Petőfi Népe, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-27 / 252. szám

A KISZ országos értekezletének első napja Az Országház kongresszusi termében pénteken kezdődött meg a Magyar Kommunista If­júsági Szövetség első országos értekezlete. Több mint 400 fia­tal : munkás, paraszt, diák és ka­tona előtt Kádár János, a for­radalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra, Kállai Gyula művelődésügyi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és a párt, a kormány, a társadalmi élet más vezetőinek jelenlétében Szavaz­ták meg a napirendet, amelynek első pontjaként Komócsin Zol­tán elvtárs, az Országos Szer­vező Bizottság elnöke mondott beszámolót. Szólott az ifjúság tömegeinek politikai helyzetéről, az ellenfor­radalom óta eltelt év fejlődésé­ről, összefoglalta a KISZ mun­kájának eredményeit. Visszaem­lékezve a DISZ tevékenységére, hangsúlyozta, hogy egészében — — belső szervezeti élete elszür- külése ellenére — pozitív szere­pet töltött be. Beszámolt arról, hogy a KISZ 6103 alapszerveze­tének szeptember közepén 169 ezer 72 tagja volt. Hangsúlyoz­ta: nincs szükség tagtoborzásra — a belső élet vonzóvá tételével kell növelni a taglétszámot. Szólt az ifjúság munkára ne­veléséről. a fizikai munka meg­becsülésére nevelő brigádmoz­galmak és társadalmi akciók felújításáról. A KISZ sportmoz­galmi feladatainak ismertetése után az ifjúság különböző réte­gei közt követendő módszereket taglalta. Elsőrendű feladat — mondotta — az eszmei-politikai harc a középiskolákon, egyete­meken és főiskolákon. A lányo­kat és fiatalasszonyokat viszont a családi életre, a gyermekneve­lésre való felkészítéssel segítheti jobban a KISZ. Borbély Sándor elvtárs, az Országos Szervező Bizottság tit­kára a szervezeti szabályzatról, tartott beszámolót, majd délután* sor került a vitára. A vita során többek közötti felszólalt Romsics Ferenc elv-í társ, a KISZ Bács-Kiskun me-| gyei titkára, Felszólalásában,* melyet később részletesen ismer-1 tétünk, a középiskolás K1SZ-J szervezetek szemszögéi*)! foglal­kozott az ifjúság nevelésével. Bí­rálta azt, iiogy a KISZ nem tud sajátos középiskolai jelleget adni szervezeteinek. Javaslatot tett, hogy a mezőgazdasági szakokta­tást be kell vezetni az általános iskolákban. A KISZ-szervezet- ben dolgozó fiatalok és vezetők magatartásáról szólva hangsú­lyozta: Legyünk hallatlanul sze­rények, elvtársak, semmi okunk beképzeltségre! Munkánk csak most kezdődik. Az országos értekezlet szom­baton tovább folytatta tanácsko­zásai ti Az Izlandi Ifjú Szocialisták Szövetsége a na­pokban tartott kongresszusán határozatot hozott, amely felhívja a kormányt, hogy teljesítse a par­lament 1956. március 2t)-i határozatát az ameri­kaicsapatoknak az ország területéről való kivo­násáról. Az Izlandi írószövetség elhatározta, hogy gyűlést hív össze az amerikai csapatok kivonásá­nak követelésére. Gtubhofér osztrák belügyi államtitkár egy tiroli választási gyűlésen közölte, hogy a bélügy- minisztériumban hamarosan elkészül az Ausztria semlegességének védelméről szóló törvenyterve* zete. A törvény alapján hat hónaptól öt évig ter­jedhető fogházbüntetéssel sújtják majd azokat, akiknek cselekményei Ausztria önként vállalt semlegességi kötelezettségébe ütköznek és »ve­szélyeztetik a semleges Ausztria jóhirnevét a nemzetközi politikában«. A Libanoni Nemzeti Front 24 tagú küldöttsége pénteken meglátogatta Kuattli szíriai elnököt és Asszali miniszterelnököt. A küldöttség tagjai biztosították a szíriai államférfiakat, hogy a liba­noni nép támogatja Szíria küzdelmei az