Petőfi Népe, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-23 / 120. szám

A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége

VII. kongresszusa

és a nemzetközi kommunista mozgalom*

A kommunista pártok kongresszusainak igen fontos a jelentőségük minden kommunista párt s minden ország munkás- mozgalmának a fejlődésében. Egyes pártkongresszusok jelentősége emelett sohasem korlátozódik egy-egy ország munkás- mozgalmára, hanem kihatással van a többi országok, különösen a szomszédos országok kommunista és munkásmozgalmára. Ez természetes és szükségszerű, hiszen a kommunista és munkásmozgalom nemzetközi mozgalom, csak mint nemzetközi mozgalom tudott kifejlődni és hatalmas győzelmeket aratni.

Közismert, milyen nagy jelentőséggel volt az egész nemzetközi kommunista és munkás- mozgalomra az SZKP XX. kongresszusának, amely világos választ adott korunk nagy kérdéseire, igen fontos, új tételekkel gazdagítva a marxizmus—leni- nizmus tudományát. A XX. kongresszus kiváltotta az egész nemzetközi kommunista mozgalom nagy érdeklődését és általános elismeréséi. Ismeretes, mily nagy nemzetközi jelentősége volt Kína Kommunista Partja VIII. kongresszusának is, mely ugyancsak kiváltotta az összes kommunista pártok érdeklődését és elismerését. Különleges érdeklődést keltett a nemzetközi kommunista mozgalomban a JKSZ VII. kongresszusa is. A testvérpártok várakozással tekintettek a kongresszus elé, melytől azt várták, hogy a JKSZ a vitás kérdésekben közelebb kerül a kommunista pártok egységesen vallott felfogásához. Sajnos nem ez történt, és így ez a kongresszus nem elismerést, hanem bizonyos megdöbbenést és új, éles vitát váltott ki számos alapvető fontosságú kérdésben; mindenekelőtt a nemzetközi helyzettel és a nemzetközi kommunista mozgalommal kapcsolatos kérdésekben.

A marxizmus—leninizmus — nemzetközi tan, melynek egységes jellegén nem változtathat az, hogy alkalmazni minden országban az ottani adottságok figyelembevételével, eme adottságok marxista-leninista elemzése alapján kell. A kommunista és munkáspártok azért tudtak fejlődni és nagy sikereket aratni, mert a nemzeti korlátokat széttörték, összefogtak egymással, tanultak egymás tapasztalataiból, sikereiből és hibáiból is. A forradalmi munkáspártok régi hagyománya és fejlődésük elengedhetetlen feltétele a közös harc közös kérdéseinek közös megvitatása, a világhelyzet fő kérdéseiben egységes álláspont kialakítása, a fő nemzetközi harci célkitűzések közös megállapítása és szilárd, egységes iMirci front teremtése. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom '40. évfordulója alkalmával Moszkvában ilyen célú tanácskozásra ültek össze a szocialista országok kommunista partjainak képviselői — s közöttük az MSZMP küldöttei is — s közps tárgyalásaik eredményeként együttesen kidolgozták és egyhangúlag elfogadták az ismert nyilatkozatot, melyet azután elfogadtak a kapitalista országok kommunista pártjai is. Egyetlen párt volt, amely elkülönítette magát a nemzetközi kommunista mozgalom egységes frontjától: a JKSZ. Képviselői ott voltak Moszkvában az októberi forradalom ünnepségein, de azzal az elhatározással érkeztek oda, hogy nem vesznek részt a szocialista országok pártjainak tanácskozásán. Pártunk tagsága előtt érthetetlen vplt, hogy a JKSZ küldöttsége

»A Népszabadság május 21-i számának szerkesztőségi cikke.

miért nem vett részt e tanácskozáson és miért utasította el a moszkvai nyilatkozatot; erre nem is tudtunk és nem is lehetett elfogadható választ adni. Bizonyos mértékben azonban megnyugtató volt, hogy a 64 párt értekezletén, amelyen a békefelhívást fogadták el, a jugoszláv elvtársak részt vettek és a felhívást ők is aláírták. Amikor viszont kiadták a JKSZ programtervezetét, nyilvánvaló lett, hogy a JKSZ küldöttsége miért különült el a szocialista országok kommunista pártjaitól, miért nem volt hajlandó részt venni a közös kérdések közös megvitatásában- Már készítették ugyanis a JKSZ kongresszusa elé terjesztendő programtervezetet, amelyről annak szerzői jól tudták, hogy eltér az SZKP XX. kongresszusának, a KKP VIII. kongresszusának, a francia és olasz párt kongresszusainak és a többi kommunista párt különböző határozatainak elvi állásfoglalásaitól, szembefordul a nemzetközi kommunista mozgalom általánosan elfogadott marxista—leninista értékelésével s megállapításaival; mindenekelőtt olyan kérdésekben, amelyeknek a 12 párt tanácskozásain nyilvánvalóan napirendre kellett kerülniük.

