Petőfi Népe, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-20 / 93. szám

Héffőrvszerdán 5—74g A Petőfi Népe hírrovatában vagy az egyes járások életével naplószerűen foglalkozó cikke­inkben majd minden héten ta­lál cgy-két olyan hírt az olvasó, ami a szabás-varrás tanfolya­mokkal kapcsolatos. Az egyik hír közli, hogy itt és itt meg­alakult, a másik a részvevők előmeneteléről tudósít, a harma­dik pedig már a vizsgákról szá­mol be. Tavaszváráskor ez a leggyakoribb, különösen köz­ségeinkben, ahol a mezei mun­kák már nemigen engedik meg a délutáni-esténkénti ilyen irá­nyú összejöveteleket. Mondják, a munka eredmé­nye egy kicsit mindig boldoggá teszi az embert. Már pedig a szabás-varrás tanfolyamokon való részvétel nemcsak időtöl­tés, esti szórakozás, de komoly munka, szakmatanulás is egy­ben. Feltétele annak az öröm­nek, amit az első kis ruhadarab, Egy hallgató az idősebbek közül. K. Szabó Józsefné egy ruha­darab mintáját rajzolja. Báránszki IJrnőné, aki önállóan varrta már képünkön látható ruháját. Olcsón vásárolhat naposcsibéi­a helyi földművesszö- vetkezeteknél. Napos­csibe nevelésre szerző­dést lehet kötni. Elő­jegyzést felvesznek és naposcsibe nevelésre szerződést kötnek a földművesszövetkeze­tek. Jegyeztessen naposcsibét­Biztos jövedelmet hoz a szerződéses baromfinevelés ev Hárman a lcgszorgalmasabbak közül. Dakó Jánosné, Gajda Mátyásné és Földi Zoltánné már egyformán járatosak a szabás-varrás tudományában. egy ízléses kötény, ing, lányka-, vagy fiúruha saját elkészítése okoz. Hát még az milyen jól­eső érzés, amikor egy fiatal- asszony, vagy leány megdicsért ruhájára azt mondhatja: magam varrtam. Nyugodtan írhatjuk, me­gyénkben nem kevés az ilyen felnőtt tanulók száma. Hiszen még a tanfolyamok kezdemé­nyező főszervezője a Megyei Nö- tanács sem tudja pontosan meg­mondani, hány működik belő­lük szerte a megyében. Olyan nagy ugyanis az asszonyok, lá­nyok szabni-varrni tanuló igé­nye, hogy a városok, falvak nő­tanácsai mellett, maholnap ál­landó tanfolyamszervezők lesz­nek a földművesszövetkezetek, KISZ és szakszervezetek. — Az alábbiakban éppen egy ilyen ta­nulócsoportról írunk: Kecskeméten a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsa Kulturott- honának rendezésében nem az első az idei két szabás-varrás tanfolyam. 1954 óta minden esz­tendőben rendszeresen két-há- rom haladó, vagy kezdő fokú tanfolyamot szerveznek, melye­ket elejétől fogva a Kecskeméti Vendéglátó Vállalat egyik dol­gozója özv. Bajusz Györgyné ve­zet. Egy-egy ilyen tanfolyamon 20—25 munkáslány és fiatalasz- szony sajátítja el a szabás-var­rás, ruha- és fehérneműkészí­tés mesterfogásait. A fiatalok mellett nem egyszer látni idő­sebbeket, nagymamákat Is, amint az előadó szavait hallgat­ják, az egyes ruhadarabok min­táit rajzolgatják, méretet vesz­nek egymásról, vagy a varrógép mellett gyakorolnak. A Cifrapalotában jelenleg két tanfolyamot vezet Bajusz Györgyné. Hétfőn s szerdán dél­után 5—7-ig a nők birodalma a művelődési otthon Szabadság térre néző terme. A vezetőktől megtudtuk, ennél sokkal több is lett volna a jelentkező, de a tanfolyam létszámkerete sem nyújtható a végtelenségig. Kicsi a hely és a »tanárnő« sem tud érdemben foglalkozni 20—25-nél több tanítvánnyal... Nemsokára ennek a két tan­folyamnak is vége. Aztán jön a vizsga, aminek a hallatára már most olyan izgatottak s amitől legalább úgy félnek a lányok és a fiatalasszonyok, miként mi az érettségin. Hiába, már ilye­nek vagyunk. Pedig, ha tanul­tunk, vajmi kevés ok van a félelemre. — Vonatkozik ez az SZMT szabás-varrás tanfolya­mának