. Hozzávetőlegesen a következő tetőzési szintek vár­hatók: Budapest 700, Dunaföld- vár 570, Baja 800, Mohács 830 milliméter. Gátjaink a fővédelmi vonalakon ehhez a vízszinthez megfelelő biztonságot nyújtanak, csupán Baja alatt, Mohács-szige­teken rendelnek el szombaton vagy vasárnap másodfokú árvíz­védelmi készültséget. Fainemssítö szelekciót végeznek megyénk szőlőseiken Megyénk mintegy százezer holdat kitevő szőlőterületének nagyrésze már kiöregedett és el­Az utolsó simítások A Rákóczi úti bérház bomlok- zatának műkőburkolatán dolgoz nak a kőművesek Kecskeméten Lédeczi József művezető no teszét lapozgatva jár lakásró lakásra a Rákóczi úti új bérház ban. Most még könnyen teheti nincsenek lakók, nem zavar senkit. Pár nap múlva nehezebb dolga lenne, mert az utolsó si mításokat végzik az épületen és sok kecskeméti család várja pillanatot, hogy beköltözhessen Ilyenkor összetorlódik a mun­ka. A művezető nem is tudna rendszert teremteni »minden­tudó kis notesze« nélkül. A kő­művesek ugyan már elmentek a Reál-iskola homlokzatát ta­tarozni, de annál több a festő mázoló, padlóburkoló, asztalos villanyszerelő. Munkájukat úgy kell csoportosítani, hogy ne za­varják egymást. Márpedig az asztalosok addig nem dolgozhat­nak, míg a kövezők és padlóbur­kolók el nem készülnek. A má- zolók az asztalosokra, a festők a villanyszerelőkre várnának ha nem lenne itt rendszer a munkában. De nincs semmi fennakadás Lédeczi művezető noteszében minden ki van számítva időre Közben szemei a hibákat, eset­leges sérüléseket1 kutatják. Ha Ilyet talál, azonnal kijavíttatja Megállítom őt egy szusszanás- nyi időre. Elmondja, hogy július 7-ére szeretnék beköltözhetővé tenni a háromemeletes épület egyik szárnyát. Ezen a részen egy háromszobás és kilenc két szobás lakas van. Nemcsak az új lakók sürgetik ezt, hanem az újabb építkezéseket is sze­retnék még ebben a hónapban elkezdeni. A Rákóczi út 8. és 22. számú házban ugyanis eme­letráépítéssel növelik a lakások számát, a 24-es számú regi föld­szintes házat pedig lebontják és húszlakásos bérházat emelnek a helyére. Ezekről a helyekről három lakót ideiglenesen az új bérházba kell költöztetni. Közben szétnézünk a kedves, napfényes szobákban. Csak már minél több kész lenne belőlük! Kész leszünk — mondja a mű­vezető noteszében böngészve —, augusztusra mind a 32 lakást át­adjuk beköltözésre. Nagy Ottó korcsosult. A tovább szaporítás­ra érdemes fajtákat gondos sze­lekcióval kell kiválogatni, hogy a jövőben ezek szolgáljanak szaporító anyagul. Ezt a munkát az országos szelekciós bizottság­nak a tagjai végzik, akik először a termelőszövetkezetek szőlősei­ben jelölik Iá a legjobb szőlő fajtákat. Az idén csak a kadar­kánál végeznek szelekciót. Ed­dig már negyvenezer tokét je-; löltek meg, amelyről az ősszel 100 ezer olyan szőlővesszőt szed-, hetnek, amely az alföldi táj vi-: szonyai között, a legjobban és' legkifizetöbben termeszthető. Megyénk szőlőtermelő állami gazdaságaiban már második éve folyik a szőlősökben a szelek­ciós munka. A kadarka kiválo­gatása után az idén az ezerjó és más szőlőfajták szelekcióját végzik. — Megkezdték a madarast Dó-| zsa Termelőszövetkezet villamo­sítását. A DÁV munkásai mái lerakták a központi távvezeté­keket. ct OtímzetÁőzL &Zfrt%eik.