Véleményünk szerint a JKSZ vezetőinek az lett volna internacionalista kötelességük a nemzetközi kommunista mozgalommal szemben is és saját pártjukkal szemben is, dia éltek volna a moszkvai tanácskozáson kínálkozó és a jugoszláv elvtársak részére felajánlott lehetőséggel, hogy a fennforgó elvi nézeteltéréseket valamennyi szocialista ország egybegyűlt küldötteinek legmagasabb színvonalú értekezlete elé terjesszék és elvtársi vita keretében megtárgyalják. Ha a JKSZ vezetői ehelyett a nacionalista elzárkózás álláspontjára helyezkedtek, mindenekelőtt önmagukat fosztották meg attól a lehetőségtől, hogy e magasszínvonalú tanácskozás vitájából felhasználják tanulságként mindazt, amit végül is helyesnek és hasznosnak ítélnek meg.

A JKSZ-nek a 12 párttól való moszkvai elkülönülését követte a JKSZ nyílt elvi-politikai támadása a moszkvai nyilatkozatot aláíró és azt elfogadó, egységében megszilárdult nemzetközi kommunista mozgalom ellen, különösen pedig a szocialista tábor országainak kommunista pártjai ellen, s a szocialista tábor vezető országa, a Szovjetunió Kommunista Pártja ellen. Ezt a támadást a jksz, programtervezetének kiadása indította meg, és a JKSZ VII. kongresszusa, annak referátumai és vitája, sajnos, szenvedélyes és sértő kirohanásokkal tovább fokozta.

»Valamely ideológiának vagy a szocializmus meghatározott építési formájának a helyessége« — mondja a JKSZ programja — pusztán az »életerejétől és gyakorlati megbízhatóságától« függ, nem pedig »ennek vagy annak a nemzetközi fórumnak a jóváhagyásától«. A nemzetközi fórumok létrehozásával szemben a JKSZ programja azt tűzi 3 munkásmozgalom feladatául, különösen pedig a szocialista országok Ikommunis- táinak a feladatául, hogy »elméletben és gyakorlatban is harcoljanak az egyenjogú viszonyért«. Ki ellen harcoljanak az egyenjogú viszonyért? Azok ellen, akik ezt az egyenjogú viszonyt a JKSZ programkészítői szerint nem akarják, mert »eszmei monopóliumot« igényelnek stb. Nyilvánvaló, hogy itt mindenekelőtt az SZKP ellen és az SZKP-val azonos nézeteket valló egész nemzetközi kommunista mozgalom ellen irányuló, eléggé

világos támadásról van szó. Az »egyenjogú viszony« pedig olyan követelésként jelentkezik, hogy minden pártnak joga legyen a marxizmus különleges értelmezésére, mindegyik azt nevezhesse marxizmusnak, amit akar, s a többi pártnak ehhez semmi köze. Ugyanakkor a JKSZ teljes mértékben fenntartja önmagának azt a jogot, hogy kinyilatkoztató ítéleteket mondjon minden más párt ideológiájáról és tevékenységéről és kizárólag a sajátját tartsa helyesnek.

Mindenekelőtt el kell utasítani a nemzetközi fórum vitájának és határozatának olyan beállítását, mely szerint ez bármiféle álláspont vagy nézet bármiféle »ráerőszakolása« lenne bármely pártra. A moszkvai nyilatkozatot kidolgozó és aláíró pártok között egyetlenegy sincs, amelyik holmi »kényszerből« vett volna* részt annak elkészítésében és úgy fogadta volna el, hógy ne értett volna egyet vele. Ennek kétségbevonása alaptalan és sértő, melyet, mint méltatlan és zavartkeltő vádaskodást, vissza kell utasítani! Meggyőződésünk, hogy a tőkés országok kommunista pártjai, amelyek valamennyien magukévá tették a moszkvai nyilatkozatot, ugyancsak nem azért tették ezt, mert valaki »rájuk kényszerítette« — ahogy ezt egyébként a nemzetközi reakció ostoba rágalmai állítják —, hanem csakis azért, mert nézeteik azonosak. A JKSZ programkészítőinek nincs joguk ezt az elemi igazságot kétségbe vonni, és a testvéri kommunista pártokat, bár konkrét megnevezés nélkül, méltatlanul gyanúsítgatni.

