Petőfi Népe, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1957-12-25 / 302. szám
Elesettek menedékháza »Városi Tanács Szociális Otthona« — ez van írva az épület homlokzatára, szemben a Műkerttel, amelynek telepén fiatal művészek örökítik meg benyomásaikat a tájról, emberekről: «az életről. Élet van emitt is, az otthon falai között, de másmilyen, mint a megszokott, mint a miénk, a fiataloké, erőseké, egész égéseké, — emberi életek zátonyra futott hajóit, az idő országútiénak árkába fordult szekereit menekítette ide rendszerünk gondoskodása; a szűkebb család kihunyt melegét a nagyobbá, a társadalomé igyekszik pótolni. Hogy milyen eredménnyel, ezt lesem, figyelem, ahogy az otthonigazgatóval, az ötvennyolcéves Kotvics Sándor elvtárssal járom a termeket, vizitálom a szobákat, elbeszélgetek a gondozottakkal. Otnegyedmillió forint évente Bevezet az élelmiszerraktárba: hatalmas, zsírral teli bödönök, elrakott gyümölcstől mosolygó beföttes üvegek, kenyér, egyéb élelem példás tisztaságban; megnézzük a ruharaktárt: lábbelik, vadonatúj alsóneműk, jó állapotban lévő felsőruhák pedáns rendben. Látszik, Kotvics elvtárs nem úgy vállalta el néhány hónapja az otthon vezetését, hogy na, állás ez is, hanem, hogy ide hivatás kell, mélységes emberszeretet. A rábízott gondozottak érdekében felkutatta például Pesten, hogy ott, az Alkalmi Áruházban olcsóbban, tehát többet vásárolhat, mint Kecskeméten, vagy másutt. 111 kalauzol az otthontól száz- lépésnyire levő kis »farmra« is, amelyen az életerősebbek tyúkot, nyulat tenyésztenek, disznót hizlalnak, — így tetézik azt a — tavalyinál negyeddel több — ötnegyedmillió forintot, amelyet a tanács irányzott elő a 207 gondozott étkeztetésére. Reggelire tea\ vaj, tejeskávé, ebédre kétfogásos térítek, vacsorára szalonna, juhtúró, szalámi, sajt, kolbász, lekvár váltakozva a menü; s nem találkoztam egyetlen gondozottal sem, aki panaszkodott volna az élelmezésre, vagy arra, ami az otthon vezetésével, gondozásával kapcsolatos. „A féreg ette őket“ A felszabadulás előtt is megvolt ez az intézmény, akkor »szegényháznak« hívták, és rá is szolgált a nevére. Egyik mostani lakója, a 77 esztendős Góg Gergely bácsi, aki harminc évig bérkocsis volt itt, Kecskeméten, jól emlékszik azokra az időkre. — Én szoktam kérem — meséli — a polgármestert évente egyszer-kétszer ide kihozni. Azokon a napokon jóllakatták a szegényeket, különben meg a féreg ette őket. Kórháznak beillenék most az otthon, olyan tiszta. Ide hozzák a rommá lett családi, egyéni életek kárvallottait; egy vidéki öregasszonyért például, akit kikezdték már odahaza a férgek, mert senki nem törődött vele, maga Kotvics elvtárs személyesen ment el. Itt éli öreg napjait egy fáradságos életre majdnem pontot tévő tragédia után Cirák bácsi és felesége, akiknek másfélévé leégett Dunavecsén a házuk, csaknem ott pusztultak maguk is; a férj kezén ma is látszanak az égési nyomok. És tragédiát lehetne írni az otthon mindegyik lakójának az életéről, de nem a szabvány befejezéssel, hanem az utolsó felvonást szinte idillikussá átalakítva. A szeretetre talált társtalanok Ez sugárzik a hetvenharmadik esztendejét taposó »agglegény«, Lengyel Mátyás bátyánk mosolyából is, míg a pádon ücsörögve megmustrálja a falra kifüggesztett, s vagy harminc évvel ezelőtti amerikai filmcsillag fényképét. — Fáin egy nő — hunyorít, feledve (de nem, hej, nem a fénykép miatt) a múltat, amelyből I számára csak két élmény maradt. Az egyik: Molináry-baka volt; — a másik: napszámosként, részesaratóként, cselédként robotolt egész életében, már szépítésül hozzátéve: »Földműves voltam, mert hát műveltem én a földet éppen eleget.