Petőfi Népe, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-16 / 242. szám

NEM KELL FELNI a lajosmizseieknek a tél toll

__ M f

70

00 mázsa szén a TUZEP-telepen

Szj/rel után...

ZSÍROS KATALIN, a lajosmizsej TÜZÉP adminisztrátora alig győzi a fejét kapkodni.

— Nekem tessék — így az egyik.

— Én is sietnék Katinka — a másik. S már adják is át az igazolást, hogy nekik kokszos kályhájuk van. Katinka átveszi, s egy-két perc múlva már nyújtja át az utalványt. A tulajdonosok megnézik, majd így szólnak:

— Katinka, ez csak tíz mázsára szól? Tizennégy jár.

— Csak egy vagon érkezett, s be kell osztani. — Ki megnyugodva, ki kissé zsörtölődve siet most már az utalványával, hogy minél gyorsabban hazaszállítsa a téli meleget. Hiába süt a napocska, s a hőmérő 19—21 fokkal biztat, október már az őszé, s nyomában a tél. A megnyugtató érzés pedig az, ha kamrában van a tüzelő.

Üjabb vásárlók érkeznek.

— Tőzeg van? — A válasz után a kérdezettek röviden megkapják az utalványt. Van, aki lignitet kér —, azt nem tudják

kiszolgálni. Tojásszénből is csak kevés van, halljuk a kedves, barátságos választ, de egy óra múlva a koksz iránt kérdezőknek Katinka így válaszol:

— Sajnos, már elfogyott;

Amikor ritkul a vásárlók sokasága, mód nyílik nekem is a kérdezésre.

KATINKA előveszi a dokumentumokat és úgy tárja elém a helyzetet.

— Nem kell félni a lajosiak- nak a téltől — kezdi a beszédet, mert ennyi szén még soha nem volt a telepen, mint most. A központunkat arra kértük, hogy ne küldjenek szenet, mert nem tudjuk tárolni.

Ez igazán megnyugtató. — S mégis mennyi szén van a telepen?

— 7000 mázsa — újságolja;

— Na és milyen 6zén?

— Háztartási. Igaz, nem nagyon kedvelik. Most inkább a jobb szenet keresik. Ügy vélekednek, ezt később is megtalálják. Ez igaz, de ami otthon van

jCoca-széke? üü T&iís'ztyép’

Az év elején a Kalocsai Gépállomás lapunkban keretes hirdetésben hívta fel a termelők, s magánkisiparosok figyelmét, hogy »mindenféle javítást, új gép készítését kívülállóknak is elvállalunk-«.

S hogy egy ilyen hirdetés mennyire eredményes, ezt legjobban az bizonyítja, hogy Vargac Sándor bognár kisiparos január végén szerződést kötött a gépállomással egy fűrészgép elkészítésére. A szerződés megkötése után le is fizetett 8000 forintot foglalóképpen. Eddig nem is történt semmi hiba. A baj ott kezdődött, amikor Vargac Sándor a fűrészgépért ment a tavasszal. Ugyanis a gép még akkoriban sem volt kész, s talán még az alkatrészek is hiányoztak. A gépállomás igazgatója akkor kéthónapos határidőt kért, s biztosította Vargac Sándort, hogy június végére egész biztosan kész lesz.

Ma már október közepén járunk, de a Kalocsai Gépállomástól megrendelt fűrészgép csak nem akar elkészülni. Bár az igazgató egymásután adja a két-háromnapos határidőket. S hogy Vargac Sándor érdekében is mondjunk valamit, meg kell jegyezni, hogy a fűrészgép most tudna igazán dolgozni, mert a városban csupán egy ilyen gép működik, s még igen sokan szeretnék a tél beállta előtt összevágatni tűzifájukat.