A JKSZ programkészítőinek méltatlan vádaskodása a kommunista mozgalom nemzetközi fóruma ellen csak arra alkalmas, hogy felidézze a Tájékoztató Iroda idején fennállt, nem normális állapotot, valamiféle »általános« érvényű »törvényt« állapítva meg az abnormális viszony elmúlt és lezárt időszaka jelenségeiből; holott a feladat az, hogy az abnormális viszony minden maradékát megszüntessük. De ezt csak akkor lehet, ha a JKSZ is így akarja, ebben az irányban fejleszti tevékenységét, ebben az irányban félúton nem áll meg, sem oldalra, vagy visz- szafelé vezető útra nem tér.

Senki nem fogja sem JKSZ-t, sem egyetlen kommunista pártot sem arra kényszeríteni, hogy meggyőződése ellenére alávesse magát a kommunisták bármely nemzetközi fórumának. Semmi értelme sincs annak, hogy egy párt meggyőződése ellenére fogadja el eszmei és politikái kérdésekben valamely nemzetközi fórum határozatát. Alinak vj» szont órigsi jelentősége van, hogy a testvéri kommunista pár-' tok, tapasztalataik kölcsönös kicserélésével és megtárgyalásával, a köztük esetleg felmerülő nézeteltérések elvi vitájának eredményeként állandóan fejlesszék eszmei-politikai egységüket a nemzetközi helyzet, a nemzetközi munkásmozgalom és a szocialista építés alapvető kérdéseiben. Ehhez pedig szükségesek a pártok közötti kétoldalú tanácskozások és közös határozatok is, és szükségesek időnként a testvérpártok szélesebb körű tanácskozásai és határozatai is. a nemzetközi kommunis- ta mozgalom fejlődésében lehetnek olyan időszakok, amikor a szélesebb körű tanácskozások szünetelnek, ami a rendkívüli helyzet következménye — mint a második világháború éveiben — vagy olyan egészségtelen és abnormális helyzet idézheti ezt elő, amilyen 1949 után kialakult. De a kommunistáknak nem az a feladatuk, hogy a már megszüntetett abnormális helyzetből vezessenek le »törvényszerűséget«, hanem az, hogy biztosítsák a testvérpártok együttműködésének a fejlődését mind kétoldalú, mind pedig szélesebb körű tanácskozások és közös határozatok útján, hogy az abnormális helyzet vissza ne térhessen. S a kommunista pártok feladata nem áz, hogy bizalmatlanságot hirdessenek a kommunisták bármely »nemzetközi fóruma« ellen, és programbeli tétellé, elméleti rangra emeljék ezt a bizalmatlanságot, hanem az, hogy

A JKSZ közreadott program- tervezete, mihelyt azt a kommunista pártok kellően tanulmányozták, azonnal éles elvi vitát váltott ki, amelyet az elvtársi segítőkészség, a marxi—lenini alapelvek határozott védelme, s így a moszkvai nyilatkozat elleni eszmei-politikai támadás határozott visszautasítása jellemzett. Ilyen volt a moszkvai Kom- munyiszt bírálata, melyet a Társadalmi Szemle is leközölt, s amellyel mi teljes mértékben egyetértünk. Megbírálta a JKSZ programtervezetét a Trybuna Ludu, az Humanité és más testvérpártok sajtója és mi is közreadtuk a mi bíráló észrevételeinket tartalmazó cikket a Társadalmi Szemlében, majd a Nép- szabadságban. Mindezek a bírálatok egyöntetűen védelmezték a moszkvai nyilatkozatot a JKSZ programtervezete támadásával szemben és rámutattak a JKSZ programtervezet súlyos antimarxista hibáira. Minden kommunista párt jogg és internacionalista kötelessége, hogy figyelmeztesse egymást, ’ha azt látják, hogy valamely párt ideológiájában és gyakorlati politikájában súlyos elvi hibák mutatkoznak. Az elvtársi figyelmeztetés, a JKSZ-programter- vezetre vonatkozó elvi bírálat segítőszándékú. Sajnos, az elvtársi bírálatnak-nem volt kellő eredménye; a programtervezetből egy-két, a Szovjetunió és a szocialista tábor ellen irányuló igaztalan megállapítást kiiktattak vagy tompítottak, de az alapvető antimarxista hibák és tévedések megmaradtak. Ezeket a kpngresszus referátumai és vitája még meg is toldotta. Az elvtársi bírálatra szenvedélyes kirohanásokkal válaszoltak és kétségbe vonták a testvéri kommunista pártok jogát, hogy kritika tárgyává tegyék a JKSZ- programtervezetét; kijelentették, hogy ez »beavatkozás a •JKSZ belügyeibe«. A program- tervezetről szóló beszámoló (melyet E. Kardelj tartott) a következőképpen magyarázta meg a mások feletti ítéletmondás jogát és egyben az általa képviselt ideológia sérthetetlenségét: »miközben mindenütt, ahol a békét és a társadalmi haladást szolgálják, harcolunk az egységért és az együttműködésért, nem mondunk le az ideológiai harcról, az opportunizmus, a reformizmus, a dogmatizmus, a revizionizmus stb. bírálatáról. Ezzel az álláspontunkkal összhangban vissza fogjuk utasítani az ügyeinkbe való beavatkozás bármiféle kísérletét, nem fogjuk hagyni, hogy idegen felfogást erőltessenek ránk.« Nos, miféle »összhang« az, amely a JKSZ- nek jogot ad mipdepki bírálatára, viszont más pártoktól megtagadja a jogot, hpgy JKSZ programját bírálják, ha történetesen éppen ebben a dokumentumban testesül meg »a reformizmus, a dogmatizmus, a revizionizmus stb.« Természetesen a JKSZ joga és kötelessége, hogy eldöntse: figyelembe veszi-e a bírálatot, kijavítja-e a testvérRáffok által hibásnak, an- timarxistának minősített tételeket vagy ragaszkodik hozzájuk és az elvi vitára igaztalan vámegszüntessék — mégpedig az elvi nézeteltérések elvtársi vitája útján. Ha valamelyik párt — bármelyik is legyen az — azt vallja, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom mondjon le a nemzetközi együttműködésnek e magasabb fórumáról és mondjon le az eszmei és politikai egység állandó fejlesztéséről — az önmagát elszigetelheti, de a nemzetközi kommunista mozgalom egysége továbbfejlődésének nem tudja útját állni,