« Hatodik éve él itt, több jóban részesülve, mint az azelőtti hat és fél évtized alatt. Néha ki-kimegy egy-két társával a környékbeli ismerősökhöz, megissza a pohár bort, amivel megkínálják, s elgondolja: valahogyan más most a világ, mint az ő életerős korában, amikor még meg sem házasodhatott, mert nem volt mire. Akárcsak a 66 éves Zetkó Mihály is, aki szintén társ nélkül élte le élete javát, így dolgozott hol ezt, hol azt, 1954-ig. amikor 500 forinttal nyugdíjazták. A lába azonban sor-vad (óh, múlt hogy’ beleetted magad áz elöregedett csontokba, inakba!), nerr volt, aki ápolja —, de most hetenként kétszer, ha kell, többször is, orvos jár ki hozzá a városból és ápolónő gondozza állandóan szakszerűen —, s amiben Mihály bácsinak oly’ ritkár volt része — szeretettel. „Semmi gondom“ így élnek, gondtalanul a női osztály lakói is, akik szobáikat úgy kicsinosították, hogy az az illúziója támad az embernek mintha valamelyik családi ház »tisztaszobájában« volna. Képes Jánosné, akinek a férje a Jakabszállási Gépállomáson dolgozik, halk rádiómuzsika mellett, az ágyán ülve, neccte- rítőt készít a betegszobában, mert beteg a lábára; azért is van itt, nincs ugyanis annyi jövedelmük, hogy valakit felfogadhasson, aki segít neki odahaza. — Nagybeteg voltam — mon- ja már derűsen —, három hónapja, amikor idekerültem, .még ülni sem tudtam. Tegnap meg már elmentem a szomszéd ágyig. Holnap a következőig megy el Képesné, s egyszercsak a hetenként meglátogató férjének a karján egészségesen távozik majd innen, ahová olyan félve jött, mert azt hitte, a szociális otthon is olyan, mint a múlt »szegényháza« volt. A legidősebb asszonnyal, Ka- rikó nénivel is beszélgetek. Néhány hónapja múlt 80 éves ez a 14 éve özvegyen maradt, egyetlen gyermekét is elvesztett, pedáns, kis öregasszony. Hogy jól érzi-e magát?, ez a válasza; — Nincs nekem semmi bajom. A koszt jó, egyszer jobb, máskor gyengébb, szóval, mint odahaza. De semmi gondom. Fütyülök a világra. — Aztán halkan, hogy meg ne hallják a hatvan- hetvenéveStek: »Csak tudja, ezek az öregasszonyok olyanok, hogy néha kötözködnek.« Végül megdicsér; »Jól meg tetszett nőni, kedvesem, sok eső eshetett maguk felé.« Én meg arra gondoltam, nem az az érdekes, hogy én megnőttem, hanem, hogy: a humanizmus nőtt itt meg, drága Karikó néni, amióta a szeretetet nem prédikálják, hanem gyakorolják. T. I. cajij sík wes gyűlés titka n árttitkáraink gyakran panaszkodnak, hogy nem sikerül- nek a rendezvényeik, mert kevesen jönnek össze. Tapasztalataink szerint ennek leginkább a rossz előkészítés az oka. Hiszen az emberek igénylik, elvárják, hogy megfelelően tájékoztassuk őket az országos, vagy helyi kérdésekről. Sok esetben azonban éppen pártszervezeteink hibájából nem értesülnek megfelelően az őket érintő és érdeklő kérdésekről. Mindebből az a tanulság, hogy nagyobb körültekintéssel szervezzük, készítsük elő a gyűléseket, értekezleteket. Tapasztalataink szerint helyesen járt el Kisszállás község párttitkára, amikor egy tanyai gyűlés előtt több dolgozó paraszthoz ellátogatott és megkérte őket, hogy segítsenek a kisgyűlés megszervezésében. Az eredmény nem is maradt el. Az így előkészített gyűlésre több mint 100 dolgozó paraszt jött össze és őszinte, eredményes beszélgetés alakult ki az összejövetelen. A titkár elvtárs tájékoztatta az egybegyűlteket a párt falusi politikájáról és az időszerű kérdésekről. A jól sikerült gyűlés végén a dolgozó parasztok azt kérték, hogy a párt vezetői máskor is menjenek ki hozzájuk, mert ők szívesen, örömmel hallgatják előadásaikat, tájékoztatóikat. Javasoljuk, hogy pártszervezeteink kövessék a kisszállásiak példáját. 