Petőfi Népe, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-09 / 263. szám
KET PARASITEN BIER a (Haqij Október ídjiin Hartán, egy előadás megkezdésére várakozva, a kulturház nagytermében ismerKedtem meg a mellettem helyet loglaio Bajer Ferenccel és Tiboldi Jánossal. Napszitt arcú, kérges tenyerű parasztembere:*, a Lenin Termelőszövetkezet tagjai. Míg a részvevők lassan gyülekeztek, mi beszélgettüiiK. — Hegen nem nagy lehetőségünk volt az igazat megtudni a Szovjetunióról — kezdte Bajer elvtars. — Egészen a telszaoa- dulasig alig hallottam a Szovjetunióról. Grúi Teleky József földesül- dunatetétleni birtokán cseiédeskedtem tíz évig. Kocsis voltam. Hajnali 3 órakor keltünk és este 10 órakor fejeztük be a múmiát. Ha késóig fuvaroztunk, akitor a lovak másnap pihentek, minket meg gya- iogmunkára osztottak be. A lovasat többre becsülték, mint minket. Nenéz, megerőltető munkát t egeztünk és ezért az egész évi bérünk mindössze tb mazsa vegyesgabona, azonkívül 20 pengő, 5 kiló só, egy hold háztáji told és tüzelőnek kukoricaszár, valamint rőzse. — Még mindig megvan az az épület, amelyben Tetétlenen laktunk. Egy közös konyhából négy szoba nyílt. Minden szobában egy-egy család lakott, a konyhát közösen használtuk. Mit mondjak? Egy nyomortanya volt. Sok családnak csak egy dunyhája volt, a gyerekek a kuckóban, vagy deszkából összetákolt ta- priecsen aludtak, hárman- négyen. A nagyobb gyerekek az istállóba jártak aiudm, ott legalább elfértek és meleg is volt. Nyáron még a felnőttek is mezítláb jártak, télen pedig fából készült, úgynevezett -klumpában«. Hót így éltünk. Sokszor még a disznónak adott moslékból is szerettük volna kiszedni a kenyérhéjat. A gróf nem tűrte a politizálást sem a tanulást. Egyszer, kinn földeken találtam egy eldobot újságot, a kezembe vettem e nézegettem. Szerencsétlenségem re pont akkor jött arra lóháton az. uraság, mondanom sem kel hogy ezt észrevette. Odajött, le szidott és széttépette velem a újságot. Toporzékolva kiabálta a béres ne olvasson! Elég annyi tudnia, hogy egy csizmába n dugja mind a két lábát és eső ben álljon az eresz alá. Ez után az eset után arra gon dollam, hogy otthagyom. De ho va mehettem volna?... Szolgál tam én a kalocsai székesfőkáp talanná! is, de ott se volt kü lönb a helyzetem. Földem nem volt. Ismerem a napszámoso] helyzetét, azok is olyan nehé Szarvasmarhát hizlal a kecskeméti Szabadságharcos Tsz A kecskeméti Szabadságival- cos Termelőszövetkezet 21 da rab szarva&marha hizlalására kötött szerződést. A iószágoka a bank által nyújtott hitelkeret bői vásárolták. Kiss Sándor, a termelőszövet kezet elnöke elmondta, hogy azért kötöttek szerződési, mer jelentős bevételt biztosít a sző vetkezetnek, azonkívül az égető irágyaszükségletükön is könnyít Tervük szerint a jószágokat első osztályú minőségben adják le hogy a 13—14 forintos áron fe j ül még a kilogrammonkénti forint felárat is megkaphassák A szükséges takarmányró gondoskodtak. Érdemes megje gyezni, hogy a termelőszövetkezet ezenkívül még 24 darab ser tésre és 6 darab növendékmarhára is szerződött. l’ctcr Pál körülmények között éltek, mint mi. így hat nem volt más választás. A szovjet nép példáját Kellett volna követnünk, de arról keveset tudtunk. — Én mar aboan az időben is hallottam a Szovjetunióról egyet- mást — mond.,a Tiboldi elvtárs. — Érdligeten szolgáltam, egy Ugrón Gábor nevű 12 000 holdas nagybirtokosnál. Olyan emberekkel voltam együtt, akik 1917- ben Oroszországban fegyverrel harcoltak a szovjet hatalomért. Az egyik nevére emlékszem, Miklós Mózesnek hívták. O sokat mesélt nekem a forradalomról, az Oroszországban látottakról. Tőle hallottam, hogy a car idejében Oroszország népei is éppen úgy el voltak nyomva, mint mi. De azután fegyvert ragadtak es megfordították a világ menetét. Még