Petőfi Népe, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-07 / 5. szám

Ä megvalósuló álom

*

#

A kémia bevonul a konzerviparba

; AZ ÜJ kísérleti üzemből ballagunk kifelé Faragó kereng mérnökkel. Az új vegyiüzem felállításával, ahol hidrofilizáló berendezés segítségével készítik B nátriumglutamátot — diploma munkáját, álmát látja szemei előtt megvalósulni az ifjú vegyész.

Megtudom tőle, hogy ez a vegyszer kínai eredetű, amelyet a japánok először 1910-ben állítottak elő. Előállítása hosszabb Ideig titok volt, de Amerikában 1930-ban már több üzem is foglalkozott gyártásával. A hírek szerint 1952-ben már öt nagy amerikai gyár állítja elő a konzerviparban nélkülözhetetlen ételízesítőt. Nálunk a Pharma Gyógyszergyár volt az úttörő. Kicsinyben állította elő ezt a vegyszert, s már régóta nem is Jgy ártják.

AZ IFJŰ vegyész éppen ezért (áttörő a konzerviparban. Ezenkívül már sok új, ötletes eljárás fémjelzi nevét, s nyugodtan állíthatjuk, hogy a jövő ígérete. De inkább beszéljen az »új« vegyszer, melynek gyártását ő kísérletezte ki, segítőtársával, Szabó Imrével egyetemben és az ő irányításával állítják elő az 50 literes lombikokban búzafehér- Jéből, tömény sósav segítségével.

ÉN CSAK azt tettenp, amit az olvasók tettek volna. Megkérdeztem, milyen előnye van ennek a vegyszernek a konzerviparban?

Faragó Ferenc mérnök szerint fzhangsúlyozó hatása van, gyógyszerként is használható — szellemi felfrissülést idéz elő napi 20 gramm —, az abnormis egyéneknél időleges nyugodtsági aktivitást idéz elő. Tápszerként is használható: javítja az ételek minőségét, s nincs káros mellékhatása a szervezetre. Éppen ezért a konzerviparban nagy jövője van.

MIVEL kevés van az új ételízesítőből, éppen ezért csak a nagy közkedveltségnek örvendő leveskonzerveknél használják. Azért csak itt. merbha gyártott napi mennyiség épp hogy fedezi a napi tízezer, illetve a negyedévi 14 millió 5 dekagrammos le- veskonzerv ízesítését. Ha már itt tartunk, eláruljuk azt is, hogy ez az ifjú gondolkodó célul tűzte ki a leveskonzervgyártás gépesítését is.

NEHOGY azt higgye valaki, hogy amit az előbb írtunk, máról holnapra született meg. Kéthónapos kísérletezés hozta csak

meg a várt eredményt. Ezt követően is nehéz, göröngyökkel teli út vezetett a megoldáshoz. Az értetlenség, esetenként a rosszindulatúság, a maradiság béklyója kötötte meg kezét. Az izzig-vérig lelkes vegyészt ez kissé elkeserítette, de küzdeniakarását nem tudta befolyásolni. És ime: álma megvalósuláshoz közeledik, áttörve minden mesterséges akadályt, közelebb hozva azt a nemes célt: a modern kémia segítségével is tegyük virágzóvá, korszerűvé a konzervipart,

— Venesz —

A képen az új vegyiüzem elvi és gyakorlati kivitelezői: Középen Faragó Ferenc vegyészmérnök, tőle balra Szabó Imre vegyész- technikus, jobbra pedig Gulyás István gépészmérnök, az üzemi berendezés tervezője.

EZUTÁN arról folyik a szó, hogy ezzel a berendezéssel naponta 10—15 kiló ételízesítőt tudnak gyártani, három műszakban. Ha az ioncserélő oszlopos megoldást tudják majd alkalmazni, — amelyhez egymillió forint kellene — akkor a napi termelés megközelíti a 200—220 kilót. Ebben az esethen már nernesak a belföldi szükségletet elégítenék ki, hanem exportálása is szóbajöhetne. Ekkor mór a tömény sósav helyett kénsavval oldanák meg az elektrolizá- lást, s ugyanakkor az egész előállítási folyamat tíz óráról három órára csökkenne.

