Petőfi Népe, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-26 / 175. szám

2. oldal 1958. Július 28, szombat Nehezen születik a Hruscsov levelére adandó francia válasz PÁRIZS. A francia kormány csütörtökön egyórás miniszter- tanácsot tartott Coty köztársa­sági elnök vezetésével. Megvi­tatták Hruscsov javaslatát, va­lamint a közép-keleti válságot és a nemzetközi helyzetet. Soustelle tájékoztatásügyi mi­niszter a munisztertanács után A békéért »A közvélemény a történelem folyamán még sohasem követel­te annyira a békét, mint ma. Ez a követelés olyan döntő erő­vé válhat, hógyha egyszer meg­indul a leszerelés folyamata, az visszavonhatatlanná válik. Ha ez elérkezik, az emberiség egy fenyegetésektől és félelemtől mentes világban megismeri majd a tudomány és a techni­ka megszámlálhatatlan gyümöl­cseit.-“ Ezekkel a nagy jelentő­ségű sorokkal fejeződik be a július 22-én lezárult stockhol­mi leszerelési és nemzetközi együttműködési világkongresz- szus felhívása a népekhez és a kormányokhoz. Kétségkívül igen súlyos nem­zetközi körülmények között ült Össze a világbéke híveinek stock­holmi kongresszusa. Amíg a tár­gyalások folytak, amerikai re­pülőgépek szállították a Koreá­ból jól ismert, hírhedt amerikai tehgerészgyalogságot a libanoni partokra. Az amerikai imperia­lizmus legdurvább beavatkozá­sának légkörében születtek meg a nagy jelentőségű dokumentu­mok, s az iraki nemzeti köztár­saság létrejöttének eseményei ha­tározták meg a feszültséggel tel­jes légkört Európa-szerte. A kongresszus mégis a legteljesebb egyetértés, a baráti közeledés szándékának szellemében hozta közelebb egymáshoz a világ né­peinek képviselőit. Jól tükrözik a stockholmi határozatok an­nak az egyedül járható útnak a vonásait, melyeknek felistheré- séhez a világon a békeszerető Százmilliók saját tapasztalataik alapján jutottak el. Megállítani a közel-keleti be­avatkozást — ez az egyik nagy kívánság, amely a kongresszuson a békeszerető emberiség vágyai­val összecseng. Sürgetni a lesze­relést — kiáltották világgá a kongresszus deklarációi, hiszen az egész emberiséget hatalmas veszély fenyegeti. Ha így halad­nak tovább nemzetközi méretek­ben a nukleáris energiákkal va­ló háborús kísérletezések, egy konfliktus kitörése, egy atom­háború nélkül is ezrek és ezrek elpusztulását, tönkretételét ered­ményezheti az atomenergia a háborús uszítok kezében. És a kongresszus, mint a har­madik legfontosabb tennivaló, a nemzetközi békeharc nagy je­lentőségű stratégiai feladatát hangsúlyozta, amikor megálla­pította, hogy á népek összefo­gását, atomháború elleni szer­vezését magas fokra kell emel­őn:, meg kell szüntetni minden olyan politikai akciót, meg keli törni minden Olyan hideghábo­rús spekulációt, ániely nem szá­mol a földgolyó érdekeivel, a népek valódi törekvéseivel. Bernal professzor a köngresz- szus zárószavaiban ezzel búcsúz­tatta a hazájukba távozó béke- küldötteket: »Hazatérve tegyünk meg mindent, hogy az itt kiala­kult egység és barátság a világ minden népének egységévé és barátságává fejlődjék.« Ezen kell munkálkodni megyénk min­den békeharcosának is, ennek az üzenetnek a szellemében kell szervezni sorainkat, megmutat­ni erőnket, a népek összefogá­sának erejét, amely egyedül ké­pes a világ egéről elűzni az atomhalál feilegeit. Lessee csúcstalálkozó? kijelentette, hogy nem hoztak végleges döntést a Hruscsov ja­vaslatra adandó választ illető­en. A korrdány újabb miniszter­tanácsot fog tartani, mielőtt a választ elküldenék. Soustellet megkérdezték azzal a Washing­tonból keletkezett hírrel kap­csolatban, mely szerint közöl­ték az amerikai külügyminisz­tériummal, hogy De Gaulle nem vesz részt a Biztonsági Ta­nácsban tervezett csúcsértekez­leten. Soustelle így válaszolt: Még nem született döntés. A továbbiakban a tájékoztatásügyi miniszter közölte, hogy jelenleg élénk