Petőfi Népe, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-25 / 250. szám
Köszönő sorok Bajáról Baja lakóinak emlékezetéből nem lehet kitörölni azoknak a Küzdelmes, szorongató napoknak emlékét, amelyet a gyakori árvízveszélyek jelentettek. Annál hólásabb köszönettel veszik, hogy pártunk és kormányunk szerető gondoskodása révén, hosszúlejáratú kölcsönökből felépülhettek az árvíz során rombadőlt házak, s még inkább köszönettel adóznak azért, hogy komoly beruházással erősítették meg a Baja mentén húzódó védgátakat. A Szent Jánoe-városrész •«lőtt elhúzódó védgátat egy méterrel magasították, s betonlapokból építettek védelmet nyújtó gátat a Danapart felé vezető úton. Ezért az áldozatos és jelentős munkáért nemcsak a Szent János-város rész lakossága mond köszönetét kormányzatunknak és a munkákat komoly felelősséggel végző Bajai Vízügyi Igazgatóság dolgozóinak, hanem az egész város. Örülünk annak, hogy ilyen nagy összeget fordítottak a Duna hullámainak meg- eabolázására, és városunk biztonsága érdekében. Ebből is meggyőződtünk, hogy kormányunk tettekkel tesz tanúbizonyságot a nép iránti szeretetéről. Pechtler Ferenc levelező Mozi után hegymászás A Petőfi Népe október 20-i számában megjelent egy cikk, amely szerint november 7-ére az Árpád Mozit szélesvásznú mozivá rendezik át. Ez az intézkedés a mozik nagy látogatottságára való tekintettel nagyon jó. De amit itt az újság hasábjain a mozival kapcsolatban meg kell említeni, az már kevésbé jó. Az Árpád Mozihoz vezető utca ; Hivezctét javítás végett felszed- ! lék, a fákat gyökerestől kiásták és csak egészen keskeny járda áll a moziba menők rendelkezésére. Ez az utca arról volt nevezetes, hogy járdáin, ha esett az eső, hatalmas tócsákban megállt a víz, ezért helyes az út javítása. Helytelen azonban, hogy az utcában az építkezés ideje alatt is szünetel a villányvilágítás. A moziból kijövőknek lassan tréninget kell venniük tornából, hogy az eléjük került fatuskókat és kőrakásokat meg tudják mászni. Gondolom, hogy az utca javítása, a mozi átalakítása és a villanyfény kigyúlása egy célt szolgál; csak az a félő, hogy nem készül cl egyidőben. Vásárhelyi Ferené Ez a mosolygó fiatalember Orosz József, a szüreti bot alkotója. SZŰREI a Helvéciái iiiiiiiiiiiiiiiiiiH«tiiiiiiii!iii!iiii!ii)ii!ii(piin) Állami Gazdaságban /Tjfcng a szüreti dal a tüzes borok hazájában, Helvécián. Az —a. Állatmi Gazdaságban még mintegy 40 vagon szőlő a tőkéken kínálja termését. A szorgalmas szünetelők eddig 120 vagon- i nal szedtek le. Egy holdnyi »ötödik nyaras« táblán 80 mázsát adott holdanként a piros szlanka, 25 hold fiatal szőlőn pedig 60 mázsa volt az átlag. Egymás után gurulnak a csillék a kisvasúton, be\a gazdaság központjába. A termés innen a medencébe billen. Az összegyűlt szőlőt emelőszerkezet viszi a zúzába. A törkölyt többszőr átpréselik, mire az utolsó présekből kikerül, már teljesen% száraz tapintású. Futószalagon utazik tovább a törköly az utolsó préstől a cséplőgépig. A kicsépelt szőlömagért mázsánként 50 foriittot kap a gazdaság. A must bonyolult csőrendszeren át jut a hordókba. Telik a" pince, forr az új bor, a híres helvéciai kadar, rizling, ezerjó. Az erjesztő pincéből 14 nap után kerül az úgynevezett ászok pincébe. Igazi mezőgazdasági nagyüzem a Helvéciai Állami Gazdaság. Mindent gépesítettek, amit csak lehetett, öröm itt -.dolgozni. Naponta 8—900 mázsa szőlőt dolgoznak fel. Gyűlik az ezerjó — ez tette Európa-hírűvé Helvéciát, meg a többi híres helvéciai bor. Külön puttonyba, kádba, majd' külön hordóba