Petőfi Népe, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-28 / 124. szám
Közlemény a varsói szerződésben részt vevő államok; politikai tanácskozó bizottságának üléséről (Folytatás az 1. oldalról.) nek, a Szovjetunió marsaidénak a varsói szerződésben részt vevő államok egyesített fegyveres erő főparancsnokának beszámolóját a varsói szerződésben részt vevő országok fegyveres erőinek újabb csökkentéséről és arról, hogy a szovjet csapatokat kivonják a Román Nép- köztársaság területéről. Azonkívül, hogy a Szovjetunió — korábbi nyilatkozata szerint — 1958-ban 300 000 fővel tovább csökkenti fegyveres erőinek létszámát, a varsói szerződésben részt vevő államok elhatározták, hogy fegyveres erőik korábban már végrehajtott jelentős csökkentésén kívül 1958-ban fegyveres erőik létszámát újólag csökkentik, összesen 119 ezer fővel, mégpedig: a Román Népköztársaság 55 ezer, a Bolgár Népköztársaság 23 ezer, a Lengyel Népköztársaság 20 ezer, a Csehszlovák Köztársaság 20 ezer, az Albán Népköz- társaság ezer fővel. Ily módon a varsói szerződésben részt vevő országok 1958-ban összesen 419 ezer fővel csökkentik fegyveres erőik létszámát. A politikai tanácskozó bizottság jóváhagyta a Szovjetunió kormányának a Román Népköz- társaság kormányával egyetértésben hozott javaslatát, hogy a Román Népköztrásaság területéről hamarosan kivonja a varsói szerződés értelmében otttartózkodó szovjet csapatokat. A szovjet kormány a magyar kormánnyal kötött megegyezés szerint úgy határozott. hogy 1958-ban egy hadosztállyal tovább csökkenti a Magyarországon tartózkodó csapatok létszámát, ezt a hadosztályt kivonja Magyarország területéről. A politikai tanácskozó bizottság jóváhagyta a szovjet kormánynak ezt az elhatározását. A varsói szerződésben részt vevő államok egyesített fegyveres erőinek tevékenységét illetően több szervezési kérdésben is született határozat. A politikai tanácskozó bizottság elhatározta, az északatlanti szerződés (NATO) tagállamainak javaslatot tesz, hogy a varsói szerződésben részt vevő államok és a NATO-tagállamok kössenek egymással megnemtámadási szerződést. Ennek a szerződésnek a tervezetét külön hozzák nyilvánosságra. A varsói szerződésben részt vevő államok politikai tanácskozó bizottsága ülésének munkája megmutatta a szocialista országok teljes egységét, törhetetlen testvéri barátságát és együttműködését, valamint azt, hogy ezek az országok minden erejükkel a nemzetközi feszültség csökkentésére, az összes államok közötti kölcsönös bizalom ( légkörének és az államok tévé- < kény együttműködésének megte- J remtésére, a béke további meg- < szilárdítására törekednek: Május 24-én délután a Kreml-i ben aláírták a varsói szerződés- ] ben részt vevő államok nyilat- < kozatát. A nyilatkozatot a var- \ sói szerződésben részt vevő államok politikai tanácskozó bi- J zottságának ugyancsak szómba- , ton folytatott tanácskozásán fo- < gadták el: A nyilatkozat aláírásánál a ta- < nácskozás részvevőin kívül je- [ len voltak: a Vietnami Demokratikus J Köztársaság részéről Nguen Zuj , Csin, a Vietnami Dolgozók Párt- J ja Központi Bizottságának titkára, Nguen Van Csan, Dang < Viet Csau; a Kínai Népköztársaság részé- < ről: Csen Jun, az államtanács J elnökhelyettese és Li Fu-csun; a Koreai Népi Demokratikus ] Köztársaság részéről: Kim ír, a < minisztertanács elnökhelyettese, j Ten ír Len; a Mongol Népköztársaság ré- J széről: D. Damba, a Mongol Népi i Forradalmi Párt Központi Bi- ] zottságának első titkára, L. Cend, , a minisztertanács elnökének első helyettese; a Szovjetunió részéről: A. B. [ Arisztov, L. I. Brezsnyev, K, J, < Vorosilov, N. G, Ignatov, [NAPTÁR: 