Petőfi Népe, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-02 / 52. szám
ifi rémliírterjesziik és rágalmazok elleni karcról Országunk becsületes dolgozói előtt a párt és a kormány, valamint népi demokratikus rendszerünk hitelét próbálja rombolni a közéletünkben széles méretekben elburjánzott rémhírterjesztés és rágalmazás. Közéletünknek ez az egészségtelen jelensége ma már olyan fontos politikai kérdéssé vált, amellyel a kommunistáknak, de minden becsületes hazafinak foglalkoznia kell. A rémhírterjesztés és rágalmazás most az ellenség egyik fő módszere, amivel népi demokratikus rendszerünk gyengítésére törekszik. A rémhírterjesztés és rágalmazás elharapódzására járásunk területéről is számtalan példát tudnánk felsorolni. Még ma is gyakori, hogy sokan nagy hangon szónokolnak a mindenki demokráciájáról, az igazi, tiszta demokráciáról. Milyen volt ez a demokrácia? Ismerjük jól a múltból. Ez csak az uraknak jelentett demokráciát, a munkásoknak, parasztoknak jogfosz- tottságot, munkanélküliséget, nyomort és szenvedést. tyy. Uél a bá’t&almá’ti fái Az ifjúságról 841 a az ember huzamosabb ideig tartózkodik egy bizonyos helyen, az ottlétének mindjárt a legelején feltnerül a kérdés: hogyan él, mint él az ott lakó fiatalság? Ebben a járásban sok szép és sok csúnya dolgot láttam egyaránt. Egyes községekben, ahol a község Vezetői, felismerve az ifjúság nevelésének fontosságát, megfelelő körülményeket biztosított a község fiatal tagjainak hasznos foglalkoztatására, olt igen szép eredményekkel dicsekedhetnek. De — sajnos — még több helyen valahogy úgy néz ki, hogy az ifjúság magáramaradt, mindenki járja a maga útját, ahelyett, hogy egyre inkább a KISZ és a kultúrotthon köré csoportosulva, összefogott erővel dolgoznának a politikai, kulturális és sportmunka megjavításán, önmaguknak minél több jó és hasznos elfoglaltságot biztosítva. A sok jó és szép eredmény mellett számtalan, fájó, elszomorító jelenséggel találkozik az ember. Nem Is kell túlságosan mélyen szemlélődni ahhoz, hogy meglásuk: egyes fiatalok az utcán, szórakozóhelyeken, moziban és sokszor a munkahelyeken is, mennyire durvák, faragatlanok és feltűnően udvariatlanok. Valahogyan hiányzik az egymás megbecsülése, de ami még elkeserítőbb: a nők és az idősebbek megbecsülése. Nem egy felnőtt így panaszkodik: — Ja, kérem, semmibe sem néznek már bennünket! yakori az utcákon a csú- nya, ízléstelen beszéd, a feltűnő, vagy illetlen mozgás és még gyakoribb az idősebbek mellett köszönés nélkül való el- menés. Elgondolkoztató, menynyire káros tünet ez, és önként adódik a kérdés: mi hát a teendő? Hát semmiesetre sem az —, mint ez több községben van —, hogy a fiatalok kocsmákban töltsék el az idejük nagy részét, iddogálva vagy billiárdasztai körül ácsorogva, vagy kártyázva! Es nem is az, ami Csikérián van, hogy egy disszidált család házában »szórakoznak«, és még- csak nem is az, ami Katymaron van, hogy egyetlen ismeretterjesztő előadást nem tartanak. De még kevésbé az, ami Kunbajára jellemző, hogy a faluban semmiféle kulturális, vagy nemesebb szórakozási lehetőség nincs. Mi tehát mégis a teendő? Az, hogy minden faluban az illetékesek vegyék figyelembe a fiatalság igénveit és azt a politika, a kultúra, a sportélet terén elégítsék is ki. Minél több lehetőséget biztosítani a szórakozáshoz; legyen m1 vei töltsék az idejüket. A kultúrotthon legyen szép, otthonias, vonzó, amely hívja, csalja