Szegény Picasso ? — szegény Spanyolország

Picasso spanyol barátainak és csodáiéinak egy csoportja Barcelonában kiállítást próbált rendezni »Egy temperamentum művei tükrében« címmel. A spanyol hatóságok azonban nem engedélyezték a kiállítást s ezért végül is Picasso műveinek csak egy részét mutathatták be az egyik barcelonai üzlethelyiségben. A hivatalos kritika nem is említette e kiállítás létezését.

Szokatlan színházi plakát

Az egyik észak-németországi kis városkában a napokban tizennyolcadik századbeli, szokatlan színházi • plakátra bukkantak, ‘amelyen a következő megjegyzések olvashatók: »A tisztelt publikum kényelme érdekében elrendelik, hogy az első sor nézői fekve, a második soré térdelve, a harmadiké ülve, a negyedik sor nézői pedig állva tekintsék meg a műsort. Nevetni tilos, mivel szomorú darabot játszunk...«

Telefonbetyárok

A köztudat többféle betyárt ismer. Legnépszerűbbek a múlt század »szegénylegényei«, akiknek a nevéhez igazságtevő cselekedeteket fűz a népi képzelet, s tagadhatatlan, ennek van is némi alapja.

Aztán a betyár szóval jelölték meg azt a típust, akit megvet a társadalom. Ilyen a lacibetyár, az aszfaltbetyár, legújabban pedig: a telefonbetyár.

Ez utóbbiból, sajnos, Kecskeméten is akad néhány díszpéldány. csak ebbéli »szerepükben« saját magukon kívül senki nem ismeri őket. A ténykedésüket annál inkább, főleg a tűzoltóságon.

Hogy-hogy?

Előbb beszéljünk azonban arról, hogy derék tűzoltóink állandóan riadúkcszültségben vannak tűzveszély esetére. S ha valaki telefonon felhívja őket, hogy itt, vagy ott felrepült a vörös kakas, nappal legkésőbb fél, éjszaka pedig egy perc alatt kirobognak állomásukról.

Pontosabban így történik a riasztás: a telefonügy eletes veszi a hírt, s mielőtt még megkérdezné a tűzeset helyét, a veszély nagyságát, azt, hogy kockán forog-e valakinek az élete?, avégből, hogy a tűzoltók milyen erővel vonuljanak ki, — mielőt mindezt megkérdezné, megnyomja a riasztócsengőt, s tíz-húsz másodperc múlva már tájékoztatja is az indulásra kész társait a tudnivalókról.

Nem könnyű dolog a telc- fonbejclcntésekből kihámozni a tényt, hiszen a segélykérő mindig izgatott, ijedt, siet, — de a telefonügyeletesnek már gyakorlata van ebben.

Viszont számos esetben előfordult már, hogy telefonált valaki, s nyugodtan, pontosan elmondta a tűzesetet, mire, — mire egyszer, a Csongrádi u.

4. szám alá ki is vonultak * tűzoltók. Tűz azonban sehol. Egy lelkiismeretlen csirkefogó tehát beugratta őket.

Legutóbb arról jelentettek, hogy a Maros téren van tűz.

— Önt hogy hívják? — kérdezte az ügyeletes a nyu-> godt hangú női bejelentőt.

— Cica — volt a válasz szinte kéjelgő zsargonnal, s hallani lehetett a kagylóban, hogy a drót túlsó végén négy en-öten is röhögnek.

A tűzoltók természetesen nem vonultak ki, mert nem kell hozzá különösebb képesség megállapítani, hogy ahol röhögnek, ott nincs veszély.

De könnyen megtörténhet, hogy a jogos segélykérést is ilyen minősíthetetlen gálád játéknak vélik a tűzoltók, — és akkor mi lesz?