£Zj£tL QLűfL míílÖfCL A Nemzetközi Szövetkezeti Nap megyei ünnepségei szom­baton fél 12-kor kezdődnek, amikor is a MÉSZÖV, KISZÖV és a Termelőszövetkezeti Tanács együttes ülést tart. Vasárnap délelőtt 10 órakor Kunfehértón ünnepi nagygyűlés lesz, melynek előadója Bracnna János, a MÉSZÖV igazgatósá­gának elnöke. Kecskeméten az országos da- lostaiálkozóval kötik össze a Nemzetközi Szövetkezeti Nap megünneplését. A műsor szom­baton este kezdődik. Vasárnap délután Tóth László. Kecskemét város Hazafias Népfront-bizott­ságának elnöke emlékezik meg a szövetkezeti nap jelentőségé­ről. KÖVETENDŐ PÉLDA (3. oldal) TAKARÉKOSSÁGI FÖRUM (3. old ti) ARATÁSI GONDOLATOK (3. oldal) SZABÓ PÁL ÍRÓ (4. oldal) PEDAGÖRUS-E AZ ÓVÓNŐ? (1. oldal) ISKOLAÉPÍTÉS REKORDIDŐ ALATT (1. oldal) A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ JÖVŐ HETI MŰSORA (5. oldal) BAJAI HÍREK (8. oldal) Már az első napokban dicséretei kaptak a bácsüngyai fiatalok ni no licit végeznek M.IS5£~esefiiíá a HaiHsitgaaRi I Hétfőn i'eggel 422 ifjú indult ! rohamra a Hanság mocsarai el­len. Köztük van 47 Bacs megyei * középiskolás diák is, akiket a * horvátkimlei táborban szállásol- | tak el. A fiúk nehéz munkát vé- t geznek, mert a fődből már egy | kapavágásnyira víz fakad. A ne- I kézségektől azonban nem riad- | nak vissza, jókedvűen, lendüle- } tesen dolgoznak. I A táborban reggel fél 5-kor | van ébresztő, s reggel 6-kor in- t dúlnak 50 fős brigádokban dol- t gozni. A Bács megyei csapatot | három nógrád megyei fiúval egé- i szítették ki. Délután 2-ig tart a Mielőtt átléptem volna az Attila utcai ház kapuját, két dol­got tudtam meg dr. Bánhidy Ferecről, a bajai kórház főorvosá­ról, a legfrissebb »ki­váló orvosról«. Az egyik az volt, hogy egész délelőtt nem le­hetett vele telefonon beszélni, operációk, konzultációk, betegek látogatása a kórter­mekben minden pilla­natát lefoglalta. Pedig akkor érkezett vissza Budapestről, ahol át­nyújtották neki a nagy kitüntetést: kiváló or­vos lett dr. Bánhidy Ferenc, 32 éves mun­kássága és eddigi ki­váló gyógyító tevé­kenysége jutalmául. A másik »adatot« egy volt betege, egy rendőr szolgáltatta, amikor Bánhidy dok­tor lakása után tuda­kozódtam. — Én is megmond­hatom, de Baján min­denki tudja, hol lakik a professzor úr — arany keze van és igazságos, szigorú em­ber. Párolgó fekete mel­lett beszélgetünk az őszhajú, fehérköpenyes főorvossal, aki 32 év­ityty aiv&$ vei ezelőtt, mint fia­tal kezdő, tizenegy pá­lyázó közül nyerte el a bajai Közkórház orvo­si állását. Róna főorvosnak, a kórház akkori igazga­tójának jó szeme volt, mert dr. Bánhidy Fe­rencet azóta mint ki­váló specialistát is­merte meg az ország és a nagyvilág. A nagyvilág — mondom — mert tudományos dolgozatai a legjelen­tősebb külföldi szak­lapokban is megjelen­nek. Egy csokorra va­ló idegennyelvű leve­lezőlap fekszik előt­tünk. Böngészgetjük az aláírásokat: Genf, Mainz, Berlin, Tübin­gen — Európa jólis- mert nagy városainak nevei olvashatók a postabélyegzőkön. Dr. Bánhidy Ferenc leg­utóbb megjelent dol­gozatának különnyo­matát kérik a szakor­vos kollégák Európa minden tájáról. Azt az írást, amely a mandu­latuberkulózissal kap­csolatos saját tapaszta­latokat és eredménye­ket foglalja össze. A tudós orvosról