mindig a fülemben cseng az öreg Miklós bácsi húsz évvel ezelőtt elmondott megjegyzése: — Olyan parázs van Keleten, amit nem lehet eloltani. A szél onnan fúj és nálunk is lángot vet egyszer. — Ezek a szavak, amikor nehéz helyzetben voltam, valahogy mindig felvillanyoztak és azzal a reménnyel töltöttek el, hogy egyszer a mi életünk is megváltozik. És nem hiába reménykedtem. .. — Soha nem felejtem el — veszi vissza a szót Bajer Feren.; —, hogy a felszabadító szovjet katonák milyen meggyőződéssel beszéltek rendszerük előnyeiről, Leninről és a forradalomról, [gazán azonban csak később értettem meg ókét, amikor az én életem is meg- váitozott. Azzal kezdődött, hogy öt hold földet kaptam. Jobb lett a helyzetem. Vettem egv tehenet is. Kis földemen küszködtem éjjelnappal. 1948-ban azonban visszajött a gróf felesége. Szemlét tartott és azt hiresztelte, hogy nemsokára visszakapja a földet. Voltak, akik megijedtek. Én néhány társammal elmentem a kommunista párthoz tanácsért. Ott felvilágosítottak bennünket, azután őszszefogtunk és elzavartuk a követelődzőt. Szóval a földet meg- védtük, de nehézségünk az maradt bőven. Így telt az idő 1951-ig. Akkor azutan sok gond és töprengés után fordítottam a sorsomon. Beléptem a szövetkezetbe. Nem voltam egészen biztos a dolgomban. Féltem, sokan ijesztgettek is, de azért nekivágtam. És most hogyan élek?... Augusztusban hálószobabútort vettem — nem a lányomnak — magamnak. Most egy konyhabútort szeretnék vásárolni, de tudja, nem nagyon lehet kapni. HiúDa — sok a vevő. Csak a mi szövetkezetünk tagjai közül vagyuni* vagy nyolcán, akik bútor után járnak. Nem olyan régen vettem motorkeréKpárt, új konyhatűz- helyet. Soroljam még...? — Én meg házat építettem — mondja Tiboldi elvtárs. — Több tagunk pedig, névszerint Helírik János, Vörös Mihály és Leittert János, készen vettek házat. Az ellenforradalom előtt 47 család volt szövetkezetünkben, most 57-en vagyunk, vagyis tíz belépővel szaporodtunk. Most hallottam újra, hogy van három felvételre jelentkezőnk. Így van ez, Bajer elvtárs? — Igen, igy van! Azt hiszem, még több is lesz. Az aratást teljes egészében aratógéppel és kombájnnal végeztük. Még a lucernában sem használunk kézi kaszát, azért gyártják a gépeket... Igaz, vannak még nehézségeink, de egy biztos, jobban élünk, könnyebben boldogu unk, mint az egyéniek. Még az évvégi jövedelemelosztásunk nincs meg. Előlegképpen azonban mór 33 mázsa búzát, 68 mázsa árpát és 120 mázsa kukoricát kaptam családommal együtt. Öt hold földről ennyi nem lett volna. * Szívből, őszintén beszéltek. Sokat tudtak volna még mondani, hiszen nagy történelmi fordulat szemtanúi és cselekvő résztvevői. A Nagy Október útján járnak. Nagy József Több világosságot! Néhány napos távoliét után tegnap, a késő délutáni órákban érkeztem haza Kecskemétre. Már erősen aikonyo- dott, ködös volt az idő. Nem az időjárásról akarok én itt írni, s csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy a ködtől, — nyirkos, hűvös uicán kellemetlen volt a tartoz- kixias, es amint láttám, az eni- oereK sietős lépténkéi igyekeztek hazafelé. A város központjában csak az üzletek neon- reklámjai, s imitt-amott egy- egy kivilágított ablak fénye auott némi világosságot. Nem clsötétítési gyakorlat sóit Kecskeméten, hanem valószínűleg a város közvilágításáért felelős kartársunk úgy határozott, hogy november 1 és mondjuk 10-e között a városban fél 7-kor gyújtják fel a villanylámpakat. Függetlenül attól, hogy besötétedett-c, vagy sem. így történt azután, hogy amikor tegnap a megérkezésem után a kecskeméti utcára léptem, nem -balladái félhomály«, hanem sűrű sötétcég fogadott. Mielőtt hazaindul- lam, elhatároztam, hogy elmegyek a Uákóezi útra s az italboltban megiszom egy-két decit a »Helvéciái rizling«-ből. Az elhatározást a tett