Petőfi Népe, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-12 / 36. szám

Pedagógusok a lilSZ-sservesstckben A Rács megyei KlSZ-szervc- zetek munkájába mind nagyobb számban kapcsolódnak be a fia­tal pedagógusok: a községek if­júsági szervezeteirek mintegy negyedrészét tanítók, tanárok irányítják. A szakképzett, hozzá­értő vezetés jótékony hatással van az ifjúsági mozgalom fejlő­désére: a tervszerű, sokoldalú érdeklődést kielégítő foglalkozá­sok nagy számban vonzzák a fiatalokat a KISZ táborába. Az egyik legjobban működő ifjúsági szervezet Pálmonostora községben van, ahol Budai Imre fiatal tanító vezetésével a KISZ a község életének eleven rugója lett. Bár a szervezetnek csak 31 tagja van, taggyűléseire, össze­jöveteleire mindig legalább ugyanannyi idősebb dolgozó is eljárogat. Nemcsak jól sikerült rendezvényekkel szórakoztatják a kiszisták a falu népét, de tit­káruk vezetésével hozzáfogtak ahhoz is, hogy összegyűjtsék a községük hajdan gazdag népmű­vészeti emlékeit, főleg elfelejtett dallamkincscit. Iáidig már 45 fel­dolgozatlan és ismeretlen népdalt gyűjtöttek össze és 36 tagú ének­karuk most ezeknek a betanulá­sán fáradozik. Minthogy a pusz­tai szervezetnek nincsen megfe­lelő helyisége, a fiatalok elhatá­rozták azt is, hogy saját erejük­ből építik fel az otthonukat. Az ősz folyamán 2500 vályogtéglát vertek és a tavasszal hozzálát­nak az építéshez. Gátér községben a KISZ meg­alakulásáig úgyszólván semmi­féle társadalmi élet, szórakozási lehetőség nem volt. Mióta azon­ban Szabkov Miklós irányításá­val itt is fellendült az ifjúsági mozgalom, állandó progran.juk van a fiataloknak. Jól működik a leánykor, amelyben hasznos Az »Ingyenélők« Szabadszálláson és Kunszentmiklóson A szabadszállási KlSZ-szer- ve»et színjátszói nagy sikerrel "futatták be Csiky Gergely »In­gyenélők« című színművét Kun­szentmiklóson. Korábban szin­tén nagy sikert értek el vele községükben, Szabadszálláson, a bemutató előadáson. E kettős eredményt a kiszis­ták szorgalmas, kitartó mun­kája előzte meg. A KISZ egyébként Szabad- szálláson az elmúlt év augusz­tusában alakult meg 13 taggal. Rövidesen tanulni kezdték az »I ngy enélők«-et és januárban elő is adták. Huszár Péter KISZ-titkár, Kovács Ilona, Pa­lotás László és húga, hivatali elfoglaltságuk mellett segítettek nekik a szerepek betanulásánál, a darab megrendezésénél. Amikor nehézségek mutat­koztak, Bartal elvtárs, a községi párttitkár is a fiatalok segít­ségére sietett. Megkérte *Mcleg- di. Wolf Pálné és Bognár Kata­lin pedagógusokat, hogy támo­gassák a kiszista színjátszókat. Ok szívesen tettek eleget a ké­résnek, s ezután már gördülé­kenyen tnent a munka. ^WWVWVWWWW KiSZ-mozgalom Nagyszabású álarcos farsangi bálát rendezett vasárnap a Hel­véciái Állami Gazdaság KISZ- szervezete, amelyre meghívta az egész község lakosságát. « Kelebián a kiszisták társa­dalmi munkával útépítésben és a mozihelyiség építésében vesz­nek részt, az Ifjú Gárda tagjai pedig rendbehozzák Kollár elv­társ, a Tanácsköztársaság leve­rését követő fehérterror áldoza­ta özvegyének a házát. * Tizenötezer facsemete elülte­tését vállalták a községben és határában Kéleshalom kiszistái, s már hozzáláttak a község par­kosításához is. A kultúrház és a fürdő épí­tésébe bekapcsolódnak a já­noshalmi kiszisták, az ottani me­zőgazdasági szakiskola KISZ- szervezetének tagjai pedig vál­lalták, hogy társadalmi munká­val állandóan karbantartják az Iskola gépparkját. * 3500 méteren