Petőfi Népe, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-25 / 174. szám
1958. július 25, péntek A MAGYAI? SZOCIAEjStA KjjUNKA'S PÄ BT „BÁCS ~|CISKÜN MÉG Félévi mérleg — egymillió nyereség Látogatóban a Bajai Vas- és Fémipari Ktsz-nél Baja belvárosi részében, a Központi Mozival szemben elég sok látogatója van egy ötletesen megrendezett árumintabemutatónak. A szemléltető propaganda lehetőségét kihasználva a Bajai Vas- és Fémipari Ktsz állította itt ki közel negyven olyan gyártmányát, amit a szövetkezet fennállása óta nagy- sorozatban, tömegcikként gyártott. A szorgalmas kollektíva életéről egyébként is terveztünk már hírt adni, de most a kiállítás láttán kettőzött örömmel tesszük ezt. Érdemes „hiánycikket" gyártani Látogatásunkkor és Alszegi József elvtárssal, a szövetkezet elnökével folytatott beszélgetésünkkor az volt az első gondolatunk, hogy aki hat-hét éve nem járt Baján, bizony nem ismerne rá Alszegi elvtársék portájára. A ktsz 1951-ben alakult négy fővel. Ma viszont 204 tagja van a szövetkezetnek, közös vagyonuk pedig eléri a kétmillió forintot. Amilyen szépek a szövetkezet mozgalmi, fejlődési adatai, legalább olyan szép és dicsérendő a gazdálkodásuk, termelési eredményeik és a lakosság szolgálatában végzett javítómunkájuk. Érdeklődésünkkor már készen volt a félévi mérleg, így elöljáróban közölhetjük; a Bajai Vas- és Fémipari Ktsz termelési tervét 106.6 százalékra, közvetlen a kereskedelem iránt vállalt kötelezettségeit pedig 161 százalékra teljesítette. Az első félévi mérleg ennek eredményeként egymillió forint nyereséget mutat. Arra a kérdésre, hogy a szövetkezet tagjainak szorgalma és szakértelme mellett, hogyan érték el ezt a példás eredményt, Alszegi elvtárs lakonikus rövidséggel így válaszol; — Mindenkor igyekeztünk azt gyártani, amikre a lakosságnak leginkább szüksége volt, ami az adott időszakban hiánycikk volt a kereskedelemben. 80000 mosóteknőt adtak el Nézzük, melyek voltak ezek. Nagy tetszést arattak és rövid idő alatt közkedveltté váltak a háziasszonyok között a különböző színű alumíniumból készült háztartási sziták. Hasonlókép keresett árucikk a szitaszövet is. A különböző vashuzalío- natokból minden mennyiség kevés volt az első félévben. — Ugyanakkor igen sokan vásárolták a színes kerti csőbútorokat is. Az előbbiek mellett nagy sikere volt a háziasszonyok körében a horgonyzott lemezből készült mosóteknőnek, melyből 80 ezer darabot készítettek az első félévben. A szövetkezet végezte a kiskunhalasi strandfürdő vízveze-: tékszerelési és gépházüzembehe- lyezési munkálatait. Gyártottak sütőipari olajfűtő berendezéseket. Készítettek üzemi öltözőszekrényeket és több más gyártmányuk mellett a javítások egész sorát végezték. Nemrégen állították fel az akkumulátortöltő állomást, de egyéb tekintetben is emelték a lakosság számára végzett szolgáltatásokat. Moszkvába mennek tanulmányútra Eddigi készítményeik közül többet a második félévben is gyártanak. Emellett új termékekkel is meglepik a vásárlókat. Mivel igen nagy belőle a hiány, elkezdik a szúnyoghálók DCeeikemít üzentei, aáilatatal a aáe&s ftezetn^éizeire költöznek ma jd. Vita Kecskemét városrendezési tervéről A városrendezési tervet már régóta szemlélheti a város lakossága a tanács kiállítási termében. E tervjavaslatot és a végleges javaslatot a 21-én 10 órakor kezdődő ankéton beszélték meg. Méhész Árpád megnyitója után Wassola György építész- mérnök, a minisztérium kiküldötte ismertette a tervet. Szappanos Jenő főmérnök beszélt a városrendezés problematikus kérdéseiről. Kifejtette, hogy ez a terv nagy területet biztosít az ipar számára. Szorgalmazni kell a város belső területén fekvő vállalatok kiköltöztetését a