Petőfi Népe, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-27 / 123. szám
Távol as otthontól is otthonosan Valahányszor időszaki me- ” zőgazdasági munkások szállásáról hallok, gyermekkori emlékképek dobódnak föl bennem, s szinte szemlélhető közelségbe hozzák azokat a summás szállásokat, amelyekben — mint a mindenre kiváncsi apróság — nem egyszer megfordultam három dunántúli pusztán is elfolyt első tíz életévem alatt. A pusztákra tavasszal jöttek a summások, Vasból, Zalából; életerős legények, vadvirágszép leányok, meggörbült férfiak, össze- aszalódott asszonyok —, s ott laktak késő őszig valamelyik, már mihaszna istállóból, vagy pajtából átalakított, döngölt agyag pádimentumú hodályban, patkányok társaságában. Nők, férfiak együtt, a szalmára hányt ócska göncön. Gépész édesapám nem egyszer mondta indignálód- va: —- Gyalázat! Akár a rabszolgák lakhelye! Ez volt a múlt, s számomra annak a mércének a legalsó fokozata, amellyel —, ha újságírói kötelességem arra szólít — lemérem: hogyan, milyen körülmények között töltik el szabadidejüket, a pihenés óráit azok a dolgozóink, akik hónapokon át távol élnek az otthonuktól. S szinte meghatott a korábban kapott izsáki hír, hogy az ottani állami gazdaság kiszistái elhatározták: őrjáratokat szerveznek, amelyek hétről hétre ellenőrzik a községtől egy-két kilométerre eső négy brigádszállás állapotát. A minap megnéztem én is az egyiket, a Petőfi-brigádét. A brigád területének köz- pontjában, szőlőskert közepén, az irodának berendezett régi tanyaház előtt, 1954-ben emelt épület a munkásszálló. Három lakószobája van; az egyikben nyolc, a másikban hat emeletes vaságyon térhetnek nyugovóra a brigád Kunszállásról, Kiskunfélegyházáról toborzott tagjai, a harmadik szobát két nődolgozónak rendezték be. A hatágyas szoba egyébként a fogatosoké; minthogy a lóápolás végett nekik korábban kell felkelniük a növénytermesztő dolgozóknál, hát ne zavarják őket ébredésükkor. És mindez arra vall, hogy alapos átgondolással történt itt az elszállásolás. A kockaköves szobákat Sípos Antalné takarítónő minden reggel felmossa, a lakók csak az ágyat vetik be. Nézzük meg azonban közelebbről az egyik szobát, a nyolcágyasat. Kályha, egy asztal, néhány szék, meg egy szekrény van még benne, az ágyak előtt lécrács, hogy a fekhelyéről le- lépőt védje a kövezet hidege ellen. Ennyi a bútorzat, szinte kaszárnyás egyszerűséggel. A villanyt —, mert ősszel lesz majd áram a már beszerelt vezetékben — petróleumlámpa helyettesíti; csupán ez emlékeztet a múltra. S ami — szerintem — még hiányzik: néhány kép a félévenként meszelt falakról. — Nem a némely más brigádszállást dekoráló, képeslapokból kivágott színésznői portrékra, félaktokra gondolok, hanem a családtagok, az édesanya, apa, feleség, testvérek, a kedves fényképére, vagy a klasszikus festmények ma már néhány forintért kapható reprodukcióira. ¥lyen szobát ugyanis lehet! és kell is még otthonosabbá varázsolni, még akkor is, ha csak férfiak lakják. Ez azonban már a lakókon múlik. Akik! viszont nem egyformák a rendszeretet dolgában sem, az ágyak kéthetenként cserélt lepedői ta-i núskodnak róla. Általában meg-; járja a tisztaságuk, de mind-! egyik elárulja, hogy ki milyen mértékben mosdott