javították meg a járdát Tompa-Zsiroskút kiszis- tái, s 30 kh. legelőn elvégezték H téli trágyázást. További ter­vük, hogy a tavaszig még ötven holdon végeznek legelőjavítást, fnajd elültetnek tízezer darab facsemetét is. Látva, hogy a KISZ-ben mi­lyen lehetőség van a művelődés­re, a helyes szórakozásra, 15 fiatal kedvet kapott a szerve­zeti életre és a bemutató elő­adás után a KISZ-tagok közé kérte magát. A színdarab tehát mint tag­toborzó is szerepel a szabadszál­lási KISZ-szervezet történeté­ben, ezenkívül anyagi hasznot is jelent számára; az előadások tiszta bevételét új KlSZ-helyi- ség felépítésére fordítják a fia­talok. Kovács Miklós női foglalatosságokra tanítják nujg a pusztai lányokat, élénk a sportélet, a népi tánccsoport, színjátszó csoport pétiig az idő­seknek is sok vidám estét sze­rez. A homokmégyi KISZ leány- körében még a csipkekészítésre is megtanította a lányokat a kör pedagógus vezetője. Kelebián pe­dig főleg a fiatalok testedzésében ért el kiváló — az egész megyé­ben ismert — eredményeket a pedagógus KISZ-titkár. »»«»»»el Kiszisták és komszomolisták együttműködése Kalocsán a kiszisták és a szov­jet helyőrség komszomolístái kö­zött egyre mélyül a baráti kap­csolat. Már több közös rendez­vényen vettek részt, most pedig gazdag programot dolgoztak ki' a közeljövőben lezajló találko- zóik megrendezésére. Február 9-től 22-ig a járási és városi KISZ-bizottság 21 if-' júsági gyűlést tart az üzemek- ] ben, falvakban, s ezeken a KISZ sajátos feladatainak az ismerte-j tésén kívül megemlékeznek a szovjet hadsereg megalakulásé- nak 40. évfordulójáról is; több' gyűlésen komszomolisták és idő­sebb bolsevikok is megjelennek. Közben, február 15-én, jel-, mezbált is rendeznek a kiszis­ták és a komszomolisták (ez, utóbbiak száz jelmezt vásárol­tak), majd 22-én a városi kultúr- házban, néphadseregünkkel kar­öltve, közös műsoros esten ün- ( neplik a szovjet hadsereg szüle-, tésnapját. rvai vitaindító cikk Szégyen-e a fizikai munka? — Nyílt levél egy érettségizett leányhoz ön, kedves ismeretlen, a mi­nap a Hirös-étteremben vacsorá­zott a barátnőjével. Étkezés köz­ben elpanaszolta neki élete »fáj­dalmasan« nehéz problémáját. — Tavaly érettségiztem, és kép­zeld, melósnalí raktak — mond­ta barátnőjének. Majd így foly­tatta: »Nézd meg a kezeimet, hogy eldurvultak. Hát élet ez? A barátnője kínos szótlanság­gal nyugtázta panaszait, s kezeit ölébe húzta az asztalról, sejtem, azért, mert úgy láttam: azok is munkáskezek voltak, olyan munkáslánynak a kezei, aki való­színűen nem végezte el a közép­iskolát. De menjünk tovább, ön kifej­tette abbéli magasröptű gondo­latát is, hogy tulajdonképpen mennyire becsapta népi de­mokratikus államunk, amikor is­kolába engedte, de az iskola után most nem mint tisztviselő, hanem fizikai munkásként dolgozik. Tehát nincs kibékülve a fizi­kai munkával. Tudnia kellene pedig, hogy a felszabadulás előtt sok ezer munkáslány szere­tett volna tanulni és szépen ke­resni, vagy egyáltalán valami­lyen munkát kapni, ami által em­beribb megélhetést biztosíthatott volna magának. Kérdezze meg az édesanyjától, hogy egy munkás­lánynak a múltban hány ruhája, cipője és nylon-harisnyája volt? Ahogy láttam, ön kifogástalanul volt öltözve, a barátnője szintén, és biztosan van még több cipője, ruhája is odahaza. Mindez mi­ből van? A munkából és abból, hogy 13 esztendeje olyan tár­sadalomban élünk, melyben nem kell és nem is lehet szé­gyellni a munkát, mert ez a