követte és én a Szabadság tér jobboldalán indultam célom leié. Az úttesten átérve, a gyalogjáró szélén egyszerre csak egy ijesztő alak, páncélos lovas tűnik elő a ködből, s én ijedten összerezzenve még sie- losebben tartottam célom felé. Nem tettem még 30 lépésnél többet, amikor újabb élmény hökkentett vissza. Ezúttal egy írakkos, revolveres férfi állt szemben egy hölggyel, feltehetőleg csórclöltött fegyverrel. No ennek fele sem tréfa, gondoltam s valóban gyorsan odaértem a Helvéciái Állami Gazdaság italboltjába. Már nagyon rámfért egy kis sziv- erositó... Ha valaki azt hiszi, hogy esti kalandomnak ezzel vége szakadt, akkor nagyon téved. Nem, kedves olvasói A »szíverőfcítö« után most mar tényleg hazafelé vettem utamat. Persze, gondosan elkerültem a tér jobboldalát. Ezúttal a másik oldalon baktattam. s a tér sarkán egy- szercsak egy íehérblúzos leány egyenesen nekem szegez egy karabélyt. Hűha! Gondoltam, itt valami nincs rendben, s gyorsan átmentem a másik gyalogjáróra. Hazáig most már háborítatlanul mehettem, nem ijesztett meg semmi és senki. Másnap reggel, amikor munkába jöttem, megtaláltam a kecskeméti titok nyitját. Hát arról van mindössze szó, hogy Kecskeméten most rendezik meg a szovjet film ünnepét, s ebből az alkalomból bemutatják a moziban a Don Quijote, a Gyilkosság a Dante utcában és a Negyven- egyedik című filmeket, s a MOKEP műsorpropagandistái a filmek egy-egy jellemző jelenetéből embernagyságú kivágott alakot tettek a főtér egy-egy pontjára. Nappal nincs is ezekkel semmi baj. Este sem sok, csak a város rossz világítása következtében néhány gyanútlan és könnyen ijedő járókelő egy kicsit megijed. .. Most, hogy idáig értem, átfutottam a leírt sorokon. Túl hosszúra sikerült, pedig amikor leültem, mindössze annyit akartam megírni, hogy' amikor besötétedik, gyújtsák fel a városban a villanyokat. Gondoljanak az ijedős és a íélös emberekre is. Mezei István Élelmiszeripari miniszterhelyettes a heeskemvti Húrom fi feldől»ózó Y állatainál Kedden délelőtt Dabronaki Gyula, élelrhiszeripari miniszterhelyettes, a Központi Vezetőség tagja ellátogatott a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalathoz. A miniszterhelyettes elvtárs Töreki Vince igazgatóval megvitatta a soronlevő feladatokat. A miniszterhelyettes elvtárs feljegyezte azokat az üzemi problémákat, amelyek megoldásra várnak. Láng György, a Baromfiipar Igazgatóságának vezetőjével és Kovács Józseffel, aki a Fővárosi Tanács küldötteként jött le, megtekintette a feldolgozást is. A látogatás utón Orosházára indultak. — Idefigyelj! Mostanában többször ír a Petőfi Népe a kereskedelemről, meg a vendéglátóról. de miért nem írtok egyszer a Kecskeméti Utasellátóról — kérdezte tőlem a minap beszélgetés közben az egyik barátom. — Nem is gondolod, milyen barátságos hely az. Nézz Ki egyszer, majd meglátod ... Bedugták a bogarat a fülembe. Kinéztem, és nem bántam meg. Megismertem egy olyan kollektívát, amely munkájáról, eredményeiről mindmáig nem írni, mulasztás volt a részemről. Toliam most sem az vezeti, hogy reklámot csináljak e vendéglőnek, hiszen az Utasellátónak nincs szüksége erre — az üzlet önmagát dicséri. Hogy mégis részletesebben írok róla' ennek azért oka van. Szeretnénk, ha a hírős város többi vendéglátó üzeme nívóban közel kerülne az Utasellátóhoz. Elöljáróban, mintegy mottóban jegyzem meg, ami e látogatásból leginkább bennem maradt: a szakmát nem elég gyakorolni, azt: szeretni is keil, A vendéglátós, emberekkel bánás nem foglalkozás, hanem hivatás. Itt, kint a vái'os szélén, a vasútállomás épületének bal szárnyában, minden ezt példázza. Ahogy belép az ember a füg- gönyös ajtón, az első, ami megcsapja, az utasellátó szinte ven- dégrnarasztaló levegője, az ab- akokon ízléses függönyök, a mennyezeten, a falak mentén