meg estén-! ként, lefekvés előtt. A 17 éves kunszállási Balogh Jancsié például szinte patyolatfehér, nem-i hiába kiszista a fiú, s a munkában is oly’ szorgalmas, pedáns,! hogy alig győzi dicsérni kísé-; rom, Murácsik Sándor fiatal! agronómus, a KISZ vezetőségi tagja. ] És ha már itt tartunk, a szó-' baparancsnok —, mert az is van —, H. Halász Lajos is tagja a KISZ-nek, s mondják, nagyon aktív, a rendet fenntartani tudó; fiatalember. Amikor a takarító-! nő kórházban feküdt, akkor sem; maradt felmosatlan a szoba, la-! kői elvégezték ezt a munkát, sőt, kitakarították az irodahelyiséget is. < j? témakörhöz tartozik az is,' hogy a munkásszállás lakói esténként harmonikaszóra táncolni szoktak, vasárnaponként pedig bemennek a gazdaság központjába szórakozni, televíziózni. Ebből a kollektívából már öten beléptek a KISZ-be is, néna- nyan mint kiszisták jöttek ide, s nekik megvan a külön KISZ- feladatuk is; most például a kulturális seregszemlére való készülődés. I No, és az ifjúsági őrjárat?! ! Legjobban az idősebbek örül-; tek neki, a hatvanesztendős Hőgye Imre bácsi imigyen okolva meg az elismerést: így legalább a fiatalok is rendet tartanak, ha már ők maguk az ellenőrök. És ebben van is valami igazság, mert bár különösebb rendellenesség itt korábban sem volt, a másik, a Dózsa-brigád szálláshelyén több kifogásolni valót találtak a KISZ, tisztaságra felügyelő tagjai. Szavukra azonban megteremtődött ott is a rend. 4 z izsáki munkásszállások tehát nemcsak kényelmes lakóhelyül szolgálnak, de amolyan — hadd éljek e kifejezéssel — kisebbfajta “-nevelőintézetek-“ is. És ez a múlt és a jelén munkásszállásai között meglévő hatalmas különbséget még inkább növeli. Tarján István Szaporodik a vadállomány A Duna—Tisza közi erdőségek sűrűjében szaporodik a vadállomány. A bajai erdőgazdaság területén már követi anyját az idén született kis szarvas. Mintegy százra tehető ezen a környéken a szarvas szaporulat. A tavasz folyamán még több száz kis szarvas születését várják az erdészek. A hímszarvas fejdísze most növekedik; a kényes állat ezekben a hetekben elbújdosik az erdő legsűrűjébe; nehogy fej dísze megsérüljön. Csak akkor mutatkozik ismét, ha agancsa már egészen megkeményedett. Kevesen tudják, hogy a Tisza menti nyíri erdőkben dámvadak is tanyáznak. A szarvashoz hasonló ritka állat most ellik. A napokban világot látott az első kis dámvad. A mintegy 80 darabból álló dámvad állománytól az idén 50—60 utódot várnak. ^VWWWW^WWWVW^^A^WWWWV Változatos műsora lesz a halász-horgász napoknak Június 8-án halász-horgász napok lesznek Baján. Ebből az alkalomból megnyílik a bajai múzeum kibővített Duna-kiállí- tása, a Halászati Szövetkezetek Országos Intéző Bizottsága Baján díszgyűlést tart, ugyanígy a MOHOSZ Aldunai Intéző Bizottsága is. Horgászverseny, horgásztanyák látogatása szerepel a műsoront A „juhásznapok“ műsora Felkészültek az aratásra A szalkszentmártoni iskola életéből Külföldi érdeklődés a szikimézpázsit termesztése iránt Szezonvégi kiárusítás olcsó áron az Állami és Szövetkezeti kereskedelmi boltokban 1958. május 26-tál június 7-ig. TISZA.KÉCSKÉN MAÄ 25-TÖjLJ Ajánlatunk: VASMÜSZAKI CIKKEK: Fagylaltgép 4 literes Béke-daráló D 12-es kalapácsos-daráló (motor nélkül) 2857.