Gémes--------——i

Bi

zalmat szara/ott a tagság

— édesanyám is azt mondja — azért már nem kell szaladgálni.*

— Iskolák, óvodák, a tanács; beszerezte-e a téli tüzelőt? 1

Előveszi az előjegyzési napló-» ját, s ezekből a következőt ol-f vassa ki: |

— A tanács, az iskola, a nap-j közi. az óvoda, a szövetkezet el-f visz 2500 mázsát, még akkor is| marad 4500 mázsa. Ha egy csa-|

Iád 20 mázsát tüzel el, ez a|

mennyiség akkor is elég 225 csa-j Szerte a kccskeméti határban adnak. Egyébként mar 153 csa-f jav4ban My|k a tŰMS holMoki

Iád tüzelőutalványát is beváltottuk.

TÉNYLEG nincs ok aggódásra. Szén, fa, ha még nem is a kívánt minőségben, de van elég, s ezért nem kell félniök a téltől á lajo6iaknak, mert háztartási szén lesz elég.

— Lesz bizony — erősítgeti Katinka, s máris fordul az újabb vásárló felé. Kérdez, bizonylatot állít, s mire a delet üti a templom harangja, nincs koksz, tojásszén és 30—50 mázsa háztartási, több ezer tégla, több mázsa mész, cement kerül a telepről az egyéni háztartásokba.

r— Venesz —

borszőlő kádbagyííjtésc. Ilyenkor kezdődnek a víg mulatságok, no meg a lakodalmak is. Miként a nóta mondja: Szüret után lesz az esküvő. Persze, ilyentájt nemcsak a fényképészek előtt nagy. a forgalom, hanem a torták gyá- rában is sorbanállásnak lehetünk tanúi. Fenti képünkön is éppen egy sor esküvői tortát készít Kozma János, a kecskeméti Vendéglátóipari Vállalat cukrásza.

Bíróság előtt a jánoshalmi ellenforradalmárok

Kedden reggel 9 órakor a megyei bíróság Lengyel-tanácsa a kiskunhalasi járásbíróság hivatalos helyiségében megkezdte dr. Szobonya Zoltán ügyvédjelölt, dr. Zámbó András körzeti orvos, Hajnóczi Lajos horthysta százados. Fekete Béla és Török Péter jánoshalmi lakosok ellenforradalmi bűnperének tárgyalását.

A vádlottak bűnügyében, akik ellen a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel miatt indult eljárás, több mint 30 tanút idéztek meg. A tárgyalás körülbelül három hétig fog tartani.

Élelmiszeripari üzemeinkben a szakszervezeti tagság az elmúlt hetekben választotta újjá vezetőségét. A Kecskeméti Konzervgyár I-es számú telepének vezetőségválasztó taggyűlésén 175 küldött gyűlt össze, hogy a tagság véleményének birtokában elmondja, miként értékeli a régi szakszervezeti vezetők munkáját, kit kíván újra vezetőjének. A titkos szavazás után a következőket választották meg: Kiss Margit, Raj noha Árpádné,

Sándor Lászlóné, Leskovszki Albert, Monoki György, Varga Sándorné, Szabolcsi Istvánná, Kafka Ferenc, Végh József, Pet- rilla István főmérnök, Sófalvi Józsefné.

Említésre méltó még az, hogy a vezetőségben szereplő kommunistákra, pártonkívüliekre adott szavazatok majdnem 100 százalékosak.

Az újonnan megválasztott üzemi bizottság havonta egyszer tart ülést.

Hátam Uitüntdíss-dä SZÍVE FÖLÖTT

Megnyerő modorú, csinos bajuszú, 23 éves fiatalember Horváth Ferenc. Akiknek a levelet, újságot viszi nap, mint nap, legfeljebb ennyit gondolnak róla: jóképű fiú ez a postás. Mert az a foglalkozása, levélkézbesítő a kecskeméti nagypostán.

Ünnepségeken azonban bizonyára meghökkenve néznek a zubbonyára: honnan, miért díszíti három kitüntetés, a »Ság- vári Endre Érem«, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának »Kiváló Szolgálatért« emlékérme és a »Munkás-Paraszt Hatalomért« emlékérem a mellét?

Az első még augusztusban kapta Budapesten, a Kommunista Ifjúsági Szövetség országos központjától, a másik kettővel most kedden tüntették ki, a KISZ megyei értekezletén.

Miért? Erről hadd beszéljen ő.