íangulatos fényt adó csillárok, lámpák, az asztalokon minden nap frissen mosott abrosz, rajta vázában virág, mellette boros Foglalkozás vaoy kiválás ? Egy óra í Kecskeméti Utasellátóban négy év óta mindig teljesítette tervét. A két külvárosi (Róvágv tér, Máriaváros) söntésüzeméból hét év óta nem érkezett panasz, s a nagy vendéglőbe, nem sajnálva az autóbuszköltséget-, lassan több kecskeméti jár ki, mint az érkező, távozó vagy Kecskeméten átufa/ó vendégek; Az ízléses ételek s a gyors, figyelmes kiszolgálás eredménye az, hogy újabban a városba érkező külföldieket is itt vendégelik meg. Néni ritka az sem. hogy egy-egy baráti összejövetelre, vagy esküvői ebédre ide szállítja az autó vagy busz a vendégeket. Ami pedig az egymás iránt való bizalom egészen különleges példáját illeti, végezetül elmondom, hogyan megy egyszerre szabadságra Csiszár Andor üzletvezető és felesége, a helyettese. Jóllehet, milliós érték van a raktárakban, mégis egy pór sor kíséretében átadják a kulcsokat Tóth Pali bácsinak. az pedig visszaadja nekik, mikor megjöttek az üdülésből. S bár mindez leltár nélkül történik, még sincs hiányuk. Ha pedig az ember azt kérdezi tőlük, hogyan csinálják mindezt, körülbelül azzal válaszolnak, amit cikkem elején írtam: A vendéglátó szakmát nem elég gyakorolni, azt . szeretni is kell, a vendéglátás, emberekkel bánás nem csupán foglalkozás, hanem hivatás és ebbe beletartozik mindaz, amiből fentebb szó volt. — Sándor Géza i járói, az Utasellátó ínyenctálról és a kecskeméti bőségtálról, amiből öt személy is jól lakhat. Mondanom sem kell, elég gondot , okoz még ma is, miért tápdúsabb, zsírosabb a sok ételfajta a vasúti étteremben, mint teszem, a Hírősben, pedig mind a két étterem ugyanabból a receptkönyvből, a másodosztályú étteremben engedélyezett anyaghányaddal dolgozik? Amit írtam, csak megerősíti az a tény, hogy az Utasellátóban dícséretkönyv a panaszkönyv. Na végre! Találtam vaiami «hibát« is. Nem ártana rendszeresíteni egy vendégkönyvet, vagy ki tudja, hiszen ha meggondolom. a panaszkönyvbe jegyzett dicséret kétszeres értékűnek számít. Kerestem is mindennek a magyarázatát, de egy óra kevés ahhoz, hogy az ember, átfogó képet kapjon egy vendéglő üzemről. Egy pár dolgot azért sikerült megtudnom, amire nem lesz érdemtelen pár sort vesztegetni. A Kecskeméti Utasellátónak a szó szorosan vélt értelmében összeszokott törzsgárdája van. Dómján Lajos, Gail István. Tóth Pál, Prácser László. Bényi Erzsébet és Szegvári Aranka, de a többiek is hosszú évek óta -itt dolgoznak, s nem is akárhogyan, mert a vállalat pohár, korsóknak alátétek, fogpiszkáló, sótartó és hamutartó, A vendég itt nem sokat vár Aiig helyezi magát kényelembe, pincér vagy pincérnö érdeklődő udvariassággal máris ax asztalnál terem, s olyan étlapot tesz eléje, amit Pesten se igen lát az ember, nemhogy Kecskeméten. Kezdetnek három— négyféle levesből rendelhet.' A négyféle hideg és ugyanannyi meleg előétel még az ínyenc gyomrokat is kielégíti, utána 15- féle készételből, . vagy öt—hat különböző írissensültből válogathat a vendég. Van aztán hatféle sült és főtt 'tészta, csokoládés palacsinta, tircli rétes, túróstáska, s csak a szakácsné tudja, még mi. — Jó, jó — mondja erre a szükpénzü olvasó — vasárnap, vagy egy héten egyszer még hag.yján ennyi minden —•. a fi* zetésnek azonban sok helye van, s egy ünnepre átlag hat munkanap esik. Mit kap itt az ember hétköznap délben kevés forintért? Találomra megnéztem egy étlapon a menüt. Le is írom: — egyik választék: csontleves, szalontüdő, zsemlyegombóc, túróstáska, vagy a másik összeállítás: leves ugyanaz, sertéssült, mellé párolt káposzta, utána tiroli almásrétes. Embere válogatna azután, sok-e mindezért 11 forint? Nem beszélve az üzletvezető, Csiszár Andor városszerte híressé vált két kreáció-