— Ft K. G. 1-es répavágó Sirály csónakmotor Svéd viílanyborotva CIPŐK, SZANDÁLOK: Marhabőr gyermekbakancs bőrtalpú 115.20 Ft Női bőrtalpú ágosóipő Női préselt bőrtalpú cipő Fentieken kívül textil-méteráru, len női ruhavászon, férfi gyapjúszövet, kordbársony, síma pamutszövet és sokféle ruházati cikk kerül kiárusításra olcső árön. Tf KI Á.MUSltÁS’1, MOST VÁSÁROMOS’! / Női félcipő vászon marhabőrrel kombinálva 90.— Ft 48.— Ft Régi ár Ül ár Női sertésbox félcipő 68.— Ft 48.— Ft 280 — Ft 140.— Ft Női bőrtalpú borjúbőr szandál 220.— Ft 120.— Ft 300.— Ft 240.— Ft KONFEKCIÓ ÁRUK: 2857.— Ft 1430.— Ft Női kabát svejfolt fazon 900.— Ft 700.— Ft 1200.— Ft 720,— Ft Női szövetruha 580.— Ft 360.— Ft 4500.— Ft 3000.— Ft Női rakott alj 220-270.— Ft 145.— Ft 900.— Ft 600.— Ft Férfi kártolt. mellény 210.— Ft 150.— Ft Férfi kártolt mélléhy 160.— Ft 120.— Ft i 115.20 Ft 58.— Ft Férfi zsebkendő 15.50 Ft 9.— Ft 160.— Ft 120.— Ft Éérfi zokni 11.— Ft 9.— Ft 155.— Ft 90.— Ft Lengyel kordbársony 70.— Ft 40.— Ft >s Nemrégiben tartott előadást vNagy Kálmán igazgató: »A csa- X1 ádi nevelés«-röl, egy összevont >5szülői értekezleten, ahol 107-en xvettek részt. A nagy érdeklő- »^déssel végighallgatott referátu- !<mot értékes hozzászólásokkal ótámasztották alá a szülők, hang- Vsúlyozva a családi nevelés fontosságát. Ezt megelőzően az is- Vkola nevelői egy értekezleten elIA nőtanácsok hírei X A szabadszállási asszonyok >< karöltve a község vezetőivel má- ‘jus 24-én, a madarak és fák ün- > népén felejthetetlen ünnepélyt rendeztek majálissal egybekötve a gyermekek számára. A gyermekeknek cukorkával, málnával és kiflivel kedveskedtek. (Izsóid Istvánná leveléből.) A hartai nőtanács és a szülői munkaközösség szintén megszervezte a gyermeknapot. A nagyszabású majális keretében különböző tréfás műsort rendeztek. A lepényevés, zsákbafutas után minden gyermeket megajándékoztak egy-egy nagy tölcsér fagylalttal. Este ifjúsági műsort vetítettek a moziban, díjtalanul, a gyermekek számára. Nemrégiben dr. Baskay Tóth Bertalan egyetemi tanár az agrártudományi egyetem rét-, legelőgazdálkodási professzora lent járt a szalkszentmártoni kostelepen. A látogatás alkalmával mintegy ötven fénykép- felvételt készített a mézpázsit nagyüzemi gazdálkodásáról. Ottlétekor elmondotta, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban nagy az érdeklődés a szikek» hasznosításával kapcsolatban. A professzor a továbbiakban kijelentette, hogy a Német Demokratikus Köztársaság mező- gazdasági akadémiáján rövidesen egy előadást tart a szikek hasznosításáról. Amennyiben lehetőség lesz, néhány szakembert meghív Magyarországra, hogy tanulmányozhassák a sziki mézpázsit nagyüzemi termesztését. Dr. Baskay Tóth professzor véleményére, úgy gondoljuk, jó lenne, ha felfigyelnének a magyar szakemberek is, hiszen az Alföldön még igen sok a szikes terület, amelyen meg lehetne valósítani a nagyüzemi Herke- féle tocsogós öntözést. Az öntözéssel sok százezer mázsa szénát és bőséges legelőtt lehetne egész nyáron biztosítani a jószágállománynak. Nicsovicg György levelező A Solti Gépállomáson jó szellemben halad a brigádok versenye. Első helyen idus Nagy Balint brigádja 3793 normalhold- dal, 77 százalékkal