Petőfi Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-01 / 204. szám

MUVESXET * ^HOOJcJJLOJH * NEYELES

iiiiiiiiiiiiiii::jiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim iTV’rvvTTTTTVTWwwTTVTw, iitiiitiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiii

FÖLDEÁK JÁNOS:

„dlz Lmdalml pádi/ázat umt okozott esaioddü'

— Részlet a budapesti író beszédéből —MINDEN IRODALMI pályázat izgalmas és tanulságos, még- inkább az, ha a pályázat jeligés, azaz titkos. Izgalmas, mert irodalmunk gazdagodásához új és friss tehetségek feltűnését reméljük; tanulságos, mert a pályázati művek tematikája és eszmei mondanivalója mindig feleletet ad arra, hogy induló íróink és költőink, mint alkotó művészek, mennyiben élnek a mi, szocializmus felé fejlődő életünk áramában; a társadalmunkat foglalkoztató problémák közül melyeket vélik a leglényegesebbnek; hogyan vallanak küzdelmes, de jogos reményekkel teljes életünkről, társadalmi rendünkről, államhatalmunk ideológiai alapjairól és magáról a dolgozó emberről? S ha arra gondolunk, hogy kb. tíz hónappal ezelőtt milyen súlyos megrázkódtatásokon mentünk keresztül, még fokozottabb érdekA költő dolga

Építenünk kell, amit lerombolt,

A félseveszetten gyilkos gyűlölet.

Mindazt, mi széthullva, bénultan hevert,

A házakat, a gépeket, a szíveket.

Alkotni, tenni, harcolni újra,

Fényt látni ismét a fák felett,

A bízó vers, a dal a költő dolga,

Hogy beforrjanak a feltépett sebek.

Marsot verni az ifjúság dalához,

Taposni, sáros, kavargó levet.

És összeforrva a párttal, a néppel,

Elérni majd a boldog életet. Sziklai Ottó

Miért mondjam?

Miért mondjam, hogy szeretlek, népem? Szótlan a gyermek, anyja ölében;

Csak szive zeng, ha boldog keblen nyughat, Birinyi József

Felvidéki Istvánt

KALAND

KÖZÖNY

Tüzet adtam. A perc: sikolt!

■... Vágyat kaptam, Az óra: int.

Szivet adtam. .Az év:-már hallgat,

5.. Mosolyt kaptam. — nem szól semmit.

Monori F, Dezső :

Találkozásom Móricz Zsigmonddal

i

lődéssel fordulunk az irodalmi pályázat felé.

S HADD SZEGEZZÜK LE

gyorsan, hogy az irodalmi pályázat nem okozott csalódást; igaz viszont, hogy nagyobb örömre se ad okot. A mérleg azonban megnyugtató, sőt mi több: biztató.

Ha figyelembe vesszük, hogy az alkotó művészek számára mindig több idő kell a különböző világszemléletek megboly- dulása következményeinek értékeléséhez, akkor azt kell mondanunk, hogy ez az irodalmi pályázat sikerült. A beküldött és kiemelkedő pályaművek legtöbbjében az élet igenlése és szeretete tükröződik; a pályázók alkotói érdeklődésének középpontja a küszködő! ember,

Örvendeztető! tény, hogy a versek művészi színvonala meglepően magas. A költői hangvétel biztos, ami fejlett formaérzékről tanúskodik. A versek költői ötvözése, képgazdasága is a tehetség kétségtelen bizonyítéka.

IGAZAN Kár TEHÁT, hogy

a művészi megformálás erényeit az elbeszélésekre már kevésbé vonatkoztathatjuk. :— Egyrészt zsurnalisztikus az elbeszélések hangja, másrészt hiányzik az trói ökonómia — az elbeszélések legtöbbször bőbeszédűek és külsőségekre épültek. Mozgal-, másságban, cselekményben gazdagok, de a figurák karakterének kialakításához a belső ábrázolás legtöbbször hiányzik, vagy sajnálatosan szegényes. Mindezt azért hangsúlyozzuk, mert az elbeszélések eszmei mondanivalójának aktualitását és művészi hatását csökkenti az írói megformálás kócossága, gondo zatlansága.

Ezerkilencszáznegyvenegyben el- t IE vittem egyik regényem gépelt

> példányát a Cserépfalvi könyvkiadő- | hoz, ahol a lektorátus vezetője Kovács E Imre volt. Megígérte, hogy elolvassa a

kéziratot és őszinte véleményt mond

> róla. Nagy reményekkel hagytam nála í a kéziratot. Abban az időben megjeleut ! vitacikkei feltűnést keltettek és ezért

> bizalommal voltam iránta. Megmondta, ! mikor menjek a válaszért.

; Elmentem az első, majd a nemtudom

> hányadik napon, hogy az ígért választ í megkapjam. így ment ez több mint : fél évig, míg az utolsó találkozásunk ; alkalmával ezt mondta:

! — Nézze, barátom. Bármennyire szei retném elolvasni a regényét, de meg

• kell mondani magának, hogy nincs

> időm. Tele vagyok munkával, amiért ! fizetést kapok, ezenkívül nagyobb lélek- ; zetű munkába fogtam. Fizikailag kép> télén vagyok elolvasni a kéziratát.

