Petőfi Népe, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-09 / 7. szám
MEGHALT DR. PETRU GROZA, a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének elnöke BUKAREST. A Román Nép- köztársaság Nagy Nemzetgyűlésének Elnöksége, a Román Munkáspárt Központi Vezetősége és a Román Népköztársaság Minisztertanácsa kedden délelőtt közös közleményben adta tudtul a népnek a gyászhírt. hogy dr. Petru Groza, a Román Népköz- társaság Nagy Nemzetgyűlésének elnöke, a kiváló politikus és államférfi, a román nép odaadó, hű fia január 7-én, reggel 5 órakor hosszas szenvedés után meghalt. * Dr. PETRU GROZA Erdélyben született 1884-ben. Jogi képzettséget szerzett: a budapesti, a berlini, a lipcsei egyetemen tanult. Politikai tevékenységét a Román Ifjúsági Szövetség tagjaként kezdte. 1918-ban Grozát az erdélyi alkotmány ózó gyűlés képviselőjévé választották. 1920—27 között többször választották a román parlament képviselőjévé az úgynevezett Néppárt jelöltjeként. 1921-ben és 1926—27-ben több román kormányban miniszteri tisztséget töltött be. 1927-ben szakított a Néppárttal, megértve annak reakciós lényegét cs később az 1933-ban alakult »Ekésfront« nevű parasztszervezet vezetője lett. A Groza vezetése alatt álló Ekésfront a fasiszta reakció éveiben a Kommunista Pórt vezetésével harcolt az ellen a politika ellen, amely Romániát a hitlerista Németország csatlósává akarta tenni. Grozát 1943- ban letartóztatták és bírói ítélet nélkül bebörtönözték. Románia felszabadulása után Groza tevékenyen részt vett a Román Nemzeti Demokratikus Front tevékenységében, melyet 1944 őszén a Kommunista Párt kezdeményezésére szerveztek. 1944 novemberétől 1945 februárjáig miniszterelnökhelyettes volt Sta- nescu és Radescu kormányában. E kormányokban harcolt a reakciós miniszterek ellen, a munkásosztály és a dolgozó parasztság követeléseinek teljesítéséért és a Szovjetunió, Románia felszabadítója iránti baráti politikáért. Groza 1945 márciuséban megalakította a demokratikus erők egységkormányát, mely több fontos társadalmi és gazdasági A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében: DOBI ISTVÁN. átalakítást hajtott végre, amely a Román Munkáspárt programjában testesült meg. Groza 1947. december 30-tól — a Román Népköztársaság kikiáltása napjától — a Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. 1952. június 2-án a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének elnökévé választották. A Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány nevében: KADAR JANOS. AZ ORSZÁGOS BÉKETANÁCS a Román Béketanácsnak, a KISZ Központi Bizottsága a Román Ifjúsági Szövetségnek küldött részvéttáviratot. * A magyar kormány- és pártvezetők kedden délután részvétlátogatást tettek Ion Popescunál, a Román Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagyköveténél. Magyar államférfiak részvéttávirata dr, Petru Groza elhunyta alkalmából, A ROMAN NÉPKÖZTARSASAG NAGY NEMZETGYŰLÉSE ELNÖKSÉGÉNEK, A ROMAN NÉPKÖZTARSASAG MINISZTERTANÄCSÄNAK Bukarest, Drága Elvtársak! Kedves Barátaink! Mély fájdalommal értesültünk arról a nagy gyászról, amely a Román Népköztársaság népeit dr. Petru Groza elvtárs, a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségetek elnöke clhúnytával érte. A magyar nép dr. Petru Grozát tisztelte és szerette, mint olyan kimagasló államférfit, aki egész tevékenysége időszakában összeforrott és együtt harcolt népével, a román nép leghaladóbb erőivel. Törhetctlenül küzdött az elnyomatás sötét időszakában Románia dolgozó népének felszabadulásáért, majd az ország fel- szabadulása után a szocialista társadalom felépítéséért. E nagy gyász óráiban a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, forradalmi munkás-paraszt kormánya és az egész magyar nép osztja dr. Petru Groza elvtárs halálával a román népet ért nagy fájdalmat. A magyar ndp dr. Petru Groza elvtársban igaz barátját, a magyar—román barátság nagy építőjét gyászolja. Budapest, 1958. január 7. A nyugati sajtó szerint a szovjet tudósoknak sikerült rakétában embert juttainiok a világűrbe A TASZSZ nem erősítette meg a hírt Hétfőn este a nyugati fővárosokban szinte kivétel nélkül hatalmas szenzációként közölte a sajtó, hogy szovjet tudósoknak — az emberiség történetében először — sikerült rakétában embert juttatni a világűrbe. A sajtóhírügynökségek jelentései szerint a rakétát 300 km. magasságba lőtték fel