kerül mind, hogy nemes borrá érjen a hatalmas pincében. Később pedig karcsú nyakú üvegekbe kerül és utazik majd a pesti, berlini, londoni vendégfogadókba. A tátUaéailaHciiUu&z A faion egy hírt- hozó plakát jelzi, hogy megérkezett községünkbe a cirkusz, mégpedig nem is akármilyen, hanem .a Hungária Nagycirkusz. A plakáton csupa nagybetűs felirat. A szivárványszínű sugarakban elevenedni látom a hajlékonyság csodáját, a fény zsonglőrjét, a humoros excentrikusokat és az elmaradhatatlan bohócokat. Ám hiába megyek végig a Vásártéren, s hiába a hangos bemondó hirdetése, nem találom a plakáton s a különböző hírverésekben jelzett cirkuszt. Az állomásról hazafelé jövet tudom meg: az éjjel egy különvonat futott át Bajáról Kiskunhalasra, — a cirkusz volt. Meglehet, hogy a szervező jobban szereti Kiskunhalast, mint Bácsalmási, de az embereket ez nem nyugtatja meg. — Nem kígyómarás ez. hiszen az halálos. Csupán apró kis fullánk, amelyeket le kell nyelni és itt már örömest cserélnénk a szervezővel. Ö ugyanis civilben kardnyelő. Dulity Tibor gazdasag központjába. Csineken szamcjaK a bzoioi Hat esztendő Lenin mellett — Ss. h. Gil, Lenin sofőrjének visszaemlékezései — XIX. A vöröskatona leült a pad sarkára, s bátortalanul elkezdte élményekkel teli mondókáját. — A vonatot kísérő egység parancsnoka vagyok. Húsz vagon gyógyszert szállítottunk Rigából Moszkvába. Útközben begyulladtak a tengelyek, s néhány vagon használhatatlan lett. Követeltem, hogy ne kapcsolják le őket, hanem rakják át az árut más vagonokba, mert nem tudok őrséget adni melléjük. Kevés az élelmiszerünk, az emberek pedig váltás nélkül nem bírják sokáig ilyen hidegben .., Vlagyimir Iljics feszülten figyelt, egyre növekvő érdeklődéssel hallgatta. — De nem hallgattak rám —• folytatta a parancsnok —, a vagonokat lekapcsolták, s így mégis kénytelen voltam embereket hagyni az őrzésükre. A szerelvény hiányosan érkezik meg rendeltetési helyére, ezért bizonyára bíróság elé állítanak. Mit tanácsol, Lenin elvtárs, mit csináljak? Vlagyimir Iljics komolyan, közbeszólás nélkül végighallgatta, aztán rövid szünet után így szólt: — Felháborító. A gyógyszerszállítmány most óriási érték számunkra. Szigorú vizsgálatot kell indítani. Maga pedig, elvtárs, ne nyugtalankodjék, nem kerül bíróság elé. Amint megérkezünk Moszkvába, jöjjön velem, majd intézkedem. Megérkeztünk a pályaudvarra. Vlagyimir iljics a katonák kíséretében bement a pályaudvari Cséka őrszobájára. Bekopogott a kis ablakon. Kinyílt az ablak, s egy egyenruhás férfi, az ügyeletes tűnt fel benne. »Ide figyeljen, elvtárs, mi történt...« — kezdte Vlagyimir Iljics, s elmondta, hogy a vasutasok tubájából útközben elakadt néhány vagon gyógyszer Részletesen elmondott, mindent. § megkérte bj. ügyeletest, hogy biztosítson helyiséget a katonáknak, ahol jól kipihenhetik magukat, s külön utasítás nélkül ne háborgassák őket. Az ügyeletes csak hallgatta, s nem értette, ki lehet ez a polgári ruhás ember, aki ilyen nagy felelősséggel járó utasításokat ad? Vlagyimir Iljics észrevette zavarát, s elővette a Népbiztosok Tanácsa által kiállított igazolványát. — Lenin vagyok — mondta, s odanyújtotta az igazolványát, Az ügyeletes vigyázzba vágta magát: — Értettem, Lenin elvtársi Végrehajtom. Vlagyimir Iljics barátian elbúcsúzott a vonat őrségének parancsnokától, biccentett az ügyeletesnek, s bementünk a Kremlbe. * Egyszer vadászaton voltunk Firsza- novka állomás közelében, az akkori Csönd Üdülő mellett (ma »Mciri«), és találkoztunk egy gombát szedegető öreggel. Vlagyimir