• Magam sem tudtam hogyan, de így

> válaszoltam neki:

: — Pedig milyen bizalommal jöttem

: a szerkesztő úrhoz.::

• Láthatóan zavarba jött szavaimra.

: Hogy megvigasztaljon, elővett egy név- ; jegyet és arra írt néhány ajánló sort.

í — Itt van a névjegyem, menjen el ; vele a Kelet Népe szerkesztőségébe és ; ott keresse Jócsik Lajos szerkesztő urat. i Biztosan ád olyan véleményt a regé- : nyerői, mintha én mondanám.

• Megkönnyebbült szívvel, de szorongó

• érzéssel nyitottam be a Kelet Népe Hu- : nyadi téri szerkesztőségébe.

; Az egyik íróasztal mellett fiatal lány

• bajlódott a hócsizmájával. Nem akart : fölmenni a lábára. Kint tavaszvégi, la- : iyakos idő volt.

Illő tiszteletadás után elmondtam, kit I keresek.

—■ A szerkesztő úr nincs itthon. A : jövő hét közepe táján várjuk haza vi- I déki út járói.

A következő alkalommal, amikor új- ; ból elmentem a Kelet Népe szerkesztő> ségbe, megint csak a múltkori lányt ! találtam az irodában. Kérdés nélkül el- I mondta, hogy még nem jött meg a szer- ; kesztö úr. Barátságos mosoly közben [ kérdezte:

— De tulajdonképpen mért keresi a szerkesztő urat?

Pirulva válaszoltam:

— Egy regényt hoztam, meg pár elbeszélést.

— Hát mért nem mondta ezt már előbb is. Hagyja itt a kéziratokat és maid átadom apukámnak.

É

s már nyújtotta is felém a két kezét, hogy átvegye tőlem a hónom alatt szorongatott kéziratcsomagot. De én előbb bizonyosságot akartam.

— Ki az ön papája? — kérdeztem.

— Móricz Zsigmond — felelte köny- nyedén és figyelte arcomat.

E név hallatára forróság futott szét testemben. Tudtam, hogy a Kelet Népe Móricz Zsigmond folyóirata, de arra egyszer sem gondoltam, hogy ilyen nagy íróhoz vigyem a kéziratomat. A nagy embernek sokkal több gondja vari, mintsem kezdő író regényeit olvasgassa. És most ez a lány a legtermészetesebbnek tartja, hogy Móricz Zsigmond majd elolvassa regényemet. Akkor sehogyan sem értettem meg, amit ma már jól tudok, hogy minél nagyobb egy ember a munkája nyomán, annál közelebb áll az emberekhez. Az emberek közelsége adja az anyagot a nagy szellem kitágulására. A nagy ember megjárja az emberi mélységet és magasságot, különbséget tud tenni a jó, a rossz, a szép és a csúnya között, ebben van nagyságának magyarázata.

Átszellemült lélekkel mentem haza. Csupa bizakodással gondoltam a regényem sorsára.

Ettől kezdve más szemmel olvastam Móricz Zsigmond minden írását. Figyeltem az írás stílusát, a mondanivaló fölépítését és mérlegeltem: — vájjon mennyire hasonlít az én stílusom az övéhez? Amikor arra gondoltam, hogy az én írásom sovány kísérlet csupán az ő írásához képest, egy kicsit elment a kedven. De reménykedtem.

Ezután gyakran fölkerestem a szerkesztőséget, hogy választ kapjak kétségeimre, ám hiába kerestem a nagy írót, vagy a lányt —, akiről később tudtam meg, hogy Erzsi a neve és a Móricz-család életébe »Csibe« néven vonult be — nem találtam az irodában. Egy Erzsihez hasonló lány őrizte a szerkesztőséget, aki semmiféle felvilágosítást nem tudott adni a kézirataimról. Hiába menteni el különböző napokon, csak a lány vigasztalan mosolya fogadott.

így értünk el 1942 június utolsó napjaihoz. Én már hónapok óta katona voltam. Egyik napon híre jött, hogy két nap múlva indulunk a szovjet frontra. Elhatároztam, hogy bármi történik is, a kiadott szigorú parancs ellenére elhagyom a körletet, hogy még egyszer kísérletet tegyek a találkozásra.

Emlékszem — mintha tegnap történt volna — kopaszra nyírva, teljesen új katonaruhában állítottam be az ismerős irodába.

Szerencsém volt;

|k/jf óricz Zsigmond előttem ült és egyIrGl szerre két telefonba beszélt. — Rám sem nézett, amikor beléptem az ajtón. Valakivel vitája volt, amit hallhatott a másik telefonban lévő személy is. A lány a szemével intett, hogy jókor jöttem, meri itt van, akit keresek. Ezt fölösleges volt bizonyítania, mert az újságokban közölt képeiről az utcán is megismertem volna. Nem is éreztem azt, mintha először most találkoznánk, hanem inkább úgy, mint a régi ismerősök, ha hosszú idő után szemben találják magukat.