— Harmadéves tényleges katonai szolgálatomat teljesítettem tavaly a határőröknél. Október 24-én hajnalban riadóztattak bennünket, s egységünket Pestre vezényelték. Ekkor már tudtuk, hogy a fővárosban ellenforradalom robbant ki, tisztjeink megfelelően tájékoztattak bennünket.

— Azzal az elszánással mentünk bajtársaimmal együtt — meséli —, hogy meggátoljuk a

Nem íudok írni

huligán elemek garázdálkodásait.

— Október 25-én reggel négy tehergépkocsin a pártközpont védelmére indultunk. Én arrafelé még nem jártam, Budapest belvárosának soha nem láttam még az utcáit, tereit, csak a kispesti külvárosi részt ismertem meg úgy, ahogy, amikor fiatalabb koromban ott dolgoztam.

— Amíg a célunk felé haladtunk, elszomorodva láttam, hogy az egyik elsőemeleti ablakból egy nyolcévesnél nem idősebb kisgyerek géppisztollyal a nyakában néz le az utcára. Honnan került a fegyver hozzá, kik adták a kezébe, hol a szülői felelősség? — ez dobolt bennem. Az egyik téren sebesültek, halottak feküdtek, s mindez csak megacélozta mindannyiónk szándékát, hogy végét kell vetni mielőbb az ellenforradalomnak. Ha életünk árán is, meg kell védeni pártunk központját, hogy népünk vezetői rendezhessék a népi demokráciánk mellett szilárd akarással kiállók sorait.

— A halál ott ólálkodott körülöttünk, a háztömbök, tetők, utcasarkok menedéket nyújtó fedezékei mögül, s nekem az egyszerű, nincstelen özvegy édesanyám jutott eszembe, aki Kecskeméten, a máriahegyi kis házikónkban nem is gondolja

,4 postán találkoztunk.

Szégyenlősen dőlt a falhoz, a fájdalmas arccal méricskélte az embereket. Valami kimondhatatlan kisebbségi érzés kerítette hatalmába ezt az embert. Fürkésztem minden rezzenését, mert már legalább tízszer elhatározta, hogy elindul, de egy tapodtat sem tett, némán várt, ki tudja, mire?

Kék overálján olajfoltok gyűrűztek. Munkásember lehet — így magamban. De vajon mi bántja, miért nem kiált bele a döbbenetes féleVmü csendbe: — Emberek, segítsetek!

Annál a kis asztalkánál támasztotta a falat, amelynek tintapecsétes tetején írják a fiatalok a szerelmes leveleket, az öreg nénikék a csomagfeladóvevényeket, s a jó barátok a dísztáviratokat. Egyszóval, a mindennapi öröm és gond asztala mellett kémlelte az embereket, vajon, kinek az arcán pillantja meg a szív önzetlen szeretetét, jóságát.

Pénzesutalványt szorongatott a kezében. Óvta, féltette, nehogy összegyűrődjön. Néha végigsimította rózsaszín szárnyát, ismét várt türelmesen.

Ef jnye, de sok ráérő ideje van — gondoltam, s elhatároztam, megkérdezem: Bácsi, hát maga mire vár?

Nem, nem! — tiltakozott a lelkiismeretem. Ez sértés. Emberi, meleg szavakra van szüksége és nem türelmetlen gyóntatásra.

Megcímeztem édesanyámnak írt levelem borítékját, s ahogy végeztem az utolsó mondattal, valaki puhán megérintette vál- lamat. Hirtelenjében azt hittem, valamelyik kedves ismerősöm. Hátrafordultam, hát az öreg bácsi állt előttem, szemében könyörgő alázattal.

— Fiatalúr... — majd elcsendesedett, mint az öreg falióra, ha kicsengette magából a■ pontos időt.

— Tessék bácsikám, mi baj? — kérdeztem.