Mi lesz bizony? Annak kell lennie, hogy társadalmunk minden bncsnletes tagja fogjon össze a telcfonbetyárok ellen. Az ilyen Cica-fél« macskákat úgy Kell elintézni, mint az igaziakat, amelyeknek az orrát bele szokták verni, oda, ahova pisekítottak.

Igen, kedves olvasó — hiszen a te érdekedről is szó van —, füleld le a telefonbetyárt, s ha máskor ezért megrovásban restes ülnél, moot még dicséretet is érdemelsz, ha lekensz neki egy pofont, még hatásosabb, ha kettőt.

S utána add át a telefonbetyárt a rendőrnek. T, I.

\ Futball-labda nagyságú

jé^eüé

I Mint a Daily Mirrsr írja, aa I arab félsziget déli részén, Du- X bay városban erős jégeső pusz- | tított. A lehullott jégdarabok | körülbelül futball-labda nagyságúak voltak. A katasztrófából | kifolyólag 15-en életüket vesz- I tették, köztük két gyerek, aki♦ két egyetlen jégdarab csapott I agyon. A szél többszáz lakást

* rombadöntött.

•NMimmiiiniiiimMiimimiinHiinmmiimHmiiniiiiiiniuni ■■■■»miiniiii-----1----------- —---------------Sz

ocialista szerződésszegés

H

a két ember, vagy két társaság, vagy egy társaság és egy ember megállapodik valamiben, valamire, s ha azt akarják, hogy a megállapított feltételeket egyikük se játszhassa ki, akkor szerződést kötnek. (Lehet, hogy a jogászok megfelelőbb szavakkal fogalmaznák meg, dehát ők jobban értik, viszont gondolom: így sem esett csorba a szerződés lényegén.) Ez aztán lehet szó-, vagy írásbeli. Az utóbbi jobb, mert ugyebár »a szó elrepül, az írás megmarad« —, amivel aztán lehet operálni a bíróságon, ha netán az egyik fél a másik rovására felrúgta volna a megállapodást.

Most éppen arról lesz szó: — egy szerződés megszegéséről.

Amikor maguktól, a szerződő felektől az esetet hallottam, egy másik szerződésszegés jutott eszembe, ami ugyan, a íorrná- .ját tekintve nem volt az, magában a szerződés tartalmában mégis benne foglaltatott az egyik fél becsapásának (helyesebben : kizsákmányolásának) a lehetősége.

Még a negyvenes évek valamelyikében, két diáktársammal, éjszakai túránk alkalmával fel- kéredzkedtünk egy Budapestről Piliscsabára igyekvő paraszt- szekérre. Paradicsomot volt szállítani a csepeli konzervgyárnál: e tény egyszeriben téma lett a beszélgetésünkhöz. Arról volt

szó, hogy barátunk a gyárral még korábban szerződést kötött, amelyben köteleznie kellett magát, hogy paradicsomtermését csakis a gyárnak adja el. Igen ám, de milyen áron? Amennyiben a megállapított —■, ha jól emlékszem, kilónkénti 4 filléres — árnál a piacon olcsóbb, tehát 2, vagy 3 fillér a paradicsom, akkor a paraszt is csak annyit kap érte, ha pedig a piacon drágább, mondjuk 5—6 fillér, ebben az esetben a szerződés szerinti 4 fillérre tarthat igényt.

I

gen, ez volt a kapitalista szerződés.

A másiknak, amiről tulajdonképpen szó van, de amit meg is szegtek, mert nem a benne megállapított feltételek alapján jártak el, viszont szocialista módon »rúgták fel« —, következő a története.

Még 1956. végén a solti Szikra Tsz vezetősége nagy gondban volt. A növénytermesztés mel- lott fejleszteni akarták állattenyésztésüket is, viszont egyrészt: kevés volt a tagok száma, másrészt: nem akadt senki, aki a sertések szakszerű gondozását el merte volna vállalni.