hallgatóira is, hiszen nem Sáránszky Ernőné az egyetlen, aki már most olyan csinos ruhát tud varrni magá­nak, mint amiben a tanfolyamon lefényképeztük. Sándor Géza A Bányászati Berendezések Gyára szervezett mókásainak nevében A társadalmi tulajdon ellen vétőket szükség esetén kikesösítjük kollektívánkból Lenin Kohászati Művek Dolgozóinak Diósgyőr Kedves Elvtársak! Dolgozóink örömmel fogadták az Önök versenykihívását és azt elfogadva, az alábbi választ küldjük önöknek. Vállalatunk feldolgozó Iparág, alapanyagának egy részét a Diósgyőri Lenin Kohászati Mű­vektől kapja, azaz az ott előál­lított terméket dolgozza fel. Ép­pen ezért termelésünk nagymér­tékben függ az önök által tett versenyfeladatok maradéktalan teljesítésétől. Abban a reményben, hogy ez a kezdeményezés kellő meghall­gatásra talál, vállaltunk dolgo­zói a szakszervezeti taggyűlé­sen a következő versenypontok megfogalmazásával bíztak meg bennünket. 1 A termelési terv mara- déktalan teljesítésére a 90 százalékos programszerűség el­érésére kötelezettséget válla­lunk. Megígérjük, hogy rekla­máció gyártmányainkra vonat­kozólag ez évben a vérsenyváí- lalás napjától nem fog előfor­dulni. Q Vállaljuk, hogy a terve- zett anyaghányadot az anyaggazdálkodás jobb megszer­vezésével ez évben be fogjuk tar­tani. Q A termelés jó megszerve- zésével, a termelékenység emelkedésével, az önköltség­rontó tényezők kiküszöbölésével 1,5 százalékkal csökkentjük az önköltséget. /I A társadalmi tulajdon el- len vétőkkel szemben még kis esetekben is szigorúan eljárunk; szükség esetén pedig a gyár kollektívájából kiközö­sítjük. Kiskunfélegyháza, 1958. ápr. A szakszervezeti taggyűlésen részvevők megbízásából: Lénárt Gábor üb-elnök Termelőszövetkezetek erő- és munkagépjavításait, egyéni termelők kisgépeinek javításait rövid határidőre 700 vállalják a megye gépállomásai Védekezzünk a szőlőilonca ellen Elsősorban Rcm, Borota, Ncmesnádudvar, Császártöltés, Sükösd szőlőtermelőinek figyelmébe A szőlőilonca kifejlett alakban sárgás színű, az első szárnyain két sötétebb csík húzódik. Her­nyója sárgás, majd zöld színű, gyéren szőrözött, feje fekete. A kártevő hernyóalakban telel át a karó repedéseiben és a tőkefeje­ken. A levelet, majd a termést pusztítja. A leveleket nyelüknél, a fürtöket kocsányuknál rágja el. Fonalával 3—4 levelet is ösz- szesző, a megrágott levél, vagy fű elszárad, elpusztul. A hernyó a legkisebb érintésre kiveti ma­gát rejtekhelyéből és igyekszik elbújni. A szőlőilonca, ha nagyon el­szaporodik, a szőlő egész levél­állományát elpusztíthatja. A vé­dekezést igen nehézzé tette a kártevő rendkívül nagy ellenál­lása az alkalmazott szerekkel szemben. Az utóbbi években azonban sikerült megfelelő mér­get találni ellene. Jól alkalmaz­ható az első permetezéskor a sárga-méreg (Novenda). Nyitás után, de még metszés előtt két­százalékos sárga-méreggel kell a tőkéket bő permetezéssel átáz­tatni. Permetezéskor ügyelni kell arra, hogy a szórófejet 5 centi­méternél távolabb nem szabad tartani, mert így nagy erővel ha­tolhat a permetlé a tőke repe­déseibe. Az áttelelő hernyók a karó repedéseiben is meghúzód­nak, ezért a karókat Is permetez­zük meg. Ha a növény már lom­bos, Pernites permetezést alkal­mazzunk 0,5—1 százalékos tö­ménységű bordóilében. Kataszt- rális holdanként — előzetesen kevés vízben feloldott — 60 de­kagramm Pemitet adunk. Wola- tox parathionos szer 0,6 százalé­kos oldatával is eredményesen védekezhetünk az ilonca ellen. Rém, Borota, Nemesnádudvar, Császártöltés és Sükösd községek határában nagy szőlőilonca kár­tételre