tanácskozások folynak Párizs, London és Washington között annak biztosítására, hogy a csúcsértekezlet, amennyire csak lehetséges, gyümölcsöző le­gyen. A miniszter végül bejelen­tette: a francia kormány ma há­rom minisztertanácsot tart De Gaulle tábornok elnökletével és azok egyikén végleges dön­Szlűvéniában havazott BELGRAD. Szlovéniában az elmúlt napokban, a hirtelen le­hűlés következtében, több he­lyen havazott. tést hoznak a csúcsértekezlet kérdésében. A francia választ előreláthatólag szombaton kül­dik el Moszkvába. Elkészült az amerikai válasz WASHINGTON. A Fehér Ház csütörtökön este közölte, hogy elkészültek a Hruscsov szovjet miniszterelnök levelére adandó válasz megfogalmazásával. A fogalmazványról kikérik az an­golok és a franciák véleményét is, mielőtt nyilvánosságra hoz­zák. Újabb megegyezés az atomszakértők tanácskozásán GENF. A keleti és nyugati ha­talmak atómtudösainak genfi értekezlete tegnap újabb meg­egyezésre jutott. Megállapod­tak abban, hogy a szeizmográ­fok felhasználásán alapuló mód­szert is ajánlják földalatti atom­robbantások észlelésére. Az AP jelentése szerint az atomtudósok valószínűleg a jö­vő héten fejezik be munkáju­kat. Piaci árak Kecskeméten Július 25-én a kecskeméti pia­con jó közepes felhozatal mel­lett a kereslet, is élénk volt. Az alábbi árak alakultak ki: Előcsifké: kg 25.00—26.00 Ft, élőtyúk: kg 22.00—23.00 Ft, élő­kacsa sovány: kg 20.00 Ft, tojás: darabja 1.10—1.20 Ft, tej: literje 2.50— 3.00 Ft, alma: kg 1.50— 3.00 Ft, körte: kg 2.00—3.50 Ft, szilva: kg 1.80—2.50 Ft, meggy apró: kg 3.50—4.00 Ft, sárgaba­rack kg 2.00—5.00 Ft, ősziba­rack: kg 7.00—11.00 Ft, sárga­dinnye: kg 2.00—2.50 Ft, görög­dinnye: kg 3.00 Ft, újburgonya: kg 1.80—2.00 Ft, sárgarépa: kg 1.60—2.20 Ft, petrezselyem: kg 3.50— 4.50 Ft, fejeskáposzta: kg 1.50— 2.50 Ft, kelkápószta: kg 3.00—3.50 Ft, kalarábé: kg 1.50 —2.50, karfiol leveles: kg. 3.00— 4.00 Ft, zöldpaprika: kg 2.50— 5.00 Ft, főzőtök: kg 0.40-0.50 Ft, uborka salátának: kg 0.60—1.00 Ft, uborka ecetesnék való: kg 1.50—2.00 Ft, zöldbab: kg 1.50— 2.00 Ft. Kecskeméti anyakönyvi hírek Születtek: Cseh Edit (anyja neve: Légrádi Margit), Katona Ilona (Karahcsi Ilona), Tóth Má­ria (Horváth Zsuzsanna), Oláh Dávid (Kovács Veronika). Meghaltak: Bocsa i Istvánná született Takács Erzsébet 48 éves korában. NAPIÍR 1958. július 26, szombat Névnap: Anna Napkelte: 4 óra 14 perc Napnyugta: 19 óra 27 perc * A NAP HUMORA Pemete odamegy az állomás­főnökhöz és erélyes hangon így szól: — Ez kérem lehetetlen egy állapot. Minek akkor a menet­rend, mikor a vonatjaik min­dig késnek? — De kérem — felel az állo­másfőnök —, itt van a váróte­rem. Mire való volna akkor a váróterem, ha a vonatok ponto­san járnának? — Anna-bált rendez a jól si­került pöttyös-bál után az após- tagi nőtanács. Mindkét rendez­vény bevételét felajánlották a fóti Gyermekvárosnak. — Háromhónapos továbbkép­ző tanfolyamot indít augusztus elején a megyei művelődési osz­tály Baján, a megyében műkö­dő hét ének-zenei általános is­kola tanárainak. — Békegyűlést tart augusztus 7-én a Hazafias Népfront kecs­keméti városi bizottság. Ortutay Gyula beszámol a stockholmi béke-világkongresszusról. — Befejezték a cséplést a Katymári Állami Gazdaság dolgozói. A nehéz munka után a gazdaság fiataljait kiránndulni viszik a Balatonra. — Nagyszabású Anna-bált rendez a kecskeméti Építők művelődési otthona f. hó 26-áh, szómbaton éste fél 8 órai kez­dettel. A pacalvacsora után egy dzsessz- és egy cigányzenekar szolgáltat zenét. — Tatarozzák Baján a Tóth Kálmán művelődési otthont. A KPVDSZ kezelésében levő épü­let újabb színfoltot jelent a csi­nosodó dunaparti város házso- raiban, A lotto á heti öt taláialos szelvénye: 15,17, 41,56, 84 GINIF» ATOMÉRTEKEZLET Az AP hosszabb jelentést kö­rölt arról, hogy a keleti és a lyugati hatalmak átbmszakértői cözött Genfben