4 4 ..........................................................................................««»HUM II 44444 44444 TUrÍ JÓZSef A Motor- és Gépjavító AJÁNDÉKA A CÍM UTÁN ítélve azt hinnék az olvasók, hogy valami tipikusan karácsonyi gyártmányról, egy üzemnek a fogyasztók részére készülő ünnepelőtti meglepetésről van szó. De hát mit is adhatna ilyen alkalomra a Kiskunhalasi Motor- és Gépjavító Vállalat? Díszt nem, alkalmi ésecsebecsét mégkevésbé. Ilyet itt nem gyártanak. Készül ellenben egy sor keresett, közszükségleti cikk, ami ritkán kapható a boltokban, áruházakban, s ez gyakran felér a legszebb karácsonyi ajándékkal is. AZ ÜNNEP ELŐTTI vásárlások alkalmával persze nemcsak ajándékot vásárolnak az emberek, hanem a mindennapi élethez elengedhetetlen közszükségleti cikkeket is. Akinek például rossz a kerítése, az alig várja, hogy kapjon egy pár méte: drótfonatot. Falun, vagy tanyán élő gazdaasszonyok meg sem tudnak lenni tejszűrő nélkül, s ez igénye a kismamáknak is. Motoros embereknek, kisiparosoknak kincs az olajoskanna és hányszor bosszankodunk otthon is, ha nincsen. Esősen kellemetlen dolog, ha lyu- <as a csatorna, s bosszantó, hogy hiába áll az ember az eresz alá, akkor a nyakába csurog a víz. Jó. dolog hát az új csatorna, tát még egy új lábtörlő, kivált, ha hó, vagy sár van, mert ennek hiányában nem sokáig látszik meg lakásunkban a fáradtságos munkát igénylő nagytakarítás. VÁROSBAN IS, de kivált falun, igen kevés lakásban van ma még fürdőszoba. Éppen ezért örül a fiatal pár egy szép kivitelű mosdóállványnak és gondoljunk csak vissza a nyárba vagy előre az új évbe, hogy légy ellen, szúnyog ellen milyen sokat ér a ritkán kapható szúnyogháló. Kétségtelen, mindez nagyon fontos cikk — mondhatná a kedves olvasó, de mi köze mindehhez egy motor- és gépjavítónak? Röviden a következő. Ez a vasas üzem karácsonyi ajándékképpen 144,7 százalékra teljesítve november havi tervelőirányzatát, az alább felsorolt árukat adta a kereskedelemnek. 1120 darab mosdóállvány, 18 200 tej- szűrő, 9000 folyóméter csatorna, 4500 négyzetméter kerítésfonat. 600 darab olajoskanna, 1500 db papírgyűjtő, 1000 négyzetméter szúnyogháló és több más, ki- sebb-nagyobb fémből készült háztartási cikk. BÁR NEVÉBEN tehát nem sok köze van a vállalatnak a vastömegcikkek gyártásához, gyakorlatban viszont, annál több Hiszen amennyi közszükségleti cikkről említést tettünk, azt a különböző javítási munkák mellett mindet rendszeresen gyártja a Kiskunhalasi Motor- és Gépjavító Vállalat. Mi»» iranciaorntzúrr EGYKORI NY0M0RENYHÍ1ÉS Amikor a karácsonyi gyertyák szikrázó fényözönében összegyűlik a család, hogy megünnepelje a békesség, a szeretet ünnepét, karácsonyfák gyertya- füzérei gyulladnak ki a városok utcáin, a vasúti várótermekben, a »mindenki karácsonyfája« alatt is. Az a pár késői járókelő is hadd részesüljön a karácsony örömében, — ezt jelenti ma a mindenki karácsonyfája, ez a régi emlék a múltból. Abból a korból, amikor nem a világban egyedül járó néhányak számára gyulladtak ki a szeretet fényei, hanem alattuk városokban, falvakban ezrek gyűltek össze, hogy átvegyék a gazdagok • »nemes jótékonyságának« könyör- adományait, a karácsonyi csomagokat, a félig elnyűtt, meg- stoppolt zoknikat, a jólöltözött kisfiúk és kisleányok kinőtt ruháit, az egy kiló lisztet, a fél kiló cukrot és az öt szem szaloncukrot. Régi újságok papírlapjai között kutatva keressük ezeknek a régi karácsonyoknak az emlékeit, az avult újságcikkek mondataiból próbáltuk kihámozni, milyen is volt a karácsony akkor, régen. 