oda a fiatalokat. Minél több pedagógust be kell kapcsolni a munkába: az eredmény nem marad majd el. Van erre már példa: Madaras. Itt 28 tagú tánccsoportot szerveztek. Remekül működő fotókörük van, a szülők részére egy 18 előadásból álló előadássorozatot indítottak be az ifjúság neveléséről. Működik a színjátszócsoportjuk. Rendesen tartanak ismeretterjesztő előadásokat. Miért ne lehetné ragadós ez a jó példa? • őst pedig egy olyasvalamit ■L’-“- mondok el, ami a fenti sorok fekete színét, lehangoló komorságát enyhíti tán. A bácsalmási kultúrotthonban 10—12 éves gyerekek próbálnak. Lehetnek úgy ötvenen—hatvanan. Kérdezem Szegfű Endre tanárt, mire készülnek? Örömmel újságolja, hogy a hétvégi német nemzetiségi napra tanulnak be verseket, táncokat. Kérdésemre odaint néhány gyereket. Beszélgetek velük. Borosi Bandi 11 éves, először szerepel, izgul, hogy sikerül-e. A többiek is izgulnak, de azért bátran indulnak neki a szereplésnek. Egy másik nevelő is van velük, a lányokat tanítja, kedvesen mosolyog, amikor a gyerekeiről kérdezem. Nagyon szereti őket. Szívesen beszél, de amikor az ő nevét kérdezem, szerényen elhárítja: nem, nem kérem, én csak tanító néni vagyok, nekem nincs nevem. De azért mégtudom, hogy Kállai József né a neve és nagyon szeretik a gyerekek. A szünetben körülfognak a kislányok. Kiváncsiak, ki ez az idegen bácsi cs mit akar tőlük? Innen üzenem nektek, ti bájos, apró, égőszemű, nyíltszívű leánykák és ti huncut, apró legénykék: egy ember volt ott, közietek, a sok »felnőtt bácsi« közül, aki azt szeretné, ha minél igazabb, minél becsületesebb ember válna belőletek! f hL* s még azt üzenem: soha nem tudlak elfelejtem benneteket, soha, soha. Nem felejtem el Kolenák Viktóriát: a IV./b.-be jár, kitűnő tanuló és nagyon szőke és nagyon fekete- szemű és aki olyan sokat mesélt nekem arról, hogy Anyuval Németországban járt a Nagymamánál. Nem felejtem el Onhaus Katalint a IV./a.-ból, ezt a szerény, csendes, fehérkötényes kislányt, aki a tánccsoportnak a tagja. És nem felejtem el Magyar Erzsébetet a Il./c-ből, aki annyira szeret táncolni, kitűnő tanuló és aki azzal a szép zöld kendővel a fején olyan bájos, gyönyörű kislány; de nem felejtettem el a többieket sem: szépen táncoltak és szépen mondták a kedves verseket, amelyek a békéről és a munkáról szóltak. Amikor vége lett a próbának, a gyereksereg, mint egy megbolygatott méhkas, duruzsolt, hömpölygött; és úgy csiripeltek azon az édes madárhangjukon, úgy, de úgy...! — Igen — gondoltam akkor ott. — Bennünk válnak igazán valóra majd a mi álmaink. Amikor elmentek, és hosszú, hosszú időn út még ott éreztem őkét körülöttem... Sőt, még most is itt érzem őket magam mellett. Varga Mihály 30000000OOOÖOOGOOOGOO A régi rend levitézlett lovagjai újra és újra felteszik az összes politikai pártok szabad működését hirdető, elkopott lemezüket, nincsenek kibékülve a szovjet hadsereg itt tartózkodásával sem. Most a nemzeti függetlenség apostolaként lépnek fel, pedig 1956 októbere megmutatta, hogy milyen buzgalommal adnák el ma is hazánkat az amerikai imperializmusnak, mint ahogyan eladták 1945 előtt a német fasizmusnak. Szín játékuk függönye azonban szétsza- icadozott és könnyen mögé láthatunk. A rémhírterjesztők másik el kopott hanglemeze a beadás viszaállításáról való szónoklás. Pártunk és kormányunk félre- erthetetlenül kijelentette, hogy nem fogja viszaállítani ' a beadást. | A legújabb rémhírek