és utasa ejtőernyő segítségével épen' és egészségesen érkezett vissza a földre. A nyugati hírügynökségek, valamint a különböző neves tudósok nyilatkozatai egybehangzóan leszögezik, hogy bár még Moszkva nem erősítette meg a hírt, a szovjet tudomány eddig elért eredményei alapján elképzelhető egy ilyen kísérlet sikeres megoldása. A hivatalos szovjet hírügynökség, a TASZSZ és a moszkvai rádió egyetlen hírt sem adott eddig az emberi utassal kilőtt rakétáról. A Magyar Távirati Iroda külpolitikai szerkesztősége telefonon kérdést intézett a TASZSZ Iroda nemzetközikapcsolatok osztályához, hogy meg- erósítheti-e a nyugati hírügynökségeknek és lapoknak erre vonatkozó híreit? A TASZSZ Iroda munkatársa a következőket válaszolta: »Tudomásunk szerint nálunk ilyen esemény nem történt.« Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy eszerint várható-e hivatalos TASZSZ-cáfolat, a következő választ adták: »Erre vonatkozólag sem tudunk semmit sem mondani.« „Nem emlékezett“ első házasságára — hathónapi börtönt kapott Orsós József 24 éves fiatalember 1956 májusában Pécsett házasságot kötött Csonka Máriával. A házasságot annak rendje-mód- ja szerint bejegyezték az ottani anyakönyvbe, s minden földi halandó azt gondolhatja, hogy az új pár boldogan él, míg meg nem hal. Nem ez történt. Orsós az ellen- forradalom viharában Foktőre vetődött és ott 1956 decemberében —■, letagadva első és még érvényes házasságát — elvette Kalányos Vilmát, akinek Orsóssal való ismeretsége előtti vadházasságából gyermeke is származott. Az új házasságot is a törvények szerint hagyta jóvá a foktői anyakönyvi hatóság. , Orsós József boldogan élvezte volna a magaválasztotta kettős házasságot — »pendlizve« Pécs és Foktő között —, ha Kalányos Vilma véletlenül nem tudja meg az első házasság létezését. De megtudta. Beadta a válókeresetet, s bár Orsós a tárgyaláson kijelentette, hogy »nem emlékezett« első házasságának megkötésére —, második házasságát azonnal érvénytelenítették, ő maga pedig visszament vad- házastársához, akit gyermekével együtt Orsósért elhagyott. A bigámiával kísérletező Orsóst a járásbíróság hathónapi börtönre Ítélte, s onnan kiszabadulva be kell érnie egy feleséggel —, ha ugyan a történtek után az egyáltalán visszafogadja! KISHIREK külföldről Macmillan angol miniszterelnök, aki kedden körútra indul a nemzetközösségi országokba, egy hét óta fontos tanácskozásokat folytat kormányának tagjaival. Hétfőn este búcsúzott II. Erzsébet királynőtől, aki ebből az alkalomból beleegyezett abba, hogy Macmillan távolléte alatt Butler főpecsétőr lássa el a miniszterelnöki teendőket. * A Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok kérdése a bonni politikai élet középpontjába került. Adenauer kancellár, mielőtt elküldi válaszlevelét N. A. Bul- ganyin üzenetére, tanácskozni kíván Erich Ollcnhauerral, a szociáldemokrata ellenzék vezetőjével. Adenauer szombaton tanácskozott ugyanerről a kérdésről von Brentano külügyminiszterrel és Hallstein külügyi államtitkárral is, Blankenhorn, a NATO mellé rendelt nyugatnémet nagykövet pedig vasárnap Bonnba érkezett, hogy tájékoztassa a kancellárt. * Miután a Nyugateurópai Unió fegyverkezési bizottságában nem sikerült megállapodásra jutni a hét tagállam fegyvereinek egységesítésében, a bonni hadügyminisztérium figyelme most inkább a kétoldalú nyugatnémet- francia, illetve nyugatnémet— olasz közös fegyvergyártás felé fordul. Az együttműködésről szóJ ló jegyzőkönyv záradékai a három ország ballasztikai kísérleteinek egységesítéséről is szólnak. Nyugat-Berlinben a hírhedt meabiti bíróságon január 13-án tárgyalják három ifjúmunkás perét, akik 1955 végén, sok más nyugatberlini dolgozóval együtt tüntettek a fasiszta Sthalhelm- szövetség nyugatbérlini találkozója ellen. i | Kössünk dohánytermelési I ■ szerződést ■ A dohánytermesztés magas jövedelmet biztosít! A magas dohánytermelői árak mellett, minőségi és mennyiségi prémiumot, valamint ingyenes cigarettajuttatást és jutalmat biztosít. Szerződést köthet a községi dohánytermelési felelősöknél. Dohánybeváltó üzem Kiskunhalas és Kiskunfélegyháza 2144 *3«c<H»CgaK»C«craWgaKeQeeKiC§^^ NAPTÁR: 1958. január 9. Csütörtök. Névnap: Marcell. Napkelte: 7 óra 31 perc. Napnyugta: 16 óra 12 perc. A NAP HUMORA: Sorrendi kérdés Házasodni akart, egy fiatalember, s a Gelencsérék öt lánya közül Esztikét, a legiiatalabbat