1905 Az orosz proletariátus fegyvert ragad a kezébe, hogy kiharcolja magának végre a cári önkény alól való felszabadulást és megépítse a jövőt. Európaszerte tüntetések, felvonulások, sztrájkok hirdették, hogy • a forradalom meggyújtott tüze tápot kapott nemcsak az avagy fekete orosz munkás és paraszt szívében, hanem szerte a világon. A Kecskeméti Ellenőr 1905. december 10-i számában egy eldugodt kis cikk ad hírt ennek a forradalmi tűznek az éledéséről. »Tüntetés« — mondja a cikk címe. És a szöveg: Csütörtökön este rövid ideig tartó tüntetés folyt le a Körösi utcán. A szocialisták csomóba verődve vonultak az utcán. Egynéhány lovasrendőr azonban az egész tumultusnak végére járt. Elhallgattak, hazamentek a legények.« Lám csak, a millenium rózsaszínű görögtüzének mámorából felébredt magyar nép számára egyik kezével a szociális nyomor pillanatnyi enyhítésének »mindenki karácsonyfáját« nyújtotta az állam, de a másik kezében ott volt a kivont rendőrkard, amely »rövid idő alatt végére járt« a felbukkanó elégedetlenségnek. 1914 karácsonya Címek a Kecskeméti( Újságból: A kárpáti harcok — Folytatólagos utósorozások — Veszteségi kimutatás — A háború öregei és árvái — Vegyünk hadijelvényeket — Munkát keresnek a városi állásnélküliek — A Munkaközvetítő Hivatal jelentése -T- ötödik hónapja tart a háború. karácsonyok 1923. december 25 A Kecskeméti Lapok vezércikk írója a gazdasági helyzetet taglalja. A kormány előtt hajbókoló mondatok után ez áll: Zátonyra jutott a lakásépítési akció... A földreform elkésett, jóval előbb kellett volna csinálni ...« A tőzsdej árfolyamok közleménye után egy rövidke cikk a színészek karácsonyáról emlékezik. No, nem arról, milyen karácsonyfát állítottak a színházban és hogyan ünnepeitek Thália Kecskeméten játszó papjai és papnői. Egész másról ír a cikk. Arról, hogy egy szerény külsejű színésznő jár napok óta házról-házra Kecskeméten. Elmondta, hogy kitették a lakásából, az egyetlen szobából, amelyet a házigazda négytagú családjával kellett megosztania HOGY HOL A PÉNZ, arra a hírek és az apróhirdetések adnak választ. Az egyik szerint egy jólismert kecskeméti »igen előkelő társaság« Budapesten óhajtja megünnepelni a Szilvesztert. »Az estélyi ruhák tervei már el is készültek« — adja hírül a cikkíró mindenkinek, akit illet. Azt is meg lehet tudni, hogy nagyszabású körvadászat lesz közvetlenül karácsony után Koháryszentlőrinc tájékán és hogy a vadászatra hajtónak lehet jelentkezni. A bethleni „konszolidáció“ évei 1936. december 24-én este, ha a kecskeméti jómódú polgár a karácsonyfa alatt elővette a Kecskeméti Közlönyt, imigyen tájékozódott a világ dolgairól. Megtudhatta, hogy 1200 karácsonyi csomagot hord szét a sze- genygondozó karácsonyra és hogy 25-én, karácsony első napján a vitézi asszonyok vidám karácsonyfaestet rendeznek. Arról is megbizonyosodott, hogy az idén rövidebb lesz ugyan a farsang, de több lesz a bál, mint tavaly, ezzel szemben javulta pápa szívműködése. De mi ez? Tavasszal 9 fillérrel drágább lesz a rézgálic — állapíthatta meg a kecskeméti olvasó elborzadva. Viszont szerencsére a »Horthy Miklósné nyomorenyhítő akció« javára az ünnepek után is lehet adakozni (lám, Fáy István főispán úr és kedves neje is tizenöt pengőt j adományozott a nemes célra), i Egy másik cikk megnyugtatja az olvasót — »megérkezett már az inségmunka-program jóváhagyása« is. Párizsban már december 9-én megválasztották a jövő évi szép^ ségkirálynó't. »Miss Franciaország 1958«, France Decaci, 18 éves, párizsi születésű titkárnő, a volt Miss Paris lett. » E visszaemlékezés minden évben visszatérő karácsonyi hangulatot idéz. Ebből a hangulatból ma már csak a mindenki karácsonyfájának gyertyácskái maradtak meg. És a gyertyafény sokmindenre ráveti fényét, (Cs, L.)