kijelölt területre. Erre egészség- ügyi szempontból is szükség van, mert például a szeszfőzde, Belsped elszórva a város területén igen egészségtelenül hat a környezetre. A vasút rendezési tervében szerepel az Alsópályaudvar kibővítése és a máriavárosi állomás áthelyezése. Elfogadták többek között a részt Vevők — Mikes Alfréd, Építésügyi Minisztérium, Papp Imre, az Országos Műemlék Felügyelőség és a többi érdekelt szervek, vállalatok küldöttei, szakemberei — a Rávágy téri átépítés és a Don kanyar néven ismert Gáspár András utca kinyitásának tervét. Teljes egészében jóváhagyták a forgalmi útvonalakkal kapcsolatos javaslatokat, mely 100 százalékig megfelel a fejlődő forgalom követelményeinek. Az egész tervet általában jónak találták. Megállapította még az ankét, hogy a lakosság részéről nő az érdeklődés, ezért meghosszabbítják még egy héttel a kiállítást. Az itt jóváhagyott tervjavaslat a városi végrehajtó bizottsághoz, majd a megyei tanács végrehajtó bizottságához kerül döntésre. Leleplezték az üzérkedőt Üzletszerű árdrágítással és üzérkedéssel foglalkozott Cseh János kecskeméti lakos. Rendszeresen kerékpárt és motorkerékpárt vásárolt, amit aztán drágábban adott el, mintegy tizenkét esetben. A vádlott üzérkedő tevékenységével 10 260 forint jogtalan haszonra tett szert. Eljárás indult ellenei gyártását. A szivárvány minden színében gyártott alumíniumsziták a belföldi fogyasztás mellett valószínűleg exportszállításra is kerülnek. Légsűrítő kompresszor eddig is készült a szövetkezetnél. Most a második félévben a jelenleginél nagyobb teljesítő- képességgel, kisebb kivitelben készíti őket a ktsz. — A szövetkezet első félévi egymillióforintos nyeresége — mint Alszegi elvtárs búcsúzóul mondotta — lehetővé teszi, hogy a szövetkezetünk három dolgozóját (egy műszaki vezetőt, egy helyettes 'részlegvezetőt és az egyik legügyesebb szakmunkást) augusztus végén kiküldjük Moszkvába, az ipari kiállításra. A Bajai Vas- és Fémipari Ktsz szövetkezet vezetői további eredményeik eléréséhez nagyon sokat várnak ettől a tanulmány- úttól. Sándor Géza Kínában, Közép-Kiangszi tartományban új . __j__ bu kkantak, amelynek tartalékát hétmilliárd tonnára becsülik. Ez ma Kína legnagyobb vasérclelőhelye. Képünkön: fúrógép, amely- lyel a kutatást folytatják. A FIATALOK ÉS A FÖLDMÜVESSZÖ VETKEZET A SZÖVOSZ Igazgatósága és a KISZ Központi Bizottsága együttes határozatot hozott a földművesszövetkezetek és a KISZ- szervezetek kölcsönös segítségadásáról. Ennek alapján a megye földművesszövetkezeteinek nagyrésze megállapodást kötött a városi és községi KISZ-szervezetekkel. A legeredményesebb megállapodás a Kiskunhalasi Fmsz és a városi KISZ között jött létre. A fiatalok segítenek a szövetkezeti közgyűlések, egyéb rendezvények szervezésében; a földműves- szövetkezeten belül megalakítják a KISZ-t. Év végéig 100 tagot szerveznek az fmsz tagjai sorába, Bodoglar-pusztán segítenek új szakcsoportok, társulások létrehozásában. Vállalták, hogy ahol tartalékterület van, minden alapszervezet 2 holdat közösen megművel s a mezőgazdasági szerződésekben is támogatják az frnsz-t. A KISZ-szervezet a földművesszöveíkezeltel együtt megalakítja a közös kultúrgárdát, minden hónapban együttes kulturális- és sportrendezvényt tartanak. A KISZ által irányított leánykörök munkájába bevonják a szövetkezetnél dolgozó lányokat is. A földművesszövetkezet évi tiszta nyereségének egy százalékát a KISZ rendelkezésére bocsátja, részben felszerelési tárgyakban, részben készpénz formájában. 2600 HOLD BURGONYA MEGMENTÉSÉÉRT A napokban tartott ülést Kiskunhalason a járási növényvédelmi operatív bizottság s értékelte a burgonyabogár elleni védekezés eredményeit. A járás területén 2300 hold egyéni és 300 hold szövetkezeti burgonyaföldön kellett megakadályozni e veszedelmes kártevő puszításait. A Növényvédő Állomás itt dolgozó Füstös-brigádja derekas munkát végzett, első között fejezte be kiváló eredménnyel a legutóbbi permetezést. Az egyéni gazdák 5 mázsa Holló 10-et, 30 mázsa Nikerol-t, 13 mázsa Hungária Matador-1 és 7 mázsa Pernitet vásároltak meg a burgonyabogár ellen. A járásban 7 kényszerbrigád dolgozott, amelyek 104 termelőnél 15=40, 4=300... Ezt a furcsa egyenletet Kiskunhalas fejlődéséről lehet felállítani. A számok ugyanis a felszabadulás előtti és utáni lakáshelyzetet tükrözik. 1930-tól 1945-ig, tehát 15 év alatt mindössze 40 lakás épült a városban, míg 1954-től 58-ig, tehát röpke 4 esztendő alatt a háromszázadik került tető alá, közületi és magánépítkezés együttesen* TÍZEZREK JAVASLATA ALAFJÄN készül Kiskunhalason a város hároméves fejlesztési terve, amelyet augusztus 20-án ünnepi tanácsülésen tárgyalnak meg. A javaslatok összegyűjtése most folyik. Több mint 700 aktíva — közöttük az összes tanácstagok, vállalatok, üzemek, hivatalok dolgozói, tömegszervezetek tagjai — járják a várost és kisgyűlésekep, házi beszélgetéseken hallgatják meg a lakosok óhaját, kérését. Kovács János tanácstag, Széchenyi utcai lakos már több mint háromszáz választó kérését továbbította a tanács végrehajtó bizottságához. A felsővárosiak többek között járdakövezést, törpevízművet, vezetékes rádiót, villanybövítést, nyilvános telefonállomást kérnek. Sokan sürgetik a város iparosításának folytatását, konzervgyár építését, a tanyai lakosság utak javítását, iskolák bővítését és a csatornázás folytatását kéri. ÉRIK A NEVES BALOTAI DINNYE Balotaszálláson a Vörös Csillag és a Kossuth Termelőszövetkezet az idén 10—10 holdon tervégezték el a kötelező védekezést. A dolgozó parasztok nagy tömege azonban megértette a védekezés jelentőségét, mert mindössze 33 termelőt kellett feljelenteni szabálysértés címén, a bogár irtásának elhanyagolása miatt. meszt dinnyét. A halasi piacra ez a vidék szállítja a minden nyáron a legtöbb és legízletesebb fajtát. A termelőszövetkezetek a mézédes sárgadinnyével máris megjelentek a piacon s már mázsás tételekben szállítják. A görögdinnye még több és jobb minőségű termést Ígér, ANYAKÖNYVI HÍREK KISKUNHALASRÓL SZÜLETTEK: Császár Hajnalka (anyja neve: Tóth Erzsébet), Bállá Klára (Huszár Juliánná), Kovács Veronika (Sztupinszki Mária), Kolompár László (Kolompár Margit), Darányi Imre Tibor (illés' Ilona), Kismók Mihály (Tallér Erzsébet), Faddi Erzsébet Mária (Rabi Erzsébet), Medve László (Lovász Margit), Földi Gaoriella (Cserháti Éva), Ur- bán Margit, Urbán Erzsébet, ikrek (Kovács Katalin), Sörös Mária Magdolna (Lehöcz Mária), Pap DezSo (Csillag Terézia), Kovács Bera Jenő ^Patyi Ilona), .Nagy Anna (Horváth Anna), Molnár Juliánná (Bogár Ilona), Száller Károly (Fábián Erzsébet), Magyar Tibor Gellert (Király Mária), Győri Edit Mária (illés Erzsébet), Kocsenda László (Jónás Ilona), Dudás István (Visnyei Judit), Csiszár Katalin (Lencsés Terézia); Svéda Antal (Gyóni Veronika), Font Tibor Gábor (Káldi Ilona), Rad- vanszki Mária (Keresztúri Mária), Mohácsi János László (Lakatos Mária), Nyúl Csaba (Jamin Mária), Palásti László (Szabó Mária), Komlós Károly (Nagy Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Sebestyén István és Mészáros Má; ia, isasz.egi Sándor és Pető Rozália, Turné Sándor István és Petróczi Gizella. MEGHALTAK: Szabó Antal 84 éves, Csendes József 60 éves, Kolompár Mátyás 52 éves, Drengács Adámné Horváth Anna 75 éves, Purzsa Pál 86 éves, Kismók Mihály 1 napos, Lakatos János 80 éves, dn Vass Árpád 60 éves, Bíró Lajosné Szír aki Jusztina 5y éves korban,