adnak hírt ezek a lapok, aki a legszebb kötelességé­ről beszél az orvos-ku­tatónak: a tudás to­vábbadásáról, a fiatal orvosnemzedékek ne­veléséről. Nemcsak az egyetem feladata ez, hanem a tapasztalt, idősebb gyakorló orvosoké is — mondja. Sok szak­orvos, orr-, fül-, gége- specialista nevelődött az ö keze alatt is. Büszkén emlékezik vissza, hogy négy osz­tályos főorvos, egy egyetemi docens, egy rendelőintézeti főorvos vált ki, mint legkivá­lóbb »fiai«, neveltjei soraiból. Harminckét év táv­latából visszatekintve számok és adatok so­rakoznak fel Bánhidy doktor emlékezetében. Osztályán azóta 30—31 ezer műtétet hajtottak végre. Ó maga is ha­vonta 70—80 műtétet végez. Sok éjszaka kínzó és fáradságos küzdelme a betegség, az emberpusztító kór ellen, sok törődés, ag­godalom és munka van emügütt. Munka, mégpedig a legneme­sebbek közül: vissza­adni a szenvedő em­ber egészségét, életét, jövőbe vetett hitét. Mert a jó orvos nem­csak a tudás fegyveré­vel hadakozik — nevel is, fehérköpenyesen gyógyít, beteg lelkeket. Életkedvet ad a mo­solygása, bizalmat a jö­vőhöz. — Ezt a munkát egyedül én nem tud­nám elvégezni, sok, nagyon sok függ a munkatársaimon. Az engem ért megbecsü­lés az ő érdemeiket is dicséri — ezt ki ne fe­lejtse a nyilatkozatom­ból — kért többször is. Búcsúzásul még- egyszer megkér, hogy ne róla, hanem az or­vosi hivatás szépségé­ről írjak, meg a kór­házról, amely vele együtt növekedett, gyarapodott, fejlődött több mint három év­tized alatt. Csáky Lajos munka, utána teljes délutánjuk szabad, amit szórakozással töl­tenek. A Bács megyei KISZ-esek bri­gádja egy 190 méter hosszú árok kiásását kapta feladatul a legne­hezebb terepen. Lelkes munká­juk eredménye az lett, hogy há­rom nap alatt több mint 100 mé­ter árkot készítettek el. Egy-egy fiú naponta mintegy 3.5 köbmé­ter, víztől súlyos földet mozga­tott meg. Radics József, a tábor pa­rancsnoka már az első napokban megdicsérte megyénk ifjúsági brigádját. A mi fiataljainkon ki. vül Fejér, Nógrád, Veszprém megyéből és Budapestről van­nak jelenleg ifjak a Hanságban. A munkacsapatok között máris verseny kezdődött a legjobb bri­gádnak járó zászlóért és me­gyénk fiataljai megfogadta ír, hogy a zászlót ők hozzák haza Cimerezik a h brid kukor.cát megyénkben A napokon át tarló eső után szépen fejlődnek a kapásnövé­nyek. A kukorica már minde­nütt hányja a címerét. Az ál­lami gazdaságokban és azokban a termelőszövetkezetekben, ahol nemesített vetőmag kukoricát termelnek, megkezdték a hib­ridkukorica címerezését. Ezt a munkát megyénk területén ösz- szesen háromezer holdon vég­zik cl. A Garai Vörös Traktor Állami Gazdaságban, ahol 250 holdon termelnek kukoricát, az általános iskola nyolcadikos ta­nulói pedagógusok irányításával végzik a kukoricatáblákban az anyasorok címerezését. Napon­ta 40—50 diák dolgozik a gaz­daság hibridkukorica vetéste­rületén. — Dunavecse környékén i3 kedvelt szórakozása a lakosság­nak a horgászás. Az utóbbi id"- ben igen elszaporodott, a sport­horgászok száma. Egyedül Após- tag községben 50—60-an váltot­ták ki a horgászengedélyt. A szenvedélyes sportolók szomba­ton és vasárnaponként egész rajokban lepik el a Dunapartoti Világ proletárjait egyesüljetek! V U Utl 14,M t, Ti t

Next

/
Thumbnails
Contents