számíthatunk, ezért kü­lönösen ezeken a helyeken most kell a nyitás után és a metszés között végrehajtani a védeke­zést. Szűcs József Jujif kufiá találkául sei JlaiinittL Részlet A Kononov: Történetek Leninről című könyvéből A kisfiú, karján üres kosárral, Jam faluból Indult el. Magabiztosan haladt az úton, hisz’ tudta jól merre kell mennie. A szántóföl­dek után egy kis folyó következik, amelynek hídjától ösvény vezet az alacsony domb felé. A dombon, nagy fák árnyékában fehéroszlo­pos ház áll. Nem messze ettől a háztól a fiú egy kékin- ges, papucsos férfit lá­tott. »Tudod ki lakik ott? ... Lenin!« A férfi feltolta sap­káját magas homloká­ra és a tűző napban kissé hunyorgatva né­zett a fiúra. »Biztos a városból jött« — gondolta a fiú, majd hangosan meg­jegyezte: »Ez egy híres hely. A városból gyak­ran jönnek ide látoga­tóba.« »Szép hely« — he­lyeselt a kékinges férfi. Egymás mellett sé­tálva folytatták útju­kat. Néhány percnyi hall­gatás után a fiú meg­szólalt: »De szeretném látni Lenint!« »Miért?« »Milyen kérdés ez? Miért?! Természetesen azért, hogy megtud­jam, milyen ember.« »Öh, semmi különös sincs rajta. Azt mond­ják, hasonlít hozzám. Ami azt illeti, te nem is tudnál megkülön­böztetni bennünket.« »Micsoda gondolat..; Nem tudnálak megkü­lönböztetni bennete­ket?!« A férfi hangosan fel­nevetett, majd a fiú­hoz fordult: »Tehát úgy gondolod, hogy nem hasonlítok hozzá?« A fiú válaszképpen végignézett a férfi kék ingén és papucsán. »Gondolod, hogy Le­nin kék Ingben sétál­gatna? Biztosan fekete zsakettet, vagy szmo­kingot visel... Beszélgetés közben hamarosan elérkeztek a fehéroszlopos ház­hoz. A férfi itt meg­állt. »Mi a neved, bará­tom?« — kérdezte. »S hová igyekszel?« »Misának hívnak. Az állami gazdaságba me­gyek káposztáért.« »Hát akkor menj csak egyenesen tovább, én pedig itt befordu­lok. Viszontlátásra, Mi­sa.« A fiú tovább indult. Az úton nem messze a káposztaföldektől egy asszonnyal találkozott. Amikor a fiú közelebb ért, az asszony megszó­lította : »Miről beszélgettél Leninnel?« A kisfiú ledobta a kosarat és visszafelé futott. De Lenin már be­ment a házba. Megelőző védekezés a drótféreg eilen Az eredményes kukoricater­mesztés nagy akadálya a drót­féreg kártétel. Ezért szükséges­sé vált egy olyan módszer ki­dolgozása, amellyel megelőzhet­jük ezt. A kukoricavetőmagot pony­vára terítj (ük, s 10 centiméter vastagságban elrendezzük, majd 20 százalékos vizes cukoroldat­tal megöntözzük. Száz kilo­gramm vetőmagra 10 liter olda­tot adunk, öntözőkannából való rápermetezéssel. A vetőmagot többször átlapátoljuk, hogy a szemek felülete egyenletes ned­vességet kapjon. Ezután hagy­juk, hogy a cukoroldat beszá­radjon és a kukorica felülete ragadós legyen. Ezután 100 ki­logramm vetőmagra 4—5 kilo­gramm 10 százalékos Agritoxot szórunk, majd átforgatjuk is­mét. Ez szükséges, hogy egyen­letesen kapjanak Agritox-be- vonatot a szemek, A melasz nem alkalmas erre a célra, mert újabb vizsgála­taink szerint az Agritox hatá­sát lerontja, ezért javasoljuk a vizes cukoroldatot. Az Agritoxos kezelés eléggé olcsó. 100 kilogramm vetőmag­hoz 2 kilogramm cukor és 5 kilogramm Agritox kell, ez 65 forint. Ha egy katasztrális hold­ra 20 kilogramm vetőmagot szá­mítunk, ez 13 forint költséget jelent. A fent említett eljárást bárki könnyen elvégezheti és ezzel elejét tudja venni a drótféreg kártételnek, Sz. J. Mértékuláni férfi és női szabóságunkba férfíszabő SZAKMUNKASOKAT felveszünk. — Jelentkezés: Bács megyei Kézműipari Vállalat Kecskemét, Ó-te- metó íjitca 2. Azonnali be­lépésre, 964

Next

/
Thumbnails
Contents