választotta. Megkérte a kezét, s az apa azzal utasította el, hogy a legkisebb lányt majd akkor adja férjhez, ha a többi fejét bekötötték már. Meghallotta ezt a szép Esztike, s csodálkozva fordult szüleihez: — Hát nem az a szokás, hogy mindenkor a legfiatalabb gyereket fektetik le legelőbb? * — Január 13-án, délután 6 órakor rendezi meg a Hazafias Népfront városi bizottsága a kecskeméti kisiparosok béketalálkozóját a Kisiparosok Országos Szövetsége helyi csoportjával és a városi tanács ipari osztályával karöltve. A találkozó színhelye az MTH-iskola Uránia-terme lesz. — A bajai IBUSZ-kircndelt- ség elkészítette idei tervét, amelyben számos belföldi társasutazáson kívül több külföldi kirándulás is szerepel. Többék között hatnapos Brünn—Prága, Berlin, Belgrád—dalmát tengerpart, Szabadka—újvidéki út van programba véve. Belföldön a Balatonra, a felújításra kerülő ünnepi játékok kapcsán Szegedre, Esztergomba, Miskolcra és Gyöngyösre tervez különvonatokat Bajáról a2 IBUSZ. — Magyar művészek szerepelnek a Szovjetunióban. Gyur- kovics Mária és Joviczki József hétfőn a moszkvai Csajkovszkij- teremben nagysikerű hangversenyt adott. A magyar operaénekesek a Szovjetunió több más nagy városában is fellépnek, így Minszkben, Lvovban, Kisinyevben és Kievben. — A Fémtömegcikk Gyár pénteken mutatja be illetékes szakemberek előtt a gyár új konstrukcióját, a centrifugával ellátott mosógépet. Az új mosógéptípus előnyös melegvíz felhasználással működik, a csavarószerkezetbe helyezett ruhából kipréselt vizet ötletes megoldással újra vissza lehet vezetni a mosógépbe. — A szocsi turista állomást 1957-ben 26 ezer turista látogatta meg. A krasznodari kiránduló helyekre 80 ezer természet- járó volt kíváncsi. Mindez azt mutatja, hogy a turisztika 1957- ben jelentősen fejlődött és egyre népszerűbbé vált. Ezért 1958-ban újabb két turistaház építését vették tervbe. — Űj, modern, emeletes mentőállomást adtak át rendeltetésének Dorogon. — Űj lap került az olvasókhoz. A Gazdasági Figyelő ezentúl hetenként Figyelő címmel, mint gazdaságpolitikai hetilap jelenik meg. Első számában részletesen beszámol azokról a tárgyalásokról, amelyeket az IBUSZ az ez évi társasutazásokról folytat a népi demokratikus és nyugati országokkal) Hírt ad a lap arról is, hogy 55 millió forintos beruházással az Egyesült Izzó új televíziós képcsőgyárat építtet Vácon. — A Belkereskedelmi Minisztérium kollégiuma keddi ülésén többek között megvitatta az idei áruellátást. Az Országos Tervhivatal javaslata alapján erre az évre 7 és fél százalékkal magasabb áruforgalmat irányoztak elő, niint az elmúlt évben volt. Ezen belül a ruházati cikkek forgalma több mint 8 százalékkal lesz magasabb. A kollégium megvitatta az áruelosztás új módszerét, valamint az új cikkek gyártásával kapcsolatos kérdéseket is. — A TTIT szabadegyetemének földrajzi tagozatán január 14-én, kedden este 6 órakor A Balaton címmel dr. Dunszt Fe- rencné tanár tart előadást. — Londonban nemrég elárverezték Viktória angol királynő egykori hálóirigét. A királyi fe- héreműt egy ! hollywoodi filmgyáros vette rheg menyasszonya részére és mintegy 9000 forintnyi összeget fizetett érte. Az ing rövid, de meglehetősen bő, mert a királynő csípőjének átmérője 120 centiméter volt. — Az Amerikai Halogatók Klubja, amelynek tagjai rendszeresen soha nem teszik meg aznap azt, amit másnapra halaszthatnak, a közelmúltban Philadelphiában megválasztotta *1956. évi szépségkirálynőjét«. Á választott szépséget, aki 17 éves, Beth Swinanü-nek hívják. Az eredményt a választást követő harmadnap hirdették ki; — A megyéi népfront-bizottság és a megyei pártbizottság, valamint a rtőtánács kezdeményezésére kis szeretetcsomagok- kal ajándékozták meg az új év küszöbén az ellenforradalom áldozatainak hozzátartozóit. Az ajándékokat kedden adta át a megyei nőtanács és a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei bizottságának titkára. — Bácskai Életképek címmel kiadványt ad közre az MSZMP bajai járási bizottsága és a járási tanács. A kiadványban ismertetik a járás 15 éves mezőgazdaságfejlesztési tervét. Cikkek foglalkoznak a népegészségügy helyzetével, a járás kulturális életének eseményeivel, a löldművesszövetkezetek továbbfejlesztésével. A füzetet több színes írás, npvella és vers teszi színessé, amelynek írói egytől egyig a helyi írók közül idódnak. A Bácskai Életképek február elején jelenik meg.