Petőfi Népe, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-26 / 175. szám

1958. július 26, szombat 9. otäa! Könnyebb lett a munkájuk Ma sem ritka az olyan ha­sonlat, amikor valakinek a fizi­kumára a régi mondást alkal­mazzák —: erős akár egy hen­teslegény. Jóllehet ma már közel sem olyan megerőltető a hús­ipari dolgozók munkája, mint volt éveknek előtte, a hentes­legény sokaknak mégis úgy él az emlékezetében, mint a testi erő szimbóluma. Cikkünk nem akarja e képzeletet lerombolni. A Kiskunfélegyházi Vágóhídon tett látogatásunkkal is csupán azt szeretnénk megmutatni, amit a címbe is írtunk: a felszabadu­lás, illetve az államosítás óta az évek nem múltak el nyomtala­nul a húsiparban sem. Harminc éve, amikor a fél­egyházi vágóhíd épült, a szó szo­rosan vett értelmében csak vá­gásra volt berendezve. Arra is a legprimitívebb eszközökkel. A mintegy ötven húsiparos érde­keit szolgáló vágóhídon minden munkát emberi erővel végeztek a henteslegények. A lOSSZat persze gyorsan felejtik az emberek. Tanulság­ként éppen ezért nem árt fel­idézni a régi időket, hogy a két­kedők és az egyes múlt-rajongók előtt is szemléltetően bizonyít­suk, mennyit javult, hogyan vál­tozott az egyszerű emberek élete, munkafeltétele. Vitán felülálló, hogy az álla­mosítás előtt az egész húsipar abszolút kézműipari jelleggel bírt. A levágástól a hasított ser­tések és félmarhák emelgetéséig kézzel, a megrokkanásig nehéz fizikai munkával végeztek min­dent. Nem is lehetett ez akkor másként. Hiszen a nagy vágók alkalmi bérletének csak a ha­szonnyerés volt a célja. Ennek vetett véget az államo­sítás, mely után nagyon sokat fejlődött az egész vágóhíd. Ré­gen nem voltak itt melléküzem- ágak, mivel a levágott állatok húsának feldolgozását minden húsiparos és nagyvágó másutt végeztette. Ma már a bőr, szőr, szarv és pata kivételével, mond­hatnánk mindent maga a vágó­híd vállalat hasznosít. Az eltelt évek pedig azt bizonyítják, hogy a vállalat nemcsak használja, hanem fejleszti is a félegyházi vágóhidat. Mint első jelentős beruhá­zás, 1953-ban elkészült a zsírol­vasztó. 1954-ben pedig szivaty- tyúkkal gépesítették az időt- rabló, fárasztó mérést, mérics- gélést, hordóbarakást. 1955-ig a sertés vágást kézierő­vel végezték. Ez a nehéz fizikai munka azóta megszűnt. A sertés­vágóhíd kapott egy munkaköny- nyítő, szalagrendszerű hasítóbe­rendezést s egy villanyemelő se­gítségével ma már függesztett sertésvágás folyik. 1956-ban to­vább könnyebbült a munka. Elő­ször bőrzsíroló érkezett, rá nem sokkal később pedig sertésbőr­fejtőgépet kapott a vágóhíd. Ez­zel — mondhatnánk — teljesen gépesítették a sertésvágást. Mióta a vágóhíd a dolgozóké megváltozott a munkások egész­ségével, szociális helyzetével való törődés. Munkaruhát, védőru­hát kapnak. Felépítették a tágas, kényelmes ebédlőt s mellette a modern fürdőt, mosdót, öltö­zőt és egészségügyi berendezést kaptak a munkások. Az elmúlt évben pedig elkészült az ötvago- nos, magas, csigapályával össze­kötött hütőház, ahol már az ideiglenesen tárolt hús lemérése sem jelent cipekedő munkát, mivel a csigasort felsőpályás híd- mérleggel építették. A gépesítéssel nem csök­kent, hanem nőtt a dolgozók szorgalma. A vállalat elnyerte az élelmiszeripar vörös vándor­zászlaját és a kitüntető élüzem címet. Tavasszal több mint tíz nap volt a nyereségrészesedés. A dolgozók jó munkájának másik elismeréseként meg kell említe­nünk azt is, hogy évenként 35 olyan dolgozó nyaral az ország legszebb részein, ahová