Szemét a földre szegezte, majd így válaszolt:

— A kis unokámnak szeretnék küldeni száz forintot, de tetszik tudni .. — s nagyot

nyelt, ősz fejét megrázta, mintha önmagával vitatkozna. Zsebéből előkotorta zsebkendőjét, s hirtelen mozdulattal úgy csinált, mintha az orrát és bajuszát egyszerre törölné meg. Pedig dehogy. Könnyeit itatta fel a szeme sarkából. Nem szóltam. Hagy mondja el magától, mi nyomja a szívét.

m tudni, nem

tudok írni.

Most értettem meg igazán, hogy miért volt oly tartózkodó, bizonytalan az emberekkel szemben. Félt a szívtelen elutasítástól, a szavak fulánkjától,

— A kis unokámnak neve*

napja lesz, s néhány forintot küldenék neki.

Kitöltöttem a pénzesutalványt. Megköszönte. A csapóajtónál megállt, s újból elismételte: — Köszöhöm.

Sajnálom ezt az embert, mert ha ismerné a betűvetés mesterségét, «klán ő írná a nagyapák közül a legszebb leveleket kis unokájának!

Betűk! Szavak! milyen konok makacssággal kerültétek az írni kész, tanulni reményteli nemzedékek papírlapjait. Gyöngysoraitok az emberi gondolat, érzés, szív kifejezői nem társulhattak fiatal munkáskezekkel, akkor régen az intézményesített rablás idején.

Nem a ma. bűne ez. A tegnapok lélektelen kufárai taszították szellemi sötétségbe a dolgozók ezreit.

lfyta már fehéren rajzolódnak a betűk a táblákra s holnapra friss érzések és új gondolatok születnek a fehér papírlapokon. S ez a mi társadalmunk győzelme!

Bicliczky Sándor

talán, hogy életemre bármelyik pillanatban pontot tehet egy ellenforradalmár gyilkos golyója; Nem, nem szabad meghalnom, élni kell, akarok, küzdeni. ■.

—... és ekkor géppuskasorozatot kapott mind a négy gépkocsink. Leugráltunk róluk, de két gépkocsivezetőnk halva maradt a volán mellett, több bajtársam is elesett, számosán megsebesültek;

— Már a földön éreztem én is, hogy a csizmámba folyik a vérem. De nem volt időm ma« gammal törődni, mert nálam súlyosabb sebesültek is voltak, az ő sebeik bekötözéséhez láttam hát, miközben a többiek elnémították a támadók fegyvereit;

— Egy szakaszvezetőnek mind a két kezét ellőtték, az egyik csuklóját annyira szétroncsolta a golyó, hogy a karórájából sem maradt semmi. Egy főhadnagynak a fejsebét kötöttem be s amikor már több sebesült társamnak nyújtottam elsősegélyt, akkor kértem, hogy kötözzenek be engem is, mert éreztem, véremmel együtt fogy az erőm isi;

— A közeli ház lakóinak segítségével levezettek a pincébe, orvosért telefonáltak, s mert nem találtak orvost, a mentőket hívták. Így kerültem kórházba, ahová behallatszott a fegyverropogás zaja, este pedig láttuk, hogyan röpködnek a nyomjelzős lövedékek.

— A szomszédos ház tetejéről is lövöldözött valamilyen ellen- forradalmár, s csak attól tartottunk, hogy hozzánk is befészkeli magát, védelmül használva a kórházat. Szörnyű érzés volt sebesülten, tehetetlenül feküdni, míg odakünn tombolt a harc.

Horváth Ferenc a gondos ápolástól hamarosan felépült, s még ez év februárjáig védte ismét hazánk határát, felkészülve arra, hogy méltó választ adjon a fegyverrel kiszökni akaró ellenforradalmároknak, mert hallotta például, hogy egy másik határrészen állig fel fegyverezve, tehergépkocsin menekültek nyugat felé.

Leszerelése óta a nagypostán dolgozik, naponta négy kilométer távolságról kerékpározik a munkahelyére.

Hét fiatal munkatársával együtt a nyár folyamán megalakították a KISZ-t, s ha arról van szó: hogyan kell helytállni a hazáért, népünkért, a pártért?, — őrá gondolnak a társai.

Ügy, ahogy ő, s amiért 23 éves létére már három kitüntetés is ragjog a szíve fölött; T, 7»