1958. május 28. Szerda. Névnap: Emil. Napkelte: 3 óra 54 perc: Napnyugta: 19 óra 30 perc; K>o<><x>o<><K><KX><yoo<)<>oooo<>o<><><>o<>acKK>ooc Tovább mélyül a francia válság A lázadás Dél-Franciaor szagot is fenyegeti A rendkívüli ülésre összehívott francia nemzetgyűlés hétfőn egész nap ülésezett. Pflim- lin miniszterelnök beterjesztette a kormány törvényjavaslatát, amely minden olyan képviselő mandátumának felfüggesztését irányozza elő, aki a köztársaság területének egy részét kivonni próbálná a köztársaság kormányának hatalma alól. A javaslatot még a radikális képviselők is aggállyal fogadták, minthogy attól tartanak, hogy ezt a törvényt egyszer majd a törvény meghozói ellen fordíthatják. Hosszas alkudozás után végülis a törvény helyett csupán »általános jellegű határozatot« fogadtak el, amely a mandátum- íosztást nem mondja ki, csupán az illető képviselőt képviselői jogkörének gyakorlásától függesztheti fel; Az esti órákban érkezett hírek szerint Coty köztársasági elnök, Pflimlin miniszterelnök és De Gaulle tábornok ezen a napon tanácskozást folytattak. A hírek szerint De Gaulle tábornok vidéki otthonát elhagyta és Párizsba utazott. A francia fő városban olyan hírek terjedtek el, hogy a jobboldali függetlenek a kormány elleni újabb akcióként minisztereik visszahívását tervezik; A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága és parlamenti csoportja közös felhívást bocsátott ki Korzika szigetének dolgozóihoz, a korzikai hazafiakhoz. A felhívásban a párt leszögezi, hogy a puccsal a pártütők és a polgárháború tisztjel a köztársaság hivatalos intézményei ellen fordultak és az ország területi integritása ellen támadtak. A pártütők Korzika népi hagyományait elárulva, le akarják rombolni azt az egységet, amelyet a nagy francia forradalom teremtett meg két évszázada: Rendkívüli állapot Tuniszban Tuniszban, Remada vidékén, összeütközésre került sor francia és tuniszi katonák között. A francia katonai repülőgépek mintegy 40 kilométeres körzetben bombázták Remada térségét. Ezzel kapcsolatban Tuniszban rendkívüli állapotot rendeltek el. Vasárnap több tuniszi városban franciaellenes tüntetések törtek ki; Riadókészültség Dél-Franciaországban Dél-Franciaországban rendőri riadókészültséget rendeltek el. Az algíri rádió szünet nélkül sugározza rejtjeles adásait a franciaországi lázadás előkészítésére, melyek elsősorban ezekhez a déli megyékhez szólnak. A kormány elhatározta, hogy megkezdi az algíri lázadók rádiójának zavarását. Nizza katonai repülőterén leszállt egy gép, amely több ejtőernyős tisztet hozott Algírból. Áz ejtőernyősök érintkezésbe léptek a helyi gaulleista pártszervezetek vezetőivel; Külföldi 'hírek Befejeződtek az olaszországi választások. A választási részvétel meghaladja az 1953-ban elért arányszámokat. * Végrehajtották az 1958-as amerikai atomrobbantási sorozat harmadik robbantását. A robbantásra vasárnap este került sor a csendes-óceáni Eni- wetoknál, * A libanoni minisztertanács elhatározta, hogy az ország különböző vidékein kitört felkeléseket haderővel, minden fegyvernem bevetésével elfojtja. A két legnagyobb városban: Beirutban és Tripoliban több városnegyed még mindig a felkelők kezén van, akik erős védelmi rendszert létesítettek. Súlyos összetűzéseket jelentettek Dél-Liba- nonból. Brit katonai szóvivő megerősítette azokat a jelentéseket, hogy Ciprus-szigetén több brit ezred készenlétben áll, hogy Libanonba induljon. Tízévesek a gépállomások Június 8-án rendezik 3 JUBILEUMI TRAKTOROS NAPOKAT A földművelésügyi miniszter, az élelmezésügyi miniszter és az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetője együttes utasítást adott ki az idei traktorosnap ünnepélyes megrendezéséről. Eszerint a helyi lakosság széleskörű bevonásával nyilvános traktorosnapi ünnepségeket rendeznek a gépállomásokon, állami gazdaságokban, kísérleti és tangazdaságokban, továbbá a növényvédő állomásokon, erdő- gazdaságokban és az élelmezés- ügyi miniszter felügyelete alá tartozó gazdaságokban. A traktorosokat mindenütt megvendégelik. Az idei traktorosnapnak különös jelentőséget kölcsönöz, hogy most tíz évesek a gépállomások. 