régeb­ben csak kizsákmányolóik, a nagy vágók juthattak el. Eddig a tegnap és a ma, de már belenézhetünk a Félegyházi Vágóhíd holnapjába is. A vágó­hidat tovább gépesítik. Bevezetik a szalagrendszerű, úgynevezett függesztett marhavágást s most szerelik a gépeket az újonnan épülő töltelékáru üzembe. A há­roméves tervben pedig több mil­lió forint költséggel továbbfej­lesztik az egész vágóhidat. A vállalat túlteljesítette féléves tervét, s ha továbbra is ilyen szorgalmasan dolgozik majd mindenki, jövő tavasszal az ideinél is több lesz a nyere­ségrészesedés. A keresetre nem lehet panasz, hiszen napi nyolc­órai munkával 1300—1400 forint a dolgozók átlagkeresete. Az em­berek ugyanakkor nem rokkan­nak meg a munkában és nem is lesznek koravének. A gyárkapun senki sem lép be fáradtan, a kényszer undorával. Az sem gond már, hogy »mi lesz velem, ha megöregszem, ha már nem bírom a munkát«. Hiszen, mi­ként a munkához való jogot, úgy az öregkor derűs napjait is biz­tosítja alkotmányunk minden dolgozónak. Sándor Géza A termelőszövetkezetek nem nélkülözhetik a fiatalokat A falusi fiatalság felemelke­dése, biztos megalapozott jövője csak a mezőgazdaság szocialis­ta átalakításával oldható meg. Ahhoz azonban, hogy a paraszt­fiatalok szívesen menjenek a termelőszövetkezetbe dolgozni, megfelelő körülményeket kell teremteni részükre. Ehhez általában két alapvető kérdés megoldása szükséges. Először a termelőszövetkezetek rendszeresen osszanak pénzelő­leget. Különösképpen a tanyai területeden dolgozó termelőszö­vetkezetek megfelelő kulturális és szó­rakozási lehetőséget bizto­sítsanak a fiatalok számára. Emellett persze vannak még egyéb megoldásra váró felada­tok is. Többek között a gépi technika fokozottabb felhaszná­lása, mert a fiatalok gépeken akarnak dolgozni, vágyódnak a fejlett, modern technika után. Sok helyen a pénzelőleg hiánya mellett ez is oka annak, hogy a falusi parasztfiatalqk az ipar­ban akarnak elhelyezkedni. Az ipar munkaerő-felszívása azon­ban nem korlátlan. Ha figye­lembe vesszük a hároméves terv munkaerő szükségletét, őszintén meg kell mondani a parasztfiataloknak, hogy a vá­ros bőségesen el tudja látni az Ipart munkaerővel. Ennek elle­nére munkanélküliségről ha­zánkban egyáltalán nem beszél­hetünk, mert a mezőgazdaságban korlát­lan lehetőségek vannak az elhelyezkedésre, különösképpen a termelőszövet­kezetekben, de meg kell érte­niük parasztfiataljainknak, hogy az iparban a közeli években, de a későbbiek során sem tudnak korlátlanul elhelyezkedni a pa­rasztfiatalok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a parasztfia­talok nem juthatnak a fejlett technikához, mert a mezőgazda­ság egyre több gépet kap a há­roméves terv során is, de ké­sőbb még többet. A bajai járás huszonnyolc termelőszövetkezetében 297 fia­tal dolgozik. Ez a tsz-tagság 20,5 százalékát teszi ki. A 297 fia­talból 96 nő. Eddig öt tsz-ben alakították meg a KlSZ-szer- vezetet, összesen 74 taggal. A nemesnádudvari Kossuth Tsz- ben 44, a bácsbokodi Szalvai Mihály Tsz-ben 23, a sükösdi Vörös Zászlóban 16 fiatal dol­gozik. A bácsbokodi Szalvai Mi­hály Tsz-ben Molnár Mátyás KISZ-titkárnak 250, a sükösdi Vörös Zászlóban Bartók And­rásnak 207, Baksa Imrének 205 munkaegysége van, ami azt mutatja, hogy a fiatalok egy része példamutatóan dolgozik. Ennek ellenére vannak tsz-tagok, sőt veze­tők is, akik nem becsülik eléggé a fiatalok munkáját. A csátaljai Budai Nagy Antal Tsz elnöke, Pataki elvtárs kézle-í gyintéssel