szo­cializmust építő társadalmunk alapja. ‘ Sérelmezi, hogy érettségizett , létére fizikai munkát kell végez-j nie. Miért? Képzelje el, ha min-, den érettségizett fiatal az iskola< befejezése után íróasztal mellé, ülne. Ki fogná meg akkor a< szerszám nyelét, kik készítené-j nek magának nylon-harisnyát és< ízléses cipőket, stb.? Célunk az, hogy minél többi művelt dolgozója legyen orszá- J gunknak, nagyobb szaktudással,, szakértelemmel és általános mű-j veltséggel rendelkezzenek mun­kásaink. Ez nagyon szükséges a' munka érdekében is, de a kultu- i ráltabb, tartalmasabb életforma1, kialakításához is. A Horthy-rend-', szer 25 évében nem sokat foglal-' koztak a dolgozók tanulásával,', művelődésével, mert úgy tartot­ták az urak: elég, ha a munkás) csak a szakmájához ért. ön, s én is, de valamennyien) azok, akik mai rendszerünkben i tanulhattunk, csak hálával, köszö­nettel tartozunk államunknak, < amiért iskoláztatásunkat lehe­tővé tette. Nem ártana, ha elgondolkozna1 ezen, ‘ s ha megteszi, higgye el:, más szemmel látja azt, hogy ön1 fizikai munkát végez az érettsé-) gijével! Szabó Attila, a KISZ megyei bizottsága) ágit. prop. titkára (Szerkesztőscgrünk vitát indít aj felvetett problémával kapcsolat- < ban. Szcretnők, ha minél több > munkás, dolgozó paraszt és ér-) telmiségi fiatal hozzászólna a> fentiekhez; az utóbbiak közül kü-£ lönösen azok, akik érettségivel fi­zikai munkát végeznek, vagy) érettségijük előtt az a tervük,< hogy majd szakmát tanulnak. A) hozzászólásokat közöljük.* Jól dolgozik Jánoshalmán a nötanács Csütörtök délután van. A Já- I noshalmi Nötanács székhaza > megelevenedik. A Kossuth La- >jos utcai bejáratnál lányok es »asszonyok igyekeznek befelé. íEgymásután érkeznek a nő­> tanács vezetői is: Balogh Lajos- tné, Schultéthy Irén, üagi Pálné, > Lakatos Jánosné, Gavlik Elekné. > Egy darabig nézem a sietős asz­> szonyokat, lányokat, majd bátor- óságot véve, belépek az ajtón. > A teremben kedves látvány > tárul a szemem elé. Asztalok l körül idősebb asszonyok, fiatal­> lányok ülnek. Mindegyik kezé- ? ben egy-egy kézimunka, amely ) szorgalmas öltögetés nyomán jegyre szépül. Balogh Lajosné, a > nőtanács elnöke és a többiek 1 kedvesen fogadnak. Megtudom, í hogy a Jánoshalmi Nőtanács > szaktanfolyamát látogattam meg. J Friedman Lászlóné, a kézimun- ' ka-szakkör vezetője sorra járja az asztalokat, kedvesen ma- gyaráz minden kérdésre. Balogh- né elmondja azt is, hogy a nö­tanács január 15-én szabás-var­rás, kézimunka, valamint sütés- főzés tanfolyamokat indított be, amelynek 62 lelkes részvevője, van. A szabás-varrás tanfolya­mot Horváth Lajosné, a sütés-' főzést pedig Dági Pálné vezeti. A nötanács eddigi munkájá­ban többek között említésre méltó még a szovjet—magyar asszonyok ismerkedési estje, a két nemzet gyermekeinek talál­kozása. A nőtanács lelkes kuliúrgárdá- ja már a március 8-i Nemzetközi Nőnap megünneplésére készül. Biztos vagyok abban, hogy a közel 200 aktív tagot számláló nőtanács további munkája még több, még >zebb eredményeket hoz majd. Lusztig József J- JAVASLAT • a népi ellenőrzés kiterjesztésére Az utóbbi időben igen sok szó esik a népi ellenőrzésről. Re- \ méljük, hogy ez a helyes kezdeményezés hathatós is lesz. Ezt a reményt táplálja bennünk már az eddig elért eredmény is. A népi ellenőrzés a gazdasági életünk minden ágában végezheti felada- 1 tát, de nem ellenőrzi a cséplési munkákat. Ma már traktorosaink szakképzettségével nincs számottevő