1948 tavaszán alakult az első gépállomás Kisszálláson. S utána sorban, szinte a földből nőttek ki gyors egymásutánjában a mezőgazdaság szocialista átalakulásának bázisaiként a többiek: 1948 végén már 110 gépállomás működött körülbelül másfélezer traktorral, s a hozzávaló legfontosabb munkagépekkel. Ma már az egész országot átfogja a gépállomási hálózat. A jelenleg működő 250 gépállomásnak több mint 16 000 traktora, kereken 1400 kombájnja, csaknem két és félezer aratógépe, 11 000 cséplőgépe és sokezer egyéb fontos erő- és munkagépe van. A gépállomásokon dolgozók száma meghaladja a 28 ezret, s ebből körülbelül 22 ezer a traktoros és szerelő szakmunkás. OLBRACHT, IVÁN: RÉGI SZÉP IDŐK Hét vidám történet az Oszt rák—Magyar Monarchia és az első Csehszlovák Köztársaság idejéből. Iván Olbracht, a cseh próza- irodalom egyik legkitűnőbb képviselője, a szocialista realizmus úttörője. Elbeszéléseiben, hol finom humorral, hol pedig metsző gúnnyal, nemcsak a monarchia visszásságait pellen- gérezi ki, hanem a kapitalista Csehszlovák Köztársaság társadalmi s politikai viszonyait is. y Ára: 3 Ft. * A NAP HUMORA: Valamelyik reggel egy orvos felhívta a hamburgi rádiót és arra kérte a zenei osztály ve- ; zetőjét, ha lehet, játszanak egy olyan lemezt, amely pontosan három percig tart. A kérdésre, milyen lemezt kíván hallani, az orvos azt válaszolta: teljesen mindegy, mert csak egy tojást > akar megfőzni,: s • — Széttéphetetlen nylonharisnya. Egy londoni kiállításon olyan nylonharisnyát mutattak be, amelyről gyártói azt állítják, hogy még a macska sem tépheti szét karmaival. Ezt egy csinos nő lábán be is mutatták. A pirosmasnis cica vígan mászkált le-föl a harisnyán anélkül, hogy annak egyetlen szeme is lefutott volna. — Felülvizsgálta a járás szakcsoportjait az MSZMP Kecskeméti Járási Bizottsága a járási földművesszövetkezettel közösen. A vizsgálat célja volt, hogy megállapítsák: szabályszerűen működnek-e az egyes szakcsoportok. Az alapszabályellenesen 1 gazdálkodó szakcsoportokat íel- [ oszlatják. — Termelőszövetkezeti nagy- I aktívát tartottak a Baja vidéki i termelőszövetkezetek. A meg- [ beszélésen részt vettek a kör- i nyékbeli állami gazdaságok és [ gépállomások vezető szakembe- i rei is. Az összevont értekezleten J a nyári mezőgazdasági munká> kon kívül megtárgyalták a > 3004-es kormányrendelet végre- i hajtását is. — Egyre ritkább a szőke haj. [ A tudósok szerint belátható > időn belül nem lesz majd egyet- | len eredetileg szőkehajú nő. A »századforduló idején 100 angol J nő közül 60 volt szőke. Ma már > csak 25. A szőkehajú nőkről hí- ’ rés többi országokban is ha>> sonló a helyzet. — Termelőszövetkezeti küldöttség utazott Bulgáriába. A napokban útnak indult 18 tagú küldöttséget K. Nagy Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium szövetkezetpolitikai főosztályának vezetője kísérte. A küldöttség a bulgár termelőszövetkezeti mozgalom szervezeti felépítését, eredményeit tanulmányozza. — Növényvédelmi operatív bizottságot alakított a Bajai Városi Tanács. A bizottság elsőrangú feladata lesz, hogy a szőlő- és gyümölcskultúrát továbbfejlessze. — Négy termelőszövetkezet, négy