Iljics leült az öreg mellé a fűbe és beszédbe elegyedett vele. Sokáig folyt az őszinte beszélgetés Lenin és az ismeretle« parasztember között. Az öreget egészen lenyűgözte szavaival. — Azt beszélik, valamilyen Lenin vezet most minket. Hát ha az a Lenin olyan lenne, mint te, az nagyon jö volna! — mondta az öreg. Lenint még betegsége alatt sem hagyta el szokásos mozgékonysága, még ekkor sem hagyta abba a sétákat, a csónakázást:, a krokeltet vagy a métajátc- kot. Ha jó partnerre talált, szívesen sakkozott. Nagyszerűen értett: hozzá, különösen fiatal korában szerette ezt a játékot, később azonban szívesebben vette a mozgással járó szórakozásokat, különösen a vadászatot. Azt tartotta, hogy a szellemi munka után a legjobb pihenés a szabad levegőn való mozgás. Ha meglátogattam, gyakran mondogatta: — Semmi baj, Gil elvtárs, hamarosan lábra állok, rendbe jövök, aztán folytatjuk, ahol abbahagytuk! De jó lenne fajdkgkasokra vadászni! Igaz? Vlagyimir Iljics azonban soha többé nem vadászhatott-., A SZERÉNY ÉS EGYSZERŰ EMBER Vlagyimir Iljics mindig ellene volt a testőrségnek, az ünnepélyes fogadásoknak, s általáhan mindenfajta ünneplésnek. Soha semmivel nem vált ki a tömegből, öltözködése rendkívül egyszerű volt, munkatársaival és alárendeltjeivel való érintkezését természetes egyszerűség jellemezte. A száz és ezer kilométerekről hozzá érkező paraszti küldöttségek, akik izgatottan vártak előszobájában, mindig Vidáman távoztak tőle. »— Milyen egyszerű, milyen jóságos! — mondogatták. -— Derék ember! Többször megfigyelhettem, milyen csendben és észrevétlenül jelent meg népgyűléseken, milyen szerényen ment fel az emelvényre, bár a következő percben, amikor észrevették, hogy ki ez az alacsony, régimódi kabátba öltözött ember, ezernyi tenyér verődött össze hatalmas tapsorkánban. 1918 augusztusában a Politechnikai Múzeumba vittem Vlagyimir Iljicset, ahol vöröskatonáknak tartott beszámolót. — Óriási zai volt, rengeteg ember gyűlt össze* Mind a tizenkét bejáratnál fegyveresek álltak. A főbejáratnál egy marcona matróz állt puskával a vállán, tölténytaskával a hasán, és ellenőrizte a belépőket, visszatartotta a tömeget. De ez egyre nehezebb lett, a tömeg az ajtó felé nyomult, s katonák siettek a matróz segítségére. A legnagyobb zűrzavar közepette egy szerényen öltözött, fekete sapkás ember igyekezett a matróz felé, s közben valamit magyarázott. A hangját azonban elnyelte az általános zaj. A matróz figyelemre sem méltatta a konok feketesapkáe férfit. A tömeg őt is félresodorta. — Elvtársak, engedjenek be! — kiáltotta teljes erőből az ember, akit az egyik oldalról a tömeg, a másik oldalról pedig a katonák szorongattak. —• Engedjenek be! A matróz végül odafordult hozzá és rákiáltott: — Hova megy? Mutassa a szakszer» vezeti könyvét! — Kérem, engedjenek be — erőlködik a férfi. — Lenin vagyok; Hangját azonban elnyelte a tömeg, b a matróz már a másik oldalon igyekszik rendet teremteni. Az egyik katona mégis meghallotta a nevet, s beleordította a matróz fülébe: — várj, te! Tudod ki ez? Lenin! A matróz félreugrqtt s a tömeg egy pillanat alatt utat pyitott. Vlagyimir IIjlesnek végre sikerül bejutnia a terembe, ahol már türelmetlenül vártak rá a frontról jött katonák. * Vlagyimir Iljicsre nagyon jellemző, hogy nyoma sem volt benne gőgnek, kérkedésnek, önhittségnek. Mindegy volt, kivel beszél, népbiztossal, magasrangú katonával, tudóssal, vagy egy eldugott, szibériai faluból érkezett paraszttal, mindenkivel szemben egyszerű, természetes, a szó nemes értelmében köznapi maradt,