vélekedik a fiatalok | munkájáról, pedig ott is a fia- ] talok többsége becsületesen vég- ] zi munkáját. A termelőszövetkezeti párt- ] szervezetek egy része nem for­dít kellő gondot a fiatalok po­litikai nevelésére. Nem kapnak] megfelelő segítséget helyiség biztosítására, ahol a KlSZ-szer- vezet és kultúrcsoport működ-! hetne. A fiatalok kezdeményezését j sem karolják fel megfelelően. I Ahol pedig erre gondot fordíta­nak, eredménnyel jár. Példa er­re a bácsbokodi Szalvai Mihályj Tsz, ahol 12 fiatalból silózóbri-j gád vagy a nemesnádudvari < Kossuth Tsz-ben KISZ cséplő-j csapat alakult. A kívülálló parasztfiatalok j részben azért is idegenkednek aj Tsz-től. mert 3 nincs előttük megfelelően ismertetve a Tsz-ck mun­kája, eredménye, a fiatalok helyzete. Pedig Baján is meg máshol is egyre több olyan tsz-ünk van, amelyre bátran, sőt büszkén le­het hivatkozni. A bajai járási pártbizottság felhívta a párt- szervezetek figyelmét, hogy vizsgálják meg a parasztfiata­lok helyzetét a tsz-ekben, és adjanak hathatós segítséget a tsz vezetőségének ahhoz, hogy megoldják a fiatalok problé máit és mielőbb minél több ki vülálló fiatal kérje felvételét a jó példák hatására a tsz-be. Túri József Különös kiállítás Különös kiállítást rendeztek Párizs­ban. Olyan hasz­nálati tárgyakat állítottak ki, me­lyeket neves festők dekoráltak. A kiál­lítás célja, »nemes­séget adni a min­dennapi tárgyak­nak«. Képünkön egy Atlan nevű fes­tő különösen nemes (?) motívumokkal díszít egy jégszek­rényt. Egy hízott tinó ára = egy évi adó Ésszel, okossággal gazdálkodó parasztember — ha ügyessége szorgalommal is párosul — most igazán kiválaszthatja a jövedel­mező gazdálkodás módjait. Ezek között is egyik legjobb a szerző­déses állathízlalás, főleg bikával és tinóval. Minden községben akad nem egy gazda, aki el­mondhatja, hogy egy-egy hízott jószág árából könnyedén kifi­zette egész évi adóját — s ezt bi­zonyítja Farkas László kalocsai tenyésztő példája is. Farkas László 1957 novembe­rében szerződött le, egy akkor 280 kilós, évestinó meghízlalásá- ra. Nyolchónapi tartás után — mialatt közel 300 kilót gyarapo­dott az allat — 565 kilós súly­ban adta át a vállalatnak s cse­rében 9027 forint ütötte a mar­kát. Ha a gazda ezt az állatot hiz­lalás nélkül, szabadon adta vol­na vágóra, mindössze 2100 forin­tot kapott volna. A nyolc hónap alatt mintegy 1000 forint értékű takarmányt etetett fel vele (da­rából 3 mázsát számítva) — te­hát a beálliláskori értéket és u takarmány árát is számítva — 5 —6000 forint tiszta haszonnal adott túl rajta. Ilyen összegért sertésből legalább 5 darabot kel­lett volna meghizlalnia 20 má­zsa abraktakarmánnyal. A kalocsai járásban élénk is az érdeklődés a szerződéses bika- és tinóhízlalás iránt. A júliusban megindított új akcióban —, amelyre a tavalyi átvételi árak változatlanul érvényesek — há­rom nap alatt máris 17 darabot kötöttek le. Gyakori jelenség az »együttműködés« azok között a községek között, ahol egyen­lőtlenül oszlik meg az állatlét­szám és a takarmánybázis. Ahol kevés a jószág és sok a takar­mány, ot latot azokból a községekből ahol fordított a helyzet s az ói« latforgalmi vállalat kirendelte ségének emberei ezt a kereske- dóst elősegítik, szervezik. Sőt megyei szinten a vállalat maga is foglalkozik ilyen közvetítéssel: a homokos járások takarmányé szegény vidékein megvásárole ják az eladásra kínált növendéke bikákat, amelyeket aztán a bae jai és környékbeli tenyésztők örömmel vesznek át meghízlae