gazdakör készül, a pedagógusnap megünneplésére László- falván. A község 19 tanítóját vacsorán látják vendégül a falu szocialista szektorai. — Úttörő seregszemle volt Vaskúton, május 25-én, vasárnap. A kis művészek jól szerepeltek a nagy nyilvánosság előtt. Tizennégy tánccsoport mutatkozott be és kilenc énekkar elevenítette fel a környék legszebb magyar és délszláv dalait. — Renoválásra szorul a bajai Béke-szálló is. Ezért szükségessé vált a szálloda egy részének lezárása. Az épület javítását rövidesen megkezdik. — 284 800 csibe kelt ki az idén a Kecskeméti Keltető Állomáson. A naposbaromfiak nagy részét szerződésre nevelik a termelők a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat részére. — Talajerő fenntartási versenyt kezdeményezett a Hazafias Népfront. A verseny célja, hogy elbírálja és díjazza a termelőszövetkezeteknél és egyénieknél az istállótrágya kezelése terén elért eredményeket, valamint a műtrágya igénybevételének mértékét és felhasználását. A versenyre már megkez'dődtek a benevezések. A Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormánya részvéttáviratot küldött a Jugoszláv Szövetségi Népköz- társaság Végrehajtó Tanácsának Gyúró Szalaj, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Végrehajtó Tanácsa tagjának, Jugoszlávia nagy fiának elhunyta alkalmából; — A Bács megyei Állatforgalmi Vállalat hizlalásra alkalmas tinókat ad ki a termelőknek. Az igénylők a vállalat kirendeltségein jelentkezhetnek. — A tavasszal több mint 206 holdon telepítettek fiatal erdőt a kecskeméti járás termelőszövetkezetei és egyéni termelői. — Az ipari vásár egyik érdekessége lesz a TIT ismeretterjesztő boltjának rakéta-pavilonja, ahol az Uránia csillag- vizsgáló munkatársai által készített különböző optikai cikkekét állítják ki és árusítják. A sok újdonság közül kiemelkedik a töltőtollba beépített mikroszkóp, mesterséges holdas megfigyelésére alkalmas távcsövek. — Három termelőszövetkezet és öt terraelőcsoport alakult Bács megye területén. Egyedül a bajai járásban három új közös gazdaság kezdte meg működését az idén, — Nyári divatékszerek érkeztek Csehszlovákiából. A fehér és színes üveg- és porcelángyöngyök érdekes fűzésmintákkal gazdag választékban kaphatók. A nyári divatékszerek sokaságát kiegészíti még az ötvösgarnitúrák gazdag választéka. — A budapesti ifjúsági lovas- versenyen győztesként került ki a Hosszúhegyi Állami Gazdaság Réteg nevű lova. A zsoké a gazdaság fiatal lovásza, Unszorg Lajos volt. — Madárhang gyűjtemény. A Madártani Intézet hangszalagra veszi a hazánkban fészkelő és az átvonuló madarak hangját. Ezenkívül rögzítik 70 énekesmadarunk trilláit, illetve füttyszavát. — Paul Robeson Magyarország New York-i ENSZ képviselete útján! levélben mondott köszönetét mindazoknak, akik 60 éves születésnapja alkalmából jókívánságukat fejezték ki. — Silókombájn segítségével eddig több mint másfélszáz köbméter tavaszi zöldsiló takarmányt készített a bajai Vörös Fény Termelőszövetkezet: Lépjen be tagnak a TAKARÉK- SZÖVETKEZETBE. Tag lehet az, aki legalább egy darab részjegyet lejegyez és befizet: A részjegyek névértéke 100—250 Ft, A betétek kamatoznak, titkosak, biztonságosak. Visz- szafizetésért az állam szavatol, Takarékszövetkezeti tagok kölcsönt, hitelt kaphatnak Takarékszövetkezeti tagok a szövetkezet eredményéből részesedést kapnak a részjegyek arányában; Betétet mindenki elhelyezhet a TAKARÉKSZÖVETKEZETBEN. Az alábbi helyeken lehet belépni a takarék- szövetkezetbe: Bácsbokod, Harta, Kele- bia, Kerekegyháza, Madaras, Mélykút, Soltvadkert, Szabadszállás, Tataháza, Tompa, Fülöpszállás, Solt, TiszakécSke, Alpár; 1121