közé tartozik, hogy felelőtlen elemek a kéményseprési díjak felemeléséről szóló mesével próbálják a lakosságot nyugtalanítani. Ezzel kapcsolatban azt tudjuk mondani, hogy akinek az elmúlt évi egy kémény helyett az idén két kéménye lesz, az természetesen kétszerannyit fog fizetni, mint tavaly. A kéményseprési díj viszont nem változik. Dé nem hagyják nyugton a rémhírterjesztők az állattenyésztéssel foglalkozó gazdákat sem. Azt híresztelik, hogy a borjú- és a malactartást a jövőben külön megadóztatják. Az ilyen rémhírek mögött valószínű a kupecek spekulációs szándéka húzódik meg, mért ezek azt szeretnék, ha a dolgozó parasztok a rémhírek hallatára most olcsó áron adnák el nekik jószágaikat. Még felsorolni is sok azt a rengeteg zagyvaságot és képtelenséget, amit a rémhírterjesztők kitalálnak és összehordanak. Bátyán a dolgozó parasztokat a Tira-majori földek államosításával és a termelőszövetkezetbe való erőszakos bevitel meséjével nyugtalanítják. A földek államosításából és az erőszakos tsz-szervezésből természetesen semmi Sem igaz. Mi arra törekszünk, hogy a dolgozó parasztok meggyőződésből lépjenek a nagyüzem útjára és ebben nem tűrünk, nem engedünk semmiféle erőszakot. Ahhoz, hogy a párt által kitűzött célokat megvalósíthassuk, a dolgozók jólétét növelhessük, nagyon fontos feltétel a rémhírterjesztők mesterkedéseinek megfékezése, rémhíreik leleplezése. Minden becsületes ember érdeke olyan közvélemény kialakítása, amelyben a dolgozók nagy tömegei bátran, félelem nélkül elmondhatják véleményüket, megbírálhatják munkánk fogyatékosságait,, de senkinek nincs joga és lehetősége zavart kelteni a termelést, dolgozó népünk boldogulását gátolni. Közügy, társadalmi érdek, hogy ne tűrjük meg a rémül' rter j esztők garázdálkodását, leplezzük le, cáfoljuk meg, másítsuk viszá rémhíreikét. Hegedűs János, a kalocsai járási pártbizottság munkatársa I -------§ KAPUS 3 NŐI SZABÓSÁGA, 3 Kecskemét, Bocskai utca 19 3 3 331 § ÚÜO30000O0GO000O00000 Hfytytítin! ! A jövőben egyéni gazdák, állami gazdaságok és egyéb mezőgazda- sági társulások részére gépi szántásra, tál a/művelésre, szállításra szerződést a helyi töldművesszövetkezetek hőinek Köss szerződést a helyi földművesszövetke- zetekkel a fenti munkákra. Gépi szántás, gépi talajművelés magasabb termést, a magasabb termés nagyobb jövedelmet biztosít. 395 ■ffi Urhajéállemás, bájelás és általános műoelfség Természete, s talán rendeltetése béklyóját veti le az ember a beköszöntött atomkorban. Belát saját leikébe, tudományos eszközeivel megismeri a természet titkait, s kilép szűk, földi köréből. Előbb a levegőt hódította meg, s napjainkban a világegyetem beutazására, majd otthonossá tételére készül. Olyan felfedezésekhez juttat a legfinomabb anyag: az évmilliók küzdelmeiben hihetetlen bonyolulttá és érzékennyé nemesedett emberi :ijy, az ész —, amelyekhez csak álmaiban és vágyaiban ért fel egy-egy bomlott elme, zseniális koponya — vízió, vagy babona formájában —, a megelőző korszakokban. S most megdöbbenve látjuk, hogyan »ölelkezik« a két véglet! a tudomány és a babona. Arról olvasunk ugyanis a bírósági jelentésekben, hogy Tamás Pálné, született Burai Mária, 45 éves, nyolcgyerekes jánoshalmi lakos — bájolást végzett. Megjelent Ádám Antalné lakásán, s ajánlkozott, hogy meggyógyítja Ádámné unokáját —, aki távol lakik Jánoshalmától. »Távgyógyításért«, bájolásért 1300 forint értékű ingóságot kunyerált el Ádámnétól. Nem Burai Márián csodálkozunk. Hogy úgy mondjuk: az ő »egyéniségéhez« szinte hozzátartozik a csalás, hiszen többszörösen büntetett előéletű. Hanem Ádámnén, aki »felült« a csalónak, aki még ma is babonás, akihez még 1953-ban sem ért el a természettudományos ismeretek legapróbb moizsaja sem. De azt mondottuk az előbb- »ölelkezik a két véglet.