lásra. A marhahizlalás iránti kedv nemcsak a szerződéskötések szá­mában mutatkozik meg, hanem az átadott állatok állagsúlyának növekedésében is. Tavalyhoz ké­pest például 428-ról 472 kilo­grammra nőtt a kalocsai járásé ban a vállalatnak átadott hízott növendékmarhák állagsúlya. Igen ügyesek a szarvasmarha* hizlalásban a soltiak. Az egyik tenyésztő a különleges minősége re felhizlalt linójáért kilónként 15 forintot, — összesen 7500 fo- rointot kapott. A dunavecsci ki­rendeltséggel a kunszentmiklósi Vörös Csillag Termelőszövetke­zet az idén 150 darab felnőtt- és nö ve ndékma rha meghízla lásá ra. szerződött: az állatokat eddig a jól gondozott legelőn tartották s átlagosan 40—50 kilogrammos a súlygyarapodás máris. De a ha­lasi járásban is tudnak számolni az állattartó gazdák: miből lesz a nagyobb haszon, hiszen a híze lalási szerződések száma itt is közel van már százhoz. <VWW>ZWWWWWWWVWVWWVWV>/V Pompázó virágerdő öleli körül a Kecske­méti Baromfifeldol­gozó Vállalat ízlésesen megépített bölcsődéjét a Bethlen körúton. Amikor ideérkeztem, a lakosztályokban ebédhez készülődtek a kis apróságok. Mihelyt a finom, íz­letes enryvaló a kis asztalkákra került, el­halkult a zsibongás. Míg a gyerekek jó ét­vággyal gyömöszölték magukba az ételt, ad­dig Borics Jczsefnével, a bölcsőde vezetőjével beszélgettem. Megtudtam, hogy 35 gyermeket — három hónapostól három éve­sig — gondoznak. A bölcsőde reggel fél hét­kor nyit és este hat­kor zár. A nagy me­legben a gyerekek nyűgösebbek, mint máskor, így az óvó­nőre is több feladat hárul. Emellett ét­Boidoty öttk&H vágytalanság is előfor­dulhat. Az apróságok további jó étvágyuk érdekében citromos teát, limonádét és gyü­mölcsöt kapnak, má­sodik »mamáiktól«, Kuli Istvánnétól, Bor­bély Józsefnétől, Kán­tor Ilonától. Az odaadó gondozás a gyerekek szellemi és súlybeli gyarapodásán is kézzelfogható. Az egésznapi ellátásért, gondozásért, nevetsé­gesen hangzik, de egy forintot, egy fagylalt árát kell fizetni a szü­lőknek. Kiváncsi voltam ar­ra is, kit tartanak a legéletrevalóbb gyer­meknek. Az óvoda ve­zetője kissé meglepő­dik a kérdésen. Neki mindegyik gyerek egy­forma. mindegyiket Kis az ugyanúgy szereti, számvetés után alábbiakat mondja: — Parrag Gyurka, Gödör Györgyi, Rohács Jenci, Annus Joli, Planka Zsuzsi és a többi is igen életrevaló. Illés Edit, amikor idekerült, igen szégyenlős volt. Ma már veszekedik, s ez félreérthetetlenül elevenségét bizonyítja. — Ha rövid idő múl­va erre visz az útja — folytatja — nézzen be hozzánk, csokoládészi- nű gyerekeket lát majd. Holnaptól kezd­ve ugyanis az udvar halsó részében napoz- tatunk. Ha pedig elké­szül a tussoló, pancsi- kolhatnak gyerekeink. Olyan szeretettel be­szél e h íz kis lakóiról, mintha mind az övé lenne, Közben befejeződött az ebédeiés, eljött a mosdás ideje. Ezután a bölcsőde lakói álom­ra hajtják fejüket, majd az ébredés után uzsonna, később pedig éneklés következik, ki mit szeret alapon. És ilyenkor az egyik »Sétáljunk ki a zöld rétre«, a másik »Pille­pille szállj le«, a har­madik »Elindult a pettyes katicabogárka« című dalt szeretné énekelni. Mire min­denkinek teljesül a kí­vánsága, addigra az óramutató az ötöst is elhagyja, s a szülök megjelennek a bölcső­dében. Felöltöztetik apróságaikat, érdek­lődnek egészségük le­iül, boldog örömmel viszik haza drága cse­metéjüket, hogy hol­nap újra gondos ke­zekre bízzák, addig amíg dolgoznak. — Veiiesz —*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents