Petőfi Népe, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-06 / 234. szám

Kinek mit köszönhetünk ?

(»’. »-> Politikai naivitás azt hinni, hogy az elmúlt tizenegy hónap alatt túljutottunk az ellenforradalom hamisságainak kigyomlálásán, hiszen a nyitott szemmel-füilel járó nap mint nap meggyőződhet arról, hogy ha sok mindent le is kaszáltunk, — ami szemmel legjobban látható volt — a tövek még megvannak, tőlünk szívják nedvüket és új hajtásokat ígérnek. Mi bizonyítja ezt? Az elmúlt napok egyikén két ember közötti beszélgetésnek csak a végét kaptam el, de az elhangzott néhány mondat is éppen elégséges volt ahhoz, hogy kissé hosszasabban foglalkozzunk vele. Azt mondja a beszélgetők egyike: »... hát szentigaz, hogy az elmúlt hónapokban sok minden megváltozott. De ha nincs ellen- forradalom, akkor változás sincsen... ennek köszönhetjük!

Ügy hiszem, egy ilyen beszélgetés után szükséges feltenni a kérdést és nyomban válaszolni is rá, hogy »ki, mit és kinek köszönhet?« De a válaszadás előtt hadd mondjuk meg: az ellenforradalom most látva számára a helyzet teljes kilátásta- lanságát, fondorlatokkal azon mesterkedik, hogy jelenünkben valami »pozitív« jelentőséget tulajdoníttasson az elmúlt év gyászos eseményeinek és ebből sokak részéről olyan következtetést erőszakoljon, hogy az ellenforradalom még haló poraiban is »jót« tett a néppel. Ezek a mesterségesen keltett utózön- gék a politikai kérdések és jelenségek felett nem sokat vitatkozó és gondolkodó embereket megzavarhatják, mint ahogyan megzavarták az előbb idézett beszélgetőt is.

Hogy az elhangzott véleményre alapos választ adhassunk, vegyük írói bonckés alá: kinek mit. köszönhetünk? Az októberi ellenforradalmi események a köszönet és a hála szavait váltották ki Mindszenty, Takách- Tolvaj, Eszlerházy, a csendőrök, szolgabírók, földbirtokosok részéről. Tizenkét éve várták, hogy a népet elüthessék a hatalomtól és a jogoktól egyaránt. Ezek néhány ezren tényleg köszönettel tartoznak mindazoknak, akik kirobbantották az ellenforradalmi eseményeket, legkiváltképp küllőiéi megbízóiknak megköszön- öetik, hogy csaknem két hétig 61hették nem is akárhogy a nép nyakán: gyilkolhattak, rabolhattak, kommunistákat üldözhettek, egyszóval ott folytathatták, ahol 1945-ben abbahagyták. Bugacon Kovács Benjámin csendőr szintén köszönettel adózhat, mert sohasem jutott volna abba a helyzetbe, hogy a nemzetőrség élén ítélkezhessen elevenek és hoitak felett. De ilyen lehetőséget csak a népet tipró, a hatalma* tébolyultan visszaszerezni akaró ellenforradalmát' urak biztosíthattak saját maguknak.

De mit köszönhet a nép?

Mit köszönhet az ellenforradalomnak a kihallgatott beszélgető, akin munkásruha volt, keze a munkától nagyobbodott meg és arca borostás volt a cserző széltől. Valaha urak asztaláról hullott neki is a morzsa, munkát csak hébe-hóba talált és ha dolgozott, átkozódva kaparta ki hetenként a borítékból a pénzt, mert fekete kenyérre is alig tellett belőle. S most mégis azt mondja »köszönhetünk«. Igen, »köszönhetünk« egy országos felfordulást, egy minden becsületes ember szívébe markoló és fojtogató bizonytalanságot, szenvedést, kínt és halált. »Köszönhetjük« Kecskeméten három napon át a fegyverek ropogását, amelyet gyilkosok, tizenöt évre elítélt rablók, részeges lumpenlatrok irányították a munkáshatalomra »semmi« másért, csak azért, hogy a kérgeskezű beszélgetőnk és a többiek a régi munkássorsra jussanak: éhbérre, jogtalanságra. (Igazi köszönet a velük hősiesen szembeszálló hon- védeinknek jár.) »Köszönhetjük« azt, hogy a nagylajosok személyében előbújtak a többszörösen büntetett SS-katonák és halásztak a zavarosban, postát raboltak és terroruralmat követeltek.