vezet. Második Molnár Mária brigádja 65 százalékkal. A traktorosok versenyében első Zeleszkó József zetorvezető 532, második Tóth. József 372, harmadik Andriska János 324 normálholddal. A gépállomás a termelőszövetkezetekkel a tavasszal szerződésben lekötött 3893 normálholddal szemben 5152 normálholdon végzett munkát. Megkezdték a silózást a solti Szikra, a durlavecsei Virágzó és a dunatetétleni Micsurin Termelőszövetkezetekben. Az összesítő jelentés szerint 1958. május 10-ig összesen 11 003 normálholdnyj munkát végeztek el a gépállomás dolgozói. Jó ütemben halad a gépjavítás is, a május 29-i gépszemlére minden gép készen várja a nyári aratási, cséplési munkák kezdetét. Már most nagy az egyénileg gazdálkodók érdeklődése a kombájnaratásra, előreláthatólag mintegy 300—350 katasztrális holdon aratnak majd számukra. Június 1-én a bírálóbizottság a kiállított nyájak elbírálása után kiosztja a díjakat. Délelőtt 10. órakor kezdődik a Hazafias Népfront ünnepi nagygyűlése. A nagygyűlés szónoka dr. Bódoczky László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke lesz. A bogrács- gulyás, valamint a birkapörkölt ebéd elfogyasztása után juhászati bemutató lesz a vásártéren. Mindkét napon »A gyapjú feldolgozása« című kiállítás tekinthető meg a tanácsháza nagytermében. Vasárnap különböző sportesemények lesznek a sporttelepen. fogadták azt a javaslatot, hogy a Kecskeméten megnyílt Országos Nevelőintézetben élő tanulók megsegítésére tegyenek pénzbeli felajánlást. Az anyagi segítséget három éven keresztül kívánják fizetni. Az iskola nevelő most. egy héttel ezelőtt képkiállítást rendeztek. A kiállítást eddig hétszá- zan látogatták meg. Sólyom Ferenc levelező » május 5i-en — mint ahogy [már közöltük — kezdődnek meg »Kunszentmiklóson a hagyomá- tnyos »juhásznapok«. Délután 2 torakor a kunszentmiklósi művelődési házban Magyart András »földművelésügyi miniszterhelyettes nyitja meg a kétnapos bemutatót, ezután dr. Márkus Jó- Izsef egyetemi docens a gyapjútermelésről, dr. Baskay Tóth !Bertalan egyetemi tanár a le- >gelö- és rétgazdálkodásról, Né- >met Lajos, az Országos Tervhivatal állatforgalmi osztályvezetője a juhtenyésztésről tart elődadást. A közös vacsora után »kultúrműsor következik. VW-V -----------— - -- -- -- -- - - - -- -- -- -- -- — Útt örő csapatvezetői értekezlet Dunavecsén ledhetetlen élmény mellett a beszámolók nagyszerűen Világították meg a népek összefogásának nagy jelentőségét és fontosságát. Ezután vitatták meg a járási elnökség programját. Elismerték, hogy járásszerte szép eredmények születtek az úttörőmunkában és elhatározták, hogy ezeket az eredményeket tovább fokozzák. A járás vezetői, látva a csapatvezetők lelkes munkakészségét, felajánlották segítségüket. V. J. levelező A múlt heten gyűltek össze Dunavecsén a járás úttörő csapatvezetői, hogy értékeljék a februári értekezlet óta végzett munkájukat. Az elnökségi tagokon és a csapatvezetőkön kívül a járási pártbizottság, a kiegészítő parancsnokság és a nőtanács képviselői is megjelentek, hogy tájékozódjanak, miben tudnak segítséget nyújtani a járás úttörőinek. A részvevők nagy érdeklődéssel hallgatták meg a Német Demokratikus Köztársaságból hazatért csapatvezetők beszámolóját. A te