« Igen. Nekünk, a közönséges — az »általános műveltség« nagyhangú nevével illetett — tudásanyaggal rendelkezőknek, egyformán érthetetlen az űrhajóállomás építése, s a bájolás. Újfajta babona van kialakulóban: a tudományban való hit, amely — tárgyi tudásra nem támaszkodva az átlagemberben — a babonával rokon, kritikátlan hiszékenységben mutatkozik. Csak míg a tudomány szemünk láttára változtatja a világot — tehát értetlenül is hinnünk kell neki — addig az ember tehetetlenségén, természetnek való kiszolgáltatottságán, a kuruzslá- son épülő babona impotenciája napról-napra bebizonyosodik előttünk. Az ősi babona elvetéséhez tehát már eljutottunk általános műveltségünk segítségével, a legújabb felfedezések megértéséhez azonban még nem érkeztünk el! Ezen a kétközi helyzeten azonban ném állapodhatni meg általános műveltségünk, mert a tudomány rohamos előrehaladtával új és új társadalmi kérdésekkel kell szembenéznie a köznapi embereknek Is, s felkészületlenül képtelenek leszünk erre. Éppen .ezért: nem volna-e sürgető feládatunk a magunk olyan irányú művelése, hogy amit szemünk lát, azt agyunk ne csak clhiggye, de értse is? S nem volna-e feladatunk az Ádámné-félc, — az emberiség nagyobbik felét kitevő — emberek felvilágosítása is? Akik tudatukkal, ösztöneikkel még a középkorban élnek? Ezt a nagy munkát is csak magunk művelésével lőhetne elkezdeni! Ha a munkásokra hallgattak volna», 1 Kecskemét—Jakabszállás felé vezető úton, a vasúti kereszteződésnél épül az a távvezeték, melyen a gőz a viilanytelepről a Kecskeméti Konzervgyár 2. telepére jut. A vezeték egy része a Kecskeméti Gyufagyár mögött húzódik, azon a részen, ahol a földbe vájva találhatók a városi vízellátást szolgáló csövek. Csodálkoznak kedves olvasóink, de így van — erre építették rá az oszlopok betontalpazatát. Látták ezt a Kecskeméti Gyufagyár idős munkásai és szóltak a munkavezetőnek: — Ne csinálják ezt, mert baj lesz belőle. A baráti czóra ez volt a válasz: — Nekünk a terv dirigál.:. A dolgozók nem hagyták annyiba a dolgot, s Kovács István tanácstag a városi tanácsnál interpellált ez ügyben. Ennek ellenére a vezeték építésének irányát nem változtatták meg. Ellenben a csővezetékeket felszedték és helyette kerülővel, négyszer olyan hosszúságban fektetik le, mint az eredetit. Ez jelentős felesleges költséggel, kiadással jár. A munkások ezt pocsékolásnak mondják. Ez az egyik, amiért szóvátették ezt a dolgot. A másik pedig az, hogy az új vízvezeték csöveit egy piszkos árok közvetlen szomszédságába fektetik le, ahol a patkányok ezrei tanyáznak, s félő, hogy ez fertőzést okozhat. A munkások véleménye szerint, ha egy méterrel beljebb, vagy kijjebb építették volna a gőzvezetéket, akkor nem kellett volna kidobni az ablakon az állam pénzét, s nem kellene a fertőzéstől, esetleg járványtól tartani. A munkások igen helyesen tették meg észrevételüket, de sajnos, nem hallgattak rájuk. Az első szakaszt elkészítették. Gondolkozni kellene azon, hogy a munkák második részét a munkások ésszerű javaslata alapján készítsék el. —Vcncsz—