Végtelenül jó érzés fogott el, hogy szemtől-szemben állhatok Móricz Zsig- monddal. De az izgalom is mellém szegődött. Vájjon, mit mond majd a kéziratokról? Foglalkozott-e vele, vagy félretette már az. első sorok után?

De hosszú is volt az a pár perc, amíg fordítva letette az egyik hallgatót. Nem arra a készülékre tette, amelyiken beszélt, hanem arra, amelyiken még lett volna beszélni valója. így, akaratlanul

iß, egyszerre fejezte be a beszélgetést j mind a két készüléken. Könnyed bősz- | szankodásán nevetni lehetett volna, de í én merev arccal álltam és vártam, hogy | megszólítson. A világért el nem moso- I lyodtam volna. |

Rám nézett Móricz Zsigmond. Tekin- I tétéből a kíváncsiság lövelt felém. Meg- | mondtam a nevemet és folytatni akar- I tam azzal, hogy milyen szándékkal jöt- | tem, amikor egyszerre fölvidult az arca | és mint apa a szerető fiát fogadja, — | nyújtotta a kezét és mondta:

— Na végre, hogy megismerhetlek! | Foglalj helyet.

Széket tolt elém és én leültem. Ámul- | tam-bámultam, mert hihetetlennek tűnt | ez a fogadtatás. Talán a regényem után | van ilyen. jó hírem? — villant át az | agyamon a gondolat. De ezt csak éppen ♦ kigondoltam. Mi lehet az oka ennek a t szíves fogadtatásnak? |

Csak ő adhatta meg erre a választ; |

— Nem tudtam, ki lehet az a legény, | akit Erzsi lányom ennyire protezsál? 1

Később tudtam meg az igazat. Erzsi f mondta, hogy elolvasta a regényemet | és mivel tetszett a tartalma, ajánlotta i apjának is. |

Még aznap összeszedték kézirataimat t és kivitték a leányfalui otthonába, ahol I az orvosok által javasolt pihenőjét tar- I tóttá a már beteg író. ígérte, hogy fa- | lusi magányában elolvassa a regénye- j met és megírja nekem a véleményét, ! Kíváncsian vártam a válaszát; I

És hiába vártam. J

A front véresős viharában kaptam a ; hírt, hogy meghalt Móricz Zsigmond. | Tudtam, nemcsak a nagy író halt meg, | hanem egy azok közül, aki segített vol- | na a vágyaim megvalósulásában is. |

Erzsi rózsaszínű tábori lapon kö- | IC zölte veiéin a szomorú hírt és | azt a boldogságot, hogy »... apukámnak I nagyon tetszett a regénye, de sajnos, | nem jutott odáig, hogy leközölje foly- | tatásban a Kelet Népében .;.«

Azóta eltelt tizenöt év és még ma is | látom előttem Móricz Zsigmond jelleg- i zetes alakját, tekintetéből kiáramló biz- | tatást: segíteni akaró szándékát.

Emlékét úgy őrzöm, mint az általa I ismert regényem kéziratát.

Goör Imrei » <

Hullámok hívásig

Tikkadó partokon a szőlők, :

hegyoldalon az utak, házikók,

feljebb a vak bazalt hasított tömbje

s köoltár magasán a fák, i

bozótok, cserjék, kígyók, bogarak,

füvek s itt lenn a nádasok s a békák

s mi, kinyújtott végtagok,

velőnkbe tűztük a napot ;

I s elégünk, mint Julias e nyárban. — <

tetteink elakadtak., 8

— Ki adna hűst :

szőlőkapások csapatának, ;

mely árkádos hegyre vonul föl ringatózva (szalag, mjt könnyű szél lebegtet)? <

; Ki szólna hidegen i

! hajóhegesztőkhöz, ;

I mikor lángos pisztolyaik j

sokszorozzák az égi ragyogást?

; Ki ragadná ki j

kormányosok kezéből ; az asztalnyi lapátot,

kormánylapátot, ólomsúllyal lengőt?

I Ki vinné hátán üzeneteinket

; s szállítna hullát, «

! nádtövet és hínárt !

I part s part között?

Ki sodorná retúrhalapskák j

tálkáit a halászok

; finomszövetű hálója elé, j

; ha vihar indul?

; Ö, csakis te, hullám, ]

; akit fölkelt derűs anyánk a hajnal

s clold kegyetlen jó apánk a szél

: i

s indul a Tánc, szív-leiket felvidító; j

kapásszívet föloldó, ;

hegesztőszívet hűtő, 3

hajósszívet acélzó,

halászszívet derítő, i

költőszívet megejtő

egybefonódó, párzó mozdulat:

emelkedő s ágyába visszahulló 3

hullámok szikrázó futása; I

tánc, tánc, lendülő i

vizek tánca, tündértánc, i

ősi tánc, gyorsuló,

szívre-fei szökkenő, s* j

—■ Fussatok harsány nyíhpgássai i

fehérsörényű állatok ti, olykor szelíden ringatok,

; olykor életszorongatók, j

hullámok, tornyos paripák, ti zöld lovak, nyerítsetek patadobaj mögül

I hőségtől pilledt sziveinkre! 3