dakkal és »sérelmi politikával« válaszol. Senkinek sincs se joga. se módja, hogy a JKSZ helyett döntsön a JKSZ ügyeiben. Viszont szuverén joga minden egyes testvérpártnak, hogy figyelemmel kísérje a JKSZ döntéseit és tevékenységét és megalkossa erről a maga véleményét, akár külöp-külön, akár közösen.

A testvérpártok jóindulata, segítőkész, az egység és együttműködés elvi alapjait védelmező bírálata elől olyan állításokkal kitérni, hogy a bíráló »idegen felfogást« akarna a JKSZ-re »ráerőszakolni« — ezt semmi esetre sem lehet helyesnek elfogadni. Nyílt elvi vitára van szükség — hiszen a nézeteltérések igen nagyok — de nem »sereim i politikára« és sértő kirohanásokra.

A JKSZ VII. kongresszusa nem tudta hasznosítani a test* vérpártok elvi bírálatát, hanem megerősítette a veszedelmes hibákkal terhelt programot. A kongresszuson elhangzott referátumok, a lefolyt vita szelleme, tartalma, hangneme, s az elfogadott program kiváltotta a kommunista pártok további éles bírálatát. A Zsenminzsipao ismert, a JKSZ kongresszusa után megjelent cikke megállapította, hogy a JKSZ legűtóbbi kongresszusán »odáig mentek, hogy rendszeres, átfogó revizionista programmal álltak elő«.

A Pravda május B-i cikke Tito elvtárs kongresszusi referátumának a nemzetközi munkásmozgalomra és különösen a szocialista táborra és a Szovjetunió politikáiéra vonatkozó, mélységesen hibás, igaztalan, rendkívül sértő kijelentéseinek tarthatatlan voltát világította meg és azokat visszautasította.

A Pravda cikkének, de már megelőzően a moszkvai Kom- munyiszt cikkének mértéktartására hadd említsünk egy jellemző példát. Szó nélkül hagyták azt a rendkívül furcsa tényt, hogy a JKSZ program- tervezete, annak IV. fejezete, mely Jugoszlávia antifasiszta felszabadító küzdelmét ismerteti és ejemzi — teljesen elhallgatja a szovjet hadsereg szerepét Jugoszlávia felszabadításában. A dicsőséges szovjet hadsereg híres belgrádi hadművelete, amelyet a hős jugoszláv partizán haderőkkel együttműködve hajtottak végre, a második világháború egyik legfényesebb harci eseménye vplt. E hadművelet folyamán —, amely fontos része volt a szovjet hadsereg nagy Hitler-ellenes felszabadító harcának —. s részben e hadműveletek után is a ■szovjet nép sok fia adta életét a jugoszláv nép szabadságáért. És sem a moszkvai Kornmu- nyiszt, sem a Pravda nem teszi szóvá, hogy a JKSZ rnóst elfogadóit egy programtervezetet, amply elemezve a jugoszláv felszabadító háborút — hallgat a szoyjet hadsereg közvetlen, jugoszláv területen vívott nagy csatájának a tépvéről s gnnak jelentőségéről! De sem a Pravda, sem a Kommunviszt nem ezt hiányolják, hanem elvtársi kritikájukat a mai helyzettel

(Folytatás a 4- oitídioa.1