baj. Nem is az ilyenfajta munkálatokat kellene társadalmi ellenőrzés alá vonni. A társadalmi ellenőrzésnek inkább a cséplésnél az emberek \ által végzett munka minőségére kellene kiterjedni és egyben oda­hatni, hogy bizonyos részletmunkák megfelelően legyenek elvé­gezve. Mire kellene nagy figyelmet fordítani? Az etető munká- \ jára, a mag járműre rakására, a szalma elhordására, kazalozá­sára, valamint a törek, a polyva összerakására. Abból a tapasztalatból indultam ki ezek leírásakor, amit az idő bizonyított, legtöbbször a csépeltétől! ezeket a munkákat ki- fogásolják. Végezetül meg kell jegyeznem, hogy sem a csépeltetőnek, sem - az államnak nem közömbös az, hogy a cséplésnél mennyi a ! szemveszteség, mennyi alom- vagy takarmányszalma megy tönkre a petrencések, kazalrakók hibájából. A népi ellenőrzés keretében megoldhatónak látom a cséplés társadalmi ellenőrzését. Szalai István levelező Bekerülés Január 31-én a Szakmári Ál- kozunk az imperialisták hábo- Iami Gazdaság dolgozói béke- rús előkészületei ellen, kövctcl- ! gyűlésre jöttek össze. Ezen a jük a háborús fegyverkezések ■ gyűlésen tárgyalták meg a nem- beszüntetését; 2. Tiltakozunk az ; zetközj helyzetet és a Moszkvá- atom- és hidrogcafegyverekkel ban kiadott békckiáltványt. A való mindenfajta kísérlet ellen felszólalók egységesen kifejtet- és követeljük azok gyártásának , ték azt a nézetüket, hogy né- betiltását; 3. Követeljük, hogy ) pünknek béke és nyugodt élet idegen országban ne hozzanak ! kell. létre katonai tömböket és tá­A gyűlés végeztével tiltakozó maszponlokat, valamint tittako- levelet intézték a Baos-Kiskun , . . ... . .... megyei Hazafias Népfront Béke- "inulen háborús tűzfészek 1 bizottságához, amelyben a kö- ie*esi£ese ellen, vetkezők szerepeltek: I. Tilta- Kosár Márton levelező Lesz országos vásár Orgonán von Évtizedek óta vajúdó kérdés Orgovány község az utóbbi Orgovány községben az orszá- időben nagyot lépett a fejlődés gos vásár megrendezése. Nyíl- útján előre. A volt piacteret fel- ; ván bosszúsággal tölti el közsé- osztották házhelyeknek, az újat günk lakóit az a tudat, hogy ki- pedig tágasabb helyre jelölték sebb községekben is volt már ki. Az orgoványiak most már vásár, csak éppen Orgoványon tudják, hogy a dróttal bekerített • maradt el. Ezért fordultak a új piactér után a vásártér beke­I községi tanácshoz kifogással. A rítésére' kerül a sor, amelyen, tanács vezetői elismerték a pa- már most is a megyeszerte híres ; nasz jogosságát, de tudatták a sertéspiac foglal helyet. Rövide- község lakóival azt is, hogy csak sen tehát megvalósul a község akkor kapnak engedélyt a vásár .... megtartására, ha a vásárteret dolgozóinak regi alma, lesz or- bekerítik, ellátják kúttal és fá- szágos vásár Orgoványon. sítják. Horváth Emilné Szobád Föld Téli Esték sikere Nyárlőrincen Nagy népszerűségnek örven­denek a Szabad Föld Téli Esték a kecskeméti járásban. A nyárlőrinci tanyavllágban pél­dául az egyik kétholdas egyéni gazda tanyájában gyűlnek ösz- sze csütörtök délutánonként a környék lakói — fiatalok és öregek egyaránt —, hogy meg­hallgassanak egy-egy tanulságos ■dőadásh Közben nem e£y eset­ben párhuzamot vonnak a kis- és nagyüzemi gazdálkodás kö­zött — s a vita többnyire az utóbbi javára dől el. Az előadó, Körösi György elvtárs elmondta róluk, hogy különösen az őszi- baracktermcsztés iránt érdek­lődnek — ezért a legközelebbi előadás az őszibaracktelepítésről szól msjdj

Next

/
Thumbnails
Contents