Vagy tényleg meg kell köszönni azt, hogy Kiskunmajsán meggyilkolták a becsületben megőszült Neményi Józsefet és hogy a nemzetőrség parancsnoka Karcsú József csendőrőrmester lett, hogy Ballószögön felgyújtották a tanácsházát és Lajos- mizsén meggyilkolták a Sallai Tsz párttitkárát? Ugyan mi köszönni való van abban, hogy Baján hősi halált halt Zeleszkó Benjamin rendőrfőhadnagy, mert Böbék Károly rovottmultú gyilkos a régire akarta változtatni a világot. S munkás, mi köszönni való van abban, hogy a megye ipari termelésében a tényleges károkozás több mint százmillió forint. Dolgozó paraszt, köszönet jár-e azért, hogy a tulajdonosok, ispánok és volt főintézők már csattogtatták azt a kancsukát, amellyel ezeréves jussotoktól megfosztottak volna.

Rossz volt a logika, kedves beszélgető barátunk és ezért

ilyen téves a következtetés. Ili-?

heti-e ember — ha alaposan vé-i giggondolja a dolgok menetét —,? hogy, az ellenforradalom kész-f telte pártunkat és kormányza-* túlikat arra, hogy emeljük a bé-| reket, hogy megszüntessük a be-* gyűjtést, rendezzük a füldügye-* két, korrigáljuk az igazságtalan-1 Ságot? Ez képtelenség. Az ellen-? forradalom lényegéből adódóan | csuk népellcnességet sugallhat. | A .forradalmi munkás-paraszt | kormány történelmi érdeme, ? hogy fegyverrel megsemmisítette ? a tőkés rend visszaállításának* aljas kísérletét. ?

így hál köszönet a párt-?

nak és a kormányzatnak jár, an- J nak a vezetésnek, amely meg-| szabadította népünket az urak? garázdálkodásától, munkások, ? kommunisták, demokraták üldö-l zésétől, egy újabb világégéstől, s? tovább vezeti az országot a he-í lyes úton, melyre már október? előtt ráléptünk. Mindenekelőtt * azonban a munkásosztály és a? dolgozó parasztság tömegeinek | jár köszönet, mert gyorsan fel- j ismerték a fejét felütő ellenfor-* radalmat, s a párt és a kormány * mellé álltait. |

így hát világossá lett, hogy | kinek mit köszönhetünk. Ebben* a köszönetben, mint mindenben,? szükségszerűen meg vannak az? osztályhatárok, nincs azonosság,? hiszen az érdekek sem ugyan-? azok. S nyilván az utcasarkon? beszélgető dolgozó sem köszön-* hét meg olyant, amit nem kapott? és a köszönettel nem cserélheti? fel a kijáró átkot. ?

Az eset éppen ezért nagyon? figyelmeztető. Sokak fejében él-? hét ilyen téves illúzió és éppen* ezért ennek veszélyét nem sza-f bad. lebecsülni. Kormányunk és? pártunk intézkedései, bármeny-? nyire is nyilvánvalóak azok ten-| denciái — mégsem váltják ki? mindenkiben egyértelműen a* szükséges várt hatást. Figyel-? meztet ez az ellesett beszélgetés? arra is, hogy előbbrejutásunk ? minden állomását, eseményét | alaposabban meg kell magyaráz-? nunk. I

Az emberek áiiásfogiaiásá-j ra nemcsak a mi intézkedéseink? hatnak, hanem az ellenség is,? amely erejét mostanság olyan? irányokba feszíti, ahol könnyebb | a dolga. Ezt a veszélyt lebecsülni? vészes lenne, mert az ilyen felü-x letes utcasarki köszönömök is f ebből táplálkoznak. ♦

A munkáshatalom fegyveres őrei

*

Szerte a megyében szervezett egységbe formálódtak a népi hatalom fegyveres őrzői, a munkásőrök. A fegyelmezett alakulatokba tömörülés szervezeti záróaktusa volt a névadó és zászló-* avató ünnepség, amelyet megyénk valamennyi járásában meg» tartottak az elmúlt napokban.

