Petőfi Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-17 / 217. szám
Zásslóavatá és névadó ünnepséget tartott a kalocsai, kiskunhalasi és kiskunfélegyházi munkásőr századi A kalocsai járási munkásőr századot Csukó Imréről, az 1919- ben mártírhalált halt kommunistáról nevezték cl. Az ünnepségen Szabó Lajos, a szakszervezetek megyei titkára mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy a munkásőrség feladata a munkáshatalom, a proletárdiktatúra megvédése, a szocializmust építő dolgozó népünk nyugalmának biztosítása. A beszéd után a kalocsai KISZ- szervezet, a Paprikaipari Vállalat dolgozói és a városi tanács által készített zászlót átadták a munkásőrségnek. Ezután a munkásőr század esküt tett arra, hogy hü lesz a párthoz, a néphez és a forradalmi munkásparaszt kormányhoz. * Kiskunhalason a zászlóavató és névadó ünnepség már szombat délután megkezdődött. Az egyenruhás század az érdeklő-. dőlc sorfala között vonult fel a Kossuth utcai sportpályára, ahol Horváth István elvtárs, a járási párt-végrehajtóbizottság titkára mondott beszédet. Megemlékezett Brinkus Lajosról, a Tanácsköztársaság halasi fiáról, aki több elvtársával együtt mártírhalált halt a íehérterror idején. Ennek az elvtársnak nevet vette fel a munkásőr század. Az avatás megható, bensőséges pillanata volt, amikor Brinkus Lajos özvegye felkötötte az első emjékszalagot a munkásőr század lobogójára. Vasárnap reggelre Kiskunfélegyháza zászlódíszbe öltözött. Délelőtt 11 órára mintegy 4000 főnyi tömeg gyűlt össze a tanácsháza előtt. A járási pártbizottság nevében Tóth János elvtárs mondott ünnepi beszédet, A zázéves J^kerekegyháza Kerekegyháza népe szeptember 15-én ünnepelte a község százéves jubileumát. AZ EGÉSZ KÖZSÉG lakossága ott hömpölygőit az iskola előtti téren és gyönyörködött a mezőgazdasági és képzőművészeti kiállítás változatos és gazdag anyagában. Rendkívül értékes faszóbrász munkát és faragást mutatott be a község két őstehetsége: Véges Béla nyugdíjas pedagógus és Gengeliczki József faragóművész. A Dózsa Tsz, a földművesszövetkezet, valamint az egyéni gazdák által kiállított mezőgazdasági termékek is nagy tetszést arattak. Az iskola tantermeiben azonkívül volt még régiségi, egészségügyi, úttörő-iskolái kiállítás, s ezek mind a község fejlődésé— Vasárnap délelőtt a dunavecsei művelődési házban nagyszabású békegyűlést rendezett a községi pártbizottság és a helyi tanács. A béke-nagygyűlés előadója Bíró Mihály országgyűlési képviselő volt, akinek érdekes beszámolóját mintegy 400 ember munkásőr század az 1920-as fe _________ hé rterror áldozatának, Mártonfii hallgatta végig Ernőnek nevét vette fel. Ezután ♦ Divatbemutatót rendez a járás és város dolgozói zászlót| szeptember 20-án Baján az Ál adományoztak a munkásőr szá-♦ |iÄni Áruház. A ruhabemutató a zadnak, majd Halanda István ?3Vke Étteremben lesz, ahol ez elvtárs a munbásőr század előtti alkalommal színes, vidám műsor felolvasta az országos munkásőr-1 ;<• szórakoztatja a közönséget, parancsnokság díszparancsát, í _ a II. számú hetényegyházi ------------------------ | pusztai iskola szülői munkaköTa ggyÜlést tartott ! züsséSe nagysikerű bálát rendeI zett, amelynek bevetelet iskolai a Kiskunhalasi Földmű vessző-f kirándulás céljára fordítják, a vetkezet népes tagsága vasárnapi Hírős Napok megrendezése ide- délelőtt a járási kultúrházban.? jén. Fazekas József ügyvezető a ve-| —Ritkaságszámba menő tojást zetőségi beszámolóban méltatta? tojt egy magyar-sárga fajta tyúk a szövetkezet elmúlt évi munka-1 Szegváron. A tojás nagysága hájált, az ellenforradalom óta eltelt i romszor akkora, mint egy nor- időszak tevékenységét. Jogos di-jmális tyúktojásé, súlya pedig ke- csérettel emlékezett meg a tag-íreken 20 deka. üág cs az alkalmazottak maga-f tartásáról, akik lelkiismeretesen | megőrizték és gyarapították af közös vagyont. Ez a taggyűlés egyben előkészület volt a közelgő járási küldött közgyűlésre is. ' ' ~ a<j°lí rtií'ví szivii jßs néprajzi