amerikai és török kihívásokkal szemben. Vladiszlav Gomulka, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságának első titkára ok­tóber 24-én a Központi Bizottság 10. plénumán beszámolót mondott »A pórt és az ország hely­zete« címmel. Az KNSZ-közgyűlés pénteki ülésén lefolyt sza­vazáson Dél-Korea tagfelvétele mellett 51, ellene 9 szavazatot adtak le és 2l-en tartózkodtak a Szavazástól. Dél-Vietnam kérdésében 49 szava­zatot adtak le felvétele mellett, 9-et ellene és 23-an tartózkodtak. így tehát a két országot fel­vették az ENSZ tagállamai közé. es a Ausztria Kommunista Pártja Magyar Szocialista Munkáspárt közös nyilatkozata Mint ismeretes. 1957. október 18—24-ig tárgyalások folytak Ausztria Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkás* párt küldöttségei között. A tár­gyalásokról közös nyilatkozatot adtak ki. A .nyilatkozat össze­gezi a tárgyalások eredményeit. A két párt vezetői egyöntetűen megállapították: az imperialism körök agresszió« politikája kö­vetkeztében rendkívül súlyos helyzet alakult ki a Közel- és Kozép-Kcle'»jn, Európában pe­dig Nyugal-Németország kato-j nai erejének növelése, a hadse-< reg atom fegyveretek el való fel-] szerelése komolyan fenyegeti a, békét. Ennek az agressziós po-i Etikának egyik bizonyítéka az] is, hogy a Német Szövetségi: Köztársaság megszakította dip-] lotnáciai kapcsolatát Jugoszla-, viával. ] A nyilatkozat a továbbiakban] leszögezi: az osztrák pártdelo-, gáció örömmel látta a nagy] eredményeket, amelyeket az( 1956-os októberi események óta] Magyarország a munkás-paraszt! kormány és az MSZMP támo­gatásával elért. ! Mindkét párt igen nagy súlyt] helyez Ausztria cs a Magyar, Népköztársaság közötti jószom­szédi viszonyra, amely mind-! két ország érdekében áll a kél' ország társadalmi rendjének kü-] lönbüzőségére is. Az osztrák semlegesség összeegyeztethetet-] len azzal, hogy Ausztria a szom-, széd ország ellen irányuló hi­degháborúban részt vegyen, vagy ilyet eltűrjön. Az osztrák' kommunisták ezért fellépnek az! Ausztriában Magyarország ellen történő uszítás, a fasiszta szer-< vezetek tevékenységével szem­ben. < A magyar pártdelegáció !kö-] szünetét fejezi ki Ausztria Kom­munista Pártja összes tagjának] és funkcionáriusának azért a, segítségért, amelyet 195G. októ­bere óta a magyar dolgozó nép-í nek nyújtottak. Üdvözlik azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az osztrák kommunisták az ön­ként hazatérni kívánó disszi- densek érdekében kifejtettek. Mindkét párt legfontosabb fel­adatának tekinti a békés együtt­élés elősegítésével maximálisan hozzájárulni á béke biztosításá­hoz. Ezért támogatják a szovjet kormánynak a nukleáris fegy­verekkel való kisérlcle felfüg­gesztésére, előállításuk megszün­tetésére irányuló javaslatait, mindkét párt támogatja az ösz- szes idegen csapatok kivonásé-; ra való szovjet javaslatot. A két párt kapcsolatainak alapja a szocializmus eszméibe a marxizmus tanításaiba, a Szovjetunióhoz való megbont­hatatlan barátságba és a nem­zetközi szolidaritásba vetett kö­zös hit. NAPTAR: 1957. október 27, vasárnap. Névnap: Szabina. Napkelte: 6 óra 19 perc. Napnyugta: 16 óra 36 perc, — Ügyeletes orvos Kecske­méten. Vasárnap reggel 6 órától este 8 óráig a város egész terü­letén dr. Szentendrei Mihály körzeti orvos tartja az ügyele­tes szolgálatot Lestár tér 1, sz, alatti rendelőjében. — Időszerű tanácsi tennivaló­kat, adózási és költségvetési problémákat tárgyaltak meg pénteken Baján a városi tanács­elnökök és pénzügyi osztályve­zetők részvételével. — 8000 hektoliter mustot vá­sárolt