Petőfi Népe, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-06 / 132. szám

\ I Hág proletárjai, egyesüljetek! MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BA'CS-r» K l$KUN MEGYEI LAPJA III. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM Ara SO fillér 1958. JtJNIUS 6. PÉNTEK Az egész dunaoeesei járás Részül a solli ünnepségre Dobi István mond ünnepi beszédet Hírül adtuk már, hogy Solton kettős ünnep lesz junius 8-a. Köszöntik a traktorosokat, s ezen a napon kapja meg az országos versenyben első Szikra Termelőszövetkezet a 100 000 forintos jutalmat. A dunaföldvári kishíd melletti Halásztanya környékét ezóta szépen feldíszítették a nagy alkalomra, amelyre több ezer embert várnak az egész járásból. Négy földművesszövetkezeti konyha és italbolt állít fel sátrakat, hogy frissí­tővel szolgáljon a nagygyűlés közönségének. Az ünnepség vasárnap délelőtt kezdődik. Dobi István elvtárs mond ünnepi beszédet s ő adja át a jutalmat a termelőszövetkezet vezető­ségének. Ekkor történik az állami gazdaság és a gépállomás traktorosainak jutalmazása, ki­tüntetése is. Dobi elvtársat és a vendégeket a solti úttörők köszöntik, akik az ünnepség után más csoportokkal együtt színes kultúrműsort adnak. A közös ebédet délután ugyancsak kultúr­műsor követi, amelyen a járás számos együttese fellép. Este a KISZ és az úttörők rendezésében tábortűz és tűzijáték szórakoztatja a dolgozókat, majd villanyfény mellett táncmulatság zárja be a napot. Jó eredménnyel zárult a megyei borverseny cA kunbajai cAlAanii k^azcLauíg. ööpös ko-fautak, iiktfe. (jól sikef'iilt Császártöltésen a népek barát­sága hónapja alkalmából ren­dezett községi szovjet—magyar találkozó• Mind a délutáni sze­replésen, mind pedig az esti táncmulatság alkalmával igen tetszett a jelenlevőknek a szov­jet zenekar megannyi pattogó­ütemű indulója és ritmusos táncdala. Mivel a délutáni ün­nepségen több mint 300-an, es­te pedig mintegy 500-an vettek részt a találkozón, el lehet kép­zelni, hányszor csattant fel a taps és hányszor hangzottak el a »hogy volt! mégegyszer!« kiál­tások. A baj csak az volt, hogy a kellemes, vidám hangulatú estének hamar végeszakadt. Vendégeinknek ugyanis tíz óra után már el kellett menniök. Ondrovics József levelező A »VALLÄS-k-ERKÜLCS- RÖL (2. oldal) TÁPPÉNZCSALÁS... (3. oldal) PÉNTEKI JEGYZET (3. oldal) ÜJ AUTÓBUSZ MENET­REND (4. oldal) KULTURÁLIS FIGYELŐ (4. oldal) BACCHUSRA, EZ ÁM A VERSENY! (4. oldal) HALAS ÉS JÁRÁSA (5. oldal) AZ ORGOVÄNYI CIGÁNYFIÚ (5. oldal) Szerdán este 6 órakor befeje­ződött Kecskeméten a kétnapos megyei borverseny. amelyen Scholtz Albin, a bíráló bizott­ság elnökének megállapítása szerint »a jó átlagminőséget messzemenően túlhaladták a be­küldött borok«. A verseny ered­ménye a következő: Az egyéni termelők új (1957-es évjáratú) fehér borai között 1. Márton Józsefné Kiskunmajsa, ezerjó, 2. Kovács Károly Helvé­cia, rizling, 3- Hornyák Alajos Kiskunmajsa, kövidinka, 4. Vtn- cze Ferenc Kecskemét, ezerjó, 5. Puchelle István Csengőd, muskotály, 6. Üj Elet Tsz, Tab- di, rizling bora. (Minthogy ke­vés termelőszövetkezet vett részt a versenyben, az egyetlen helyezést elért tsz-t az egyéniek közé sorolták.) Az egyéni termelők ó fehér borainak versenyében 1. Bikali József Csengőd, rizling, 2. Ko- vacsik József Soltvadkert, riz- íing, 3. Kerner István Tabdi, rizling, 4. Almást József Kele- bia, vegyes fehér, 5. Almási Jó­zsef Kelebia, rizling bora. Az egyéniek díjazott új vö­rös borainak sorrendje: 1- Ma­gyar György Kecskemét, ka­darka, 2. Faragó Gáborné Nyár- lőrinc, nagyburgundi, 3. Magyar György Kecskemét, kadarka, 4. Sándor József Nyárlőrinc, ka­darka. 5. özv. Mózer Adámné Tetszetős, a gyapjúnál jóval tartómabb a kupráma műszálból készült takaró A Bajai Gyapjúszövetgyár­ban két éve foglalkoznak mű­szálak felhasználásával. Ezideig viscosával dolgoztak, ebből ké­szültek a színes takarók. Az el­múlt év végén kezdték meg a viscosánál jóval tetszetősebb és partosabb kupráma műszál fel­ihasználását. Eredményes kísér­letek után most már véglege­sen kialakult a kupráma mű­száltakarók gyártástechnológiá­ja és két hét óta üzemszerűen gyártják a 10 féle színben ké­szülő takarókat. A műszáltaka­rók sokkal tetszetősebbek és tartósabbak a gyapjútakarók­nál, melegebbek is. Egyelőre kizárólag külföldi eladásra gyártják. Soltvadkert, kadarka, 6. Mózer Gáspár Soltvadkert, kadarka. Az egyéni termelők ó vörös borainak versenyében 1. Kerner István Tabdi, nagyburgundi, 2. id. Dúl Sándor Kiskörös, ka­darka, 3- Almási Józsefné Ke­lebia, kékfrankos bora. Az állami gazdaságok új fe­hér borai közül 1. Helvéciái Állami Gazdaság, tramini, 2. Alföldi Állami Pincegazdaság helvéciai célgazdasága, olasz rizling, 3. Szölőkutató Intézet, Katonatelep, furmint. 4. Alföldi Állami Pincegazdaság tabdi cél­gazdasága, rizling, 5. Helvéciai Állami Gazdaság, tramini, 6. Helvéciai Állami Gazdaság tra­mini bora. Az állami gazdaságok ó fehér borai között az alábbiakat dí­jazták: 1. Alföldi Állami Pin­cegazdaság csengődi célgazda­sága, olasz rizling. 2. Helvéciai Állami Gazdaság, ezerjó, 3- Hel­véciai Állami Gazdaság, olasz rizling borát. Az állami gazdaságok új vö­rös borainak helyzése: 1. Kun­bajai Állami Gazdasáp, kadar­ka, 2. Kunbajai Állami Gazda ság, kadarka, 3. Alföldi Állami] Pincegazdaság keceli célgazda-; ságra, kadarka, 4. Kunbajai Al-\ larni Gazdaság, kadarka, 5. Al-\ földi Állami Pincegazdasága he-1 tényegyházi célgazdat iga, ka-» darka, 6. Kunbajai Állami Gaz­daság, kadarka bora. (A Kun­bajai Állami Gazdaság külön­böző fokú kadarka boraival in­dult a versenyben.) Az állami gazdaságok ó vö­rös borai a következő helyezést érték el: 1. Kunbajai Állami Gazdaság, kadarka 2. Alföldi Állami Pincegazdaság hajósi célgazdasága, kadarka. 4- Szőlé­szeti Kutatóintézet. Miklóstelep, kadarka, 5. Szőlészeti Kutatóin­tézet, Miklóstelep, kadarka, 6. Hosszúhegyi Állami Gazdaság kadarka bora. Megyénk húsz békeküldötte vesz részt az V. magyar békekongresszuson Erik as állami segítség gyümölcse Mók Lajossal, a dunave- csei Virágzó Termelőszövetkezet elnökhelyettesével (az elnök Csőke István 10 hónapos isko­lán van Zsámbékon) arról be­szélgetünk, hogy milyen sok és jelentős kedvezményt kapnak a közös gazdaságok az államtól. — A mi szövetkezetünk él is ezekkel a kedvezményekkel, amennyire a lehetőségek enge­dik — magyarázza az elnökhe­lyettes. Aztán elmondja, hogy több mint 100 kiló műtrágyát hasz­nálnak fel az idén holdanként. Az elmúlt év őszén és az idén tavasszal 76 kilót munkáltak a talajba. Horváth Ernőné, a szövetke­zet vezető könyvelője ehhez hozzáteszi, hogy 25 700 forint ár- kedvezményt kapott a közös gaz­daság. — Pótszerződést kötöttünk : gépállomással — folytatja Mó Lajos —, jelenleg egy katasztrá- lis holdra 4,2 normálhold gépi munka jut. Az aratást teljesen géppel végezzük. A 338 kataszt- :*slis hold gabonából 295-öt kombájn takarít be, a többit pe­dig az aratógép vágja le. Egy­szóval kézzel nem nyúlunk a ga­bonához. Közben megérkezik Horváth Ernő, a szövetkezet agronómusa is a határjárásból. Bekapcsoló­dik a beszélgetésbe és elmond­ja, hogy 31 200 forint kedvez­ményt kapnak a gétfi munkák után. hunéi még jelentősebb az 52 férőhelyes magtárpadlásos, mo­dern istálló építésével kapcsola­tos kedvezmények sorozata. Ter­mészetesen ezek a kedvezmé­nyek akkor lépnek életbe, ha a termelőszövetkezet az előírt fel­tételeknek megfelel. Kiszámítot­ták, hogy a tervezett 706 000 Ft helyett 300 000 forintot kell visz- szafizetniök az igényelt hitel­ből, amennyiben ezeket teljesí­tik. Teheneket szeretnének vásá­rolni állami kedvezménnyel. Ez­zel kapcsolatban akadályok me­rültek fel. A megyére megálla­tott keretet ugyanis más ter­előszövetkezetek már igénybe vették. Figyelembe kell ven­nünk, hogy az állam segítőkész­sége nem kimeríthetetlen, ha­sonlóképpen a lehetőségek sem, a termelőszövetkezetek igényei pedig országszerte megnöveked­tek. Ennek kapcsán terelődik arra a szó, hogy helyes volna, ha a termelőszövetkezet saját ere­jéből igyekezne létrehozni a te­hén törzsállományt. Erre a Vi­rágzónak megvan a lehetősége. A tehénistállón kívül még je­lentős építkezésekről számolnak be a termelőszövetkezet tagjai. Az ellenforradalom miatt abba­maradt munkát is folytatják. Közvetlen befejezés előtt áll egy száz férőhelyes süldőszállás, egy 20 férőhelyes növendékmarha- istálló és egy 16 vagonos raktár építése. Most épül egy 200 köb­méteres betonsiló. Két szolgálati lakás létesül az idén, egy az ag- ronómus, egy pedig az állatgon­dozó részére. Ab eddig felsoroltakból is látszik, hogy az állami segítség gyümölcsei egyre érnek. Nem tagadják a közösség tagjai, hogy még van bőven tennivalójuk a lehetőségek hasznosításában. — Van egy öntözőberendezésük, amelyet nem használnak, pedig mintegy 7 holdon többszörösére tudnák emelni a terméshoza­mot és ezzel együtt a bevétele­ket. Ígérik, hogy jövőre meg­oldják ennek hasznosítását. Mók eltvárs ezzel búcsúzik: — Azt akarjuk, hogy nevének megfelelően, gazdaságunk való­ban virágzó legyen, Já. S. gyár békekongresszusra: Ortu-f tay Gyula, a Hazafias Népfront’ országos főtitkára. Baksa Jener bajai sütőipari dolgozó, Bárdost József jakabszállási agronómus,, Dakó Gáborné kecskeméti me­zőgazdasági munkás. Farkar József megyei béketitkár, Für;' Pál kecskeméti föld.-szöv. dol­gozó, Grősz József kalocsai ér­sek, Jenei Jánosné jánoshalmi pedagógus, Juhász Istvánná szalkszentmártoni háziasszony, Kovács Lajos kelebiai pedagó­gus, dr. Kunák János megyei bíró, Murányi Józsefné bajai ruhaüzemi munkás. Németh Istvánná kecskeméti tangazda­sági dolgozó, Romácz János bácsalmási egyénileg dolgozó paraszt, Sárosi György vaskúti tsz-tag, Sánta Károlyné túsza- kécskei tanácsi dolgozó, Szabó Lajos kecskeméti pártalkalma­zott, Sziráki Margit császártöl­tési óvónő, Tarjáni József kis­kunfélegyházi dolgozó paraszt, Vitéz Jánosné uszódi tsz-tag. A békekongresszuson, mint meghívott részt vesz még Kon vács Endre, a Hazafias Népfront megyei titkára és Oláh Károly kiskunfélegyházi esperes. A konyhák és éléskamrák után is kell szemétdíiat tizelni! Több olvasónk kérésére kö­zöljük: a Kecskeméti Városi Tanács új szabályrendelete, me­lyet április 11-i ülésén hozott a város köztisztaságáról, úgy in­tézkedik, hogy a helyiségen- kénti szemétkihordási díj ma­rad a régi, vagyis helyiségen­ként 2 forint, üzleteknél, üze­meknél 20 négyzetméterig 5 Ft és minden további megkezdett 20 négyzetméterre 5 forint. Változtatás van azonban a díj fizetésére kötelezett helyiségek­re vonatkozóan. A konyhákban, éléskamrákban, hallókban leg­alá- j annyi szemét gyűlik ösz- sze, mint a többiben, ezért a jö­vőben ezek után is fizetni kell a helyiségenként! két forintot. A városi tanács falragaszokon fogja közhírré tenni új szabály- rendeletét, addig is a lakók kö­telesek megfizetni a helyiségeik száma után járó szemétdíjat; A holnap kezdődő V. magyar békekongresszusra megyénk la­kossága hatalmas békedemonst­rációkkal készül. Megyeszerte több mint 700 békegyűlést ren­deztek, melyek között legna­gyobb a május 11-én megtar­tott bajai nagygyűlés volt. A munkásokon és a dolgozó pa­rasztokon kívül megmozdultak az írók, az orvosok, a kisiparo­sok. A nemzetiségi községekben barátsági napokat rendeztek és jelentős esemény volt május 25-én a sztálinvárosi kirándu­lás is, melyre békehajó vitte megyénk több száz békeharco­sát. A megyei békekonferencia 300 részvevője az alábbi kül­dötteket választotta az V. ma-

Next

/
Thumbnails
Contents