Minden igazi magyar büszkén cs bizakodással tekint békénk cs szabadságunk védelmezőire. Képünk Baja városi és járási, valamint a bácsalmási járás munkásőrszázadának névadó és zászlóavató ünnepéről készült. A század Zalka Máté nevét vette fel.

— Ügyeletes orvos Kecskeméten. Október 6-án, vasárnap a város egész területén dr. Szentendrei Mihály körzeti orvos (Lestár tér 1.) tart szolgálatot.

— Megkezdődött a cukorrépaszállítás a dunavecsei járás területéről. A szállítással egyidő- ben jól halad a termelési szerződések kötése. Siklósi Pál, a dunavecsei átvevő arról tájékoztatott bennünket, hogy a termelők 90 százaléka már a jövő évre is megkötötte termelési szerződését.

— Aktívaülést tartottak Baján a járás községeinek asszonyküldöttei, ahol megtárgyalták a nőket érdeklő legfontosabb problémákat és egyben akcióprogramjukat is kidolgozták a nőszövetség országos értekezletének határozatai alapján.

— Regruta bálra készülnek az érsekcsanádi fiatalok. A vasárnapra tervezett bál alkalmával búcsúznak községüktől, s községük fiatal lányaitól a bevonuló katonajelöltek.

— Két függetlenített könyvtár

van a dunavecsei járásban, amelyek a harmadik negyedév 60- rán 11 000 könyvet kölcsönöztek olvasóiknak. A dunavecsei járási könyvtárnak 4000 tagja van, a járás lakosságának mintegy 10 százaléka.

— Űj boltot avatott a napokban a Hartai Földművesszövetkezet, s a község lakossága. A most megnyílt boltban textilt, fűszert, élelmiszert vásárolhatnak a helyi lakosok. A vegyesbolton kívül célhitel felhasználásával egy új italboltot is most nyitottak meg.

— Szabó Dezső író testvér» húga tartott előadást Baján a napokban a Tóth Kálmán Társaság írócsoportja előtt. Előadásában beszélt Ady Endréről, akihez személyes kapcsolatok és élmények fűzték, majd ismertette fivére életrajzát és írói munkásságát, az íróhoz közelálló személy hitelességével.

— Járda építését kezdték meg

Hercegszántón a községfejlesztési alapból. Először a községen át vezető Kossuth Lajos utca járdáit cementlapozzák le.

— Kunszentmiklóson 500 méter betonjárda építését kezdik meg még ebben az évben községfejlesztési alapból.

— Gyászhír. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édes- anyánk, özv. Bende Mihályné Végh Erzsébet temetése október 7-én, délután fél 4 órakor le6Z a kecskeméti Szentháromság temető haiottasházától. — A gyászoló család. 5467

„masififyei/ec&s" emlékezik

Wlizodalmas jónapot kí~ " vánunk — s a verandán sorakozó tömött zsákok mögül jelegyenesedik egy szikár, csontosarcú férfi. A markában szorongatott burgonyadarabokat beleilleszti az egyik éhesszájú zsákba s előre lép.

— Kihez van szerencsém? — töri meg a némaságot, s olyan a hangja, mint az orgona zúgása.

Férfias er° sugárzik arcáról. Birkabör bekecset visel, s mutatóujjával szemöldökéig süppedő sapkáját egy félarasszal feljebb biccenti. Valósággal farkasszemet néz velünk.

— Kit tisztelhetek az elvtársakban? — hangzik következő kérdése, s máris felénk nyújtja jobbját.

— Hús Lajos vagyok, Duna- patajrúl — mutatkozik be nekünk, amikor mi is megmondtuk nevünket s hogy mi járatban vagyunk.

— Kerüljenek beljebb. Ilyen borongás őszi időben jobban esik a diskurálás a szobában, mint ezen a széllel bélelt tornácon.

Az asztalon pirosrasült, ropogós házikenyér. Lajos bácsi odaszól feleségének:

r— Asszony, teremts rendet az asztalon!

4 igarettával kínál. Rágyúj- lünk. Kéken gomolyog a füst a félhomályú szobában.

Azért látogattunk el Hús Lajos bácsihoz, mert hallottuk, hogy 1917-ben személyesen látta lanint, s szeretnénk megírni emlékezései alapján, milyennek látta ő a munkások lángletkű vezérét.

Karéjba üljük az asztalt.