lel a szüret kezdete óta a klábertelepi borpince. Az ed­dig befutott legerősebb must 29 fokos volt. — A termelőszövetkezetek ké­résére villamosítják Érsekcsa- nád külterületét. A szövetkeze­tek vállalták a belső szerelési munkák költségeit, míg a külső hálózat építését a DÁV esz­közli. Oszlopokról a Szövetke­zeti parasztság gondoskodik. — 22 500 tagja van a kecske­méti járás földművesszövetkeze­teinek. Ezt a számot a járási földművesszövetkezeti küldött- értekezleten hallottuk, ahol ezen­kívül a szövetkezetek sok szép eredménye került nyilvánosság­ra. — Zctort vásárolt a katymári Sztahanov Termelőszövetkezet, hogy az őszi mezőgazdasági munkákat meggyorsíthassa. A szövetkezetben nagy esemény­számba ment, amikor a gép elő­ször munkához látott. — Egy hét alatt 700 mázsa szabadtengerit vásárolt fel a mélykúti Terményforgalml Vál­lalat. Ez az eredmény messze túlhaladja az előző év legjobb felvásárlási eredményét. — Az ipari mosógépek után novemberben megkezdik a ház­tartási mosógépek gyártását a Szombathelyi Könnyűgépgyár- bun. Az egyszerre másfél kiló ruha mosására alkalmas gépből az idén 500-at, jövőre pedig 5U0ü-ct készítenek. — Négyhónapi börtönbüntetés­re ítélték Fazekas Mihály kis­kunfélegyházi lakost, aki az 1956/ októberi zavaros napokat fel­használva, a Lenin Termelőszö­vetkezetből eltulajdonított egy 16 soros vetőgépet és egy kon­koly ózó rostát. — Köszönetnyilvánítás. Mind­azon rokonoknak, jóbarátoknalc, ismerősöknek, akik felejthetet­len férjem, édesapánk, nagy­apánk, idős Pulai István teme­tésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot, helyeztek, s ez­zel mélységes fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek, ezúton mon­dunk hálás kcSzütietet. A gyá­szoló család. 566Í — Köszönetnyilvánítás. Mind­azon rokonoknak, .lóbarátoknak, ismerősöknek, akik felejthetet­len feleségem, édesanyám dr, Hévizy Józsefné szül. Faragó Mária temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek, hálás köszönetét mon­dunk A gyászbló család. 5657 — Köszönetnyilvánítás. Mind­azon rokonoknak, júbaráloknar, ismerősöknek, akik Kara Balázs temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, s ezzel mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. — Gyászoló csalód. 5677 Meghalt Csatár György Csatár György, a Népszabad­ság szerkesztő bizottságának tag­ja, 34 éves korában, rövid szen­vedés után október 24-cn este cl- húnyt. A Magyar Közlöny 114. száma közli a munkaügyi miniszter hatáskörével kapcso­latos egyes kérdésekről szóló 64/ 1957. számú rendeletét. Eszerint minden olyan esetben, amikor valamely jogszabály a dolgozók védőöltözettel, védőeszközzel és védőétellel való ellátásának sza­bályozását az egészségügyi mi­niszterre ruházzu, helyette a munkaügyi minisztert kell ér­teni. Elütötte a vonal a szekeret Legéndi Pál dunaegyházi la­kos kölcsönkérte Faddi Mihály solt-bakóhalmi lakos kétlovas kocsiját. A dunaegyházi állomá­son felül az átiárónál nem vette észre, hogy a vonat közeledik és 6t akart hajtani a síneken. A robogó vonat kefekel dara­bokra szaggatták a lovakat, s a kocsit is összetörték. Legéndi Pálnak sikerült a kocsiról még az összeütközés előtt leugrani. SZIMATH KÁZMÉR: KÉSZÜL A koztatják. Ihletett Urc, átszelle­mült tekintet és munkára len­dülő kéz. Hát ez megvan. Most pedig gyerünk az alkotással, nem le­het tovább szélhámoskodnl, Ju­liska itt ül és figyeli, hogyan dolgozik az író,..: Cigarettára gyújtok, részint félperc időnyereség, részint Ju­liska hallotta, hogy az író mun­ka közben rengeteget cigarettá­zik. De most