kiállítási nyílt Kiskunfélegyházái! f Vasárnap délután 5 órakorf Kiskunfélegyházán a Móra Ee-| renc művelődési otthonban nép-t művészeti és néprajzi kiállítást i MÚ-? nyílt. A kiállításra a Kiskun Mú zeum az évszázadokkal ezelőtti» magyar népművészet remekeiből i értékes anyagot kölcsönzött a| művelődési otthonnak. | TERMELŐSZÖVETKEZETEK! Érdemes bika, tinó, íiszd hizfalási szerződést kötni Kamatmentes előleg! Minőségtől függően üszőért, 350 kg-on felül, 9—14 Ét; bikáért, 400 kg-on felül, 10—16 Ft; tinóért, 400, kg-on telül,* 11—17 Ft-ot kapnak kilogrammonként. Részletes felvilágosítást adnak a járási kirendeltségek és a községi áliatfelvásárlók. 1375 Bács megyei Allatiorgalmi Vállalat. ről, a lakosság nagy szorgalmáról tanúskodtak. ÜNNEPI BESZÉDET mondott Nagy bániéi, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának kiküldötte. Ismertette a község történetét, majd jelenlegi helyzetét. A felszabadulás után 650 agrárproletár kapott földet, melyet azóta példás szorgalommal és gazdag anyagi sikerrel művelnek. Az ellenforradalom helyi ügynökei vissza akarták állítani a földesúri uralmat, de a község népe meghiúsította tervüket. Nagy tetszéssel fogadott beszéde után divatbemutató következett. Este került előadásra a »Ci-í Benépesültek az is- gány« című népszínmű, majd 10| koláK, nevelőink ismét órakor tűzijáték fejezte be a nap? »skontóba álltak« ab- műsörát. ? ban az egyéves megújuló küzdelemben, melyet a szellemi sötétség, a műveletlenség ellen évezredek óta vívnak nevelők, tanítók szerte a világon. Az ellenforradalom után újjáéledő magyar nevelés ezernyi gondja, nehézsége, öröme várta őket a tantermek falai között. A dunavecsei járásban is így van ez. Babucsik Pálnak, az egyetlen szál művelődési felügyelőnek van gondja bőven. Először is egyedül van. A másik felügyelői állás betöltetlen. Emellett a sokféle gondtól aligha jut ideje a népműveléssel foglalkozni, pe- die erre is ember kelI s^A ■A Átveszik = a Tömény forgalmi V vacjy Főldmtvasszövat- kezetek talapét— Szeptember végén megnyílik az ellenforradalmi kiállítás Kecskeméten is. A közszemlére kerülő, mintegy 30 tablónyi képanyag az ellenforradalom időszakának Bács megyei eseményeit tükrözi majd, s Kecskemét után a megye minden városában és községében bemutatják; A kiállítás sokrétű dokumentációs anyagának összeállításán most dolgozik a megyei népfrontbizottság. — Négy játékfilmet fejezett be a második negyedévben filmgyártásunk. Ezenkívül 25 híradófilmet és hat oktatófilmet is készítettek. — Fővárosi színészek vendég- szereplésével a bajai József Attila művelődési ház bemutatta Ábrahám: »Az utolsó verebélyi lány« című operettet. A darab főszerepét Újlaki László Kossuth- díjas színész, a Nemzeti Színház művésze alakította. Dohány-hír Rövidesen rebarbarás keveréket pöfékel majd mindaz, aki füsttel együtt vitamint is szívni óhajt. Egészségünk érdekében az ötletet fokozzuk hát: gyártsanak a soványaknak libazsíros cigarettát! (—kas) Vásároljon „Dongó“ kerékpár-segédmotort! Gyorsan, frissen érhet célba, ha »Dongó«-t szerel a kerékpárra. Kapható a föld- művésszövetkezeti és kiskereskedelmi árudákban. 1256 / Evnyííó uíán EGYÉNI GAZDÁK! A KECSKEMET l KONZERVGYÁR I. sz. telepe (volt Kinizsi) r# ■ női munkaerőket (elvesz. A felvételhez tüdőszűrő, vérvizsgálat eredményét és a munkakönyvét mindenki hozza magával. 1-592 ELADÓ alig használt, 25C-es piros Pannónia. Megtekinthető Hetényeey- házán, az állomáson. 5250 KÖVES daráló eladó. Kecskemét, Budai kapuban, Fazekas-féle dará; lóban. 