Szemeit lehunyja s újból átéli a sorsával összefonódott történelmet, a nyomort, a szenve- dést, s újra és újra érzi a fehérek, kancsukájának vérserkentő ütlegeit.

— Nem lehet mindjárt a dolgok velejébe vágni. Élőbbről kell azt kezdeni — mondja.

1915-ben Dunapatajon a módosabb parasztok megkapták az ukázt, hogy lovaikkal, szekerükkel jelentkezzenek Budapesten a Mária Terézia-laktanyában. Ez olyan behívóféle volt, a gazdákat kivéve. Az ő megjelenésük nem volt kötelező, csak a ló, meg a szekér érdekelte az urakat, ösz- szeült a falusi kupaktanács s döntöttek, A vagyonosabbakra szüksége van a. társadalomnak, íffV hát a, lovakat hajtsák fel Restre a szegényparasztok.

— így ültettek engem is szekérre, s Csernoviczban kötöttem ki. Onnan hazatranszporáítak, de itthon nem sokáig élvezhettem a civil életet, mert 1916-ban megkaptam a behívót, s kikeveredtem az orosz frontra.

Összedörzsöli a markát, beleszív kajlán égő cigarettájába:

árom kemény napig voltam rrmasingeveres-K (géppuskás) frontszolgálatos katona, amikor orosz fogságba kerültem.

A harkovi hadifogolytáborban éltem, amikor 1917-ben kiütött a forradalom.

Az egyik délelőtt nagy volt a sürgés-forgás az orosz tisztek között. Jön a táborparancsnok s azt mondja, hogy délben vendégek érkeznek, akiket érdekel a magyar nép sorsa.

— Vendégek? — csodálkoztunk. — No, jó, hát csak rajta! Magunk között arról beszélgettünk, vajon kik lehetnek? Délre voltunk összehíva a láger udvarán. Két férfi érkezett. Az egyik sovány, alacsony, szürkéskék szemű ember volt. Hegyes állán gondosan nyírt szakáll. Porköpeny féle kabát volt fajta, micisapkát viselte

A másik zömökebb volt, szigorú tekintetű. Látszott rajta, hogy katona.

Egyszerre csak megszólal a szakállas.

— Polgártársak! —• csend fogadta szavait. Arról beszélt, hogy a magyar és az orosz nép ügye közös, s ezért harcolnunk kell mindnyájunknak. Arra kért minket, hogy lépjenek be a magyarok is az internacionalista hadseregbe.

— Én olyan 8—10 méterre álltam a szónoktól, s figyelmesen hallgattam szavait. Ekkor már gagyogtam oroszul valamit, és a tolmács fordítása nélkül is sok mindent megértettem.

it , reztem, hogy igaz minden *"* szava. Nem tartott ő papírt a kezében. A szíve beszélt minden mondatából.

Megfontolt, finom, jómodorú ember ix>lt. Hányszor elmondta ezt a szót: pazsaluszta. Ez magyarul annyit jelent: kérem, tessék. Meg is volt az eredménye. Négyezer magyar katona jelentkezett a vörös hadseregbe.

Lehorgasztja őszbehajló fejét. Néma tiszteletadással adózik régi emlékeinek,

— Később tudtam meg, hogy Lenin beszélt hozzánk. A másik férfi Sztálin volt.

*

— 1918-ban hazakerültem a frontról. A Magyar Tanácsköztársaság ideje alatt is mint »ma- singeveres« vöröskatona teljesítettem szolgálatot, őrsparancsnoki beosztásban, Hartán. A be- nedeki erdőben állomásozó magyar tüzéreket a románok visz- szaszoritották, s nekünk is búj- kálnunk kellett. Majd ránkvir- radt. Megérkeztek a felszabadító vörös csapatok.

A vörösörség tagjait összehívták a dunapataji községháza előtti térre és itt Számúéiig Tibor beszélt hozzánk. Arra kért, hogy bátran harcoljunk. Mi vagyunk a fegyveres védelmezői a Tanácsköztársaságnak.

Az 1919-es magyar proletárforradalom leverése után Kecskemétre internáltak. Itt aztán megkínoztak bennünket a románok. A gyalogsági ásó nyele sokszor csattant a hátunkon, —> de...

/ű mondat után megáll a tör•*"* ténet továbbszövésében, majd büszke örömmel az arcán, így folytatja:

— ... de igaza volt Leninnek, Mégis csak győztünk.

H, S,