folyó értekezle- ;en megszületett az első meg­egyezés. A jelentések szerint a szakértők megállapításra jutot­tak abban a módszerben, amely robbanásból eredő rádióaktív anyagok összegyűjtésével észleli a távoli atomrobbantásokat. Az értekezlet fontos eredménye, hogy a részvevők egyetértettek á hanghullámok segítségével tör­ténő észlelés tekintetében is. Jelen pillanatban még két módszer megvitatása folyik: az egyik a szeizmozgráfok, a másik az elektromágneses mérőműsze­rek segítségével történő észlelés módozatait tárgyalja. — A Kecskeméti Cipőgyár KISZ-szervezete kibővítette a vezetőséget és új KISZ-titkáít választott; — Aktívaértekezletet tart a kecskeméti városi pártbizottság július 29-én. Az értekezleten részt vesznek a szakszervezetek dolgozói, a város párttltkérai, az üzemek és gyárak igazgatói. — Július 24-én az esti órák­ban gyászmenet haladt végig Kecskemét városán. A gyászin- dulő hangjai méllett kísérték ki a Budai úti kis temetőbe Alekszej Kubatov húszéves szovjet katonát, aki áramütéstől halt meg. — Augusztus 16—17-én kü­lönvonatot indít a Hazafias Népfront és az IBUSZ Eger— Szilvásvárad—Aggtelekre. Rész“ vételi díj 150 forint. — A városfejlesztési tervben előirányzott vízvezeték építését kezdték meg Kecskeméten a Mikes és a Zója utcában. — 44 család költözik be augusztus 1-én a Rákóczi úti bérhózba. Ezáltal is enyhül a lakáshiány Kecskeméten. — Kirándulást szervez a la- josmízsei falusi sportkör feala- tonfüredre. E tervek szerint augusztus 3-án mennek és két­órás sétahajó kiránduláson is részt vesznek a Balatonon. — Jól sikerült táncestélyt rendezett a lajosmizsei községi pártbizottság. A bál bevételéből rendbehozzák a községi párt- szervezet helyiségét és berende­zéseket vásárolnak bele. — Leány őrsvezetőket képez­nek ki július 25-től kezdve a kalocsai úttörőtáborban. — Már 900 darab motorcsó­nak van Baján. A fürdőzők nyu­galma érdekében megtiltották, hogy a Sugovicán délutánonként és vasárnap délelőtt 10 órától motorcsónakkal kifussanak a Dunára. — Július 30-án különvonatöt indít az IBUSZ Pécsre. Részvé­teli díj 43 forint. — Köszönetnyilvánítás. Mind­azon rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, akik jó fiam, testvérünk, Gróf Tivadar teme­tésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, s ez­zel mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család; 4698 ........................................*....... ( Apróhirdetésen ) GÖMBFA-KÖBÖZÉSHÉZ is értő, tér­mesteri Állást elvállalók. Cím: Kecs­keméti Magyár Hirdetőbe. 2044 KÖZPONTON hárömszobás, aramnál beköltözhető ház eladó. 70 000-rét át­vehető. Ugyanott piáóliió eladó. — Nagykőrös, Kund u. 8. 2047 ELÄÖÖ 1 darab új áUápotban lévő nagyteljesítményű, világvevö rádió. Megtekinthető: Kecskemét, Arany János utca 1. fez. Ráöiójavitó üzlet­ben. 1 4703 NÉMET FORDÍTÁST és gépelést vállalok: iíj. Baditz, Miskolc, Tass utca 15. 2017 ELADÓ Kunfehértón . 6 hold Örök­lőid. Érdeklődül: Kiskunhalas, vás- I űrállomás, IBUSZ-nál. *013 tSO-ES IZS azonnal eladó. Andofkó Antal, Abádszalók, gyógyszertár. 4683 ELADÓ 3000 km-t futott, ?,5u-es IZS; i oldalkocsival, kifogástalan állapot- ] oan, Bolesza műszerész, Lakitelek. 2014 háláló 200 forint ju^lorttbah része- ' all. Cím: Magyar Hirdetőbe, Kecs­PERZSA macska elveszett. Meg­.1 kémét. 2011 i íl Az értekezleten részt vevő szovjet küldöttséget a tárgyalá­sok közben meglátogatta dr. Fisk, az amerikai küiúotlScg ve- 1 lauan) es ur. t is«, (incueiie zetöje. Képünkön Fjodorov pro- I jobbra), az amerikai küldöttség fesszor. a szovjet (világos ru-1 vezetője újságírókkal beszélget. A Dávod és Vidéke Kör­zeti Földművesszövétké- zet elad még fel nem sze­relt, új állapotban lévő cső vázas barakk-szerkeze­tet 20x10 m-es alapterülét felépítéséhez, 59 526 Ft-os számlázási áron. 2008 *WV>AAAAAAA

Next

/
Thumbnails
Contents