aztán már félpilla­nat sincs, érzem feleségem sür­gető tekintetét, nem lehet szé­gyenben hagyni Juliska előtt, aki itt ül és figyeli, hogyan dol­gozik az író. Nekiugrom hát a gépnek és megzörgetem a bil­lentyűket, majd csak kijön be­lőle valami. És ebben a pillanatban meg­történik a csoda. Mint valami titkos sugallat, jön az ihlés, megszületik az első két sor: Harminc nemes Budára tart, Szabad halálra kész ... Hogy mi az a szabad halál, pillanatnyilag nem tudom pon­tosan, a kezdet azonban biztató, rég olvastam ilyen gördülékeny két sort, Ballada lesz ebből, azt No, de miért ez a sok setét dolog? Valami dalt próbáljunk csak költeni. Hogyaszongya, — például: Kihallatszik a pusztára A nagy harang, glllng-galang . > i Oh, ml szép.;; csak úgy ka­pásból ... csak úgy a levegőből, az őszi avarlUttt, a mustszag, mi­egymás ..; Valami helyi dolgot kellene csinálni belőle, valami eredetit... Mi lenne, ha eléje azt írnám, hogyaszongya: Megkondult a kecskeméti öregtcmplum nagy harangja >11 Remek lesz, már szinte a dal­lam is itt zsong a fülemben, amit a zeneszerző fog hozzá komponálni..; Megy a munka, mint a kari­kacsapás, egymást érik a szebb­nél szebb gondolatok, érzem, hogy feleségem megnyugodott, sikerem van Juliska előtt. Nem is veszem észre, amikor lábujj­hegyen elhagyják a szobát, csak kintről hallom az elismerő sza­vakat: — Hát csudag.vönyörű dológ! Leül a masina elé és jönnek a gondolatok! Tessék elhinni, át­lói kopaszodik olyan szépen « feje búbján^ REMEKMŰ hiszem, vagy más effajta. Anv- nyl máris bizonyos, hogy Harminc nemes bajtárs előtt Kont, a kemény vitéz. No de most mit csináljon a harminc nemes, ha mar átment Budára? Az a gyanúm, hogy a bősz király előtt meg fognak állni zordonan, ám a gép is megáll, mert nem tudom tovább a verset. Tűnődni azonban nincs idő, Juliska figyel, gyerünk gyorsan más témára. És máris írja a gép: Hős vértől pirosult gyásztér sóhajtva köszöntlck ... Ez is nagyon szép, kevés író rögtönöz csak úgy kapásból, még hozzá szemtanú előtt ilyen nemes veretű sort. Ebből azt hiszem, valami époszfélét csiná­lok, ha lesz rá időm. de most nincs, mert Juliska figyeli, ho­gyan dolgozik az író. Ropog a gép és születik az új mű: Kastélyába vitette föl atyja Ott lelevék a lifts palotán Kisele rittetl, megsemo saftya Vérbciia hogyvolt napnapu tin ,ii Hervadtan ülök az írógép előtt 3 töröm a fejem, miféle humo­ros ötlettel lehetne pénzt fa­kasztani a kősziklából, amikor betoppan Juliska. Ballószögböl jár be, ismeretségünk még ab­ból az időből ered, amikor a vá­rosban csak műbor volt, a híres, nevezetes Zsuplé, a Csövidinka, a Morzsolt Rizling és a többi. Ballószögben ekkor is akadt, amely szőlőből készült, valami ismerősöm ajánlotta Juliskát és azóta is hoz olykor, kisüstivel karöltve, ami szintén okos do­log, különösen hogy az -»eredeti kecskeméti báráck« — Pesten készül. Jön tehát Juliska és azt mond­ja. 6 tudja, hogy az íróféle olyan dolgozó, mint a többi, de még soha nem látott írót munka köz­ben, szeretné tehát látni, ho­gyan dolgozom, ugye nem za­var? — Á, dehogy, kedves Juliska — feleli feleségem — üljön csak le szépen, már miért zavarná? Juliska leül a sarokba, én pe­dig a géphez fordulok és nézem a billentyűket. Meghitt pillanat. Az író dol­gozik, a nyájas olvasó figyeli, nógyan születik a mű. Mert itt nőst mű fog születni, muszáj neki, Juliska figyeli. És hirte­len arra gondolok, jó-e a póz? Minak idején nem egy képet lat­iam a Tolnái Világlapjában, amint íróasztala előtt ül az író is magasztos gondolatok foglal.

Next

/
Thumbnails
Contents