— Káveezki Antallal kellene beszélni, a faluban. Kitűnő sertésgondozó — javasolta valaki.

Molnár Albert elvtárs, a tsz elnöke felkereste Káveczkit, elmagyarázta neki, hogy az azelőtt is jól működő Szikra nagyszabású tervet dolgozott ki, amelynek a megvalósítása jócskán hoz a tagok konyhájára, ő is hasznát látná hát, ha belépne a tsz-be.

Káveezki óvatos ember. Igen, tud róla, hogy 1956-ban 45 forintot osztottak egy-egy munkaegységre, ami nem rossz fizetség, de mit lehet tudni egy ellenforradalom után? Ami biztos, biztos. Hajlandó a tsz-ben dolgozni, s attól se féljenek, hogy hiba lesz a sertések gondozása körül, de csak úgy vállalja a munkát, ha a szerződésben lefektetik, hogy ennyi és ennyi lesz a járandósága év végén.

R

endben van — csapott a tenyerébe Molnár elvtárs, s azon nyomban megírták a szerződést: »A Szikra Tsz fizet a sertések gondozásáért Káveezki Antalnak, egy évi időtartamra tíz wiázsa kenyérnek vajó búzát, öt mázsa rozsot, és tíz máz a árpát, valamint tetszés szerint, vagy tíz mázsa csöveskukoricát, a törés után közvetlenül. . vagy pedig

I

egy katasztrális hold háztáji földet juttat neki, az utóbbiak közül, amelyiket választja.«

A serté-gondozó megnyugodott: történhet most már a tszszel bármi, az ő jövedelme biztos, meglesz a kenyere, annyi, amennyit általában keresni szokott.

Évközben azonban látta, hogy nem ő kötötte meg a világ legjobb üzletét, de még azt sem, amelyiket Solton, mint valami nagyszerűt lehetne emlegetni.

A tsz termése ugyanis kiválónak mutatkozott a nyáron, az 50 hold öntözött területről pedig alig győzték szállítani a fűszerpaprikát Kalocsára, kiderült: 3000 mázsás termést takarítottak le, amilyenre még nem volt példa, hiszen a szakkönyvek a holdanként! 30 mázsás átlagot is kiválónak jelölik meg (milyen jelzőt használnak vajon a duplájára?). Szépen fejlődtek a sertések is, a malacok 30 napos korukra elérték az országos elit-rekordszintet —, s a tsz-tagok ősszel már arról beszélgettek egymás közölt, hogy készpénzben és természetben együttesen biztosan megkapják egy-egy munkaegységre az 50 forintot.

Csak ő, Káveezki Antal nem

kap ennyit. Hiába, a szerződés szerződés —•, hogy ette volna meg a fene azt a bizalmatlanságot, ami arra vitte, hogy megkösse.

Arra nem is gondolt, hogy a tsz vezetősége és a pártszervezet ugyanakkor imigyen döntött: nem lehetünk igazságtalanok. Egy-egy munkaegységre 42 forint készpénz és 13 forint értékű termény jut; Káveezki Antal lelkiismeretesen és eredményesen látta el a munkáját, fizessük hát ki őt is, mintha munkaegységre dolgozott volna. r

E

s eléje álltak: nem a szerződés szerinti és körülbelül 5—6 ezer forint értékű terménymennyiséget juttatják neki, hanem az ötszörösét! Mivel annyi jár az 500 körüli munkaegységei alapján.

Káveezki Antal alig tudott szólni, mert erre nem számítóit.

Most, ha azt kérdezik tőlej hogy belép-e a Szikrába, azt feleli, ő már »automatice« a tagja neki, igen, tsz-tag ő már

1956. december 31. óta, amikor a szerződést megkötötték.

De most már teljes bizalom^ rpal. Mert miért ne lenne így* amikor a szocialista szektor úgy szegte meg vele szemben a szerződést, hogy abból neki ötszörös haszna származott!

Mi lesz itt, ha a termelőszövetkezet »állja is a szavát«?

Tarján István