5247 Villanyhegesztőket azonnal felveszünk. Kecskeméti Lakatosipari Vállalat. Kecskemét, I., Árpádváros 17 1596 PINCE hordókkal kiadó. Érdeklődi lehet délután 4-töl 6-ig Kecskeiné Bem utca 20. __________ 52! FE LESZÖLDSEGEST keresek 10 her tőidre. Kecskemét, Árok u. 2. szár 52' A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR felkéri cukorrépatermelőit, hogy az 1958. évre szóló cukorrépa termelési szerződés megkötése végett keressék fel minél előbb a községi szerződtetési megbízottat. A termelés feltételei rendkívül előnyösek: 1 métermázsa cukorrépáért 10 Ft készpénzt és 3 kg. kristálycukrot ad a cukorgyár. — Ezenkívül ingyen, térítés nélkül 65 kg. egyszer prése! t nyers répaszelet, vagy 3 kg. szárított répaszelet s fel kg, melasz illeti meg a termelőt minden métermázsa cukorrépa után. 1022 dig erre is ember kel- I lene. Nem ment minden zökkenő nélkül az új év megnyitása. Hogy csak egyet említsünk » — 18 nevelővel keve- ' sebb van a járásban ahhoz, hogy a szakosított oktatás kívánalmai szerint lehetne gazdálkodni. Szerinte az egyik ok. — nem lehetett gondoskodni a járásból nagyrészt saját kérelmére távozott nevelők pótlásáról. Más megyék sem igen tudtak az eltávozottak helyett embert, különösen ♦ szakost küldeni. Sok I ügy: fegyelmi, áthelyezés nem záródott le. Most merült fel az az igény is, hogy a járási KISZ-bizottság mellé úttörő ügyekkel foglalkozó tanárt kell adni. Igen helyes, hogy pedagógust függetlenítenek a megújult, felélénkült úttörő-mozgalom dolgainak intézésére — de vajon honnan adjon? Gomolyognak a problémák és ember legyen, aki helytáll köztük. De Babucsi Pál bírja az iramot, mert azért nem minden olyan fekete, mint ahogy egyesek gondolnák. Most jelentik például telefonon az iskolákból a hiányzás! adatokat. Lám csak, minden baj, nehézség ellenére biztató a helyzet. Helyettesítésekkel, túlórákkal ugyan, de elérte a járás: alig van hiányzó. Dunatetétle- nen 150 tanuló közül egyetlen egy sem maradt el az oktatásról. Dunaegyházán 207 gyerekből egyetlen beteg van távol igazoltan. — Solton az alsó tagozatban nincs hiányzás, ugyanez a helyzet Har- ta külterületi iskoláiban. Naponta csökken a mulasztás Aposta- gon, és így tovább. Egyedül Kunadacson akad jelentősebb számú mulasztó. Gyűlnek az adatok, s alig van olyan, ami borúlátásra adna okot. Hiszen a megindult oktatómunkát fiatal, most idehelyezett pedagógusok is megkönnyítették. Amikor megérkeztek, baráti összejövetelre hivták őket a párt és a tanács vezetői. Ez volt az első találkozása a most végzett ifjú nevelőknek a járás vezetőivel. És ez azt mutatta, hogy barátokra, gondos segítőtársakra találtak bennük. Jól esett a meleg fogadtatás, a buzdítás és az, hogy megértést, segíteni kész bizalmat kapnak tőlük a fiatal nevelők. Ott az összejövetelen tudták meg, hogy a járásban, a nehézségek, gondok ellenére, milyen szépen fejlődnek az iskolák, Üj tanyai iskola építése fejeződött be a nyáron Kunszentmiklós mellett Bodakúton, Nevelői lakás épült mellette. Üj az iskola — most lép életének második évébe — Bösztör pusztán is. Jó ezt hallani, hiszen az ellenforradalom után nevelésügyünkért aggódó igen sok ember kétkedve gondolt arra, vajon sikerül-e legalább ilyen mértékben rendbehozni az oktatás dolgát? Sokan kérdezték, vajon hogyan kezdjük az új évet? Egy biztos, a gondok felhői már nemigen nőnek, inkább oszladoznak. Szépen, lassan elenyésznek, hiszen gazdasági életünk nehézségei, társadalmi bajaink is konszolidálódnak. Hála a nép élni- akarásának és annak a bizalomnak, amely egyre erőteljesebb fénnyel sugároz, a nép közül a párt és a kormány felé. : : : : £í&s lán&s (t erses gyermekmese) irta: Eszik Sándor «mm« X * i Ahogy félkezével könnyedén forgatta, hol erre, hol arra, a vállára kapta. Hóna alá vette a hatalmas zsákol, félteni lehetett tőle a világot. Ahogyan az ördög Jánost így meglátta, testét a zsibbadás azonmód elállta. Csakhogy meg nem szakadt a szíve gyökere, kiduzzadt, vastag lett a halántékere. Észrevette János, ele tetette magát, semmit sem sejlően végezte a dolgát. Fogyott a nagy kéve, verte is szaporán végezni akart a csépléssel korán. Nem sokara. olyan halom búza állt ott. amennyit János még együtt sose látott. Hegynek illet volna, akkora garmada, (sokat mondok, hogyha kellene harmada ennek a falunak, s a környező népnek, egész évre való kalácsnak,. kenyérnek, János a. csépelést hamar elvégezte, aerjedező dühét is egyre fékezte,